Főoldal

Az én első Bibliám

Bibliatanulmány minden napra gyerekeknek

 My Bible First!

 Copyright

Kezdő oldal
KOROSZTÁLY ÉS ÉVFOLYAM VÁLASZTÓ
    Ovodásoknak   4-6 év   Alsó tagozatosoknak  7-9 év   serdülő korúaknak  10 év felett
I. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed
II. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed
III. Évfolyam 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed 1. negyed 2. negyed 3. negyed 4. negyed

SERDÜLŐKNEK

II. évfolyam

1. negyed

 

1. tanulmány

2. tanulmány

3. tanulmány

4. tanulmány

5. tanulmány

6. tanulmány

7. tanulmány

8. tanulmány

9. tanulmány

10. tanulmány

11. tanulmány

12. tanulmány

13. tanulmány

 

 

Hazafiak és próféták

  10. tanulmány  

Nyomtatás

VASÁRNAP

Kikapcsolódás a munkából

(Neh 6:1-14.)

Nehémiás nagyon elfoglalt ember volt. Mint már tanultunk róla, a jeruzsálemi városfalak újjáépítésének befejezése előtt még egyes gazdagok szegényekkel való helytelen bánásmódjával is foglalkoznia kellett. Emiatt azonban nem szakította félbe a falakon a munkát. Mostanra az összes hiányt befalazták már, de a nagy, nehéz kapuk még nem kerültek a helyükre. Ha az is elkészül, a városfalon belül lakó nép biztonságban lesz a váratlan támadásoktól.

Ezért a közeli tartományokban élő ellenségeik minden eddiginél jobban akadályozni akarták a munka folytatását, még mielőtt az erős kapuk a fal nyílásaiba kerültek volna. Ha ez a munka befejeződik, nem tudnak már erőszakkal bejutni a városba. A legkellemetlenebb pogány ellenségeik Szanballat, Tóbiás és Gesem voltak.

Szanballat és Gesem üzenetet küldtek Nehémiásnak, hogy sürgősen találkozni karnak vele az Onó-völgyében. Úgy tettek, mintha rendezni szeretnék a nézeteltéréseiket és békét akarnának kötni. Nehémiás azonban tudta, hogy bántani akarják. Milyen üzenettel válaszolt nekik? Neh 6:2-4.

Szanballat ezután levelet küldött Nehémiásnak, amelyben az állt, az hír járja, hogy a zsidók Nehémiás vezetésével lázadást szerveznek a király ellen és Nehémias akar a királyuk lenni. Szanballat azt remélte, hogy a fenyegetéssel, miszerint jelentik a királynak a pártütést, rá tudja venni Nehémiást, hogy elmenjen Ónoba és beszéljen velük.  Mit válaszolt ezúttal Nehémiás? 5-9. v.

Szanballat és Tóbiás ezek után felbéreltek egy zsidót, hogy mondja azt Nehémiásnak, éjszaka az ellenség az életére tör. Majd ez a zsidó ember rá akarta venni Nehémiást, hogy bújjanak el együtt a templomban. Ez a nép között is félelmet keltett volna, és senki sem maradt volna ott a nyitott kapukat őrizni. Mit mondott Nehémiás a zsidó árulónak? 11. v.

 Alkalmazd a gyakorlatban: A jövőben is lesznek Isten népe között árulók. Mit mond erről Jézus? Mt 10:36.

HÉTFÖ

Egy megváltozott nép

(Neh 6:15 - 7:3;  8:1 - 10:39;  12:27-43.)

Nehémiás nem engedte, hogy a felkelésről szóló hamis híresztelések leállítsák a munkálatokat és Jeruzsálem falainak újjáépítése rövidesen befejeződött. A nagy, nehéz ajtók is elkészültek és a kapunyílásokba helyezték őket. Az egész 52 napot vett igénybe.

A város nagy része még nem épült újjá, de a falat mindenesetre felavatták.  Az átadási ünnepségre Júda vezetői és két hatalmas kórus gyűlt a falakra.

Az egyik kórus az egyik irányba haladt, mögöttük Ezsdrás a vezetők felével, a másik kórus az ellenkező irányba ment és Nehémiás követte őket a vezetők másik felével. Milyen boldog ünnepség volt!

A Kürtzengés ünnepének idejére nagy sokaság gyűlt Jeruzsálembe. Magas emelvényt építettek Jeruzsálem egyik legszélesebb utcájára, ahonnan a drága, öreg Ezsdrás az egész népet láthatta. A Törvénykönyvből készült felolvasni nekik.

Ezsdrás felolvasott a népnek, de sokan egyáltalán nem értették. A más nemzetbeliekkel kötött házasságaik miatt teljesen elfelejtették még a saját nyelvüket is. Ezért néhány pap és lévita segített nekik megérteni a hallottakat. Neh 8:2, 3, 8.

Néhány nappal a Kürtzengés ünnepe után elérkezett a Nagy engesztelési nap, és néhány újabb nap múlva a Sátorok ünnepe. Mindez ugyanabban a hónapban (3Móz 23:24, 27, 34).

A Sátorok ünnepén Ezsdrás ismét felolvasott a népnek a Törvénykönyvből és így tett nap, mint nap az ünnepség hét napja alatt. 18. v.

Két nappal később az egész nép összegyűlt. Mintegy három órán keresztül ismét a Törvénykönyvből hallgattak felolvasást. Újabb három órán át megvallották bűneiket és dicsőítették Istent.

 Alkalmazd a gyakorlatban: Teljesen kicserélődött emberként tértek haza. Mi változtatta meg őket? Isten igéje. Téged is megváltoztat, ha nap, mint nap tanulmányozod, ahogy ők tették.

KEDD

Gyors visszaesés

(Neh 13.)

Nehémiás 12 esztendeig szolgált Júda kormányzójaként, majd visszatért a perzsa királyhoz. Nehémiás és Ezsdrás lelki vezetése nélkül sokan visszatértek bűnös útjaikhoz. Egyre kevésbé törődtek a szombattal és kezdtek ismét pogányokkal házasodni. A főpap még azt is megengedte, hogy bálványimádó ellenségük, Tóbiás a templom raktárában tartsa a holmiját és ott tartózkodjon, amikor Jeruzsálemben volt.

Nehémiás engedélyt kapott a királytól a Jeruzsálembe való visszatérésre, és megpróbálta visszavezetni a népet Istenhez. Először is kiszórta Tóbiás holmiját a templom raktáraiból és elrendelte, hogy takarítsanak ki utána.

Azok a termek arra szolgáltak, hogy a nép által a lévitáknak tizedként hozott élelmiszert tárolják bennük. Amikor abbahagyták a tized-beszolgáltatást, a lévitáknak ott kellett hagyniuk templomi tisztségüket és hazamenni a megélhetésüket előteremteni. Hogyan intézkedett Nehémiás ezzel kapcsolatban? Neh 13:10-13.

Nehémiás azon is elszörnyedt, hogy sokan a szokásos munkájukat végezték szombaton. Egyesek mustot készítettek, sokan gabonát arattak, megint mások eladásra szánt áruval megrakott szamarakkal érkeztek Jeruzsálembe. Nehémiás felemelte szavát ez ellen is. 15. v.

Legközelebb Nehémiás embereket látott, akik halat és egyéb árut hoztak szombaton Jeruzsálembe. Megszidta a vezetőket, akik ezt engedélyezték és elrendelte, hogy a város kapuit tartsák szombaton zárva. Azok a kereskedők még két következő szombaton is eljöttek és a kapukon kívül éjszakáztak. Ám amikor Nehémiás figyelmeztette őket, hogy egyik szombaton se jöjjenek, nem jöttek többé. 16-21. v.

A másik gond a pogány asszonyokkal kötött házasság volt. Azokat a vezetőket, akik nem szakították meg a kapcsolatot a bálványimádókkal, eltávolították templomi tisztségükből. Még a főpap egyik fia is Szanballat leányát vette feleségül. Láthatóan nem akart pogány feleségétől elválni, ezért el kellett hagynia Izraelt.

 Alkalmazd a gyakorlatban: Nehémiásnak böjtölnie és imádkoznia kellett, hogy erőt és bölcsességet nyerjen e nehéz munka Isten szerinti elvégzéséhez. Az embereknek választaniuk kellett, vagy Isten parancsolatai szerint cselekszenek, vagy el kell válniuk Isten népétől. Jó példa ez Isten mai egyháza számára is?

SZERDA

Egy próféta közöttünk

Ezsdrás és Nehémiás mindketten hűséges munkásai voltak Istennek. Segítettek Júda népének jó döntéseket hozni és a könyveikben leírtak nekünk is segítenek jól választani. Soha ne feledkezzünk el róluk!

És ne feledkezzünk el Isten hűséges prófétáiról, akiknek üzeneteit a Bibliában találjuk. Nem könnyű figyelmeztetni az embereket, akik átsodródnak Sátán oldalára az Isten ellen folytatott háborújában, de Isten erre hívta el prófétáit.

Sokan nem szeretik, ha bűneikre emlékeztetik őket, de szükségük van rá, hogy aztán hallgathassanak a próféta tanácsaira. Isten így szólt Ézsaiáshoz: „Kiálts teljes torokkal, ne kíméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bűneiket, és Jákob házának vétkeit.”(Ézsa 58:1)

Jeremiásnak, aki szerény, békeszerető ember volt, „ Júda királyai, fejedelmei és papjai  ellen és a föld népei ellen” kellett beszélnie (Jer 1:17-18).

Isten elmondta Ezékielnek, hogy makacs szívű emberekhez küldi. De át kellett adnia nekik Isten üzenetét. „Ők pedig vagy hallják, vagy nem hallják, mivelhogy pártos ház, hadd tudják meg, hogy próféta volt köztük.”  (Ezék 2:3-5)

Népünk között is élt egy próféta. Ellen White-nak hívták és Isten hírnöke volt mintegy 70 éven át. Már meghalt, de a sok könyvében leírtak Isten népéhez szólnak, „akár hallgatnak rá, akár elutasítják” Jézus eljöveteléig. Ó, ne utasítsuk el! Olvassuk inkább könyveit és adjunk hálát Istennek, hogy közöttünk is élt egy prófétája, hogy elfordítson minket a világ követésétől!

Különleges időkben Isten mindig küldött prófétákat. Ámos 3:7. Már tanultunk róluk, akik az Ószövetség iratait írták, de van még 12, az úgynevezett kispróféták, akiknek könyveik rövidebbek. Olyan sorrendben ismerkedünk meg velük, ahogy a Bibliában szerepelnek, bár időrend szerint nem ilyen sorrendben éltek.

CSÜTÖRTÖK

Hóseás, az első kispróféta az északi királyságban, Izraelben élt, mielőtt fogságba került. Nagyon szerette feleségét, Gómert, aki viszont nem volt hűséges hozzá. Hóseásnak megszakadt a szíve, amikor felesége elhagyta őt, hogy más férfiakkal éljen. Figyelmeztette, hogy boldogtalan lesz, és mindent megtett, hogy felesége szívét visszanyerje.

Miért bízta meg Isten Hóseást saját szomorú történetének leírásával? Mert segíteni akart Isten népének megérteni, hogy milyen szomorú az Úr, amikor népe hűtlen hozzá. Gómer Izraelt jelképezte. Ahogyan ő elhagyta férjét, hogy más férfiakkal éljen, Izrael is elhagyta Isten dicsőítését, és a nép bálványokat imádott.

Ahogyan Hóseás szíve megszakadt a felesége hűtlensége miatt, Isten hatalmas, szerető szíve is fájt Izrael bálványimádása miatt. Tudta, hogy nem lesznek boldogok. Így szólt: „Térjetek meg szófogadatlan fiak, azt mondja az Úr, mert én férjetekké lettem néktek” (Jer 3:14).

A szófogadatlanság azt jelenti, hogy visszacsúsztak régi, rossz, bűnös életformájukba. Miért történt ez? „Mert nincsen igazság és nincsen szeretet és nincsen Istennek ismerete a földön.” (Hós 4:1) „Mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem én is a te fiaidról.” (Hós 4:6)

Az izraeli királyságot Efraimnak is hívták, mert az volt a legfontosabb törzs. „Mit cselekedjem veled Efraim?” – kérdezte Isten. Népe „együgyű lett, és balgatag”, „mert megszegték az én frigyemet és vétkeztek az én törvényem ellen” (Hós 6:4; 7:11; 8:1).

Ám annak ellenére, hogy Isten szava szerint „az én népem átalkodottan hajlandó elfordulni”, „Miképpen adnálak oda Efraim, szolgáltatnálak ki Izrael? …Megesett bennem az én szívem és; fellángolt minden szánalmam!” Hóseás így sürgeti a népet: „Térj vissza hát Izrael az Úrhoz, a te Istenedhez!”, és Isten megígérte: „Kigyógyítom őket hűtlenségükből, szeretem őket ingyen kegyelemből.” (Hós 11:7-8; 14:2, 5).

 Alkalmazd a gyakorlatban: Milyen csodálatos szeretet! Tudván, mennyire szerette Isten a megátalkodott izraelitákat, nem gondolod, hogy Isten téged is ugyanúgy szeret, és szomorú, amikor a világot akarod követni?

PÉNTEK

Jóel, a második kispróféta valószínűleg akkor írta le üzeneteit, amikor Júdában még Jósiás volt a király, és még Jeremiás üzenetei előtt. Rövid könyve mindössze három fejezetből áll, de a tartalma nemcsak Júda akkori népének szól, hanem Isten ma élő népe számára is nagyon fontos üzenet.

Az első fejezetben szörnyű sáskajárás csapását írja le. Olyan borzalmas volt, amilyent még senki élő nem látott, de még a szüleik sem. Még a következő három generációnak is beszélniük kellett róla. Jóel 1:3-7.; 17-18.

A sáskák lehántották a gyümölcsfák kérgét és „pusztává tették” a szőlőskerteket. Ugyanakkor eső sem esett többé, a föld kiszáradt és megkeményedett. A gazdák elkeseredtek és nem tudták mitévők legyenek. Búzájuk és árpájuk tönkrement és az elvetett magok csak fonnyadtak a száraz, kemény rögök között.

E szörnyű pusztítás miatt nem volt már élelmiszer-utánpótlása a népnek. Marháik és birkáik is szenvedtek, mert nem találtak legelőt. Még a vadállatok is megháborodtak, mert a fű és a fák megperzselődtek a pusztaságban, és a kiszáradt patakok sem szolgáltak már ivóvízzel számukra.

Jóel „az Úr napjának” nevezte ezt a csapást. A közelgő pusztulás jelképe volt és a kürtök figyelmeztető megfúvására hívott fel. Könyörgött a népnek, hogy bánják meg bűneiket és térjenek vissza Istenhez. Joel 2:1, 12-17.

A nép sajnos nem gyakorolt bűnbánatot. Ezért végül fogságba hurcolták őket Babilonba, Jeruzsálemet és a templomot pedig elpusztították.

 Alkalmazd a gyakorlatban: Ez a csapás jelképe annak is, ami „az Úrnak nagy és félelmetes napján” fog történni (Malakiás 4:5). Számunkra is figyelmeztetés, hogy komolyan keressük Istent és forduljunk el a rossztól, még mielőtt az ítélet befejeződik, és Jézus ismét eljön.

 

 

 

Feladatok:

1. Javítsd ki!

Mindegyik állításban van valami hiba, ami miatt hamis, javítsd ki, hogy igaz legyen!

Milyen gondokkal találta szembe magát Nehémiás, amikor visszatért Jeruzsálembe?

1.  Szanballat a templom termeiben lakott.

2.  Az emberek rendszeresen beszolgáltatták a tizedet.

3.  Az emberek nem arattak szombaton.

4.  A zsidók árulták portékáikat Jeruzsálemben szombaton.

5.  A kereskedők pénteken küldték áruikat Jeruzsálembe.

6.  A Júdabeli férfiak istenfélő asszonyokkal házasodtak.

7.  A főpap unokája Ezsdrás lányát vette feleségül.

2. Megújulás

Gyakran nekünk is változtatnunk kell, ahogy Júda népének Nehémiás idejében. Sorolj fel néhány dolgot, aminek elhagyásához Jézus segítségét kell kérned, amelyek miatt nem tudsz rá hasonlítani.

Sorolj fel néhány olyan dolgot, amit el kellene kezdened, hogy jobban megismerd Istent. Jézus segíteni fog neked, ha megkéred rá.

Amit abba kell hagynom:_________________________________________________________

Amit el kell kezdenem: ___________________________________________________________

 

3. A kispróféták

Hány fejezetből áll a könyvük?

Hóseás _________               Jóel ____________         Ámos ___________           Abdiás __________

Jónás ___________             Mikeás __________         Náhum __________           Habakuk _________

Sofóniás _________            Aggeus __________         Zakariás _________          Malakiás ________