Főoldal

Az én első Bibliám

Bibliatanulmány minden napra gyerekeknek

 My Bible First!

 Copyright

Kezdő oldal
KOROSZTÁLY ÉS ÉVFOLYAM VÁLASZTÓ
    Ovodásoknak   4-6 év   Alsó tagozatosoknak  7-9 év   serdülő korúaknak  10 év felett
I. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed
II. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed
III. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed

ALSÓ TAGOZAT

III. évfolyam

2. negyed

 

1. tanulmány

2. tanulmány

3. tanulmány

4. tanulmány

5. tanulmány

6. tanulmány

7. tanulmány

8. tanulmány

9. tanulmány

10. tanulmány

11. tanulmány

12. tanulmány

13. tanulmány

 

 

Jézus utolsó látogatása a templomban

  3. tanulmány  

Nyomtatás

VASÁRNAP

Kedd volt az utolsó nap, amikor Jézus a templomban tanított. Addigra már a Húsvéti ünnepekre Jeruzsálembe érkezett emberek többsége értesült róla, hogy hétfőn kiűzte az állatkereskedőket portékájukkal együtt a templom külső udvarából.

Volt még valami, amit Jézusnak meg kellett tennie, mielőtt utoljára elhagyja a templomot. Csodatételei és tökéletes élete bizonyították, hogy Ő Isten fia, az igazi Messiás. Példázataival bemutatta, mennyire más Isten országa, mint amit az emberek elképzeltek. Azt is elmondta már, milyen emberek lesznek Isten országának polgárai. A vallási vezetők tudták, hogy Jézus az igazat tanítja, a legtöbbjük mégsem akarta elfogadni Őt. Nem akartak helytelen gondolkodásmódjukon változatni, sem pedig gonosz cselekedeteikkel felhagyni.

A nép egy része nem tudta eldönteni, hogy Jézusnak higgyen, vagy a papoknak és vallási vezetőknek. Jézusnak nyíltan kellett a vezetők szörnyű bűneiről beszélnie, hogy a nép megbizonyosodjon, ki mond igazat és kinek kellene hinniük.

Jézus fájdalommal és sajnálattal teli, kedves hangon beszélt. Mégis hatalommal és királyi méltósággal szólt. Szemernyi félelem nélkül beszélt a vezetők bűneiről és senki sem tudott ellentmondani neki. Mindenben igazgat mondott. Mt 23:1-36.

 További elmélkedésre: Mit érzünk természettől fogva, amikor valaki figyelmeztet helytelen tetteinkre? Örülünk neki, vagy méregbe gurulunk? Kifogásokat keresünk, vagy vitatkozunk?

HÉTFÖ

Jézust hallgatván azon a keddi napon, a templomudvarban a papok és a vallási vezetők nem tudtak ellentmondani neki, hiszen minden igaz volt, amit róluk mondott. Ezért még jobban eltökélték, hogy megölik Jézust.

A nép is tudta, hogy Jézus szavai igazak. Már nem kételkedtek benne, és volt min elgondolkodniuk kifelé menet. Jézus halála és feltámadása után sokan hittek benne azok közül az emberek közül, és többen a misszionáriusává váltak.

Jézus végiggondolta, hányszor, és hogyan próbált népén segíteni, és ők hogyan bántak a prófétákkal és tanítókkal, akiket a figyelmeztetésükre küldött. Arra gondolt, milyen erős nemzetté lehettek volna. Majdnem megszakadt a szíve, annyira elszomorodott mindettől.

Amikor a tyúkanyó a veszélyre figyelmezteti kiscsibéit, ők azonnal biztonságot adó szárnyai alá sietnek. Isten is úgy akarta védelmezni népét Sátántól, mint a tyúkanyó a kiscsibéket. Folyton hívta őket, hogy térjenek hozzá, ahol biztonságban lehetnek. Ők mégsem mentek. Mt 23:37.

Jézus szomorúan nézett végig a gyönyörű templomon. Mit mondott, amivel komolyan elgondolkodtatta az embereket, miközben utoljára, végleg elhagyta a templomot? 38. v.

Mit akart ezzel Jézus mondani? Mindig az Atyja házának nevezte a templomot. Most miért mondta az ő házuknak? Talán valami szörnyűség történik majd vele?

Mivel a zsidók elutasították Jézust, Isten nem nevezhette többé saját házának a templomot. S bár még jó néhány esztendeig használták, közel 40 évvel Jézus halála után a templom teljesen elpusztult és soha többé nem építették újjá. Attól kezdve, hogy Jézus aznap elhagyta a templomot, az soha többé nem volt már az Atya háza.

 További elmélkedésre: Nevezz meg, ahány prófétát csak tudsz, akik próbálták az Izraelitákat visszatéríteni Istenhez! Olvassuk el Isten gyönyörű ígéretét az Ő országának polgáraihoz! Zsolt 91:4.

KEDD

Jézus a templomnak abban az udvarában szólt a néphez, ahová csak zsidók léphettek be. A külső udvarban görögök voltak, akik hosszú utat tettek meg idáig. Hallották hírét, hogy Jézus szamárháton lovagolt be a városba és azt is, hogyan űzte ki a kereskedőket, papokat és vezetőket a templomból. Azt is hallották, lehet, hogy Jézus lesz a király.

A görögök Istent imádni érkeztek, de mivel pogányok voltak, nem mehettek be abba az udvarba, ahol Jézus tanított. Mégis nagyon szerettek volna találkozni vele. Mit tettek ezért? Jn 12:20-22.

Filep szólt Andrásnak a görögökről, és mindketten szóltak Jézusnak.

Amikor Jézus megszületett, a pogány, napkeleti bölcsek eljöttek dicsőíteni Őt. Most, nem sokkal a halála előtt a pogány görögök nyugatról érkeztek hozzá. Miközben a görögökkel beszélt, Jézusnak eszébe jutott az idő, amikor a megmentésünkre felállított terv készült a Mennyben. Rövidesen már nem kell az embereknek bárányt áldozniuk, ami erre a csodálatos tervre emlékeztetné őket. Hiszen Ő, Igaz Bárányként még azon a héten feláldoztatik a keresztfán.

A görögök jelenléte emlékeztette Jézust, hogy az Ő halála miatt a világon emberek milliói szereznek majd tudomást arról, hogy Ő Isten Igaz Bárányaként halt meg. És a csodálatos terv által mind megmenekülhetnek. Mit mondott Jézus? 23. v.

 További elmélkedésre: Mit gondolsz, Jézus egyszerre volt boldog is és szomorú is? Vajon miért?

SZERDA

Láttál már búzamagot? Nagyon apró, és jelentéktelennek látszik. Ha nem ültetik földbe, akkor pont olyan marad, amilyen volt. De mi történik, amikor a földbe kerül, ahol nem is látszik, majd az eső és a napsütés hatására növekedni kezd? Az egyetlen magban lévő életből egész növény fejlődik, ami számtalan búzamagot érlel. Minden egyes magból még több fejlődhet, egy egész búzamező, egyetlen szem kicsi magból.

Jézus arról beszélt a görögöknek, hogy az apró búzamagnak meg kell halnia ahhoz, hogy a benne rejlő élet sok újabb magot teremhessen. Meg akarta értetni velük, neki azért kell meghalnia, hogy millióknak adhasson életet. Jn 12:24.

Mi is részesei lehetünk Jézus nagyszerű aratásának, amit az Ő értünk vállalt halála tett lehetővé, hogy mindörökre vele lehessünk.

Jézus ezután olyasmit mondott, amit állandóan észben kell tartanunk. Azt választjuk, hogy a rosszat tesszük, amire természettől fogva vágyunk, vagy engedjük, hogy Jézus segítsen nemet mondani Sátán kísértéseire? Jézus segítségével megváltozhatunk, és nem magunkra, hanem egyre inkább Őrá hasonlíthatunk. Ezt jelenti „meghalni az énnek”. 25. v.

 További elmélkedésre: Milyen gyakran kell meghalnunk önmagunknak? Mindig, ha Sátán megkísért bennünket. Milyen gyakran akar Kísértésbe vinni? Minden egyes napon! Ha megtanulunk Jézusnak engedelmeskedni és Őbenne bízni, akkor egyre jobban fogunk hasonlítani hozzá és Ő magával visz minket a mennybe, amikor nemsokára eljön. 26. v.

CSÜTÖRTÖK

Jézus az értünk vállalt, hamarosan bekövetkező szörnyű halálára gondolt, miközben a görögöknek és a többieknek az áldozatáról beszélt. Jézus valóban isteni személy volt, de egyúttal emberi lény is. Egyetlen ember sem szeretne úgy szenvedni, mint ahogyan Ő tudta, hogy mi vár rá. Nem csoda hát, hogy rettegett tőle.

Az emberek láthatták Jézus arcán a lelkében dúló harcot. Teljesen elsápadt és az ájulás környékezte. Mintha egy furcsa, sötét felhő vette volna körül. Nagy volt a kísértés, hogy meggondolja magát saját halálával kapcsolatban? Ha megtette volna, mi mindnyájan elvesznénk.

Úgy tűnt, Jézus arra vágyik, bárcsak lenne más módja is megmentésünknek, de tudta, hogy nincsen. Végül azt mondta Atyjának, hogy folytassák a terv végrehajtását. Isten azonnal válaszolt neki és ragyogó fény ölelte körül Jézust, mintha csak Isten tartaná a karjában. Jn 12:27-28.

Milyen csodálatos! Szinte senki sem értette, mi történik. 29. v.

A tanítványok és a görögök azonban megértették Isten szavait és a görögök most már biztosan tudták kicsoda is Jézus. Még azon a héten ott voltak a tömegben, ahol Jézus saját népe kiáltozta újra meg újra: „Feszítsd meg!”

Hogyan dicsőíttetett meg Isten neve? Sátán félelmet keltett az emberekben Isten iránt, de Jézus minden szava és tette azt mutatta be, milyen is Isten valójában. Az egész világegyetem láthatta, milyen gonosz és kegyetlen Sátán. S amikor Jézus „felemeltetik” és meghal értünk a keresztfán, világunk minden lakója, a mennyei angyalokkal és más világok összes népével együtt megismeri Isten csodálatos szeretetét irántunk. Jézus élete és halála egyaránt megdicsőítette Istent.

 További elmélkedésre: Vajon kisgyerekek is segíthetnek másoknak a döntésben, hogy szeressék Jézust és úgy bízzanak benne és engedelmeskedjenek neki, mint a görögök aznap a templomban? Hogyan tehetik ezt?

PÉNTEK

A tanítványok elszomorodtak, csalódottak voltak és féltek. Hogyan is lehetne Jézus valaha is királlyá, ha a zsidó vezetők ennyire gyűlölik Őt? És mit értett azon, hogy a házuk, a templomuk elhagyatottá válik, vagyis elpusztul? Jó néhány évvel azelőtt Nabukodonozor már lerombolta egyszer. Tényleg ismét ez történik majd?

Miközben Jézus utoljára távozott a templomból azon a keddi napon, tanítványai a gyönyörű fehér márványtömbökből épült masszív falakat csodálták. A kövek olyan tökéletesen illeszkedtek egymáshoz, hogy a falak teljesen egységesen simának látszottak. Mit mondott az egyik tanítvány? Mk 13:1.

Igazat szólt. A templom falai és az egész építmény gyönyörű volt. Mégis mi történik vele Jézus szerint? 2. v.

A tanítványok kíváncsiak voltak, miről beszél Jézus. Mit kérdeztek ezért négyen tőle? 3-4. v.

Máté, Márk és Lukács is megörökítette Jézus válaszát. Elmondta nekik, mi fog Jeruzsálemmel történni. Számunkra is fontos Jézus válasza, mert arról is beszélt nekik, ami közvetlenül az Ő második eljövetele előtt történik majd. A legizgalmasabb az, amit 26-27. versekben mondott.

 További elmélkedésre: A jövő héten Jézus válaszát fogjuk tanulmányozni és meglátjuk, mennyire hamar visszajön, hogy magával vigyen minket. Már nagyon vár ránk. Te is türelmetlenül várod az Ó eljövetelét? Most van a felkészülésünk ideje.

 

 

Történet sarok

Anna Larsen: Sunca, a misszionárius kutya című műve alapján,

a Pacific Press Publishing Association, Inc. kiadó engedélyével

A hűséges Sunca - 2. rész

.

Ez a Sunca nevű kiskutyáról szóló igaztörténet, aki gazdáival, Larsenékkel „misszionárius” kutya volt Dél-Amerikában, Equadorban, bolíviában és Peruban. A gyerekeket lenyűgözte Sunca ügyessége és intelligenciája. Larsen asszony elmesélte nekik, milyen hűségesen viselkedett Sunca.

 

A Sunca hűségére jellemző másik eset, akkor történt, amikor a Titicaca-tavi misszió Umichi-beli Broken Stone Missziós állomásról új helyre, Sandíába költözködtünk. A rossz útviszonyok miatt költöztető sofőrünk nem vezethette öreg teherautóját túl gyorsan. Minden holminkat felpakoltuk a kocsira, dobozokat, bútorokat és minden egyebet. A vezető mögött, a plató ülései mind tele voltak utasokkal és batyukkal.

- Hölgyem, a kutyája zavarja a csirkéimet! – panaszkodott mellettem egy asszony, akinek a lába mögött az ülés alatt jó pár, lábaiknál összekötözött kiscsibe feküdt

- Ó, sajnálom! – mosolyogtam rá. - Nehéz a kutyának nyugton maradni, amikor ilyen érdekes utastársai vannak. - Kicsit rövidebbre fogtam Sunca pórázát és rászóltam: - Viselkedj rendesen Sunca, és hagyd békén a csirkéket! - Ő láthatóan megpróbált szót fogadni, mégsem tudta megállni, hogy ne morogjon egy kicsit valahányszor a csirkék csipogni kezdtek. Dél körül keltünk át a Ramis - folyón, ami izgalmas élmény volt Suncának, és nekünk, mindnyájunknak is. Mindent le kellett rámolni a teherautóról és balsákra rakodni. A balsa egy indián csónakféleség, amit a Titicaca - tó környékén élő nád, vagy fű szárított leveleiből építenek. Annak ellenére, hogy ilyen törékeny anyagból készülnek, ezek a kis hajók elég szilárdak és jól irányíthatók is. Érdeklődéssel figyeltük amint az indiánok a hátukra vették minden földi vagyonunkat és a folyó vizébe gázolva a csónakokba rakodták őket. Mindent, a háztartási eszközöket és könyveket tartalmazó dobozokat, az elfektetett bútorokat, az ágykereteket és matracokat is szépen a törékeny csónakokba halmoztak.

- És velünk mi lesz? – kíváncsiskodtam.

- Ugyanúgy, hölgyem. – mondta új barátnőm, a csirkés asszonyság. És valóban, rövidesen egy husky indián hátán kapaszkodott. Egyik kezével a férfiba kapaszkodott, aki vitte, a másikkal pedig lábuknál lógatva oldalra tartotta a csirkéket. Láthatóan örömmel foglalt helyet a balsában, csirkéivel az ölében. A batyuját is odaadták neki.

Amikor rám került a sor, hogy egy indián hátára kapaszkodjak, Sunca nagyon elkeseredett.

- És vele mi lesz? – kérdeztem.

-Ó, ne aggódjon, őt is maga után visszük. – felelte szállítóm, aki úgy bánt velem, mint egy zsák krumplival.

Sunca egyre csak ugatott. fel-alá rohangált a parton és végül már épp készült a vízbe ugrani, hogy utánam ússzon, amikor egy indián megragadta és biztonságban hozzám szállította a csónakba.

Nagyon lassan haladt a csomagok és az utasok átrakodása. Két erős kötelekkel összekötött balsa szolgált kompként a teherautó számára. Az átkelés igen nagy teljesítménynek tűnt számunkra.

Juliaca faluba érve nem nagyon figyelünk Suncára. Olyan sok tennivalónk volt, és sok új barátunk a klinikán, akik lekötötték figyelmünket. Tény, hogy amikor késő délután felszálltunk a Punoba induló vonatra, Suncáról teljesen elfeledkeztünk. Az utolsó pillanatban mégis eszembe jutott: - Kérlek, vigyázzatok Suncára, amíg reggel visszajövünk! – kiáltottam az ablakból kihajolva, miközben a vonat kigördült az állomásról.

Sunca azonban eltűnt, mire másnap reggel visszatértünk. Sehol sem találtunk rá.

(Folytatása következik)