VASÁRNAP
- HÉTFÖ
Jézus
megtartotta az ígéretét: Ábrahámnak és Sárának saját gyermeke született. Ábrahám száz, Sára pedig kilencven éves
volt, amikor megszületett a fiúgyermekük, aki már igazán az övék volt. Milyen megindító! Az emberek alig akarták
elhinni. Most értették meg, miért mondta Jézus, hogy a gyermek neve Izsák legyen. Az Izsák név jelentése ugyanis
ez: „nevetés”. És így is volt, mert két embert leszámítva mindenki mosolygott és nevetett örömében.
1Móz 21:1−3,5−7.
Ez a két ember, aki nem örült, Hágár és Ismáel voltak. Ismáel ekkor már
nagyobbacska fiú volt. Tizennégy esztendős volt. Hágár addig bizonyosra vette, hogy mivel Sárának nem született
gyermeke, Ismáel lesz Ábrahámnak az a különleges fiúgyermeke. Izsák születésével azonban minden megváltozott.
Izsák lett a Jézus által megígért csodagyermek. Mindenki tisztában volt ezzel. Hágár és Ismáel is tudta ezt, és
féltékenyek is voltak. Gyűlölték a kis Izsákot.
Amikor Ábrahám nagy lakomát csapott Izsák születése alkalmából, mi történt?
8−9. v.
A nevetgélés csúfolódást, gúnyolódást jelent. A nevetgélő kicsúfol valamit vagy
valakit. Sára ekkor már tudta, hogy ameddig Ismáel és Hágár ott van közöttük, soha nem lehet béke és boldogság
az otthonukban. El kellett menniük. Mit mondott azért Sára Ábrahámnak? 10. v.
Ábrahámot rosszul érintette a
dolog. 11. v. Elvégre Ismáel mégiscsak az ő gyermeke is volt, még ha
Hágár nem is volt az igazi felesége. Ábrahám maga is sokáig gondolta úgy, hogy Ismáel a Jézus által megígért
gyermek, jóllehet Isten nem egyszer az értésére adta, hogy Sára lesz a különleges gyermek anyja. Ábrahám
mostanra persze már rájött, hogy bíznia kellett volna Jézusban. Tudta, hogy az ő drága Izsákjuk volt az a
csodagyermek, akit Jézus megígért nekik. És Ábrahám nagyon örült Izsáknak. Ugyanakkor nagyon szomorú volt Izsák
miatt.
Jézus is szomorú volt. Ha Ábrahám és Sára bízott volna Benne, nem lett volna ez
az Ismáel miatti hercehurca. De a mostani helyzetben Sárának igaza volt. Mit parancsolt azért Jézus Ábrahámnak?
12−14. v.
Ábrahám valószínűleg pénzt is adott nekik. De miután elfogyott a vizük,
szomjasak voltak, és nem találtak már vizet. Táplálék nélkül elélhetünk egy darabig. De víz nélkül nem bírjuk
túl sokáig. És Hágár már nem tudta, mit csináljon. Meghagyta Ismáelnek, hogy várja meg őt egy bokor árnyékában,
ott a pusztában. Ő pedig arrébb ment és hangosan sírt. Hágár talán nem akarta, hogy Ismáel hallja az ő sírását.
Biztos volt benne, hogy a fia meg fog halni. 15−16. v.
Látta Jézus azt, ami velük történik? Hát persze. És Jézus megsajnálta Hágárt.
Egy angyalt küldött a megsegítésükre. Mit mondott az angyal Hágárnak? 17−18. v.
Hágár letörölte a könnyeit, körbenézett, és lám, nem messze tőle megpillantott egy vízforrást. Gyorsan
megtöltötte a bőrkulacsát vízzel és adott inni Ismáelnek. Milyen hálás lehetett az anya! Ábrahám Istene nem
feledkezett meg róla. És nem feledkezett meg Ismáelről sem. 19−21. v.
KEDD
-
SZERDA
Ábrahám
és Sára szerették az ő drága fiukat, és örömüket lelték abban, ahogy látták felnőni! Izsák szerető és engedelmes
gyermek volt. Szerette a gyönyörű hegyekben való lakást. Megtanulta az állatokról való gondoskodást és
megtanulta a földművelést is.
De ami a legfontosabb, Izsák megismerte a mi szerető Istenünket. Megismerte a
csodálatos tervet a Sátántól való megszabadításunkra. Szerette az esteli és a reggeli istentiszteleteket. Tudta,
hogy a bárányáldozatoknak arra kell emlékeztetniük az embereket, hogy Jézus meg fog halni helyettünk, és így
választhatjuk a Sátántól való megszabadulást.
Izsák tudta, hogy a földön élő emberek nagyobbrészt bálványokat imádtak. És
megértette, hogy Isten azt gondolta el Ábrahám felől, hogy ő legyen atyja egy különleges népnek, amely az
egyedül igaz Istent imádja és engedelmesen követi az Ő boldogság-szabályait. Azt akarta, hogy akik e néphez
tartoznak, azok az Ő misszionáriusai legyenek.
Egy éjjelen Isten szólt Ábrahámnak, és Ábrahám mindjárt meghallotta a szót, és
azonnal válaszolt. 1Móz 22:1.
Isten ekkor olyan dolgot
mondott, amit Ábrahám alig akart elhinni. 2. v. Ábrahám arra gondolt,
hogy talán csak álmodik. De tudta, hogy nem álmodik. Jaj, hogyan is cselekedhetné meg azt, amit Isten kért tőle?
Izsák volt az ő egyetlen fia − ő volt az ő csodagyermeke.
Ábrahám felkelt, kiment a szabad ég alá és feltekintett a csillagokra. A szíve
majd megszakadt, ahogy Isten Izsákra vonatkozó ígéretére gondolt. Miért mondta Isten azt neki, hogy mutassa be
Izsákot áldozatul? Miért?
Viszont Ábrahám azt is tudta, hogy mindig engedelmeskednie kell Istennek.
Odament arra a helyre, ahol Sára aludt. De nem volt bátorsága felébreszteni őt. Végiggondolta, hogy biztos nem
merné elmondani neki, mire kapott parancsot Istentől. Majd odament arra a helyre, ahol Izsák békésen aludt.
Lágyan szólt hozzá: „Izsák, ébredj. Isten megparancsolta nekünk, hogy menjünk fel a Mórija-hegyre és mutassunk
ott be egy nagyon különleges áldozatot. Azonnal indulnunk kell.”
Izsák nem lepődött meg, hiszen máskor is útra kelt már atyjával, hogy
áldozatokat mutassanak be. Hamar felöltözött és útra készen állt.
Ábrahám felébresztett két szolgát és gyorsan összecsomagoltak mindent, amire
szükségük lesz majd: élelmet, vizet, egy kést, illetve egy kis tűztartó edényt, amelyben az utazás alatt is égve
tarthatják a tüzet. Felmálháztak egy öszvért, és mindjárt útnak is indultak. 3.
v.
A
Mórija-hegy háromnapi járóföldre volt. Ábrahámnak valószínűleg nem sok kedve volt beszélgetni útközben. A
társaságban senki nem tudta az igazi okát annak, hogy miért kell felmenniük a Mórija-hegyre. Ábrahám volt az
egyetlen, aki tudta, milyen parancsot kapott Istentől. Milyen nehéz volt a szíve, mennyire szomorúnak érezhette
magát! Abban reménykedett, hogy talán újra szól majd neki Isten és azt fogja neki mondani, hogy nem kell
megáldoznia Izsákot.
A Mórija-hegyhez érve Ábrahám meghagyta a két szolgának, hogy várakozzanak,
amíg ő és Izsák felmennek a hegyre, hogy bemutassák az áldozatot. 4−6. v.
CSÜTÖRTÖK
-
PÉNTEK
Szegény
Ábrahám szíve egyre nehezebb és nehezebb lett. Miközben ő és Izsák a hegyre kaptattak, Izsák észrevett valamit.
Mit kérdezett az atyjától és mit felelt a kérdésre Ábrahám? 1Móz 22:7−8.
A hegytetőre érve Izsák segített az apjának megépíteni az oltárt. Ábrahám nem
halogathatta tovább, el kellett mondania Izsáknak, mire kapott parancsot Istentől. Izsák minden bizonnyal
megdöbbent!
Ne felejtsd el, hogy Izsák nem volt már apró fiúcska. Erős fiatal férfi volt,
lehetett vagy húsz esztendős. Könnyűszerrel faképnél hagyhatta volna Ábrahámot és hazatérhetett volna. Csakhogy
Izsák megtanult engedelmeskedni a szüleinek, és úgy döntött, hogy mindig engedelmeskedni fog Istennek. „Akármit
mond Isten neked, atyám, a szerint kell cselekedned” − mondta Izsák.
Megölelték egymást. Ábrahám ezt követően odakötözte Izsákot az oltárra. Ábrahám
keze remegett, ahogy megfogta a tőrt. Könnyek csorogtak végig az orcáján. Felemelte a tőrt. Ekkor hirtelen
hangot hallott, amely a nevét szólította: „Ábrahám! Ábrahám! Megállj!” 10−12. v.
Milyen hálaérzés tölthette be
ekkor Ábrahámot és Izsákot! Minden bizonnyal az öröm könnyei ömlöttek szemeikből, amikor újra egymás nyakába
borultak.
Ezután megint egy hangra lettek figyelmesek, amire önkéntelenül megfordultak.
„Beee, beee!” − ezt hallották. Körbenéztek, és lám, Ábrahámhoz egész közel egy kost vettek észre. A szarvai
beleakadtak valami bokorba. Isten gondoskodott áldozatról! Ott volt előttük. 13.
v.
Ábrahám és Izsák alászálltak a hegyről, a hegy lábainál ott várta őket a két
szolga, illetve az öszvér. Ábrahám szíve nem volt már szomorú. Az ő drága Izsákját továbbra is maga mellett
tudhatta. Emellett tudta, hogy legvégül megtanult igazán bízni Jézusban.
Ábrahám valami mást is megértett ekkor. Valami felderengett számára abból,
miként fog érezni az Atya Isten, amikor Jézus eljön a mi világunkba, hogy meghaljon érettünk. És Izsák számára
is felderengett valamennyire, milyen
lesz majd Jézusnak, mit érez majd, amikor meghal majd helyettünk, noha nem érdemel halált. Ábrahám és Izsák
mindig szerette Jézust, de mostantól még jobban szerették Őt.
Szerinted attól fogva Ábrahám és Izsák, valahányszor bemutatták az ő naponkénti
áldozataikat, mindig emlékeztek arra, ami velük azon a nevezetes napon a Mórija-hegyen történt? Egész
bizonyosan, másként nem is lehetett. És megtanulták, hogy mindig bízhatnak Jézusban, akármi is történik.
Bízhatunk mi is mindenkor Jézusban? Igen, tudjuk, hogy mindig bízhatunk
Jézusban.

|
Történet sarok
Péter és a pénze
Patti Lynn Guthrie történetei alapján |
 |
[Eddig történt: Péter megtanulta az anyukájától, hogyan kell kenyeret
készíteni. Immár pénzt is keres azzal, hogy kenyeret süt eladásra. És mennyi mindent kigondolt, hogy majd abból
a pénzből meg fogja tudni vásárolni!]
Péter hétről-hétre, miután gondosan elkülönítette a tizedet, ami az Istené,
kifizette anyukájának azokat a hozzávalókat, amiket a kenyérsütéshez felhasznált. Fizetett az üzemanyagért
is, hiszen anyukája rendszerint azzal is segített neki, hogy autóval kiszállította az elkészült kenyereket.
Ezután Péter a maradék pénzt elhelyezte a bankban, hogy aztán megtakarításai lassan-lassan gyarapodjanak.
Péter először nagyon izgatott volt. Szerette böngészgetni az
árukatalógusokat, megpróbálta eldönteni, mit vásároljon. Csakhogy azok a dolgok, amiket kinézett, jóval
többe kerültek, mint amennyit megtakarított. Péter most már erősen gondolkodóba esett, hogy egyáltalán fog-e
annyi pénzt keresni valaha, amennyiből meg tudja azokat vásárolni. |

|
Teltek-múltak a hetek, és Péter nem hogy egyre nagyobb örömmel gondolt
volna arra, hogy mennyi pénzt megtakarít hétről hétre, inkább egyre lehangoltabbnak és szomorúbbnak kezdte
érezni magát.
Aztán az egyik szombaton Péter arról hallott a gyülekezetben, hogy vannak
misszionáriusok, akik Jézusról beszélnek embereknek, és hogy ennek a szolgálatnak a folytatásához pénzre van
szükség. Sok ember hal meg nap nap után úgy, hogy többségük nem is hallott Jézusról és az Ő szeretetéről.
„Milyen szomorú!” − gondolta Péter magában. El sem tudta képzelni, milyen
lehet az, amikor valaki nem tud Jézusról. Azt mondta magában, bárcsak lenne sok pénze, amellyel e
misszionáriusokat segíthetné. |
Ekkor Péternek eszébe jutott a megtakarított pénze. Egyszerre rádöbbent, hogy a
saját pénzéből még semmit nem adott Istennek. Hisz a tized eleve Istené. És miután kifizette anyukájának azt,
amivel neki tartozott, az egész maradék pénzt magának tartotta meg. Csak azokra a dolgokra gondolt, amiket
magának akart. Nem csoda, hogy el is vesztette az örömét. Nagyon önző volt, és tudta, hogy az önző emberek
sohasem boldogok.
Nem tartott sokba Péternek, mire elhatározta, mit fog csinálni. „Elhatároztam,
hogy inkább a misszióra adom a pénzemet, semmint hogy magamnak tartsam azt meg” − mondta az anyukájának. És
tudta, hogy döntésével neki is örömöt szerez.
Péter utánanézett annak, hogy mennyit takarított meg. Majd eldöntötte, hogy az
egészet odaadja a misszióra.
Péter szíve újra könnyű lett és boldog. Tudta, hogy igazából nem adott túl
sokat, de azt is tudta, hogy az adomány minden egyes forintja ahhoz segít majd embereket, hogy megismerjék
Jézust. Péter arra gondolt, milyen érzés lehetett látni annak a fiúcskának, aki odaadta az ebédjét, hogy Jézus
arra a nagyszerű csodára használja azt fel, hogy éhes emberek ezreinek ad enni.
Péter úgy nőtt fel, hogy erős segítsége lett Jézusnak. És az ő kis története
sok-sok embert segített ahhoz, hogy az önzetlen életet válassza, és többet adjon a pénzéből Jézusnak. Talán
neked is segít ebben ez a történet!

|