VASÁRNAP
Az én különleges tulajdonom
Kérlek,
vedd a kezedbe Bibliádat és szemléld meg. Egy könyv, nemde? Van borítója, vannak oldalai, amik fellapozhatók. A
borítója lehet keménytáblás, és lehet kartonkötés. Lehet fekete, barna vagy fehér színű. Ha ajándékba kaptad,
talán bele is van írva a neved, vagy rá van vésve a borítóra. De ha nincs benne vagy rajta a neved, miért ne
írhatnád bele most?
Beleírhatod a címedet és a telefonszámodat is. (De ceruzával, hogy könnyen meg
tudd változtatni, ha szükséges.) Ha véletlen elvesztenéd, akkor az, aki megtalálja, el tudja juttatni neked, ha
benne vannak a szükséges adatok.
Mit gondolsz, ez a Biblia jóval több, mint egy könyv a sok közül? Igen. Ez a
legértékesebb dolog, ami a te tulajdonodban van. Ha vigyázol a Bibliádra, akkor sok éven át kiszolgál; és napról
napra jobban fogod értékelni. Ezen a héten elkezdünk tanulni a Bibliáról.
Miért a Biblia minden idők legfontosabb könyve? Elmondja nekünk annak a
rettenetes háborúnak az igaz történetét, amit Lucifer, Isten tökéletes angyalfejedelme robbantott ki. Elmondja,
hogyan lett belőle Sátán és hogyan robbantott ki háborút a Földön. Azt is elmondja, hogyan próbál a lehető
legtöbb embert a maga oldalára állítani.
A Biblia arról is beszél, milyen Isten valójában. Szól Jézusról, a mi
hősünkről, s az Ő szándékáról, miszerint lehetővé teszi nekik a Sátán rabságából való szabadulást. Elmondja
továbbá, hogyan nyerte meg Jézus a háborút és hogyan segít jelenleg az embereknek, hogy a győztes oldalra
álljanak.
Minden ember, aki e világon élt és él, részt vesz ebben a háborúban. Te is
része vagy ennek a háborúnak. A Biblia az egyetlen könyv, amelyben megbízhatunk, mert megmutatja, hogyan
kerülhetünk a győztes oldalra ebben a háborúban. Ebből is láthatod, mennyire fontos ez a könyv.
Alkalmazd a gyakorlatban:
Mennyire vigyázol a Bibliádra? Miért fontos neked a Biblia? „mm ”
HÉTFÖ
Térkép, világosság, könyvtár
Hogy lehet hasonló a Biblia
egyszerre három különböző dologhoz?
Ján. 14,6.
Hasonló egy térképhez, mert megmutatja az egyetlen biztos utat, amelyen az
emberek eljuthatnak a mennybe. Megmutatja, hogyan lehet ezen az úton maradni, és megígéri, hogy addig, amíg az
úton maradunk, mi is a győztes oldalon lehetünk a Sátánnal vívott háborúban. Kit jelképez ez az út?
A Biblia hasonlít a világossághoz is, amely sok ideje világít a Földünkön. Ez a
világosság egyre jobban ragyog, bevilágítja az utat mind a világ végezetéig. Az ellenség sokszor megpróbálta már
kioltani; de valahányszor ezzel próbálkozott, a világosság mindjobban felfénylett, és egyre több ember találta
meg a biztos utat. Keresd meg a Bibliádban és olvasd el Zsolt 109:105 és Péld 4:18 igéit.
A Biblia hasonló egy 66 könyvből álló csodálatos könyvtárhoz is. Némelyük
érdekes történeteket írnak le emberekről, helyekről és réges-régen megtörtént dolgokról. Mások arról beszélnek,
hogy mi fog történni a jövőben. Az egész könyv szól a nagy háborúról, amit Sátán vív Jézussal, és az emberekről,
akiknek választaniuk kell a két oldal között. Szólnak arról az ígéretről, amit Jézus az Ő mellé álló embereknek
tesz, és láthatjuk, miként figyelmezteti Isten azokat, akik Sátán mellé állnak. Valamennyi könyv segít
megismerni Istent és a megmentésünkre irányuló tervét.
Lapozz a tartalomjegyzékhez
Bibliádban. Látni fogod, hogy a 66 könyv két csoportban foglal helyet. Az egyik az Ószövetség, amelyet Jézus
születése előtt (Kr. e.) írtak, a másik az Újszövetség, amely Jézus születése után (Kr. u.) íródott. Mennyi
könyv foglal helyet az egyikben és mennyi a másikban?
Mind a 66 könyv az Ó- és az Újszövetségben egyformán fontos. Mindegyik könyv
segít a többi megértésében. És együttesen alkotnak egy könyvet, amely minden olyan dologról beszél, amit tudnunk
kell a mi csodálatos Istenünkről. Abban is segít nekünk, hogy egyre inkább olyanokká váljunk, mint amilyen Ő.
Gyakorlati alkalmazás:
Miért kell tanulmányoznunk ezt a könyvet minden nap? Te tanulmányozod minden
nap?
KEDD
Egy könyv, amit szeretnek, gyűlölnek,
tanulmányoznak, illetve elfelejtenek
Négy tény, amit tudni
érdemes a Bibliával kapcsolatban:
1. Nincs még egy ilyen könyv, amit ennyi ember szeretne, és amiért ennyi ember
kész lenne meghalni.
2. Nincs még egy ilyen könyv, amit ennyi ember gyűlöl és meg akar semmisíteni.
3. Nincs még egy ilyen könyv, ami ennyi embernek megvan és mégsem olvassa.
4. Nincs még egy ilyen könyv, amelyről olyan sokan mondják, hogy hisznek benne,
közben alig tudnak róla valamit.
Lapozz megint a
tartalomjegyzékhez a Bibliádban. Immár tudod, mely könyvek
íródtak Jézus születése előtt (Kr. e.), és melyek Jézus születése után (Kr. u.).
Amikor Jézus itt járt a Földön, volt az embereknek
Újszövetségük? |
|
Nem. Az ekkor még nem állt készen. Ekkor még csak az
Ótestamentum volt meg. Az emberek, akik tanulmányozták az Ószövetséget, olvasták az ígéretet Jézus
eljöveteléről. De amikor eljött, hányan hittek abban, hogy Ő az, amiről az ígéretek szóltak? |
Gondolkodj
el: Nekünk megvan mind az Ó-, mind az Újszövetség. És Jézus azt akarja, hogy tanulmányozzuk mindkettőt úgy,
ahogy Ő is tanulmányozta az Ószövetséget, amikor gyermek volt. Biztos lehetsz abban, Sátán nem akarja,
hogy tanulmányozzuk. Miért? Mert azok a gyerekek és felnőttek, aki hisznek a teljes Bibliában és
engedelmeskednek neki, megtudhatja abból, hogyan csapja be Sátán az embereket. De azt is megtudják, Isten minden
tőle telhetőt megtesz azért, hogy megmentse az embereket, akiket Ő végtelenül szeret.
Gyakorlati alkalmazás:
Menjünk vissza az a mai lecke első bekezdéséhez. Melyik csoporthoz tartozol te?
Légy őszinte magadhoz! Karikázd be, a négy közül melyik csoporthoz szeretnél tartozni.
SZERDA
A Biblia története
Ha megnézed a könyvespolcot
a 2. oldalon, azt látod, hogy a 66 könyv különféle csoportokba vannak sorolva. Hány ilyen csoport van? Tíz. Hány
könyv van az első csoportban? (5) Próbáld megnevezni őket anélkül, hogy lesnél.
Nézd meg most a 3. oldalon lévő időrendi grafikont. Az első öt könyvet Mózes
írta, aki több mint 2400 évvel az után élt, hogy Isten megteremtette a világot. És minden, amit leírt, valóban
meg is történt; és az emberek, akikről beszél, ugyanolyan valóságosak, amilyen te is vagy.
A Biblia első könyve, a
Teremtés könyve, világunk történetének kezdetét beszéli el. Elmondja, hogyan keletkezett világunk, ki alkotta és
ki számára alkotta. Elmondja, hogyan hazudott Sátán Istenről és hogyan tudta zsákmányul ejteni a Földet. Milyen
jó azonban, hogy a Teremtés könyve beszél arról a tökéletes tervről is, amely segítségével megszabadít bennünket
Sátántól, és Jézus mellett, a győztes oldalon, biztonságban lehetünk a Sátán ellen vívott háborúban.
A Mózes által írt könyvek
szólnak azokról a különleges emberekről, akiket Jézus választott ki, hogy misszionáriusai legyenek a Földön élő
többi ember javára. Ezek a különleges emberek megígérték, hogy engedelmeskednek Isten csodálatos
Tízparancsolatának. Szerinted ők tanították a körülöttük élő pogány embereket Isten megismerésére? Szerinted
megtartották ígéretüket, hogy engedelmeskednek Isten Tízparancsolatának? Meg fogjuk tudni, mihelyt a történet
azon részéhez érünk.
A Biblia többi része szól bírákról, királyokról, prófétákról, apostolokról és
kivált Jézusról, abból az időből, amikor itt élt a Földön. Ezek a könyvek szólnak arról, hogyan próbálta Sátán
számtalanszor meghiúsítani Isten csodálatos tervét, hogy megmentsen minket. De azt is elmondja, hogy vallott
Sátán kudarcot újra meg újra. Ilyenkor csak még több ember ismerte meg Jézust és állt az ő oldalára a Sátán
ellen vívott háborúban.
Most nézd meg az időrendi grafikont a lap tetején. Szerinted közel vagyunk már
ahhoz az időszakhoz, amikor a háború véget ér? Igen. Jézus szól azokról a jelekről, amelyek az Ő eljövetelének
közelségét mutatják, ezek közül már sok bekövetkezett.
A Biblia azt is elmondja, miként fog végződni a Sátánnal vívott háború.
Jézusnak köszönhetően a bűn hamarosan el fog tűnni örökre. És minden ember, aki Jézus oldalán áll, együtt fog
élni Vele örökké.
Ján 3:16
Gyakorlati alkalémazás: Ha még nem tudod a Biblia első öt
könyvének címét, tanuld meg kívülről? (A teremtés, A kivonulás, A léviták, A számok, A törvényadás könyve.)
CSÜTÖRTÖK
A Biblia igaz
Említettük már, hogy a Biblia megbízható. A Biblia maga mondja, hogy ez az
igazság. De hogyan tudhatjuk mindezt biztosan?
Némelyek szerint a Bibliának vannak részei, amelyek megbízhatók, és van olyan
része, amely nem az. Például sok ember azt vallja, hogy a világ sokmillió év alatt lett megteremtve. Ezzel
szemben a Biblia azt mondjam, hogy mindez hat nap leforgása alatt ment végbe.
A Bibliának minden szava igaz? Igen, így van, és ezt nagyon sokféleképpen
bizonyíthatjuk.
A régészet is kiáll a Biblia mellett.
Vannak emberek, akik szerint a Biblia kitalált történet, mert vannak olyan
dolgok benne, amiket nem támasztanak alá a történelmi feljegyzések. De ahogy ásatásokat végeztek az ókori
városokban és különféle feljegyzéseket találtak, mit gondolsz, mire jutottak? Arra, hogy a Biblia minden
tekintetben megbízható.
A Biblia próféciái mindig beteljesednek.
Az ószövetségi iratokat évszázadokkal Jézus születése előtt megírták. Mégis, ezekben a könyvekben sok mindent
olvashatunk Jézus születésének körülményeiről: mikor, hol és hogyan születik, mennyi ideig él, mit fog majd
cselekedni és mikor fog meghalni. És vajon beteljesedtek mind e próféciák úgy, ahogy a próféták megírták? Igen,
beteljesedtek. Ezekről a próféciákról fogunk majd tanulni, de olyanokról is, amik még nem teljesedtek be. Ezek
megerősítenek minket abban a hitben, hogy a Biblia teljes mértékben megbízható.
A Biblia írói közötti összhang azt bizonyítja, hogy Isten ihlette őket.
Gondolkodtál már azon, honnan tudták a Biblia írói, mit és hogyan kell leírniuk. A Biblia 66 könyvét 40
különböző személy írta, akik különböző korokban és számtalan különböző helyen éltek. Mindezek ellenére
összhangban voltak egymással.
Tud-e 40 különböző ember ugyanazon gondolkodásmód szerint írni? Hát persze,
hogy nem! Honnan tudta tehát ki-ki, hogy mit és hogyan kell írniuk? Olvassuk el a Biblia válaszát!
2Tim 3:16; 2Pét 1:21
A Biblia mindenestől igaz. Hát nem boldogító a tudat ez a bizonyosság?
Zsolt 119:160.
Gyakorlati alkalmazás:
Ha valaki megkérdezi tőled, hogy szerinted megbízható-e a Biblia, mit válaszolnál?
PÉNTEK
A Biblia mindenkié
Ha a Biblia csupán egyetlen nyelven szólalna meg, és te nem ismernéd ezt a
nyelvet, el tudnád olvasni Isten üzenetét a Bibliában? Ha csak spanyolul vagy kínaiul, vagy franciául, vagy
indiaiul beszélnél, de a Biblia csak angolul létezne, el tudnád olvasni? Bizony, hogy nem!
Azok a férfiak, akik a Bibliát írták, tudtak angolul, spanyolul vagy kínaiul?
Nem. Mindegyik azon a nyelven írt, amit ismert (többnyire héberül vagy görögül). Mások ellenben, akik tudtak
azokon a nyelveken, nagy gondossággal lefordították azt más nyelvekre. A Biblia, amit mi használunk, az a
másolatok másolata, mert a Biblia egyetlen eredeti kézirata sem maradt fenn.
Amikor a Bibliát először magyarra fordították, a nyelv teljesen más volt, mint
ma. A betűk kiejtése, valamint a szavak jelentése is megváltozott az idő múlásával. Így volt ez a legtöbb
nyelvvel.
A magyar nyelvű keresztények többsége talán még ma is a Biblia első fordítását
használja, ami több mint 400 évvel ezelőtt született. De ez is egy olyan változat, ami úgy száz évvel ezelőtt
egy frissítésen esett át. És bizony azóta is annyit változott a nyelv, hogy már ez a fordítás is helyenként
elavultnak tűnik. Kevesen ismerik már manapság a „mammon”, a „szövétnek”, a „fustély” szó jelentését. És az
ilyen mondatot is nehezen értjük már: „Nem találkoztak, akik visszatértek volna dicsőséget adni az Istennek,
csak ez az idegen?” Az újabb fordításban így hangzik ez a mondat: „Nem akadt más, aki visszatért volna, hogy
dicsőítse Istent, csak ez az idegen?”
A mindennapokban használt szavakat könnyebb megérteni és egyszerűbb olvasni,
tanulmányozni a Bibliát. Gyakran már nem is tudják, hogy mi a jelentése egyes szavaknak, amiket évszázadokkal
ezelőtt használtak.
Neked milyen fordítású a Bibliád? (Ezt a Bibliád első vagy második oldalán
tudod elolvasni.) A többi fordítás ugyanazokat a gondolatokat adják vissza, mint a tied, annak ellenére, hogy
más szavakat használ.
De bármelyik fordítást használod is, jegyezd meg, hogy a legfontosabb fordítás
az, ahogy mások látják Isten igéjét életre kelni a te életedben.
2Kor 3:2,3
Jövő héten kirándulni indulunk a Biblia lapjain. A legelső szótól indulunk el,
az utolsó lecke pedig az utolsóval fog záródni. Remélem, semmit nem akarsz kihagyni ezen az úton. Jézus sok
izgalmas és fontos tudnivalót hagyott ránk, ahogy ezt Ámos 3:7-ben is olvassuk. Sok mindenről fogunk tanulni,
ahogy végighaladunk a Biblia időrendi egyenesén.
Gyakorlati alkalmazás: Te hogy fordítod le Isten Igéjét életedben?
Hiteles vagy képmutató keresztény vagy? Kérd Istent, hogy segítsen neked abban, hogy jobb tolmács légy.
Feladatlap:
Írd be az alábbi szavakat a megfelelő helyre:
parancsolatát; Mózes; igaz; másolták; 40; a mennyben; Jézus; utat; nyelvekre; prófécia; Újszövetség;
legértékesebb; ihletettek; könyvből.
1.
A Biblia 66 __ __ __ __ __ __ __ __ áll.
2.
A Bibliában elolvashatjuk Isten 10 __ __ __ __ __ __
__ __ __ __ __ __ __.
3.
Megbízhatunk a Bibliában, minden egyes __ __ __ __ __
__ __ __ igaz.
4.
A Biblia az összes könyv közül a __ __ __ __ __ __ __
__ __ __ __ __ __.
5.
A nyomtatás feltalálása előtt rendkívül
elővigyázatosan, kézzel __ __ __ __ __ __ __ __ a Bibliát.
6.
A Bibliát __ __ különböző személy írta.
7.
A Bibliát görög és héber nyelvről fordították más __
__ __ __ __ __ __ __ __ .
8.
A Biblia olyan térkép, amely megmutatja a biztonságos
__ __ __ __ __ __ __ __ __ a mennybe.
9.
A Biblia egy háború történetét mondja el, amely a __
__ __ __ __ __ __ __ kezdődött.
10.
Az Ószövetség __ __ __ __ __ születése előtt íródott.
11.
Az __ __ __ __ __ __ __ __ __ __ __ Jézus
születése után íródott.
12.
A Biblia első öt könyvét __ __ __ __ __ írta.
13.
A Bibliában minden __ __ __ __.
14.
A Biblia írói Istentől __ __ __ __ __ voltak. __ __ __
A Biblosz: magyarul
könyveket; könyvtárat jelent. Hogyan csoportosítjuk a Biblia egyes könyveit?
Ószövetség |
Újszövetség |
Mózes öt könyve
1) Mózes első könyve (A teremtés k.; 1Móz)
2) Mózes második könyve (A kivonulás k.; 2Móz)
3) Mózes harmadik könyve (Léviták k.; 3Móz)
4) Mózes negyedik könyve (Számok k.; 4Móz)
5)Mózes ötödik könyve (A törvény elismétlése; 5Móz)
Történeti könyvek
6)
Józsué k. Józs)
7)
Bírák k. (Bír)
8)
Ruth k. (Ruth)
9)
Sámuel első k. (1Sám)
10)
Sámuel második k. (2Sám)
11)
Királyok első k. (1Sám)
12)
Királyok második k. (2Kir)
13)
Krónika első k. (1Krón)
14)
Krónika második k. (2Krón)
15)
Ezsdrás k. (Ezsdr)
16)
Nehémiás k. (Neh)
17)
Eszter k. (Eszt)
Költői művek
18)
Jób k. (Jób)
19)
Zsoltárok k. (Zsolt)
20)
Példabeszédek k. (Péld)
21)
Prédikátor k. (Préd)
22)
Énekek éneke (Én)
23)
Jeremiás siralmai (JerSir)
Nagy próféták
24)
Ézsaiás k. (Ézs)
25)
Jeremiás k. (Jer)
26)
Ezékiel k. (Ezék)
27)
Dániel k. (Dán)
Kis próféták
28)
Hóseás k. (Hós)
29)
Jóel k. (Jóel)
30)
Ámos k. (Ám)
31)
Abdiás k. (Abd)
32)
Jónás k. (Jón)
33)
Mikeás k. (Mik)
34)
Náhum k. (Náh)
35)
Habakuk k. (Hab)
36)
Sofóniás k. (Sof)
37)
Aggeus k. (Agg)
38)
Zakariás k. (Zak)
39)
Malakiás k. (Mal) |
Az evangéliumok
1)
Máté ev. (Mát)
2)
Márk ev. (Mk)
3)
Lukács ev. (Lk)
4)
János ev. (Jn)
Történeti könyv
5)
Apostolok cselekedetei (ApCsel)
Pál apostol levelei
6)
Rómabeliekhez írt (Róm)
7)
Korinthusiakhoz írt első (1Kor)
8)
Korinthusiakhoz írt második (2Kor)
9)
Galáciabeliekhez írt (Gal)
10)
Efézusiakhoz írt (Ef)
11)
Filippibeliekhez írt (Fil)
12)
Kolossébeliekhez írt (Kol)
13)
Thesszalonikabeliekhez írt első (1Thessz)
14)
Thesszalonikabeliekhez írt második (2Thessz)
15)
Timóteusnak írt első (1Tim)
16)
Timóteusnak írt második (2Tim)
17)
Titusznak írt (Tit)
18)
Filemonnak írt (Filemón)
19)
Zsidókhoz írt (Zsid)
Egyetemes levelek
20)
Jakab lev. (Jak)
21)
Péter első lev. (1Pt)
22)
Péter második lev. (2Pt)
23)
János első lev. (1Jn)
24)
János második lev. (2Jn)
25)
János harmadik lev. (3Jn)
26)
Júdás lev. (Júd)
Prófétai iratok
27)
Jelenések könyve (Jel)
|
|