Főoldal

Az én első Bibliám

Bibliatanulmány minden napra gyerekeknek

 My Bible First!

 Copyright

Kezdő oldal
KOROSZTÁLY ÉS ÉVFOLYAM VÁLASZTÓ
    Ovodásoknak   4-6 év   Alsó tagozatosoknak  7-9 év   serdülő korúaknak  10 év felett
I. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed
II. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed
III. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed

SERDÜLŐKNEK

III. évfolyam

4. negyed

 

1. tanulmány

2. tanulmány

3. tanulmány

4. tanulmány

5. tanulmány

6. tanulmány

7. tanulmány

8. tanulmány

9. tanulmány

10. tanulmány

11. tanulmány

12. tanulmány

13. tanulmány

 

 

 

A gyógyító szolgálat

  9. tanulmány  

Nyomtatás

VASÁRNAP

A Nyugati Reform Egészségügyi Intézet

Két héttel ezelőtt az adventista egészségügyi munka kezdeteiről tanultunk. Amikor 1866-ban megnyílt a Nyugati Reform Egészségügyi Intézet, személyzete mindössze két orvosból, két fürdőterapeutából, és sok önkéntesből állt. Tizenkét páciens számára volt férőhely. Mi is az a fürdőterapeuta? Nem a napi tisztálkodás céljából vett fürdőről van itt szó, hanem egy hidroterápiának nevezett gyógyfürdőről. Ezen a héten majd később még tanulunk róla.

Bár ez igen szerény kezdet volt, gondoskodásukkal nagyon sok emberen tudtak segíteni. Amit pedig náluk megtanultak az Isten törvényével harmóniában álló egészségügyi törvényekről, az segített a pácienseknek jó egészségi állapotuk megőrzésében is.

De nem csupán az egészségről tanulhattak náluk. Emlékszel még, hogyan ismerte meg Goodloe Bell az igazságot, miközben az intézetben gyógyult? Az ott tanultak eredményeként sokan mások is csatlakoztak a hetednapi Adventista Egyházhoz.

Első éveiben az intézmény lassan növekedett. Az egyház vezetői úgy gondolták gyorsabb lenne a fejlődés, ha a megfelelő ember vezetné a szanatóriumot. De nehéz volt megtalálni a megfelelő személyt. Hol találhatnának valakit, akinek megfelelő képzése és gyakorlata van, de mégis jobban bízik Istenben, mint a tudomány változékony eszméiben?

James és Ellen White ismert egy tehetséges fiatal adventista embert, John Harvey Kellogg-ot. Úgy döntöttek orvosi tanulmányokra ösztönzik az ifjút. Kellogg végül 1876-ban végzett Amerika legjobb orvosi egyetemén, és ő lett az egészségügyi központ orvos-igazgatója.

 Alkalmazd a gyakorlatban: Isten munkája gyakran szerényen indul, de az Ő áldásával egyre csak növekszik. Nem számított, hogy az egészségügyi intézmény eleinte nagyon kicsi volt. Úgy tudott növekedni, mint a mustármag. Mt 4:31-32.

HÉTFÖ

Dr. Kellog 1.

Dr Kellog az adventista történelem egyik legérdekesebb alakja. Nagyon tehetséges volt munkájában, és nagyon sokat el is ért. Ám amint holnap látni fogjuk, néhány gyengesége is volt.

Dr Kellog mindössze 24 esztendősen lett az egészségügyi intézet orvos-igazgatója. A szanatóriumnak akkor csak húsz betege volt, és abból is nyolc rövidesen távozott. Ilyen kezdet után egyesek talán fel is adták volna. De nem úgy Dr Kellog! Azonnal hasznos változtatásokat vezetett be.

Mindjárt az első a Nyugati Reform Egészségügyi Központ nevének megváltoztatása volt. Attól kezdve Battle Creek-i Szanatóriumnak hívták. De mi is az a szanatórium? Ez a kifejezés még a szótárban sem szerepelt addig. Kellogg kijelentette, hogy a szanatórium az a hely, ahol az emberek megtanulják, hogyan őrizzék meg jó egészségüket.

Dr Kellogg orvosi és sebészi tehetsége rövidesen már nagy tekintélynek örvendett. Akkoriban nagyon veszélyesek voltak a műtétek. Minden ötödik hasi operáció a beteg halálával végződött! Az 1890-es években Dr Kellogg világrekordot állított fel: 165 hasi műtétet végzett el egyetlen páciens halála nélkül!

Folyamatosan fejlesztette tehetségét és hűségesen elolvasta az összes szakirodalmat, ami az Egyesült Államokban, Angliában, sőt Franciaországban és Németországban megjelent. Többször utazott Európába is, a legjobb orvosoktól tanulni.

Megtartotta vajon magának a tudását Dr Kellog? Nem. Egészségügyi előadásokat tartott és több mint ötven könyvet is írt, valamint számtalan cikket publikált egészségügyi folyóiratokban. Ő fejlesztette ki néhány azóta is kedvelt, egészséges ételünket, a gabonapelyhet, a mogyoróvajat és a granolát. Testmozgást javító gépeket és gyógyászati segédeszközöket is feltalált.

Dr Kellogg egyszer megosztotta sikerének titkát. Az mondta, ha valami új egészségügyi eljárásról hallott, mindig összevetette azt az Ellen White írásaiban olvasottakkal. Ha összhangban állt vele, akkor azonnal bevezette. Mire óvatoskodó orvos-barátai bevezették, addigra Dr Kellog már öt éve használta a módszert. Ha azonban valami nem volt összhangban Ellen White állításaival, azt azonnal el is vetette. Öt évvel később orvostársai azon tűnődtek, ő hogyan kerülte el a hibáikat.

 Alkalmazd a gyakorlatban: Visszatarthat-e bárkit is fiatal kora Isten szolgálatától? 1Tim 4:12. Honnan származik az igazi bölcsesség? Hogyan tehetünk szert rá? 2Krón 20:20; Péld 15:32-33.

KEDD

Dr. Kellog 2.

Tehetsége és briliáns ötletei mellett Dr Kellognak számtalan gyengesége is volt. Egyik gond az volt, hogy mindenben a legjobb, „az első számú” akart lenni. Mindenkit uralni akart és megmondani, mit tegyenek. Ő viszont nem fogadott el másoktól tanácsot.

Például 1902 februárjában tűz pusztította el a Battle Creek-i szanatórium központi épületét. Dr Kellogg már aznap hozzáfogott az újjáépítés tervezéséhez. Bár Ellen White azt tanácsolta, jobb lenne más helyeken is, több kisebb szanatóriumot építeni, ő nem törődött vele és még nagyobbra építette vissza. A Biblia melyik tanácsait kell megfogadnunk? Fil 2:3; Róm 12:3, 10.

A másik gond az volt vele, hogy Kellogg doktor semmibe vette Isten egyik világos, egyértelmű utasítását. 2Kor 6:14-18. 1879-ben feleségül vette Ella Eaton-t, a nagyon tehetséges ifjú hölgyet, aki Hetednapi baptista volt. Bár felekezetében a szombatot megtartották, sok más fontos igazságot nem fogadtak el. Kellogg doktor házasságának idejében ez indok lehetett a férfinak egyháza elhagyására.

Összebarátkozott Dr Lewis-szal, felesége volt Hetednapi baptista egyetemi tanárával is. Lewis doktor a panteizmusban hitt, ami a hinduk hite, miszerint Isten mindenben jelen van, az embereket, állatokat, fákat és még az ennivalót is beleértve! Röviden, a panteizmus azt tanítja, hogy a természet isten. Mit mond a Biblia azokról, akik ilyenféle tanításokban hisznek? Róm 1:20-23; 1Tim 4:1.

Dr Kellog elfogadta a panteizmust és írt egy könyvet róla az adventista egyház számára. Ám éppen a kinyomtatása előtt Isten megengedte, hogy a nyomda porig égjen. Alapos bibliatanulmányozás után az egyház legtöbb vezetője és tagja elutasította ezeket a veszélyes tanokat.

Ellen White saját fiaként szerette Kellogg doktort és megpróbált segíteni neki tévedését belátni. Ezt mondta: „Estéről estére ébren hánykolódtam, s azon gondolkodtam, hogyan tudnék Dr Kelloggnak segíteni. Szinte teljes éjszakákat töltöttem érte imádkozva.”

Kellogg doktor azonban nem ismerte el, hogy nincs igaza.1909-ben már nem volt hetednapi adventista többé, és a Battle Creek-i szanatórium sem volt már hetednapi adventista intézmény.

 Alkalmazd a gyakorlatban: Nagyon veszélyes dolog a büszkeség. Könnyen odavezethet, hogy a legjobbnak tartjuk magunkat. Akkor pedig már nehéz Istennek engedelmeskedni és mások tanácsát megfogadni. Könnyen elhatalmasodhat rajtunk a büszkeség, hacsak nem rendeljük magunkat naponta alá Istennek. Péld 16:18. Hogyan kerülhetjük el a végidőben, hogy tévtanítások félrevezessenek bennünket? 2Tim 3:15-17. 

SZERDA

A hidroterápia

A Battle Creeki-i Szanatóriumban sok betegség gyógyítására használták a hidroterápiának nevezett gyógymódot. Ezek a kezelések vízzel segítették a szervezet harcát a fertőzésekkel szemben és a sérülések gyógyításában.

Hogyan segít mindezekben a víz? Többféleképpen, de a hidroterápia fő elve, a különböző hőmérsékletű víz segítségével élénkíteni a vér és nyirokrendszer keringését.

De hogyan mozgatja meg a víz a vért? Mosogattál már forróvizes dézsában? Mi történ a kezeddel? Élénkrózsaszín lett, ugye? És vajon miért? Mert a forró víz hatására kézfejed összes apró hajszálere is kitágult és megtelt vérrel.

És mi történik a kezünkkel, ha igazán lehűl? Először ugyanúgy kipirul, mint a forró víztől. Mivel a szervezet jelzi, hogy ott hideg van és a felmelegedéshez azon a területen több vérre van szüksége. Ám ha kezünk továbbra is hidegben marad, a hajszálerek összeszűkülnek, ami lassítja a vérkeringést, és az a testrészünk nem tud felmelegedni.

Ez csak egy egyszerű példa volt, ami bemutatja, hogyan befolyásolhatja a forró, vagy hideg víz a vérkeringést. Lehetőségeinek megfelelő alkalmazásával a hidroterápia igen hatások gyógykezelés lehet.

Egy másik előnye a hidroterápiának, ami tökéletes missziós eszközzé teszi, hogy időigényes. Napjainkban úgy tartják, minél gyorsabb, annál jobb. Ám amikor az orvos vagy az ápolónő az igazságot szeretné megosztani a pácienssel, a gyors módszer nem az igazi. Időbe telik valakinek a bizalmát elnyerni, és a hidroterápia erre pont megfelelő.

 Alkalmazd a gyakorlatban: Ellen White írta. „A tökéletes egészséghez tökéletes vérkeringés szükséges.” Ezért is fontos a megfelelő öltözet, hogy minden testrészünk melegen maradjon. Ez is segíti a jobb vérkeringést.

CSÜTÖRTÖK

Betegségek kezelése

Az évek során a Hetednapi Adventista egyház számtalan újabb szanatóriumot nyitott, melyek hidroterápiás módszerükről voltak híresek. Valójában mindaddig rendszeresen használták e módszert, míg fel nem találták az antibiotikus gyógyszereket. Azután szinte feledésbe is merült ez a gyógymód. Annyival egyszerűbb volt felírni néhány pirulát!

A közelmúltban viszont egyre több tudós fordít mind nagyobb figyelmet a természetes gyógymódokra, mivel egyre több baktérium ellenállóvá vált az antibiotikumokkal szemben. Ezért a természetes gyógymódok, mint a hidroterápia is újra felértékelődtek. És még fontosabbá válhatnak a jövőben, ahogy az antibiotikumok egyre hatástalanabbá válnak.

Figyeljük meg Ellen White gondolatait: „Isten népének valódi orvosi misszionáriusnak kell lennie. Ismerniük kell az egyszerű gyógymódokat, melyek oly hasznosak a fájdalom enyhítésében és a betegségek megszüntetésében.”

Azt mondta, hogy még a vallási üldöztetés ideje előtt, az adventistáknak „saját érdekükben, tisztában kell lenniük a betegségek okainak, megelőzésének és gyógyításának kérdéseivel.” Péld 27:12.

„Akik így tesznek, - mondta Ellen White – mindig találnak munkalehetőséget, mert mindig lesznek szenvedők, akiknek segítségre van szükségük.”

 Alkalmazd a gyakorlatban: Jézus gyakran segített betegeken, és azt akarja, hogy követői is így tegyenek. Mt 10:1, 7-8. Még azok is képesek megtanulni és alkalmazni az egyszerű gyógymódokat, akiknek nincsen orvosi végzettségük.

PÉNTEK

Bizalomébresztő előhírnök

Az evangélium hirdetése nagy tömegek előtt jó missziós módszer. Nyilvános evangelizációnak hívjuk. Létezik azonban másfajta munka is, ami ugyanannyira fontos, és ami nélkül a nyilvános evangelizáció sem lehet túl sikeres. Vajon mi az? ApCsel 20:20.

Ahogy otthonaikban látogatták az embereket, az adventisták észrevették, hogy nagyon sok embernek tudnak segíteni az egyszerű, hidroterápiás módszerrel. Ez nagyszerű módja az emberek figyelmének felkeltésére az igazság iránt.

Egyszer himlőjárvány tört ki abban a kaliforniai városban, ahol John Loughborough éppen evangelizációs sorozatot tartott. A helyi orvos által kezelt betegek közül ötből négy meghalt. John Loughborough és barátja, Dr Merritt Kellogg ezért abbahagyták a prédikálást és egyszerű vizes kezelésekkel segítettek a betegeken. A Kellogg doktor által kezelt tizenegy emberből csupán egy halt meg. Loughborough-nak is hasonló eredményei voltak. Ez a sikeres gyógyítás elnyerte az emberek megbecsülését.

Ellen White ausztráliai tapasztalata is nagyon jó példa. Amikor Avondale-ben élt, szomszédai többsége nagyon szegény sorban élt, és nem tudták az orvost megfizetni. Ezért Ellen ápolónője, Sara McEnterfer a lakásukra járt és ingyen kezelte őket.

Egy csúnyán megégett fiú rettenetes fájdalmában éjjel-nappal csak kiáltozott. A nővér kezelése után végre el tudott aludni, ahogyan kimerült édesanyja is. Sara McEnterfer imádságos szívvel kezelte tovább a fiút. Isten meghallgatta imáját és a fiú egészségét teljesen helyreállította.

Egy másik fiúnak mély vágás volt a lábán, ami nem akart begyógyulni. Amikor Sara-t végül odahívták, ő biztos volt venne, hogy el fogják veszíteni a fiú lábát. Imádkozott, amikor az egyszerű hidroterápiát elkezdte. Annyira súlyos volt a sérülés, hogy Ellen White magához vette a gyereket. A saját fia szobájában helyezte el, hogy sűrűbben tudják kezelni. A fiú állapota csupán tíz napon belül annyit javult, hogy hazamehetett!

Ez az önzetlen egészségügyi szolgálat életre szóló barátságokat alapozott meg abban a közösségben.

Később a település vezetői nem voltak hajlandók a vasárnap-törvényt érvényesíteni az avondalei hetednapi adventisták ellen. Sok évvel később pedig nagy összegű adományt kapott iskolájuk az egyik időközben felnőtt gyerektől, aki nem felejtette el a jóságos kezeléseket.

 Alkalmazd a gyakorlatban: Milyen három dolgot tett Jézus, ahová csak ment? Mt 9:35. A betegeknek nyújtott segítség bizalmat épít és lehetőséget teremt, hogy Jézusról beszéljünk.

 

 

 

Feladatok:

 

Mit mond a Biblia a keresztény magatartásról?

Párosítsd össze a megfelelő igevers-részleteket! Írd a megfelelő betűt a számozott sorban lévő vonalra!

 

A.)  Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad;

B.)  Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, amelyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?

C.)  Hasonlatosképpen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magokat;

D.)  Továbbá, Atyámfiai, amik csak igazak, amik csak tisztességesek, amik csak igazságosak, amik csak tiszták, amik csak kedvesek,

E.)  Fordítsd el az én szemeimet,

F.)  Szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket. És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által,

G.)  Szeretett barátom, kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges,

H.)  Semmi utálatosságot

I.)    De Dániel eltökélé az ő szívében, hogy nem fertőzteti meg magát

J.)  A bor csúfoló, a részegítő ital háborgó,

K.)  Mindaz pedig aki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető;

L.)  Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek,

 

  1. ____ hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata. Róm 12:1-2.

  2. ____ mindent az Isten dicsőségére míveljetek. 1Kor 10:31.

  3. ____ a király ételével és a borral, amelyből az iszik vala, és kéré az udvarmesterek fejedelmét, hogy ne kelljen magát megfertőztetnie. Dán 1:8.

  4. ____ meg ne egyél. 5Móz 14:3.

  5.  ____ azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant. 1Kor 9:25.

  6. ____ és valaki abba beletéved, nem bölcs! Péld 20:1.

  7. ____ amint jó dolga van a lelkednek. 3Jn 2

  8. ____ Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, amelyek az Istenéi. 1Kor 6:19-20.

  9. ____ a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké. Zsolt 16:11.

  10. ____ nem hajfonatokkal és arannyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel, hanem, amint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó cselekedetekkel. 1Tim 2:9-10.

  11. ____ amik csak jó hírűek; ha van valami erény, és ha van valami dicséret, ezekről gondolkodjatok. Fil 4:8.

  12. ___ hogy ne lássanak hiábavalóságot. Zsolt 119:37.