Főoldal

Az én első Bibliám

Bibliatanulmány minden napra gyerekeknek

 My Bible First!

 Copyright

Kezdő oldal
KOROSZTÁLY ÉS ÉVFOLYAM VÁLASZTÓ
    Ovodásoknak   4-6 év   Alsó tagozatosoknak  7-9 év   serdülő korúaknak  10 év felett
I. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed
II. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed
III. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed

OVODÁSOK

II. évfolyam

1. negyed

 

1. tanulmány

2. tanulmány

3. tanulmány

4. tanulmány

5. tanulmány

6. tanulmány

7. tanulmány

8. tanulmány

9. tanulmány

10. tanulmány

11. tanulmány

12. tanulmány

13. tanulmány

 

 

Elizeus elfogadja Isten hívását

  9. tanulmány  

Nyomtatás

Isten prófétái különleges munkát végeznek az Úrért. Mindig tiszteletben kell őket tartanunk

VASÁRNAP

Isten megválaszolta Illés imáit. Tüzet küldött az égből Illés áldozatásának elégetésére és esőt, miután Illés hétszer imádkozott. Isten abban is segítette a prófétát, hogy Akháb király hintója előtt fusson a szakadó esőben Jezréel város kapujáig.

Igen, az egy nagyon hosszú, izgalmas nap volt, és Illés most nagyon fáradt volt. A földre feküdt a zuhogó esőben a városkapun kívül, és azonnal elaludt.

Akháb király a palotájába ment és mindent elmesélt Jézabelnek, ami aznap történt. Jézabel nagyon haragudott Istenre, annyira, hogy elhatározta, megöli prófétáját, Illést.

Amikor egy hírnök felébresztette Illést és elmondta neki Jézabel tervét, a próféta hirtelen összezavarodott és félelembe esett. Imádkozás nélkül felugrott és szaladni kezdett. Egészen a távoli Beersaba városáig futott. Majd még egy álló napon át futott a pusztaságban.

Illés végül annyira elfáradt, hogy lepihent egy fa alatt. Mit kért Istentől, mielőtt elaludt volna? 1Kir 19:4.

Mi lesz most Illéssel? Megteszi Isten, amit Illés kért? Hagyja vajon Isten Illést egyedül meghalni a sivatagban?

HÉTFÖ

Illés Jézabel elől futott, aki megfogadta, hogy megöli őt. Már messze, a pusztaságban járt, amikor arra kérte Istent, engedje meghalni. Végül elaludt.

Isten tudta, hogy Illés nagyon elkeseredett, és nem engedte prófétáját meghalni. Inkább azt tervezte, különleges módon mutatja meg Illésnek, hogy még mindig szereti és gondoskodik róla.

Illés a fa alatt aludt. Valaki gyengéden megérintette a vállát. Illés először ijedten felugrott, azt hitte, Jézabel emberei megtalálták. Ám aki felébresztette, nem ellenség volt, hanem barát. Ki volt az? 1Kir 19:5.

„Kelj fel, és egyél!”- szólt az angyal. Illés körülnézett és a közelben egy kis tűzön sülő kenyeret látott, mellette egy korsó vizet. Megette az élelmet, megitta a vizet és visszafeküdt aludni.

Mi történt ezután? 7. 8. v.

Illés végre odaért a hegyhez, és éjszakára bement egy barlangba. Isten szólt hozzá ott gyöngéd, szelíd hangon.

„Mit csinálsz itt, Illés?” – kérdezte Isten. Mit mondott még Isten? 18. v.

Illés tehát nem volt egyedül. Volt még hétezer ember, akik hűségesek voltak Istenhez! Hűséges akarsz lenni Istenhez, még ha mások az engedetlenséget választják is?

KEDD

Isten szólt Illéshez a hegyen. Azt mondta neki, menjen vissza Izraelbe és kenjen fel egy Elizeus nevű embert, aki utána a következő próféta lesz. Illés ezért engedelmeskedett, és visszaindult Izraelbe.

Az aszályos időszakban Elizeus egész családja hű maradt Istenhez. Továbbra is szerették Istent, és engedelmeskedtek neki, és elutasították, hogy úgy imádják Baált, ahogy a legtöbb izraelita tette.

Elizeus apja nagyon jómódú gazdálkodó volt és ráhagyhatta volna az összes munkát a szolgáira. Ám ő bölcsebb volt annál. Megtanította a fiát, Elizeust a kemény munka becsületére, és arra, milyen fontos minden munkát jókedvűen és jól végezni. Elizeus most már erős férfi volt, aki nagy segítség a mezőgazdasági munkában.

Milyen munkában találta Illés Elizeust, amikor őt kereste? Ökrökkel szántott apja szolgáival együtt, vetésre készítették elő a talajt.

Illés elsétált Elizeus mellett, köpönyegét a férfi vállára terítette, és már indult is tovább. Elizeus tudta, hogy ez mit jelent. Isten azt akarja, hogy Illéssel dolgozzon. Gyorsan Illés után futott. Mit mondott neki? 1Kir 19:20.

SZERDA

Miután búcsút vett szüleitől, Elizeus elindult Illéssel dolgozni. Eleinte Illés szolgája volt, sok apró dologban segített neki. Figyelmesen hallgatta Illés minden szavát, mert meg akarta tanulni, hogyan legyen Isten jó munkása.

A Sámuel által alapított prófétaiskolák már hosszú évek óta nem működtek. Illés most újraindította őket Gilgálban, Bételben és Jerikóban. Fiatal férfiakat tanított Istenről és az Ő törvényéről.

Illés és Elizeus évekig dolgoztak együtt. Végül Illés munkája már majdnem befejeződött. Elhatározta, hogy még egyszer meglátogatja a prófétaiskolákat, hogy ismét segítsen a tanároknak és a tanítványoknak.

Amikor a gilgáli iskolában végeztek, Illés így szólt Elizeushoz: „Te maradj itt, kérlek, mert az Úr engem továbbküld Bételbe.”

Isten próbára tette Elizeust. Hűséges lesz vajon és folytatja a munkát Illéssel, vagy ottmarad és abbahagyja a munkát? Elizeus nem hagyta abba a munkát. Édesapjától megtanulta, hogy addig kell dolgozni, amíg a munka be nincs fejezve. Ezért így felelt: „Nem hagylak el téged!”

Illés háromszor kérte Elizeust, hogy maradjon el tőle, de Elizeus minden alkalommal ezt válaszolta: „Nem hagylak el!”

Azt tanulod, hogyan legyél Isten jó munkása, amikor gondosan végrehajtod a feladatot, amivel a szüleid megbíznak? Lk 16:10.

CSÜTÖRTÖK

Illés prófétai munkája véget ért. Nem tudta azonban, hogy Isten különleges titkot árult el Elizeusnak. Ahelyett, hogy engedné Illést meghalni, Isten egyenesen a Mennybe viszi őt! Elizeus tudott erről, ezért Illés közelében maradt.

A harmadik prófétaiskolát Jerikóban elhagyva a két prófétának át kellett kelnie a Jordán-folyón.  Illés levette köpenyét, összetekerte és megütötte vele a vizet. Isten abban a pillanatban száraz ösvényt készített a vízben, hogy átmehessenek a túloldalra.

Illés és Elizeus beszélgettek miközben átkeltek a folyón és továbbmentek az úton. Mit mondtak egymásnak? 2Kir 2:9.

Mint Salamon király, Elizeus sem kért hatalmat, vagy nagy gazdagságot. Leginkább azt szerette volna, hogy Isten segítse őt olyan jó és bölcs prófétává válni, mint Illés.

Váratlanul valami nagyon lenyűgöző, csodálatos dolog történt. 11. v.

Elizeus látta. Fogta Illés köpenyét, ami mellé hullott le és visszaindult a Jerikó felé vezető úton.

A Jordán-folyóhoz érve a vízre ütött Illés köpenyével és így szólt: „Hol van Illés Istene?” Isten azonnal száraz utat készített a vízben és Elizeus száraz lábbal kelt át.

PÉNTEK

Isten a Mennybe vitte Illést és most Elizeus volt Isten prófétája. Hosszú éveken át keményen dolgozott, hogy visszafordítsa az izraelitákat Istenhez. Isten sok csodálatos dologra használta Elizeust, hogy segítsen az izraelitáknak.

Jerikóban néhány férfi segítségért fordult hozzá. Mi volt a gondjuk? 2Kir 2:19.

Isten segített Elizeusnak rájönni, hogy mit tegyen. „Hozzatok nékem egy új csészét, és tegyetek sót belé.”- mondta és a sót az ihatatlan forrásvízbe öntötte. Majd így szólt: „Ezt mondja az Úr: Meggyógyítottam e vizeket.” Attól fogva a víz iható volt.

Elizeus ezután elindult meglátogatni a bételi iskolát. Mi történt, amikor a város közelébe ért? 23. v.

Elizeus megfordult és a szemtelen fiatalemberekre nézett. Gúnyt űztek Illés mennybemeneteléből és kicsúfolták az új prófétát, Elizeust. Nem tisztelték Istent és prófétáit, ami nagyon komoly dolog volt. Isten ismét segített Elizeusnak rájönni, hogy mit tegyen. 24. v.

Ez szörnyű büntetés volt, de szükséges. Elizeus ötven évig dolgozott Isten prófétájaként, de soha többé, senki nem csúfolta ki.

Kinevethetjük-e valaha a lelkészeket, tanítókat, a szüleinket, vagy a prófétákat? Nem. Mindig tiszteletben kell tartanunk őket!

 További elmélkedésre:

-   Bízhatunk mindig Istenben történjen bármi is?

-   Kit küldött Isten Illéshez, amikor egyedül volt a pusztaságban?

-   Segít neked Isten, amikor fáradt vagy és félsz?

-   Mit tanított meg Elizeusnak gyermekkorában az édesapja?

-   Hűséges volt apjához Elizeus a munkában? Hűséges volt, amikor Illésnek dolgozott? Bízhatott benne Isten, hogy hűséges prófétája lesz?

-   Miért fontos megtanulni jól dolgozni?

-   Hogyan tanulod Istent tisztelni?

 Imádságom: Drága Istenem! Kérlek vigyázz rám, amikor félek. Kérlek , segíts megtanulnom az otthonomban is jól dolgozni. Szeretni és tisztelni akarlak Téged. Jézus nevében. Ámen.

 

 

 

Történet sarok

Amy Burmában – 9. rész

Ijedtség lefekvés idején

Írta: Amy Sherrard

 

„Soha, de soha ne kelj ki az ágyból felkapcsolt zseblámpa nélkül!” – figyelmeztette Anya Amyt. „Könnyen százlábúra, skorpióra, vagy akár egy kígyóra is léphetsz.”

Amy tudta, hogy ez nagyon igaz, és mindig gondolt erre. Nos, majdnem mindig. Egyetlen egyszer elfeledkezett róla. Akkor történt, amikor egyszer Amy a szüleivel mehetett a bibliaórára és egy vendégük is volt. Késő este volt, amikor együtt hazaértek és az álmos kislány örült, hogy hamarosan ágyba kerülhet.

Nagy házukban kétoldalt voltak a hálószobák és lent középen egy széles, hosszú szoba. A nappali elől az egyik oldalon, étkezőjük pedig a másik oldalon volt.

Apa és Anya a vendégükkel leültek még az ebédlőasztalhoz egy kicsit beszélgetni. Az étkezőből kiszűrődő fény bevilágított kicsit a hálószobába is.

Amy felmászott az ágyára és átöltözött hálóruhájába, aztán lecsúszott a padlóra és levette cipőjét és zokniját. Amikor felállt, hogy visszamásszon az ágyba, valami hideget érzett hátul a lábszárán. Azonnal sikoltozva az ebédlőbe szaladt. „Kígyó, Kígyó!” – kiáltozta.

Anya talpra ugrott amikor Amy a karjába ugrott. Anya tartotta a kétségbeesetten kapálódzó és sikítozó kislányt. Apa és a vendégük is felpattantak és Amy segítségére siettek. Valami sötét himbálózott Amy hálóingén, miközben ő rugdalózott, hogy elkerülje a harapást. Mindketten próbálták megfogni, de Amy annyira kapálódzott, hogy nem sikerült nekik.

Végül Apa felkiáltott: „Megfogtam!”, és rálépett, de felnevetett, amikor meglátta, mi van a lába alatt. Vendégük is odanézett és ő is nevetni kezdett. Oldalukat fogva kacagtak mindketten.

Anya is lenézett, hogy lássa, min nevetnek, de ő nem nevetett.

„Megfogták?” – zokogott Amy.

„Igen, drágám, megfogták.” – mondta neki Anya. „De végül is nem kígyó volt. Apa és a vendégünk nagyon örülnek, hogy megmenekültél”

Valaki Amy ágyán felejtette a fémnyelű légycsapót, és amikor a kislány lecsúszott a padlóra, az valahogy a hálóingére tapadt. Amikor vissza akart mászni a hideg drót-nyél ért hozzá a lábához.

Hogy örült mindenki, hogy Amy megmenekült! Könnyen lehetett volna akár kígyó is, és mindnyájan hálát adtak Istennek, hogy nem az volt.

Mindig eszébe jutott Amynek ezután, hogy használja az elemlámpát? Ó, igen!

(Folytatása következik)