Valójában csak a 11. fejezetben kezdi el Gábriel a prófétának adott magyarázatát. Az itt adott magyarázat a kiegészítését képezi annak, amit már a 7. és a 8. fejezetben is adott. Most azonban újabb részleteket tudhatunk meg abból, hogy milyen erőfeszítések eredményeként váltották egymást a politikai hatalmak a történelem színpadán. Az emberi történelem küzdelmeiből viszont csak azokat a részleteket említi meg az angyal, amelyek valamilyen módon kapcsolatba kerültek Isten népével, és a megváltás eseményével.

A fejezetek beosztása ezen a helyen nem a legszerencsésebb módon történt meg. Mert így azt a téves benyomást kelti, mintha Dánielre vonatkozna az, miszerint „Én is a méd Dárius első esztendejében mellette állék, hogy őt támogassam és segítségére legyek” (1. vers). Pedig ezt Gábriel mondja el magáról a prófétának. Mintha itt kezdődne egy új szakasz Dániel látomásában. Pedig inkább a második verssel kellett volna kezdeni a fejezetet, mert ott kezdi el az angyal a tényleges magyarázatot, vagy esetleg a 10. rész 20. versével. Csak akkor értjük helyesen az összefüggéseket, ha figyelembe vesszük, hogy a fejezet első versében adott kijelentés közvetlen folytatását képezi a 10. rész 20-21. versekben mondottaknak. Gábriel egyszerűen csak azt közli a prófétával, hogy a Menny megtisztelte a méd Dáriust azzal, hogy egy hatalmas angyalfejedelmet küldött hozzá, azért, hogy támogassa őt, és segítségére legyen.

A magyarázat bevezetésében még egy kijelentéssel szeretné világossá tenni az események hátterét Dánielnek az angyal. Amikor Ő, a Menny küldötte visszavonul a Perzsa udvartól, akkor gyökeres változás fog bekövetkezni a világtörténelemben: „ha én kimegyek, ímé Görögország fejedelme jő elő” (10,20/b.). Vagyis visszavonulása után ismét egy új birodalom támad a történelem színpadán. Magyarázatában azonban nyilvánvalóvá teszi, hogy ez az új birodalom Görögország lesz. Ezzel a kijelentésével azt is elmondja, hogy egészen addig, amíg ez be nem következik, neki küldetése és feladata van a perzsa udvarnál.

II. A negyedik király

A magyarázó rész első kijelentése a perzsa királyok számát határozza meg. Mivel ezt a látomást Círusz uralkodásának harmadik évében kapta Dániel, ezért itt csak a Círusz után következő királyokról lehet szó. „Még három király támad Perzsiában, és a negyedik meggazdagodik nagy gazdagsággal mindenki felett.” (2/a. vers). A Círusz után következő királyok a történelmi feljegyzések alapján a következők voltak.

Kambiszesz 530 - 522 i.e:
Szmerdisz 522
I. Dáriusz 522 - 486
I. Xerxes 486 - 465

Az első három királyt átlépve már csak a negyedik királyról ad az angyal némi tájékoztatást. I. Xerxest az Eszter könyvében szereplő Ahasvérus királlyal lehet azonosítani. A szájhagyomány ugyan „Dáriusz kincséről” beszél, a történelmi feljegyzések azonban inkább Xerxes gazdagságáról emlékeznek meg, miként a Biblia is. Eszter könyvében erről a királyról azt olvashatjuk: „Uralkodása harmadik évében lakomát szerze minden fejedelmének és szolgáinak: Persia és Média hatalmasai, főemberei és a tartományok fejedelmei előtte voltak, Midőn mutogatá országa dicsőségének gazdagságát és az ő méltóságának fényes díszét sok napon át, száznyolcvan napig.” (Eszt: 1,3-4.). Hérodotosz is megemlékezik történetírásában Xerxes gazdagságáról és hatalmáról, és részletesen elemzi annak nagyságát (lásd: Hérodotosz VII. 20-21. 40-41.).

A negyedik királyról még azt is elmondja Gábriel, hogy „mindent megmozdít Görögország ellen” (2/b. vers). Xerxes uralkodásának idejében a görög félsziget volt a Földközi-tenger keleti részének egyetlen olyan területe, amely nem volt perzsa fennhatóság alatt. Már I. Dáriusz is megkísérelte, hogy leigázza Görögországot, de Marathonnál megtorpant és vereséget szenvedett. Néhány év múlva újra elkezdte az előkészületeket a Görögország elleni háborúhoz, de váratlan halála meghiúsította szándékának megvalósítását. Amikor pedig fia Xerxés került a trónra, akkor Ő is folytatta apja előkészületeit a görögök ellen.

Herodotosz feljegyzései alapján gigantikus adatokat ismerhetünk meg Xerxes hadseregével kapcsolatban. Több mint 40 népcsoportnak a csapatai vettek részt a görögök ellen indított hadjáratban. A rendelkezésére álló katonák száma pedig meghaladta a milliót is.

A prófécia szerint tehát „mindent megmozdít Görögország ellen” (2. vers), de arról nem beszél a jövendölés, hogy hatalmat is fog venni rajta. A történelem pedig pontosan azt igazolta vissza, amit a prófétai üzenet előre kinyilatkoztatott. A szalamiszi szorosnál szégyenteljes módon pusztult el szinte az egész hatalmas perzsa hajóhad. Ezzel végleg eldőlt a Xerxes vezette háború sorsa a görögök javára. A szalamiszi győzelem viszont elindította azt a folyamatot, aminek eredményeként Athén a görög hajós birodalom vezetőjévé nőtte ki magát.

III. Egy erős király és az országa

Xerxés után még kilenc uralkodója volt Perzsiának, a jövendölés azonban már átugorja ezt a történelmi kort, mivel Xerxés volt az utolsó király Perzsiában, aki a görögök ellen háborút indított. Ezért a következő versben már egy új birodalom királyának a feltámadásáról ad tájékoztatást az angyal. Eszerint „Támad egy erős király, és uralkodik nagy hatalommal, és tetszése szerint cselekszik.” (3. vers). Ezek a kijelentések félreérthetetlenül Nagy Sándorra irányítják a figyelmünket. Olyan nagy birodalom felett uralkodott, amilyet addig még nem látott a világ.

A prófécia viszont azzal vezeti be a kinyilatkoztatást róla: „De alighogy támadt” (4/a. vers). Ez a kijelentés arra utal, hogy a király alig 13 éves uralkodás után, 32 éves korában hirtelen meghal. Alighogy elérte hatalmának csúcsát, már el is tűnt a történelem színpadáról. „Megrontatik az ő országa, és elosztatik az égnek négy tája szerint.” (4/a. vers).

Ahogy az angyal is jelzi, Nagy Sándor országa nem az ő maradékaira száll át halála után. Nagyon hangsúlyos szavakkal jelzi az angyal azt, hogy mi fog történni az „erős király” halála után. „Országa: - megrontatik, - elosztatik, - szétszaggattatik, - másoknak adatik.” (4. vers). Ezek a szavak tökéletesen felvázolják azt a történelmi kort, amikor az egymással marakodó és hatalomra vágyó tábornokok küzdöttek a trónért. Ennek érdekében először megölték Sándor vér szerinti leszármazotját, fiát és a féltestvérét. Majd pedig egymás közötti marakodásuk eredményeként „szétszaggatták” Nagy Sándor birodalmát négy felé, az égnek négy tája szerint.

Nyugaton Kassander szerezte meg Macedóniát.
Északon Lissimachos uralma alá került Trácia.
Keleten Seleukoszé lett Szíria és Babilónia.
Délen Ptolemaios hatalmába került Egyiptom.

A Birodalom szétosztása azonban nem véglegesítette az uralkodási területek határait. Az egymás elleni küzdelem tovább folyt, mintegy beteljesítve azt, amit az angyal mondott, hogy Nagy Sándor halála után „megrontatik az ő országa”. Ez a küzdelem végül is oda vezetett, hogy északon teljesen a Seleukosz dinasztia jutott hatalomra, délen pedig a Ptolemaios dinasztia. Ezzel pedig kialakult egy két pólusú küzdőtér: észak és dél.

IV. Észak és Dél királyai

Ettől az időtől kezdve két egymással szemben álló hatalom sorozatos küzdelmét vázolja fel a jövendölés, egészen a vég idejéig. Minden esetben Isten népéhez viszonyítva, Palesztina földrajzi fekvését alapul véve nevezi „Délnek” vagy „Északnak” ezeket az országokat, illetve hatalmakat.

Ez az észak és dél meghatározás egy különös szimbólummá válik az ezután következő királyok és országok küzdelmeiben. Ahogyan észak és dél két egymással szemben álló pontja Földünknek, akként használja a prófécia ezt a megjelölést a világtörténelemben az egymással szembeálló nagyhatalmi törekvések szemléltetésére. Először a Görög Birodalom utódállamainak egymás elleni küzdelmére alkalmazza (5-6. vers). Majd a Római Birodalom is „észak királya”-ként van jelölve, szembe állítva Egyiptommal, mint „dél királyá”-val (14-15. vers).

A kereszténység táborán belül is kialakul a két egymással szembeálló pólus, ahol az egyik a másik fölé akar kerülni, a másikat uralni akarja (31-36. vers). Velük kapcsolatban nem hangzik el közvetlenül az észak és a dél megnevezés, de mivel az észak-dél küzdelem sorozatba van beágyazva a róluk szóló beszámoló is, ezért nyugodtan alkalmazhatjuk rájuk is ezt a megnevezést.

Ugyanilyen módon mutatja be az angyal az istentagadó ateizmus kereszténység elleni hatalmi törekvéseit is (37-39. vers). Végül pedig azokról ad tájékoztatást, akik a Föld történelmének utolsó nagy küzdelmében állnak majd szembe egymással (40-45. vers), közvetlenül az előtt, amikor Jézus Krisztus, mint „királyok Királya, és uraknak Ura” (Jel. 19,16.) leszáll a földre, hogy örökre véget vessen minden földi uralomnak.

Miközben ez a könyörtelen küzdelem folyik bizonyos szempontok és célok elérése érdekében, „abban az időben” egy, az előzőektől független nagyhatalom is elindul a küzdőtérre. Ennek a nagyhatalomnak is meg van az ellenpólusa, az ellenfele, az aki korábban mindenáron le akarta győzni és fölé akart kerülni. Ez a nagyhatalom pedig, aki elindul a küzdőtérre nem más, mint „Mihály fejedelem” (12,1.), vagyis Jézus Krisztus. Mihály ellenfele pedig nem más, mint Sátán, és az ő angyalai, illetve azok az emberi-földi szövetséges erők, akiket Sátánnak sikerült a maga oldalára állítani az Isten elleni lázadásban. Mihály azonban ekkor úgy indul el, hogy megvívja a végső ütközetet ezekkel az erőkkel, és népét végleg megszabadítsa a bűn világából.