Főoldal

Az én első Bibliám

Bibliatanulmány minden napra gyerekeknek

 My Bible First!

 Copyright

Kezdő oldal
KOROSZTÁLY ÉS ÉVFOLYAM VÁLASZTÓ
    Ovodásoknak   4-6 év   Alsó tagozatosoknak  7-9 év   serdülő korúaknak  10 év felett
I. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed
II. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed
III. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed

OVODÁSOK

I. évfolyam

I. negyed

 

1. tanulmány

2. tanulmány

3. tanulmány

4. tanulmány

5. tanulmány

6. tanulmány

7. tanulmány

8. tanulmány

9. tanulmány

10. tanulmány

11. tanulmány

12. tanulmány

13. tanulmány

 

 

A balga toronyépítők

  10. tanulmány  

Nyomtatás

VASÁRNAP - HÉTFÖ

Noé és felesége, valamint három fia és azok felesége voltak az egyetlenek, akik megmenekültek az özönvíztől. Mind megtartattak a bárkában. A három fiú neve Sém, Khám és Jáfet. 1Móz 9:18−19

Noé és családja az özönvíz után hosszú ideig éltek még a hegyek között azon hely közelében, ahol a bárka megfeneklett. Noé három fiának hamarosan gyermekei születtek. Amikor azok a gyermekek felnőttek és maguk is megházasodtak, újabb kisgyermekek születtek nagy számban. És egy kevés idő múlva világunk újra benépesült.

Mit gondolsz, vajon Noé ősapánk elbeszélte a gyermekeknek és szüleiknek, milyen volt a világ az özönvíz előtt? Hát persze! Beszélt nekik a gyönyörű édenkertről is. És persze arról is, hogyan indult útjára a világban a bűn, ami mindent tönkretett.

Noé szólt nekik Jézus ígéretéről is, hogy eljön és meghal helyettünk. Elmagyarázta, hogy az, amikor bárányokat áldoznak fel, az arra való, hogy emlékeztesse az embereket Jézus ígéretére, miszerint helyettünk adja majd az életét. És Noé elmondta nekik azt is, hogy választhatunk, kinek engedelmeskedünk, Jézusnak vagy Sátánnak. Természet szerint Sátánnak akarnánk engedelmeskedni. Ámde Jézus erősebb, mint Sátán. Jézus tud segíteni nekünk, hogy Neki és ne Sátánnak engedelmeskedjünk.

Noé három fiának sok-sok gyermeke volt. Khám és Jáfet gyermekei között többen kifigurázták a Noé nagyapa által elmondott történeteket. Ugyanakkor Istent vádolták az özönvíz miatt, merthogy azóta nehezebbé vált az élelem megtermelése. Bálványisteneket is készítettek és azokat kezdték imádni. Úgy döntöttek, hogy olyanok lesznek, mint az özönvíz előtt élt gonosz emberek. Noé természetesen nagyon-nagyon szomorú volt mind e dolgok miatt. Tudta, hogy amennyiben a Sátánnak való engedelmességet választják, soha nem lehetnek boldogok.

Egy kevés idő múlva a Sátán szolgálatát választó emberek elhatározták, hogy új helyre költöznek, messze Noé ősapától. Nem tetszett nekik, hogy Noé nagypapa újra és újra szóvá teszi nekik, hogy helytelen dolgokat cselekszenek. Ezért hát összepakolták a dolgaikat, és messze költöztek Noétól és Sémtől. Egy széles síkságra költöztek, amely egy nagy folyó mellett terül el. Itt házakat építettek maguknak, és kertművelésbe kezdtek.

„Végre azt csinálhatunk, amihez kedvünk van − gondolták magukban. − Senki sem háborgat bennünket. Tisztelhetjük bálványainkat, és Noé és Sém sem nyaggathatnak bennünket emiatt.”

Elfelejtették volna, hogy Jézus mindent lát? Igen, elfelejtették, hogy Jézus hallgat és figyel. És bizony, Jézus nagyon szomorú volt amiatt, hogy a Sátánnak való engedelmességet választották, és hogy elhitték az ő hazugságait.

Sém és családja Noé halála után is a hegyek között, a bárkához közel laktak. Ők voltak az egyetlenek, akik a Jézushoz való hűséget választották.

KEDD - SZERDA

Azok az emberek, akik úgy döntöttek, hogy távol költöznek Noétól és Sémtől, elhatározták, hogy építenek egy hatalmas tornyot. Az alapzata nagyon széles lett volna, és úgy akarták megépíteni, hogy a teteje a felhőkig érjen. Elgondolásuk szerint amennyiben egy újabb özönvíz érné földünket, felmennének a torony tetejébe, ahol, mint vélték, biztonságban lennének. 1Móz 11:4

Milyen balgák is voltak ezek az emberek! Isten ígéretet tett arra, hogy nem bocsát újabb az egész világra kiterjedő özönvizet a földre. De hát ugye ők nem hittek Isten ígéretében!

Ezek a férfiak rendkívül okosak voltak, és nagyon gondosan megtervezték a tornyukat. A torony napról-napra újabb és újabb szinttel bővült. A torony belsejébe különleges helyiségeket alakítottak ki a bálványaik számára, és hát gyönyörű lakosztályokat, amelyekben lakhattak.

Mennyire büszkék is voltak ezek az emberek, ahogy látták, amint a torony mind magasabb és magasabb lesz! Eljött az idő, amikor a torony már olyan magas lett, hogy a torony aljában dolgozók nem hallhatták már a torony tetején dolgozók szavát, ha azok rendeltek valamit, amire az építéshez szükségük volt. Ezért hát embereket rendeltek a közbülső szintekre, akik továbbítják az üzeneteket le- és fel. Amikor tehát a fent dolgozó munkások téglát vagy valamilyen egyéb szükséges anyagot rendeltek, a közbülső szinteken elhelyezett emberek vették és továbbították az üzeneteket az alant dolgozók számára. Minthogy mindnyájan egy és ugyanazon nyelven beszélték, könnyedén adták tovább az üzeneteket oda és vissza, egyik embertől a másikig.

De vajon ki volt az, akik elejétől fogva figyelte, hogy miben foglalatoskodnak az építők? Jézus! 5. v. És Jézus tudta, hogy nem jó ötlet az, ha sok ember összezsúfolódik egyetlen helyre. Mert ugyebár az emberek ezt tervezték. Tudta, hogy az embereknek sok helyiségre és nagy kertekre van szüksége. A gyerekeknek arra lett volna szükségük, hogy vidéken éljenek, ahol a szabadban játszhatnak. Meg kellett volna tanulniuk dolgozni is.

És Jézus azt is jól tudta, hogy az embereknek sok helyre szétszóródva, és nem együtt, összezsúfolódva egy kis helyen kell élniük ebben a nagyvilágban. És Jézus tudta azt is, hogyan akadályozható meg e balga terv kivitelezése, a nagy torony felépítése. Ő már tudta, mit tegyen.

Az egyik napon valami ilyesmi történt: amikor a fent dolgozó munkások egyikének téglára volt szüksége, szólt az alant hozzá legközelebb levő embernek. Az pedig azt hitte, hogy vizet rendelt, így hát az is szólt az alant hozzá legközelebb levő embernek, hogy vízre van odafenn szükség. Az meg úgy értette, hogy valami szerszámokat kértek. Amikor a lent dolgozók felküldték azt, amiről azt hitték, hogy odafenn kell, mindenki össze volt zavarodva és mindenki mérges volt. A munkások rendszeresen nem kapták meg azt, amire szükségük volt.

Ebből aztán nemsokára veszekedés kerekedett. De ilyenkor sem értették, hogy mit mond a másik. A munkások igazán dühbe gurultak, és harcokba bocsátkoztak egymás ellen. Mindenki azt gondolta a másik beszédéről, hogy az nem normális beszéd. Így persze lehetetlen volt tovább folytatni az építkezést. Mert mire is jutnának így?

Egy nap aztán hatalmas villámlás csapott le az égből, és belevágott a hatalmas torony tetejébe. Most aztán már nem volt mire büszkéknek lenniük. A tornyot Bábel tornyának nevezték el. A babel szó annyit jelent: „zűrzavar” illetve „összezavart”. Isten összezavarta azt az utat, amelyen keresztül egymással érintkeztek. Ezért van annyi különböző nyelv a világban.

CSÜTÖRTÖK - PÉNTEK

Sátán terve ezzel meg lett hiúsítva. És a Bábel tornyának kiötlői megpróbálták kigondolni, hogyan legyen a továbbiakban. Nem tudjuk, hogy azok az emberek hány különféle nyelven beszéltek. Nemsokára azonban a családok rádöbbentek arra, hogy nem értik azt a nyelvet, amelyet más családokban beszéltek. Azok a családok, amelyek értették egymás beszédét, összefogtak, összepakolták a dolgaikat, fogták a haszontalan bálványaikat is, és elköltöztek a föld távolabbi részeire.

Voltak emberek, akik Indiába, voltak, akik Kínába költöztek; voltak, akik Európába, akadtak, akik Afrikába, és valószínűleg olyanok is voltak, akik Észak- és Dél-Amerikába tették át a székhelyüket. Sok-sok különböző helyre költöztek. Így indultak tehát útjukra a különböző nyelvek és nemzetek ezen a világon.

Amikor Jézus összezavarta azokat az utakat, amelyeken keresztül az emberek egymással érintkeztek a Bábel tornyánál, kinyilvánította, hogy erősebb Sátánnál? De még mennyire! Sátán tudja, hogy Jézus erősebb nálánál. Jézus mindig is erősebb volt, mint Sátán. És Sátán azért is gyűlöli Jézust, mivelhogy tudja, hogy Jézus mindig erősebb nálánál.

Csakúgy, ahogy Bábel tornyának építői, természet szerint mi is azt tesszük, amit Sátán tőlünk elvár. Kisgyermekkorunk óta a magunk útjait akarjuk követni. És a magunk útjai mindig az önzés útjai, és ez az, amire Sátán is rá akar venni bennünket. Ez azt jelenti, hogy azt tesszük, amit ő tőlünk elvár. Sátán tudja, hogy addig tudhat minket a maga oldalán, ameddig mi a magunk útjait akarjuk követni és nem az Isten útján járunk. Azt akarja, hogy úgy gondolkodjunk, hogy a magunk útjainak a követése tesz bennünket boldoggá. De ez is csak az ő számos hazugságainak egyike.

Szem előtt kell tartanunk, hogy nem vagyunk természet szerint jók, mint amilyenek Ádám és Éva akkor voltak, amikor Jézus megalkotta őket. A bűn mindent megváltoztatott. Már nem vagyunk képesek magunktól engedelmeskedni a boldogság-szabályoknak. És Sátán nagyon is jól tudja ezt. Ezért azzal a gondolattal kísért bennünket, hogy a boldogság-szabályok nem is fontosak. Azt a gondolatot szeretné elültetni bennünk, hogy boldogabbak vagyunk akkor, ha azt tehetjük, amihez kedvünk van. Nem akarja, hogy Jézusban bízzunk, aki segít nekünk abban, hogy engedelmeskedjünk a boldogság-szabályoknak.

Hogyan tanulhatjuk meg távol tartani magunktól Sátánt? (Hívd segítségül Jézust minden nap. Tanulmányozzuk a bibliatanulmányainkat és tanuljuk meg kívülről az aranyszövegeket. Engedelmeskedjünk hamar a szüleinknek stb.) Kész vagy most hálát adni Jézusnak? Egyes-egyedül Jézus őrizhet meg bennünket a gonosz Sátántól.

 

 

 

Történet sarok

Az elsűllyeszthetetlen Titanic

Patti Lynn Guthrie történetei alapján

 

Az óceánjáró egy nagyon nagy hajó, amely nagyon sok embert szállít a végeláthatatlan óceánokon. Jó száz évvel ezelőtt az Atlanti-óceán keleti partjainál, Angliában néhány férfiú, akik hatalmas hajók építésével foglalkoztak, elhatározták, hogy készítenek egy hatalmas óceánjárót. Ez volt a világon a leghatalmasabb óceánjáró. Olyan erősnek álmodták meg, amelyet a legszörnyűbb viharok sem süllyeszthetnek el. Titanicnak keresztelték el.

A Titanic belseje olyan nagy volt, mint egy palota belseje. Olyan volt, mint egy gyönyörű szálloda drága bútorokkal és szép díszekkel. A hosszú hajóút során rengeteg minden állt az emberek rendelkezésére. A gyermekeknek számos játszótér, úszómedencék, amikben lubickolhattak. A felnőttek könyvtárakban olvasgathattak, különböző játékokat űzhettek, úszhattak, vagy épp csak üldögélhettek és pihengethettek a padokon vagy a kabinjaikban.

Az óceánjáró végre elkészült, és készen állt első nagy útjára az óceánon. És ha azon a több mint száz évvel ezelőtti csípős április napon ott lettél volna azon a bizonyos rakodóparton, Angliában, láthattad volna az izgatott emberek tömegét, akik integettek és éljeneztek. Azért jöttek oda, hogy megnézzék a világ leghatalmasabb óceánjáróját, és hogy integetve búcsúztassák az azon elhajózó utasokat.

A nagy hajó lassan eltávolodott a parttól. Megkezdte útját, amely az Atlanti-óceánon keresztól Amerikába vezetett. Több mint kétezer utas tartózkodott ennek az elbűvölő óceánjárónak a fedélzetén, és rengeteg munkás sürgött-forgott a hajó körül, illetve hogy kiszolgálják a hajó utasait. Smith kapitány felelt mindenért.

Mindenki nagyon-nagyon várta ezt a csodálatos utazást. Az utasok mindjárt elhelyezkedtek kabinjaikban, és jól érezték magukat. Valószínűleg nem igazán aggodalmaskodtak az óceán felszínén lebegő jéghegyek miatt, amik mellett és között elhajóztak. És valószínűleg arról sem volt tudomásuk, hogy Smith kapitány figyelmét külön felhívták arra, hogy abban az évben a megszokottnál jóval több a jéghegy.

A jéghegyek nagyon veszedelmesek. A jéghegynek épp hogy csak a legteteje, egy kicsiny rész látszik ki a vízből. A jéghegyek testéből a legnagyobb részek a szem számára láthatatlanok, a víz alatt rejtőznek. A hajóknak nagy körben meg kell kerülniük azokat, nehogy nekiütközzenek azoknak a részeknek, amiket nem láthatnak.

Az Angliából való elindulást követő éjjel fél tizenkettőkor a hatalmas hajó sebesen szelte a nyugodt, csendes vizet. A hajón dolgozókat nem számítva szinte mindenki aludni tért már. Alig páran, akik játékokba merültek, voltak még fenn. Egyik-másik hajóalkalmazott már a másnapi feladatokra készült.

Rendkívül hideg volt. Nem sütött a hold aznap éjjel, és habár a csillagok fényesen ragyogtak, koromsötét volt. Smith kapitány kiadta a parancsot a figyelőszolgálatnak, hogy nagyon-nagyon figyeljenek oda a jéghegyekre.

Éjfél előtt alig húsz perccel a figyelőszolgálatot teljesítő egyik tiszt és közlegény egyszerre megpillantott valamit, ami megrémítette őket. „Jéghegy, közvetlenül előttünk” − kiáltott az őr.

(Folytatjuk.)