Főoldal

Az én első Bibliám

Bibliatanulmány minden napra gyerekeknek

 My Bible First!

 Copyright

Kezdő oldal
KOROSZTÁLY ÉS ÉVFOLYAM VÁLASZTÓ
    Ovodásoknak   4-6 év   Alsó tagozatosoknak  7-9 év   serdülő korúaknak  10 év felett
I. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed
II. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed
III. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed

ALSÓ TAGOZAT

III. évfolyam

1. negyed

 

1. tanulmány

2. tanulmány

3. tanulmány

4. tanulmány

5. tanulmány

6. tanulmány

7. tanulmány

8. tanulmány

9. tanulmány

10. tanulmány

11. tanulmány

12. tanulmány

13. tanulmány

 

 

Sose feledjünk el köszönetet mondani

  1. tanulmány  

Nyomtatás

VASÁRNAP

Emlékszel a lepra nevű, szörnyű betegségre? Olyan rettenetes volt, hogy senki sem akart a betegségben szenvedők közelében lenni. A leprásoknak távol kellett maradniuk a többiektől. Általában nem mentek be a városokba, vagy falvakba, mert féltek, hogy túl közel kerülnének az emberekhez.

Ha valaki a közelükbe ért, így kellett figyelmeztetniük a távolmaradásra: „Tisztátalan! Tisztátalan!”

El tudod képzelni, mit éreznél, ha akkoriban élnél, és fehéres foltokat vennél észre a bőrödön, amik nem akarnak elmúlni? Meg kellene mutatnod a papoknak, és ha bőrödet megvizsgálva kijelentenék, hogy leprás vagy? El kellene hagynod a családodat, és soha többé nem lehetnél velük? A leprásoknak semmi reményük nem volt, hogy valaha is meggyógyulnak.

S ami még rosszabb, a leprásoknak azt tanították, hogy szörnyű bűneik miatt sújtja őket ez a betegség. Azt mondták nekik, hogy Isten bünteti őket, és soha nem is fog megbocsájtani nekik. E heti történetünk tíz leprás férfiról szól. Többségük zsidó volt, de legalább egyikük samáriai. A kereskedésen kívül a zsidóknak és a samáriaiaknak semmi dolguk nem volt egymással. Ez a tíz leprás mégis úgy döntött, hogy mivel mindnyájan ugyanabban a rettenetes betegségben szenvednek, és mivel Isten úgysem szereti őket, akár barátok is lehetnek, ezért együtt maradtak.

 További elmélkedésre: Szerinted mit éreztél volna, ha a tíz leprás egyike lettél volna? Végül is a lepra olyan, mint a bűn, ugye? Mindnyájan olyanok lennénk, mint a leprások, ha Jézus nem halt volna meg értünk. Minden valaha is élt embernek örökre el kellene vesznie. Milyen csodálatos, hogy Jézus önként vállalta helyettünk a halált!

HÉTFÖ

Tíz leprás valahogy hírét vette Jézus ámulatba ejtő csodáinak, amikkel az embereken segített. Talán még olyasmit is hallottak, hogy egy leprást is meggyógyított már Jézus. Ó, mennyire szerettek volna mindannyian Jézussal találkozni!

Jézus szokása szerint helyről helyre járt, s közben tanította és gyógyította az embereket. Hová tartott ezúttal? Lk 17:11.

A leprások talán alig hitték el, hogy Jézus éppen feléjük tart. Az országúttól távolabb vártak Rá, mikor kis falujuk felé haladt, ami útba esett Jeruzsálem felé.12. v.

Azonnal hozzá szerettek volna sietni, de természetesen ez nem volt szabad nekik. Attól azonban senki sem tilthatta el őket, hogy olyan hangosan kiáltsanak Jézusnak, ahogy csak bírtak. Pontosan ezt tették. 13. v.

Jézus azonnal feléjük tekintett. Milyen szomorú látványt nyújtottak! Jézus sajnálta és szerette mindnyájukat.

Jézus tudta, hogy csakis egy pap nyilváníthatja bizonyosan gyógyultnak azt, aki a leprából kigyógyult. Azt is tudta, hogy gyógyulásukhoz a leprásoknak hinniük és bízniuk kell Őbenne. A hit rendkívül fontos.

Vajon elhitték volna, hogy meggyógyulhatnak, ha Jézus még azelőtt küldi őket a papokhoz, mielőtt a saját szemükkel látják, hogy elmúlt a leprájuk?

 További elmélkedésre: Bízhatunk benne, hogy Jézus, ígérete szerint elveszi bűneinket és megtisztítja szívünket, ha megkérjük rá? 1Jn 1:9.

KEDD

Tíz leprás férfi kiáltott messziről Jézusnak a segítségéért könyörögve. Jézus segíteni akart rajtuk. De vajon ők is tényleg hitted abban, hogy Ő képes rá?

Jézus visszakiáltott nekik: „Elmenvén, mutassátok meg magatokat a papoknak!” Mind a tízen azonnal engedelmeskedtek. Jézus bizonyára mosolyogva figyelte, amint elsietnek.

A papok felé igyekezve a férfiak bíztak benne, hogy Jézus meggyógyítja őket. Eleinte talán semmi változás nem történt, de hittek, és azt tették, amit Jézus mondott nekik. Mind úgy döntöttek, elhiszik, hogy Jézus nem küldené őket a papokhoz, ha nem gyógyítaná meg őket. És Ő meg is gyógyította őket! Megtörtént a csoda! Lk 17:14.

Nem tudjuk, hogy Jézus azonnal, egyszerre gyógyította meg őket, vagy egyenként, esetleg menet közben, fokozatosan. Azt azonban tudjuk, hogy mindnyájan teljesen meggyógyultak. Azt pedig csak elképzelni tudjuk, mennyire izgatottak és boldogok voltak.

Meggyógyultak! Ismét tiszták voltak! Leprások voltak, amikor hittek Jézusban és a segítségét kérték, majd úgy döntöttek szót fogadnak neki. Most pedig teljesen egészséges emberek lettek! Ismét a családjukkal lehettek. Ez túl szép volt, hogy igaz legyen.

Izgalmában azonban a többségük megfeledkezett valamiről. Mit gondolsz, miről? Elfelejtettek visszamenni, és köszönetet mondani Jézusnak, amiért meggyógyította őket.

Ha Jézus nem gyógyította volna meg azt a tíz leprás férfit, akkor életűk végéig szerencsétlen, szomorú, rút, nyomorult leprások maradtak volna.

 További elmélkedésre: Megtanítottak a szüleid köszönetet mondani? Mindig eszedbe jut megtenni? Könnyű elfeledkezni róla? Mit tesznek érted a szüleid, amit szinte mindig elfelejtesz megköszöni?

SZERDA

Mind a tíz leprás meggyógyult. Végleg elmúlt a leprájuk és ismét a családjukkal, barátaikkal lehettek. Biztos lehetsz benne, hogy mindnyájan nagyon örültek.

Miről feledkeztek azonban el, miközben hazafelé siettek?

Mindnyájan elfelejtettek vajon köszönetet mondani Jézusnak, aki megszüntette a leprájukat és meggyógyította őket? Lk 17:15.

Jézus bizonyára örült, ugyanakkor szomorú is volt, amikor látta, hogy egy férfi jön visszafelé. Nagy örömmel közeledett a férfi, fennhangon dicsőítve Istent. Ugye szinte látod magad előtt, ahogy a férfi leborul Jézus előtt és újra meg újra hálálkodik neki gyógyításáért? Ki volt az a férfi? Egy zsidó, vagy egy samáriai? 16. v.

Jézus természetesen örült. Mit mondott mégis, amivel kimutatta csalódottságát, amiért a többi kilenc leprásnak nem jutott eszébe köszönetet mondani a csodáért, amit mindnyájukért tett? 17-18. v.

 További elmélkedésre: Talán nekünk is éppen ideje visszaemlékeznünk. Először is gondoljunk a sok mindenre, amit Jézus értünk tett! Mit tudunk felsorolni? Össze tudsz hirtelenjében legalább tíz dolgot számolni? Hányért adtál hálát neki ezek közül?

CSÜTÖRTÖK

Mi jutott eszedbe, amit Jézus érted tett, és tesz ma is? Elgondolkodtál ezen tegnap? Szántál rá időt, hogy köszönetet mondj Neki? Vagy inkább szívesebben foglakoztál minden mással, és elfeledkeztél a hálaadásról?

Nézzük a következő listát! Melyikért vagy hálás a listán szereplő dolgok közül? Nézzük meg őket egyenként, majd beszéljük meg, mit történne, és hogyan éreznénk magunkat nélkülük!

Jézus. MI történt volna, ha Ő nem vállalta volna önként, hogy emberré lesz, és meghal értünk? Mi lenne, ha nem segítene minket folyamatosan?

A Biblia. Honnan ismerhetnénk meg Isten csodálatos tervét a Biblia nélkül? Honnan tudnák, mit ígért, és hogy mindig megtartja ígéreteit? Honnan tudnánk a kegyetlen, gonosz Sátánról, aki el akar pusztítani bennünket?

Az őrangyalunk. Mindnyájunknak van őrangyala, aki folyamatosan vigyáz ránk. Mindent feljegyez, amit teszünk, vagy mondunk, még a gondolatainkat és az érzéseinket is. Sátán szívesen emlékezteti Istent helytelen cselekedeteinkre. Azt állítja, nem érdemeljük meg, hogy a Mennybe kerüljünk, mert nem vagyunk elég jók. És bizony, igaza van. Őrangyalunk feljegyzései azonban bizonyítják, hogy ha megbántuk bűneinket és kértük Jézus bocsánatát, az Ő tökéletes élete helyettesíti a miénket. Jézus így meg tud menteni minket, de csakis önmaga miatt.

A Mennyország egy valóságos, csodálatos, és gyönyörűséges hely! Jézus segítségével mi is odakerülhetünk!

A szabad választás és döntés lehetősége. Mi lenne velünk, ha nem dönthetnénk úgy, hogy meg akarunk szabadulni a gonosz Sátántól?

 További elmélkedésre: Sok mindenért tartozunk köszönettel Jézusnak, ugye? Eszedbe jut minden nap hálát adni neki?

PÉNTEK

Az ő és társai gyógyulásának nagyon fontos okára hívta fel a gyógyult leprás figyelmét, Jézus, mielőtt az távozott volna. Lk 17:19.

Mivel mutatták ki a leprások, hogy hisznek Jézus gyógyító hatalmában? 14. v.

Kedves, szerető Jézusunk mindnyájukat meggyógyította. Melyikük kapott azonban különleges áldást? Mit gondolsz, mi is kaphatunk különleges áldásokat, ha úgy döntünk, hálás lelkülettel élünk?

A zúgolódással, duzzogással és panaszkodással könnyen elveszíthetjük a hálatelt, boldog szív áldását, ugye?

Isten nap, mint nap annyi áldását árasztja reánk, hogy még akarva sem tudnánk összeszámlálni. Gondoljunk csak a napsütésre, a vízre, a levegőre és az ennivalóra! Tudnánk vajon élni nélkülük?

Az egészség. Voltál már beteg? Örömteli dolog volt? Hogyan gyógyultál meg? Ki alkotta úgy a testünket, hogy meg tudjon gyógyulni? Soroljunk fel néhány fontos szabályt, amit követnünk kell az egészségünk megőrzése érdekében! Te igyekszel betartani őket?

Most gondoljuk át, hogyan mondunk köszönetet Jézusnak! Udvarias dolog, csak gyorsan elhadarni a hálaadást az étkezések előtt, anélkül, hogy belegondolnánk, miről is beszélünk? Vajon őszinte hálánkat fejezzük ki ezáltal? Mi a helyzet a reggeli és esti imádságunkkal? Sokszor el is feledkezünk róla? Hogyan viselkedünk a családi áhítat idején? Jézus mindig szeretettel tekint ránk? Vajon udvariasabban és szebben mondanánk köszönetet neki, ha valóban láthatnánk Őt? Mit szeretnél változtatni hálaadásod módján?

 

 

 

Történet sarok

Anna Larsen: Sunca, a misszionárius kutya című műve alapján,

a Pacific Press Publishing Association, Inc. kiadó engedélyével

Sunca körbeutazza Perut - 1. rész

 

Sunca egy fehérszőrű kiskutyus, némi barna folttal a fülén és a pofácskáján. Állítólag drótszőrű terrier, de egy szakértő első ránézésre megállapíthatja, hogy nem fajtiszta. Az orrának feketének kellene lennie és nem barnának, mondhatnák a hozzáértők. Akárhogy is, nagyon aranyok kiskutya. Számomra a legszebb és legokosabb, amilyen egy kislány-kutya csak lehet.

Sunca Dél-Amerikában, Peruban született. Így nem volt törzskönyve, de szülőhazájának fiú-kutyusaihoz viszonyítva tényleg különleges volt. Mindenki csodálta és szerette.

A neve: „Sunca” a Peruban élő hegyi indiánok, a kecsuák nyelvén azt jelenti, hogy bajusz, vagy pofaszakáll. Az indiánok „Perro sunca” – nak hívják a bozontos, szőrös arcú kutyákat, ezért férjemmel együtt úgy gondoltuk, hogy hozzá is illene ez a név.

Sunca mindig velünk utazott az autóban, bárhová is mentünk, így sokfelé járt az Inkák lakta három ország területén: Equadorban, Peruban és Bolíviában. Az Inkák földjén töltött 34 esztendőnk alatt számtalan kutyánk volt, de egy sem olyan, mint Sunca.

Némelyik történetben egy másik kutyával megtörtént esetet mondok el, de az egyszerűség kedvéért hívjuk most mindegyiket Sunca-nak. Mindegyik elbeszélés valós, megtörtént esetet mond el.

 

Sunca nagyon szeret autózni, de mai utazásunk közel sem mondható kellemesnek. Kora reggel óta be volt zárva az autóba. Volt azért némi mulatsága is. Az ablakban ülve minden tehenet és szamarat megugatott. Még akkor is szimatolt, és megugatott minden lámát és bárányt, amik mellett elhaladtunk, amikor rászóltunk, hogy feküdjön le az ülés elé.

Éppen Huanucoba, az Andok keleti lejtőinek völgyében fekvő kisvárosba érkeztünk, és bejelentkeztünk egy szállodába. Sunca szerette a szállodákat, mert ott általában megengedtük neki, hogy ő is a hálószobánkban aludjon. Otthon ezt soha nem tehette.

Délutáni városlátogatásáról hazatérő gazdája így szólt? „Találtam egy szép előadótermet a ma esti összejövetelhez.”

„Nahát! – kiáltottam fel meglepetten –Még soha nem jártunk ebben a városban, neked mégis ilyen hamar sikerült megszervezned az összejövetelt?”

„A városháza éppen itt van a tér túloldalán. Nézz csak ki, látszik is innen! – válaszolta férjem. – A rádióállomás stúdiója az emeleten van, de van ott egy nagy előadóterem is, amit a rádióelőadásokhoz és a tanácsülésekhez használnak.”

„Szerinted megengedik, hogy ott tartsd meg az előadásodat?” –kérdeztem.

„Igen, már beszéltem a polgármesterrel, és megengedte.”

„Hát nem csodálatos? – csaptam össze tenyerem, olyan hangosan, hogy Sunca ijedten iszkolt az ágy alá. – de hogyan vesszük rá az embereket, hogy eljöjjenek?”

„Már én is töprengtem ezen. –férjem itt egy kis szünetet tartott. – Senkit sem ismerünk ebben a városban. Nincsen segítségünk, aki elmenne és meghívná az embereket. Az a gyanúm, hogy magunknak kell ezt megtennünk.”

„Azt akarod mondani, hogy neked, a prédikátornak kell az utcákat járnod, és az embereket hívogatni? Nem! Sokkal jobb ötletem van! Suncára hagyjuk a népszerűsítést!”

Sunca kinézett az ágytakaró alól, mintha ezt kérdezné? „Rólam beszélsz?”

„Gyere Sunca, indulunk! Hol van a labdád?”

A labda szó hallatán Sunca azonnal felcsapta füleit. Nagyon szeretett labdázni. Gyorsan a kisasztal mögé ugrott, ahol leeresztett, lapos labdája feküdt.

Sunca alig bírta kivárni, míg felfújtam a labdát. Türelmetlenül ugatott, nyüszített, nagy izgalmában ugrándozott. A röplabda méretű labda finom puha volt. Én, magam varrtam.

(Folytatása következik)