Belsazár király egy rendkívüli ünnepélyre hívta össze Birodalmának főembereit: „nagy lakomát szerze az ő ezer főemberének, és az ezer előtt bort ivék” (1. vers). Ezt a lakomát rendkívüli körülmények között tartották meg. A Médó-Perzsa csapatokkal szemben már több elveszített csata állt a babiloniaiak mögött. A város falain kívül az eddigi csatákban győztes hadsereg táborozott. A lakomán résztvevő ezer főember bizonyára az ellenséges hadsereg elől menekült be a városfal biztonságot nyújtó védelmébe.

A város mérete és a benne rejlő körülmények kolosszálisak voltak. A város legjellemzőbb adatairól a következőket tudjuk: Alapterülete 576 km² volt, egy 96 km kerületű négyszögben terült el, amelynek egy-egy oldala 24 km hosszú volt. Az egész várost egy védőfal vette körül, még a várost átszelő Eufrátesz folyó mindkét partján is. A fal mintegy 100 m magas és 25 m széles volt. A város belsejében 50 főutca keresztezte egymást. Egy-egy főút szélessége 46 m volt.

Városépítési rendszere is csodálatos volt. A függőkertek, amelyek teraszról-teraszra emelkedtek fölfelé, elérték a városfal legmagassabb pontját is. A két királyi palotát az Eufrátesz alatt átmenő alagút kötötte össze egymással. A bent tartózkodó emberek mintegy 20 évre elégséges élelmiszer készlettel vonultak vissza a falak védelme mögé. /Lásd: Xenophón: Kürosz Nevelkedése 245. old./

A király csak rendkívüli alkalmakon evett és ivott a vendégei között, most azonban egy ilyen alkalom volt. Egyrészt, mert sikerült bemenekülniük a város biztonságot nyújtó falai mögé, másrészt azért, mert egy rendkívüli ünnep ideje érkezett el, és ezt megfelelő pompa és tivornya által akarta megtartani.

„Cirusz megtudta, hogy Babilonban ünnepet ülnek, és hogy ivással, vigadozással töltik majd az egész éjjelt. Erre még aznap éjjel nagy csomó munkással átvágatta a csatornát és a folyót elválasztó töltést. Ennek következtében a víz nyomban kilépett az árokba, és a várost átszelő folyómeder járhatóvá lett." /Xenophon: Kürosz Nevelkedése 246. old./

A lakomán résztvevő főemberek közül senki sem sejtette, hogy ez az utolsó éjszakájuk. Eközben pedig a bortól megrészegedett király rendeletet adott ki a jeruzsálemi templomból való edényekre vonatkozóan. Józan állapotában talán ő sem vetemedett volna ilyen tettre. Az istenekkel kapcsolatos dolgok iránt ugyanis egyfajta fanatikus tisztelet élt a keleti emberekben. Most azonban a régi győzelmek ünnepén saját nagyságának dicsőségében akart tündökölni főemberei előtt. A jeruzsálemi templomból való edények meggyalázásának természetes következménye volt az, hogy a saját isteneiket dicsőítették, akik ezeket a győzelmeket adták nekik.

II. A megjelenő kéz és az írás

A régészeti feltárások szerint a királyi palotának az a terme, ahol feltehetően a lakomát tartották 17 x 53 méter alapterületű volt. Az egyik hosszú oldalfal közepén volt az a bemélyedés, ahol minden valószínűség szerint a trón helyezkedett el, és feltehetően a vele szemközti falon jelent meg az a jelenség, ami a királyra rettenetes hatással volt. „Abban az órában emberi kéznek ujjai tüntek fel, és írtak a gyertyatartóval szemben a király palotájának meszelt falán, és a király nézte azt a kézfejet, amely írt. Ekkor a király ábrázatja megváltozék, és az ő gondolatai megháboríták őt, és derekának inai megoldódának, és az ő térdei egymáshoz verődének.” (5-6. vers).

A részeg királyra rettenetes hatással volt a falon író kéz látványa. Rémületét még növelte vádoló lelkiismerete és vészjósló sejtelmeinek gyötrése. Most döbbent rá a maga valóságában legutóbbi katonai vereségére, és annak beláthatatlan következményeire népe és Birodalma életében. Minden gonoszságának betetőzéseként az gyötörhette a legjobban, hogy megszentségtelenítette a zsidók ismeretlen Istenének edényeit, ami által esetleg magára haragította Őt. A királynak erről az állapotáról már Ésaiás próféta is jövendölt Babilon elestével kapcsolatosan. „Kemény látás jelentetett meg nékem: a csalárd csal, a pusztító pusztít. Jőjj fel Élám, szálld meg Madai, minden ő fohászkodásának véget vetek. Ezért ágyékim telvék fájdalommal, és kínok fogtak el, mint a szűlő asszony kínjai; gyötrődöm hallása miatt, és megrémültem látása miatt. Reszket szívem, iszonyúság rettent, a kedves éjszakát remegéssé tevé nékem.” (Ésa. 21,2-4.)

A király most is először azt a parancsot adja ki: „hozzák elő a varázslókat, a Káldeusokat és jövendölőket” (7. vers). Ezek az emberek azonban most is kudarcot vallottak tudományukkal, mint az előző alkalmak esetében is. A király rémülete erre még nagyobb lett. Sejtései ezzel csak igazolást nyertek.

Ebben a felbolydult és félelemmel teljes helyzetben váratlanul a királyasszony jelent meg a király előtt. Ez a királyasszony minden valószínűség szerint a király édesanyja lehetett, vagyis Nabukodonozor lánya. A történet leírása szerint ugyanis a feleségek ott voltak a lakomán. A keleti népeknél elképzelhetetlen volt, hogy a király felesége hívás nélkül jelenjen meg a király előtt, vagy ne jelenjen meg, ha az hívja őt. (v.ö: Eszt. 4,11; 16.) A babilóniai királyok azonban kivételes tiszteletben és megbecsülésben részesítették az anyakirálynőket, ezért jelenhetett meg hívás nélkül is.

A történet idején Dániel nyilvános szereplése már lejárt, valószínű, hogy még Nabukodonozor halála idején. (v.ö: 2Móz. 1,6-8.) Annak ellenére, hogy Dániel már visszavonult a közügyektől, azért a régi udvari emberek még nagyon jól ismerték őt, és emlékeztek eddigi életére és dolgaira. A királyasszony is, mint a nagy király lánya, tökéletesen ismerte Dánielt, és a vele kapcsolatos eseményeket is. A királyasszony tehát felhívta a király figyelmét a Birodalomban lévő bölcsek egykori vezetőjére, Dánielre.

III. Dániel a király előtt

A király szavaiból az tűnik ki, hogy személyes ismeretség nem volt közöttük. „Te vagy-é ama Dániel, aki a júdabeli foglyok fiai közül való, akit ide hozott a király, az én atyám, Júdából? És aki felől hallottam, hogy az isteneknek lelke van benned, és értelem és tudomány és kiváló bölcseség találtatott te benned?” (13-14. vers.). Ha ismerte volna, akkor nem tesz fel neki olyan kérdéseket, hogy „Te vagy az a Dániel”, aki a júdabeli foglyok közül való, és „aki felől azt hallottam”, hogy az isteneknek lelke van benned? Vagyis hallani hallott Dániel felől, de nem ismerte őt személyesen.

A király számára nagyon megalázó lehetett az, hogy éppen egy júdabeli fogolyhoz kell fordulnia segítségért akkor, amikor a felettük aratott győzelem emlékünnepét tartják. Dániel nem is kíméli a királyt, hanem keserű hangú dorgálásban részesíti, amiből kitűnik, hogy a királynak ismernie kellett az Izráel Istenének törvényeit és egyéb követelményeit. „És te, Belsazár, az ő (Nabukodonozor) fia, nem aláztad meg szívedet, noha mindezt tudtad. Sőt felemelkedtél az egek Ura ellen, és az ő házának edényeit elődbe hozták, és te és a főembereid, a te feleségeid és az ágyasaid bort ittak azokból; és az ezüst- és arany-, érc-, vas-, fa- és kőisteneket dícsérted, akik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek; az Istent pedig, akinek kezében van a te lelked, és előtte minden te útad, nem dicsőítetted.” (22-24. vers).

A király azonban nem akarta figyelembe venni és megtartani ezeket az elveket. Bizonyára ez is közrejátszott abban, amiért Dániel szolgálatát olyan hosszú idő óta mellőzték, hogy a király már nem is ismerte személyesen. Dániel ugyanis nem betegség vagy a magas korára való tekintettel vonult vissza a közügyek intézésétől. Hiszen később a Perzsa udvarban újra vállalt magas beosztású szolgálatot. Valószínűleg a Belsazár politikájával szembeni magatartását és állásfoglalását méltatták a Perzsa Birodalom első uralkodói, amikor újra államigazgatással bízták meg.

Dániel válaszából semmi együttérzést vagy sajnálatot sem lehet érezni, ami arra enged következtetni, hogy a király nagyon bűnös és gonosz életet élt. Nabukodonozor esetében egészen kétségbe volt esve, amikor megértette, hogy milyen isteni ítélet vár a királyra. Dán. 4,16.

A falra felírt szavak minden valószínűség szerint arám nyelvű szavak voltak. Dániel magyarázata szerint a következőt üzente Isten a királynak:

– MENE - „Számba vette Isten a te országlásodat, és véget vet annak.” (26. vers.)

– TEKEL - „Megmérettél a mérlegen, és híjával találtattál” (27. vers.)

– UFARSZIN - „Elosztatott a te országod, és adatott a médeknek és a perzsáknak.” (28. vers.)

A babiloni bölcsek azért nem tudták elolvasni, mert ez a szöveg önmagában nem mond semmit. Minden egyes szó egy-egy igazságot, egy-egy üzenetet tartalmazott. Ezeket az igazságokat csak olyan ember fejthette meg, aki az Isten Lelkétől kapott világosságot annak megértésére.

Ez a királynak adott mennyei kijelentés egy kettős teljesedésű próféciának is tekinthető. Ez a mennyei megméretés ugyanis minden ember esetében be fog következni egyszer. Isten minden ember cselekedeteit számba veszi egyszer. Ezzel kapcsolatban „nekünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.” (2Kor. 5,9-10.).

Vannak azonban olyan esetek is, amikor Isten egyes emberek felett megtartásra kerülő egyetemes ítélkezése előtt mond ki ítéletet, és ezt az ítéletét meg is ismerteti velük. Ilyen eset volt az, amikor Illésen keresztül kihirdette az Akháb király és felesége Jézabel felett hozott ítéletét. Azt üzente neki: „ugyanazon a helyen, ahol felnyalták az ebek Nábót vérét, ebek nyalják fel a te véredet is!” „Jézabel felől is szólott az Úr, mondván: Az ebek eszik meg Jézabelt, Jezréel kőfala előtt” (1Kir. 21,19; 23.), és ez pontosan úgy következett be mindkét királyi személy esetében, ahogyan a próféta elmondta. Akháb király „meghalt este felé, és a vér a sebből a szekérbe csorgott… És mikor mosták az ő szekerét a Samaria mellett lévő tóban: az ebek nyalták az ő vérét” (1Kir. 22,19; 38.). Jézabelen is pontosan minden úgy teljesedett, ahogy Isten előre elmondta. „Ez az Úr beszéde, amelyet szólott az ő szolgája, Thesbites Illés által, mondván: Az ebek eszik meg Jézabel testét a Jezréel földén” (2Kir. 9,36.).

IV. A király ígérete és jutalma

A király három dolgot ígért annak az embernek, aki meg tudja fejteni az írás értelmét. „aki elolvassa ezt az írást, és annak értelmét megjelenti nékem, bíborba öltöztetik és aranylánc lesz a nyakában, és mint harmadik parancsol az országban.” (7/b. vers).

Amikor Dániel megfejtette a király előtt a falra írt szöveg értelmét, akkor a király azonnal be is váltotta ígéretét. Az első két ígéret a királyi méltóság és hatalom gyakorlására jogosító ruha és jelvény használatát biztosította Dániel számára: „Akkor… öltöztették Dánielt bíborba, és arany láncot tettek a nyakába” (29. vers). A harmadik ígéret pedig a király rendelete által teljesedett, mert „kikiáltották felőle, hogy Ő parancsol, mint harmadik az országban.” (29/b. vers).

A király harmadik parancsa sokáig gondot okozott a történészeknek és a bibliatanítóknak, mivel Babilónia utolsó királyaként nem Belsazárt tartották számon. Több ókori okmány felsorolja Babilon királyainak neveit, és ezek között utolsó királyként mindig NABONID neve szerepel mindegyikben. Csak a múlt század közepétől találtak olyan leleteket, amelyek véglegesen megoldották ezt a feszültséget.

1861-ben az Úr városában feltárt Mold-templomban találtak egy ékírásos szöveget, ami NABONID imáját ismerteti, amelyben Belsazár nevű elsőszülött fiáért könyörög. Majd 1881-ben találtak egy újabb írást, amely azóta „Nabonid krónikája” néven vált ismertté. Ennek szövege leírja, hogyan foglalta el Círusz Babilont, mint a Médó-Perzsa seregek vezére. Ez az írás azt állítja, hogy Nabonid ebben az időben Tánában tartózkodott több éven át, mialatt Babilon ügyeit teljesen a fia intézte.

1916-ban is megjelent egy szöveg, amely Nabonid és Belsazár nevét együtt említi egy esküformulában. A bizonyító leletek sorát pedig egy 1924-ben közzétett anyag zárja le, és ebben Sidney Smith, a Britisch Múzeum tulajdonában lévő, úgynevezett „Nabonid Elbeszélő költemény”-ét hozta nyilvánosságra. Ez az ékírásos okmány adott végleges igazolást arról, hogy Nabonid Belsazár nevű elsőszülött fiára bízta a királyságot.

A valóságban tehát Nabonid és Belsazár, apa és fia, társuralkodókként irányították Babilon ügyeit, és uralkodtak annak királyiszékéből. Ilyen háttér-ismeret mellett érthető meg az, hogy miért csak a harmadik helyet ígérte oda Belsazár annak, aki megfejti az írás értelmét.

A király ugyan beváltotta a jutalomra vonatkozó ígéretét, gyakorlati jelentősége azonban már nem volt. A várost még azon az éjszakán elfoglalta Círusz, Belsazárt pedig megölték. Ezen az éjszakán Babilon, mint világhatalom teljesen megszűnt létezni.

Az „arany fej” így tűnt el a történelem színpadáról, hogy elfoglalja helyét a következő birodalom, amit a Nabukodonozornak mutatott állóképen az „ezüst mell és karok” szimbolizáltak.