Főoldal

Az én első Bibliám

Bibliatanulmány minden napra gyerekeknek

 My Bible First!

 Copyright

Kezdő oldal
KOROSZTÁLY ÉS ÉVFOLYAM VÁLASZTÓ
    Ovodásoknak   4-6 év   Alsó tagozatosoknak  7-9 év   serdülő korúaknak  10 év felett
I. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed
II. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed
III. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed

OVODÁSOK

I. évfolyam

I. negyed

 

1. tanulmány

2. tanulmány

3. tanulmány

4. tanulmány

5. tanulmány

6. tanulmány

7. tanulmány

8. tanulmány

9. tanulmány

10. tanulmány

11. tanulmány

12. tanulmány

13. tanulmány

 

 

Noé bárkát épít

  8. tanulmány  

Nyomtatás

VASÁRNAP - HÉTFÖ

Ki volt a világon az első apa és az első anya? Természetesen Ádám és Éva. És ki volt a világon az első nagyapa és az első nagymama? És az első dédszülők? Neked is vannak nagyszüleid? Nagyszüleink a szüleink apukái és anyukái. A dédszüleink pedig a nagyszüleink apukái és anyukái!

Ha visszamegyünk az időben, a nagyszülőkön és a dédszülőkön keresztül végül mindnyájan Ádámnál és Évánál kötünk ki. Valamennyi ember a földön Ádámra és Évára vezetheti vissza a leszármazását. Az ő „leszármazottai” vagyunk. Ádám, Éva és az ő gyermekeik pedig mind az „őseink”. Ugye, milyen érdekesek ezek az új szavak?

Ádámnak és Évának sok-sok gyermeke született, miután el kellett hagyniuk gyönyörű édenkerti otthonukat. A Biblia azonban csak hármukat említi név szerint. Ki az első közöttük? Káin. És utána ki jön? Ábel. Melyik döntött úgy a kettő közül, hogy Jézusban bízik és Neki engedelmeskedik? És ki döntött úgy, hogy Sátánnak engedelmeskedik?

Ábel halála után Ádámnak és Évának megint fia született. A Séth nevet adták neki. Csakúgy, mint Ábel, Séth is Jézust szerette és Őbenne bízott. Séth a fiait és az unokáit is arra tanította, hogy szeressék Jézust és Neki engedelmeskedjenek. Ádám és Éva örvendeztek, mert Séth azt választotta, hogy engedelmeskedik Jézusnak.

Ámde Káin és családja más döntést hozott, mint Séth családja. Ők megmaradtak abban az elhatározásukban, hogy Sátánnak engedelmeskednek. És Káin gyermekei és unokái barátságot ápoltak Séth gyermekeivel és unokáival. Sokan közülük házasságot kötöttek egymással és gyermekeik születtek. És a gyermekek nagyrészt úgy döntött, hogy Sátánnak engedelmeskedik, miként Káin. Mennyire szomorú lehetett emiatt Ádám, Éva és Séth!

Séth egyik leszármazottját úgy hívták, hogy Énokh. Énokh szeretett engedelmeskedni Isten boldogság-szabályainak. Minden napon beszélgetett Istennel, és minden tőle telhetőt megtett azért, hogy segítsen másoknak is, hogy ők is szeressék Istent és Neki engedelmeskedjenek. De szinte mindenki megamaradt abban az elhatározásában, hogy Sátánnak engedelmeskedik, ami Énokhot nagyon elszomorította.

365 esztendős volt Énokh, amikor egy napon Isten elragadta őt a mennybe. És Énokh azóta és most is a mennyben van. 1Móz 5:24. Isten tudta, hogy Énokh később sem jutna más döntésre, és sohasem választaná inkább Sátán követését. Énokh sorsa hasonlít azokéra az emberekére, akik Jézus visszajövetelekor az élők között lesznek, készen arra, hogy a mennybe jussanak.

Mennyire szomorú is az, hogy egyre több és több ember döntött úgy, hogy Sátánnak engedelmeskedik! Az emberek jobban szerették a rosszat tenni, mint Istent. Engedetlenek voltak Isten valamennyi boldogság-szabályával szemben. Bálványisteneket imádtak, öltek, loptak, háborúztak és hazugságokat szóltak. Részegeskedtek, és sok más gonosz dolgot is cselekedtek, pont úgy, ahogy azt sok ember ma is cselekszi. Ugye, mennyire megrontotta a bűn a mi szépséges világunkat?

KEDD - SZERDA

A bűn megrontotta a mi szépséges világunkat, és a bűn ártalmára volt azoknak az embereknek, akik a Sátánnak való engedelmességet választották. A Szentlélek újra és újra szólt az emberek lelkéhez, de csak kevesen engedtek a kérlelésnek. A Biblia elmondja nekünk, milyenek lettek az akkori emberek. 1Móz 6:5, 11−13.

Végül, mintegy ezer esztendő múlva, eljött az ideje annak, hogy Isten valahogy közbelépjen, amikor ennyire gonosz lett a világ. Isten úgy döntött, özönvizet küld a földre, amely minden gonosz embert elpusztít. Olyan sok eső hullik majd, hogy a víz a legmagasabb hegyek csúcsait is ellepi.

Ámde Isten senkinek a halálát nem akarta. Azért hát 120 esztendővel azelőtt, hogy özönvizet bocsátott volna a földre, Isten figyelmeztette az embereket a bekövetkezendőkre. És volt ebben a munkában egy csodálatos segítője, mégpedig Noé személyében. 1Móz 6:8−9. A Biblia úgy írja, hogy Noé „Istennel járt”. Olyan ember volt, mint Énokh, ugye? Mit parancsolt meg Isten Noénak? 14. v.

A bárka megépítése hatalmas munka volt. Noénak és fiainak össze kellett hozzá gyűjteni mindazt az anyagmennyiséget, amelyről Isten azt mondta, hogy szükségük lesz rá. Azonkívül fel kellett fogadniuk férfiakat, akik segítenek nekik. Ahogy a munkások ott kalapáltak, szögeltek és dolgoztak, nagy embertömegek tódultak oda bámészkodni. A világon mindenki tudta már, miben foglalatoskodik Noé.

Ez még 120 esztendővel azelőtt volt, hogy a bárka elkészült volna. És az egész idő alatt, nap nap után, év az évre, Noé egyre csak prédikált, intve az embereket a bekövetkező özönvíz miatt. Kérlelte az embereket, hogy válasszák a jót és higgyék el, amit Isten tenni készül. Azt akarta, hogy oltalmat nyerjenek a bárkában, és ne fulladjanak meg az áradásban. De jóformán az utolsó szálig minden ember csak nevetett Noén, és kigúnyolta őt. Arra gondoltak, hogy Noé meghibbant. Soha, de soha nem esett az eső addig. De még ha be is következne az özönvíz, biztosak voltak benne, hogy a bárka nem maradna fenn a víz színén. Noé azonban folytatta az építést. Nem zavartatta magát amiatt, hogy mit mondanak róla az emberek. Ügyet sem vetett rá, ha kigúnyolták. Ő Istenben bízott.

Isten azt mondta Noénak, hogy az állatokból és a madarakból fel kell vinnie a bárkára néhányat. Noé azért külön-külön mindegyiknek készített helyet. Gondoskodnia kellett továbbá élelemről, amit az állatoknak, a madaraknak és családjának kellett elraktároznia. A bárka végül egészen készen állt arra a rettenetes özönvízre, amelyről Isten azt mondta, hogy e világra fog következni.

Aztán egy napon az emberek repülő madarak hangjára lettek figyelmesek. A madarak egyenesen a bárkába repültek. Egyes madárfajokból kettőt-kettőt, más madárfajokból hetet-hetet kellett felvinni a bárkára. Noé és fiai finoman elhelyezte őket a számukra előre elkészített kalitkákban.

Aztán egyszer csak valaki felkiáltott: „Nézzétek!” Merthogy állatok vonultak szép rendben a bárka felé − egyes fajokból kettő-kettő, más fajokból hét-hét. Nyugodtan kaptattak fel a bárka ajtajáig vezető pallóra. Ekkor Noé és a fiai a számukra előre elkészített helyre vezette őket.

Az emberek csak álmélkodtak. Nem tudták, hogy angyalok választották ki és vezették fel az állatokat a bárkára. Ezeket kellett megtartani az özönvíz utáni időkre.

Ámde az emberek, akik látták, mi történik, megváltoztatták a véleményüket és úgy döntöttek, hogy maguk is felmennek a bárkára? Nem, senki, csak egy ember sem döntött így. Noé és családja voltak az egyetlenek, akik hittek Istennek.

CSÜTÖRTÖK - PÉNTEK

Aztán nézzük csak, mire utasította végül Isten Noét és családját? 1Móz 7:1. A hatalmas ajtó túlontúl nehéz volt ahhoz, hogy egymaguk becsukhassák. Hirtelen azonban egy villanás támadt, amely a villámlásnál is fényesebb volt. Fénylő felhő jelent meg az ajtónál. És az ajtó az emberek szeme láttára lassan becsukódott. 16. v.

Némelyek ekkor már azon morfondíroztak, hogy Noé talán mégis igazat mondott. De eltelt egy nap, és semmi nem történt. Eltelt egy újabb nap, aztán egy teljes hét, és még mindig semmi. Noé és családja hallhatta, mint nevetik ki őket a bárkán kívül maradt emberek, merthogy be lettek zárva a bárkába, és a beígért esőnek se híre, se hamva.

Ámde nyolc nappal az után, hogy az angyal rájuk zárta az ajtót, hatalmas fekete felhők borították be az égboltot. Aztán villámok cikáztak és hangos mennydörgés hatolt át a felhőkön. Aztán kövér esőcseppek kezdtek hullani az égből. Aztán az eső egyre hevesebbé vált. Villámok csaptak a házaikba és porrá zúzta azokat. Bálványisteneik és oltáraik a földre omlottak. A szél tornádószerűen fújt. A föld remegett és rázkódott. Aztán egyszerre víz tört fel a föld mélységeiből.

Az emberek és az állatok futottak, ki merre látott. De nem volt olyan hely, ahol biztonságban elrejtőzhettek volna a vihar elől. Voltak, akik imádkoztak. Mások az öklüket rázták az ég felé és illetlen szavakkal illették Istent. Megint mások a bárkán dörömböltek és így kiáltoztak: „Engedjetek be minket! Engedjetek be minket!” Isten azonban bezárta a bárka ajtaját, és senki nem nyithatta ki azt. Isten jól tudta, hogy senki a kint rekedt emberek közül nem bánta meg igazán a korábbi viselkedését. Egy jottányit sem változott meg a szívük.

A rettenetes vihar majdnem hat héten át tartott. És úgy lett, ahogy Isten előre megmondta: a víz szintje egyre magasabb és magasabb lett, annyira, hogy végül ellepte a legmagasabb hegycsúcsokon levő legmagasabb fák csúcsait is. Minden, ami addig élt és mozgott, a vízbe fulladt. Még Sátán és az ő angyalai is attól tartottak, hogy ők is elpusztulnak.

És vajon mi lett a bárkával? Fenn maradt a víz színén? De még mennyire! Angyalok oltalmazták azt, és Sátán nem tudott annak ártani. A bárka biztonságban ringatózott a vízen, jóllehet a hullámok ide-oda lökdösték, rezegtették, rázkódtatták.

Noén és családján, továbbá a bárkára felvitt állatokon és madarakon kívül még egyvalami lett megóvva az özönvíztől, mégpedig a gyönyörű Édenkert. Jézus még akkor felvitte azt a mennybe, mielőtt az özönvíz kezdetét vette volna. Ott őrzi azt mindaddig, amíg Ádám és Éva (illetve te is és én is) egy nap, amikor Jézus visszajön és elvisz bennünket a mennybe, újra annak szépségében gyönyörködhet.

Miként Noé intette az embereket a bekövetkező özönvíz felől, mi is figyelmeztethetjük a ma élő embereket, hogy Jézus hamarosan visszajön. Mit gondolsz, milyen útjai-módjai lehetnek annak, hogy tegyünk ebben a dologban valamit az emberekért?

 

 

 

Történet sarok

A város, amely nemet mondott

Patti Lynn Guthrie történetei alapján

 

Vajon Isten szeret-e minden embert még akkor is, amikor azt mondják Neki: „Nem, mi nem akarunk neked engedelmeskedni”? Szereti-e vajon azokat a kegyetlen embereket is, akik megölték Őt? Igen, még őket is szereti!

Isten sok idővel ezelőtt kiválasztott egy gyönyörű várost egy gyönyörű templommal, amelyre annak az országnak a lakói nagyon büszkék voltak. Isten azt akarta, hogy annak a városnak a polgárai mondják el a világnak azt az ígéretet, miszerint Jézus el fog jönni e világba, hogy megmentsen bennünket. Jézus segítségével megtanulhatunk engedelmeskedni az Ő csodálatos boldogság-szabályainak. És Jézus meghalt helyettünk, hogy örökké együtt élhessünk Vele.

Jézus megtartotta az ígéretét. De amikor eljött, az emberek közül sokan nem szerették Őt. Ők egy királyt akartak maguknak, aki kiűzi ellenségeiket és minden beteget meggyógyít közöttük. Egy királyt, aki mindnyájukat gazdagsággal ajándékozza meg.

Ennek a különleges városnak a neve Jeruzsálem. És amikor eljött Jézus, az emberek közül sokan nemet mondtak Neki.

Jézus megpróbálta megváltoztatni a helytelen gondolkodásukat. És sírt, mert sokan nemet mondtak. Tudta, hogy azok az emberek, akik nem akarják Őt, nem lesznek biztonságban ellenségeiktől, akik nemsokára rájuk törnek. Ellenségeik fel fogják perzselni Jeruzsálemet és a gyönyörű templomot. Mindent le fognak rombolni. Milyen szomorú!

De ha az emberek többsége nemet is mondott Jézusnak, tudta, hogy lesznek valamennyien, akik azt a döntést hozzák, hogy igent mondanak. Jézus ezért elmondta a tanítványainak, mit kell tenniük majd azoknak az embereknek, amikor az ellenség eljön. A tanítványok pedig biztosak voltak abban, hogy mindazok, akik hisznek Jézusban, tudni fogják, miről beszélt Jézus és mit kell majd akkor cselekedniük.

Ezt a beszédet 40 évvel azelőtt mondta el, hogy az ellenség a városra jött. De még ezt megelőzően is Jeruzsálem számos komoly intést kapott. Egy különös férfiú például hét esztendőn keresztül járta körül és körül a várost, miközben gyászosan ezt kiáltozta: „Jaj Jeruzsálem lakosainak, jaj, jaj!” Elmondta nekik, hogy hamarosan rettenetes dolgok következnek rájuk.

Naplementekor úgy látszott a távolban, mintha szekerek és katonák vonulnának a felhők tetején, harcra készen. Aztán az éjszaka közepén az egyik hatalmas, nehéz kapu, amely Jeruzsálem határán volt, kinyílt, mégpedig úgy, hogy emberi kéz nem is érintette! Különös fény ragyogott fel a templom és az oltár felett. A föld rázkódott. Az emberek jajveszékelni kezdtek: „Menjünk innen!” A papok a templomban féltek és rettegtek.

Végül megjelentek az ellenséges katonák. Körbevették a várost. Ekkor azonban csoda történt. Épp amikor rohamra készültek, hogy bevegyék a várost, hirtelen hátraarcot vezényeltek és elviharzottak. Ekkor a várost védő katonák űzőbe vették őket. Ez esélyt adott a keresztényeknek arra, hogy gyorsan elhagyják a várost, Jézus figyelmeztetésének (Mt 24:16−18, 20) engedelmeskedve.

Amikor az ellenség visszatért, egyetlen keresztény sem tartózkodott már a városban. Mindnyájan biztonságos helyre menekültek.

Az ellenséges katonák behatoltak a városba és ezrével öldösték az embereket. Azután a várost és a templomot felperzselték, amint azt Jézus jó előre megjövendölte.

Szerinted ezek a keresztények hálásak voltak Jézusnak, hogy elmondta nekik, mit kell tenniük? Örültek vajon, hogy ők igent mondtak Neki?

Szeretnél te is itt és most igent mondani Neki? Köszönjük meg Neki, hogy elmondta nekünk, hogyan menekülhetünk ki ellenségünk, a Sátán karmaiból.