Isten törvénye szerint Izrael fiainak évente három alkalommal kellett megjelenni az Úr előtt. V. Móz. 16,16.
A három alkalom közül azonban ezt várták a legjobban, mert minden reményük végső beteljesedésének ideje volt ez számukra.

Ez az ünnep már az Istennel való megbékélésnek a boldog, örömteli bizonyossága volt.
- Az engesztelés ítélete már megtörtént, bűneiket már nemcsak megbocsátotta Isten, hanem végleg el is törölte azokat.
Ugyanakkor küzdelmes és fáradságos munkájuk gyümölcsét is betakaríthatták már ekkor a mezőről.

Vagyis ez az ünnep a hála, a boldog megelégedettség, és a már minden küzdelem utáni boldog nyugalmat jelentette részükre.

2. Milyen módon gondoskodott Isten arról, hogy az egyes családok számára biztosított legyen minden feltétel arra, hogy gond nélkül felmehessenek Jeruzsálembe az Úr színe elé?

A legtöbb Izraelitának komoly fáradságot, törődést és elég sok időt jelentett az, amikor esetenként még a családját is magával hozva, Jeruzsálembe kellett jönnie az Úr elé.
Az Úr színe előtti közös istentisztelet utáni vágy azonban olyan nagy volt bennük, hogy szívesen áldoztak rá időt, erőt és még anyagiakat is.

Ennek érdekében Isten rendelkezése szerint a jövedelmük második tizedét is elkülönítették arra, hogy amikor Jeruzsálemben megjelennek az Úr előtt, akkor semmiben ne kelljen szűkölködni, hanem mindennel bőségesen legyenek ellátva. V. Móz. 14,22-23.
Ennek ellensúlyozására Isten áldás-ígéretekkel halmozta el népét, és a nép kipróbálhatta Isten szavának megbízhatóságát. Mal. 3,10.

Ha nagyon messze lakott a család Jeruzsálemtől, akkor az otthonukban is rendezhettek egy különleges ünnepséget, amikor megemlékeztek az Isten egész évi áldásáról. V. Móz. 14,24-26.
Ezt az elkülönített második tizedet viszont meg kellett osztani a szegényekkel és a lévitákkal, akik a helyzetükből adódóan nem rendelkeztek olyan alappal, amiből felmehettek volna Jeruzsálembe, az Úr színe elé. V. Móz. 14,27.
Az evangéliumokban Jézus bennünket is arra tanít, hogy az ideiglenes érdekeinket mindig rendeljük alá az örökkévaló lelki szükségleteknek, és ezzel ismerjük el, hogy minden áldást Istentől kapunk. Mt. 6,33.

3. Mitől volt a sátoros ünnep teljesen más, mint a többi ünnep, ami indokolttá tenné, hogy a keresztény közösségek is építsék be a vallásos életük szokásai közé?

Ez az ünnep nemcsak az Istennel való kapcsolatukat mélyítette el, hanem hatással volt a társas életükre is, az egymással való kapcsolatukra is.
Olyan örömünnep volt ez, amely ifjat és öreget együtt örülésre késztetett és az Isten fokozottabb szolgálatára serkentett.

“És örvendezz a te ünnepeden, te és a te fiad, a te leányod, szolgád és szolgálóleányod, a lévita, a jövevény, az árva és az özvegy, akik belül vannak a te kapuidon.” V. Móz. 16,14.

Jó volna, ha Isten népének ma is volna rendszeresen olyan ünnepünk, mint az izráeliták sátoros ünnepe, amikor megemlékeznénk azokról az áldásokról, amivel Isten elhalmoz bennünket.
Nemcsak a szokványos “aratási-hála ünnep”-re gondolok, ami évente megrendezésre kerül, mert ez az ünnep a mi gyakorlatunkban már egyre inkább csak egyfajta adomány begyűjtésére korlátozódik.

Természetesen ez az adomány történhet a hála kifejezéseként, és így is kell, hogy történjen, de elmarad belőle a közösség teremtő és megtartó erő, az egymásra figyelés, az egymáshoz tartozás tudata.
Az évi hálaünnepünkön nekünk is gondolnunk kellene azokra, akiket Isten a múltban is megkülönböztetetten ajánlott népe figyelmébe. V. Móz. 16,14.

II. Jelkép és valóság

1. Mi volt a sátoros ünnep eredeti célja és jelentősége, és miért kellett ilyen különös módon ünnepelni ezt a napot?

A kovásztalan kenyerek ünnepéhez hasonlóan a sátoros ünnep is egy emléknap volt, amikor évszázadokon keresztül vissza kellett emlékezniük az Egyiptomból való kivonulásra és az azt követő időszakra és körülményekre.

Megemlékeztek az Egyiptomból való szabadulás csodáiról és arról, hogy milyen körülmények közül szabadította ki őket Isten.
Megemlékeztek Istennek azokról a tetteiről, melyeket a pusztai vándorlás alatt cselekedett velük és értük.
- Vajon nekünk, mint népének vannak-e ilyen Istennel szerzett tapasztalataink, amit a mindennapok életútján éltünk át?

A pusztában való vándorlásuk emlékére ezen a napon el kellett hagyniuk a házaikat, hogy zöld gallyakból és pálmaágakból készített sátrakban lakjanak. III. Móz. 23,43.
A pusztai vándorlásra való emlékezés egyúttal állandósította azt a gondolatot is, hogy Isten gyermekei csak idegenek és vándorok ebben a világban. Zsid. 11,3-16.
Mivel ez a nap a hálaadás napja volt, ezért megemlékeztek ekkor Isten minden kegyelmes tettéről, amelyet velük cselekedett.

Mi ugyanilyen módon különíthetünk el ilyen megemlékező napokat, amikor hálaadással gondolunk vissza Istennek a bűn Egyiptomából való szabadításáért.
Megemlékezhetünk arról, hogy különböző területeken miként éljük át Isten megtartó kegyelmét újra és újra, ami hálaadást vált ki belőlünk és Isten-dicsőítésre késztet bennünket is.

A sátoros ünnep arra is emlékeztette őket, hogy az egyiptomi rabszolgaságból hová vezette el őket az Úr, az ígéret földjét adta nekik örökrészül.

Az ígéretnek ez a Földje, a Kánaán, előképe volt annak a hazának, amit Isten készít a megváltottak számára, ahová hit által már előre vágyakoztak belépni. Zsid. 11,13-16.

2. A sátoros ünnep csak a régmúlt szabadulásra emlékeztette őket, vagy volt egy aktuálisabb, és a jelenlegi helyzetüket is érintő emlékeztető jellege?

A sátoros ünnep az Egyiptomból való szabadulásuktól függetlenül a legfrissebben szerzett tapasztalatból fakadó öröm és hála ünnepe is volt.

Az ünnepek éves körforgásában ugyanis csak néhány napja zajlott le az engesztelési ítélet, amely biztosította számukra a bűneik végleges bocsánatát és végleges eltörlését.
Ezért a sátoros ünnep a bűntörlő kegyelem megtapasztalásából következő örömünnep volt, a bűneiktől való végleges megszabadulásuk örömét juttathatták kifejezésre.

Ez az alkalom előrevetíti a megváltottak örömünnepét is, amikor már örökre megszabadultak a bűn átkától és a bűn világából.

Azt az időt vetítette előre, amikor már nemcsak jelképesen, hanem a nagy valóságban is befejeződik az engesztelés ítélete, és Jézus, mint Főpap és ítélő Bíró végleg eltörli az Isten házanépéhez tartozók bűneit.
Ezért mondja Pál apostol azt, hogy Jézus “másodszor bűn nélkül fog megjelenni azoknak, akik Őt várják idvességükre”. Zsid. 9,28/b.

3. A megváltásra előremutató szimbolikus jelentősége mellett még milyen eseménnyel kapcsolódott össze a sátoros ünnep, ami szintén a hálaadás alkalmává tette ezt az ünnepet?

Mivel a sátoros ünnep a gazdasági év végére esett, ezért ez az alkalom a terményeik betakarításának az ünnepe is volt bizonyos értelemben.

Mire a sátoros ünnep elérkezett, addigra már minden terményt betakarítottak, ezért ez a nap a betakarított termény learatásában megtapasztalt gazdag isteni áldásáért való hálaadás napja is volt.
- “A sátorok ünnepét hét napig tartsd, mikor begyűjtöd a termést a te szérűdről és sajtódról… mert megáld téged az Úr, a te Istened minden termésedben, és kezeidnek minden munkájában; azért örvendezz igen!” V. Móz. 16,13-15.

Ez az ünnep előre mutatott Isten végső nagy aratására, amikor az Isten szántóföldjén is beérik az aratnivaló, és Isten is begyűjti a gabonáját a mennyei csűrökbe. Lk. 3,17. Jel. 14,14-20.

Jézus egy példázat elmondásával erősítette meg a végső időre való alkalmazását az aratás jelképének. Mt. 13,38-43.
- Ebben az aratásban az angyalok lesznek az aratók. 39. vers
- Ekkor a búzát, vagyis az “Isten országának fiait” gyűjtik be az örök csűrökbe.
- A konkolyt pedig, – a “gonosznak fiait” – mind megsemmisítik.

4. Volt annak valamilyen szimbolikus jelentősége, hogy miért kellett nyolc napig ünnepelni a sátoros ünnepet, és miért kellett az első és a nyolcadik napját megkülönböztetett ünneppé tenni?

Csak a nagy valóságra átvetítve tudjuk megérteni, hogy miért kellett nyolc napig ünnepelni, és miért kellett különleges módon ünnepelni az első és a nyolcadik napot.
Az első nap ünnepe Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetelére mutatott előre, arra a különleges napra, amikor a megváltottak ujjongó örömmel köszöntik Szabadítójukat és magát a szabadulásuk pillanatát is. Ésa. 25,9. I. Kor. 15,55-57.
A nyolcadik nap pedig, a mennyei örömünnepre mutatott előre, a Bárány menyegzőjének vacsorájára, arra a vendéglátásra, amit Jézus készít elő a Mennyben a megváltottak célbaérkezésének ünnepére. Jel. 19,7-9.

Jézus több példázattal is rámutatott erre a különleges alkalomra:
- A királyi menyegzőről mondott példázatában is erről beszélt, ahová csak a király által készített menyegzői ruhában lehet résztvenni. Mt. 22,1-14.
- A nagy vacsoráról szóló példázata is ezt az eseményt mutatta be. Lk. 14,15-21.

Pál apostol arról ír Isten népével kapcsolatban, hogy “megvan az Ő nyugodalmába való bemenetel ígérete”, amelybe némelyek bemennek, mások viszont nem. Zsid. 4,1-11.

Ebbe a nyugodalomba, vagyis az igazi “sabbath”-ba való bemenetel teljesedik be minden megváltott számára a nagy valóság sátoros ünnepének első és nyolcadik napján, vagyis Jézus dicsőséges visszajövetekor és a Mennybe való megérkezéskor.
- “Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének. Mert a ki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, a miképen Isten is a magáéitól, Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba…” Zsid. 4,9-11.

5. Volt-e valamilyen jelképes üzenete annak, hogy a sátoros ünnep első és nyolcadik napja között annyi időnek kellett eltelnie?

János apostol a jelenések könyvében ad olyan kinyilatkoztatást, aminek segítségével megérthetjük ennek a közbenső időnek a jelentőségét.

A hetedi pecsét felnyitásakor válik nyilvánvalóvá, hogy Jézus dicsőséges visszajövetelével összefüggésben “lőn nagy csendesség a Mennyben, mintegy fél óráig”. Jel. 8,1.

Ez a nagy csend azért következik be, mert ekkor szinte minden angyal elhagyja a mennyet, hogy elkísérjék Jézust a dicsőséges visszatérésére, és elébe menjenek a megváltottaknak, akiket ők fognak összegyűjteni az egész föld színéről.

Az angyali seregeknek erre kíséretére már Jézus is utalt a prófétikus tanításaiban. Mt 24,30-31. 25,31.
A Jelenések könyvének korábbi fejezeteiben mindenhol azt lehet olvasni, hogy az egész Menny visszhangzik az angyali seregek dicsőítő énekeitől. Jel. 4-5. fejezet
- Amikor viszont bekövetkezik az az esemény, amire a sátoros ünnep előre mutatott, akkor teljes csend lesz, mert a dicsőítő éneket zengő angyalok elhagyják a Mennyet, hogy elkísérjék Jézust erre a diadalmas útjára.

Az első és a nyolcadik nap közötti idő ebből következően a megváltottak összegyűjtését és a mennyei otthonba való útjukat jelképezi, azt az időszakaszt, ami Jézus dicsőséges visszajövetele és a megváltottaknak a Mennybe való megérkezése között telik el.
A próféciában meghatározott “mintegy fél óráig” időszakaszát a próféciákra érvényes nap-év elv alapján kell kiszámítani.

Eszerint egy nap egyenlő egy évvel, a fél óra pedig egy napnak, vagyis egy prófétai évnek a 48-ad részét határozza meg. Ezék. 4,4-5.
Egy (360 napból álló) prófétai év 48-ad része 7,5 nap, valamivel több, mint egy hét.

Megközelítően tehát egy hétig tart az az utazás, amíg az üdvözültek seregével Jézus visszatér és megérkezik a mennybe.

E.G. White azt írja: “Mindnyájan beléptünk a felhőbe, és hét napig utaztunk, hogy elérjük az üvegtengert.” (1.Test. 60,3.)

III. A megváltás végső beteljesedése

1. Izráel vallásos életének körforgásában az utolsó esemény volt a sátoros ünnep, de hogyan lesz ez a nagy valóságban, a megváltottak számára is befejeződik minden ezzel az esemény-sorozattal?

A megváltottak számára ezzel még nem fejeződik be minden, hiszen csak 1000 évig fognak a mennyben lakni.
Az ezer év eltelte után más eseményekkel kapcsolatban Isten megtisztítja a Földet a bűn minden következményétől, az édeni állapothoz hasonlóan újjáteremti azt.
Istennek erre az ígéretére már a régi korok emberei is vágyakozással tekintettek előre.

“Új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint.” II. Pét. 3,13.

A megváltás beteljesedésének utolsó ígérete ez, amelynek ismerete vágyakozással tölt el bennünket is.

Pál apostol azt mondja, hogy ez az Isten által felállított új ország olyan lesz itt a Földön, “amiket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt”. I. Kor. 2,9.

2. Pál apostolnak ez a kijelentése azt jelenti, hogy mi nem is tudhatunk semmit, el sem képzelhetjük, hogy milyen lesz ez az Isten által alapított ország?

Pálnak ez a kijelentése csak azokra az emberekre vonatkozik, akik nem ismerik, nem tanulmányozzák az Írásokat, hiszen nekünk sok mindent kijelentett Isten erről az országról:

Ebben az országban igazság lakozik. II. Pét 3,13.
Isten eltöröl minden könnyet, halált, gyászt és fájdalmat. Jel. 21,1-4.
Békesség és nyugalom uralkodik minden dologban. Ésa. 11,6-9.
Maga az Isten is velük fog lakni az újjáteremtett földön. Jel. 21,3.
Mindezek hátterén teljesen természetes, hogy a régiek nem említtetnek. Ésa. 65,17.

Isten erre az életre és ilyen életre hív mindannyiunkat.

Ígéretének teljesítését érettünk érzett szeretetéből késlelteti. II. Pét 3,9.
Ez alatt Szentlelke által mindannyiunkért munkálkodik. Jel. 3,20.

3. Milyen minőségi változást hoz a megváltottak életében a nagy valóságban bekövetkező sátoros ünnep?

Egy csodálatos változást hoz a megváltottak életében, mivel nemcsak a bűn világából szabadítja meg őket, hanem annak minden következménye is elmúlik az életükből.

“És az Isten eltöröl minden könnyet a szemeikről, és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” Jel. 21,4.
- Isten úgy fogja letörölni a megváltottak könnyeit, hogy megszünteti azokat a körülményeket, amik korábban könnyeket váltottak ki belőlük.

A legcsodálatosabb változás viszont az lesz, hogy az isteni szeretet sok ajándékainak eredményeként, annak a hatásaként az előző életünk rossz emlékképeit teljesen elfelejtjük.

Ésaiás próféta szerint “a régiek ingyen sem említettnek, még csak észbe sem jutnak.” Ésai. 65,17.

4. A nagy valóság sátoros ünnepének megváltozott életkörülményei között mi lesz a legcsodálatosabb és legkülönlegesebb ajándék a megváltottak számára?

A megváltottak legkülönlegesebb jutalma az lesz, hogy ettől az időtől fogva “az Isten sátora az emberekkel van”. 3. vers.
Az Isten sátora a Szent Várost, az új Jeruzsálemet, az atyai ház otthonát jelenti, amit Jézus ígért meg tanítványainak mennybemenetele előtt. Jn. 14,2-3.

Azt jelenti ez az ígéret, hogy Isten az emberi család közé költözik, a gyermekei közé.
A világegyetem központja, Isten uralkodásának székhelye a Földre tevődik át.

Ebben a teljesedésben Jézusnak egy hasonlatát látjuk beigazolódni.

Eszerint ugyanis jobban fognak örülni egy megváltott világnak a Mennyben, mint a 99 másiknak, amelyek soha nem vesztek el. Lk. 15,4-7.

5. A sátoros ünnep megszabadultjainak, a szabadulás ünnepének nyugodalmába bevonulóknak milyen ígéretet adott Isten?

Isten két ígéretet adott azoknak, akik mindvégig állhatatosak és hűek maradnak:

Egyrészt “örökségül nyer mindent”, másrészt “annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem”. Jel. 21,7.

Ez az ígéret azt jelenti, hogy a szentek nem idegenekként és nem szolgákként veszik birtokukba az új Földet, hanem Isten fiaiként, mint örökösök. Róm. 8,17. Gal. 3,29.

Isten valóságosan is fiainak tekinti a Jézusban megváltott embereket.
- Ez az örökség azt jelenti, hogy a többi teremtményektől megkülönböztetetten az Isten uralkodásának különleges előnyeit és áldásait fogják élvezni.
- Nem tudjuk, hogy ez konkrétan mit jelent majd akkor, de bizonyára különleges áldások következnek majd ebből a megkülönböztetésből.

6. Isten teremtői rendjében mit jelent az a cím, hogy “Isten fia”,

Az istenfiúság többet jelent, mint egyszerűen Isten teremtményének lenni, ezek az Isten fiak közvetlenül az Istentől született lények, mint Ádám is. Lk. 3,38.

Mivel pedig a megváltottak is közvetlenül az Isten teremtői hatalma által születtek újjá egy új életre, ezért az újjászületésükből adódóan az Isten fiaivá váltak.
Mivel a megváltottak Jézussal valóságosan helyet cseréltek a megváltás elfogadása által, ezért Jézussal helyet cserélve, most ők neveztetnek az Isten fiainak.

Az el nem bukott világ lényei között az “Isten fiai” mindig különleges jogokat élveztek már a múltban is. Jób. 1,6. 38,7.

Egy-egy teremtett világ fejedelmeit nevezi a Biblia ezzel a névvel, hogy “Isten fiai”, miként Ádám is az lett volna, ha Sátán el nem veszi tőle ezt az előjogot. Jn. 14,30.
- Az “Isten fiai” közvetlenebb kapcsolatot tarthatnak fenn Istennel, mint a többi teremtmények.
- A megváltottak tehát ebbe a minőségbe, ezek közé a közvetlenül Istentől született és teremtett lények közé lesznek felemelve.

A megváltottak azonban még azok között is kiváltságot fognak élvezni, akik pedig mint Istennek közvetlen teremtményei, már korábban is Isten fiainak mondott lények voltak.

“Amit Krisztus megvalósított életével és halálával, az sokkal több, mint a bűn okozta rontás meggyógyítása. Sátán célja az volt, hogy az embert örökre elszakítsa Istentől, de Krisztusban szorosabb egységbe jutunk Istennel, mintha sosem buktunk volna el. Az Üdvözítő felvette emberi természetünket, s ezzel olyan kötelékkel fűzte magát az emberiséghez, amit többé széttépni nem lehet. Örökre magához kötött minket. “Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta.” Nemcsak azért adta, hogy bűneinket hordozza és mint áldozat meghaljon értünk, hanem Isten odaajándékozta Krisztust az elbukott emberiségnek. Hogy biztosítson változhatatlan béke-szándékáról, egyszülött Fiát adta, hogy Krisztus eggyé váljon az emberi családdal, s örökre megtartsa emberi természetét... Fiának személyében Isten örökbe fogadta az emberi természetet és a legmagasabbra, a Mennybe helyezte. Az “embernek Fia” az, Akivel megosztja a világmindenség trónját.” (Jéz. Élete 17, 1.)

A 144.000 pedig még a megváltottak között is közelebb lesz Istenhez, hisz ők lesznek a szent város lakói az örökkévalóságon át, míg a többiek az egész Földet fogják benépesíteni.

7. Milyen körülmények zárnak ki valakit azokból az áldásokból, amiket Isten a győzők számára elkészített, illetve mikor tartozhatunk azok közé, akiknek Isten ezt a csodálatos jutalmat készítette elő?

A Biblia szerint nem minden ember részesülhet abban a kegyelemben, hogy joga legyen az új Földet birtokba venni és rajta élni az örökkévalóságon át.
Ezt az ígéretet Isten csak a győzőknek adja, akik mindvégig állhatatosak maradnak mellette.

Ezért nemcsak a gyilkosok és a paráznák maradnak ki az örökéletből, hanem a gyávák is, akiknek a félelme erősebb, mint az Isten iránti szeretetük.
Ezek az emberek nem a saját gyengeségüktől vagy a kísértő erejétől félnek.

Hiszen ez inkább közelebb visz Istenhez, az erő és a hatalom forrásához.

Ezeknek félelme inkább a hitetlenségükből származik.

Félnek, hogy nevetségessé válnak a világ előtt, félnek Istenben és ígéreteiben bízni és Rá hagyatkozni.
Ezért válnak ingadozóvá, aminek végül a teljes elfordulás lesz a következménye.

Az új Jeruzsálembe csak azok mehetnek be, akiknek neve be van írva az élet könyvébe, és bejegyezve marad a vizsgáló ítélet után is. Jel. 3,5. 21,27.

Ez a kijelentés szintén egy szembeállítás egy másik kijelentéssel, mely szerint: “ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvébe, a tűznek tavába vettették.” Jel. 20,15.

Erre az ígéretre gondolt Jézus, amikor tanítványait oktatva figyelmeztette őket, hogy minek érdemes örülni.

“Ne azon örüljetek, hogy a lelkek engednek néktek; hanem azon örüljetek inkább, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben.” Lk. 10,20.

8. Milyen tanulságokat vonhatunk le a magunk számára mindabból, amit Izráel ünnepi szokásai közvetítenek felénk?

Az Istennel kapcsolatos ünnepeinkben sohasem a kikapcsolódást keressük, hanem az Istennel való lelki összekapcsolódást, bekapcsolódást abba a szent légkörbe, amit az Isten jelenléte biztosít számunkra.
A vallásos ünnepeink és ünneplésünk középpontjában mindig a Megváltó álljon, hiszen “nincsen senkiben másban idvesség; mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk”. Csel. 4,12.
A múlt példái tanítsanak meg bennünket, hogy az Isten előtti ünneplésünk közben különbséget kell tennünk a szent és a közönséges között.
Az Istennek szentelt ünnepeink az emlékezés és a hálaadás alkalmai legyenek, és amikor ezzel a lelkülettel járulunk az Úr elé, akkor sohase menjünk üres kézzel, a hálaadásunk ne csak szavakban fejeződjön ki, hanem a tetteinkben is. V. Móz. 16,16.
Ne mi akarjuk meghatározni az ünneplésünk módját, ne az egyéni igényeikhez igazítsuk az Istennek ünnepeit, hanem azt keressük, hogy “mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata”. Róm. 12,2/b.