Címoldal Dániel próféta könyve Főoldal

Tartalomjegyzék:

1.

Babilon fogságában

2.

A nagy állókép

3.

A tüzes kemence

4.

Egy különös fa tragédiája

5.

Belsazár lakomája

6.

Dániel az oroszlánok vermében

7.

A viágbirodalmak, mint fenevadak

8.

A "kicsiny szarv"

9.

Dániel látomása Susán várában

10.

A 2300 évről szóló jövendölés

11.

A szentély megtisztítása

12.

Bevezetés Dániel utolsó

 látomásához

13.

"Észak" és "Dél" küzdelme

14.

Egyiptom és Szíria küzdelme

15.

A Római Birodalom küzdelme

16

"Észak" és "Dél" a keresztények között

17

Isten népe megszabadul

18

A bepecsételt könyv

 

1. Babilon fogságában

Dániel 1. fejezete

Letöltés  

I. A prófétai beszédről

II. Dániel személyisége és munkássága

III. A fogság történelmi háttere

IV. Nabukodonozor egyénisége

V. A nevek jelentése

VI. Nem fertőztetik meg magukat

VII. A hűség jutalma

 

 

I. A prófétai beszédről 

Péter apostol különös módon irányítja figyelmünket arra, hogy mennyire fontos az Istentől jövő prófétai beszédre figyelnünk. „És igen biztos nálunk a prófétai beszéd is, a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben; Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból. Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei”. (2Pét. 1,19-21). Isten nem hagyja kétségek és aggodalmak között a Tőle elszakadt emberi családot, biztos dolgokat közöl velük. „megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre azokat, a mik még meg nem történtek, mondván: tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat” (Ésa. 46,10.). Az Istenről való ismeret homályba borult a sokféle vallás okozta zűrzavarban, és így az emberek tudatában sötétség lett. A prófétai beszéd azonban olyan, mint a világító szövétnek. A zsoltáríró azt mondja erről: „Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága” (Zsolt. 119,105.). Az a prófétai beszéd, amelyik nem az ember akaratából vagyis saját magyarázatából, igeértelmezéséből támad, oda vezet, hogy az igazi hajnalcsillag, azaz Jézus Krisztus támad fel a szívekben (Jel. 22,16.).

Istennek az ember megváltásával kapcsolatos tervét a Biblia „Isten titkának” nevezi (Róm. 16,25-26.). Ebből a tervből azonban Isten semmit sem valósít meg addig, „míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak” (Ámós. 3,7.), azt a prófétákon keresztül pedig megismerteti velünk.

Vannak kinyilatkoztatások, melyeket már évszázadokkal, sőt évezredekkel előbb megismertetett a próféták közvetítésén keresztül az emberi családdal. Némelyeket azonban csak közvetlenül a beteljesedés előtt ismertet meg gyermekeivel. Vannak olyanok is, amelyeket a kinyilatkoztatás idejében bepecsétel, és majd csak egy későbbi időben fedi fel az abban mondottak értelmét és jelentőségét. Teszi ezt esetleg egy másik próféta, vagy a Szentlélek közvetlen vezetése által. Minden kinyilatkoztatás az ember biztonságát és boldogságát szolgálja. „Boldog, a ki olvassa, és a kik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, a melyek megírattak abban” (Jel. 1,3.).

II. Dániel személyisége és munkássága  

A száműzetés időszaka alatt három próféta hangja csendült fel Isten üzenetének hirdetése által. Jeremiás a Júdeában otthon maradottak között szólta Isten üzenetét. Ezékiel a fogságban lévők egyik csoportja között, a Kébár folyó melletti Tél-Abibban végezte megbízatását. Dániel viszont a Babiloni Birodalom fővárosában, Babilonban, a király közvetlen környezetében végezte prófétai megbízatását.

Valószínű, hogy Dániel a Dávid családjából való hercegfiú volt, hiszen a király megbízatása arra vonatkozott, hogy „királyi magból való, előkelő származású ifjakat” válasszanak ki Izráel fiai közül (3. vers). Ezt az eseményt már Ésaiás próféta is megjövendölte Ezékiás királynak: „És a te fiaid közül is, akik tőled származnak és születnek, elhurcoltatnak és udvariszolgák lesznek a babilóniai király udvarában” (2Kir. 20,18.). Fogságba vitele idején Dániel még egészen ifjú volt, reális becslések szerint 17-18 éves lehetett.

A Biblia bizonyságtételéből rendkívüli egyéniségként ismerhetjük meg. Ezékiel mint kortársa, igen magasra értékelte Dániel személyiségét. Jellemtisztaságban és igazságos életben Noéhoz és Jóbhoz hasonlítja. „És ha volna ez a három férfiú benne: Noé, Dániel és Jób: akkor ők az igazságukkal csak a maguk lelkét szabadítanák meg, azt mondja az Úr Isten” (Ez. 14,14.), „ama három férfiú… nem szabadítana meg sem fiakat, sem leányokat, hanem csak magukat szabadítanák meg” (u.o: 18.). Bölcsességben pedig őt állítja mértékül mások elé: „hát bölcsebb volnál te Dánielnél” (Ez. 28,3.). Jézus Krisztus is úgy nyilatkozik róla, mint igaz prófétáról, akinek oda kell figyelni a jövendöléseire (Mt. 24,15.).

Prófétai munkássága kiemelkedik a többi próféta közül. Jövendölései egyedülállóak abban, hogy a világtörténelem összefüggő bemutatását adják, Dániel korától egészen a történelem befejezéséig. Egyedülálló abban is, hogy a Messiás eljövetelének és földi szolgálatának a pontos idejét is meghatározza.

Általánosan elfogadott, hogy kb. 94-95 éves korában halt meg Susán városában i.e: 530-ban. Feltehetően a magas életkora miatt nem ment vissza Jeruzsálembe 536-ban, az akkor hazatérő zsidókkal.

III. A fogság történelmi háttere

Könyvének ebben a fejezetében a történelmi hátteret akarja bemutatni Dániel a következő fejezetek eseményeinek megértéséhez. A próféta sajátos stílusát ismerhetjük meg mindjárt a fejezet elején. A történelmi tényeket ugyanis olyan természetesen és magabiztosan sorolja mondanivalójába, mint aki teljesen biztos a dolgában: Jojakim, Júda királya uralkodásának harmadik esztendejében jöve Nabukodonozor, a babiloni király Jeruzsálemre, és megszállá azt. És kezébe adá az Úr Jojakimot, a Júda királyát, és az Isten háza edényeinek egy részét; és vivé azokat Sineár földére, az ő istenének házába, és az edényeket bevivé az ő istenének kincsesházába.” (1-2. vers). Ez a magabiztosság jellemzi Dánielt egész könyvét.

Az első két versben mindjárt öt történelmi tényt jegyez le az utókor számára. Amikor ezek az események lejátszódnak a történelem színpadán, akkor éppen;

     Júda királya Jojákim volt,

     Babilónia királya pedig Nabukodonozor volt,

     Nabukodonozor Jojákim ellen indított háborút,

     Győztesként a babilóniai király került ki ebből a háborúból,

     Ez az esemény Jojákim uralkodásának 3. évében történt.

A bibliakritikusok nagyon támadták Dániel könyvének történelmi megbízhatóságát, esetenként éppen ezekre a versekre hivatkozva. Jojákim és Nabukodonozor uralkodási éveinek meghatározásában ugyanis eltérések vannak Dániel és Jeremiás írásai között. „Jojakim, Júda királya uralkodásának harmadik esztendejében jöve Nabukodonozor, a babiloni király Jeruzsálemre, és megszállá azt” (1. vers). v.ö:  „Joákim negyedik esztendejében… az első esztendejében Nabukodonozornak a babiloni királynak” (Jer. 25,1.).

Két magyarázat szolgál megoldással a látszólagos ellentmondás feloldozására. A babilóniai királyok csak a teljes éveket számolták uralkodási éveknek. Uralomra jutásuk évét csak trónra lépés évének nevezték. Az újév első napján Bél-isten szobor kezét kellett megfognia a királynak, és csak attól kezdve volt teljes jogú uralkodó.

Kísérjük figyelemmel a kétféle számítás ábráját.

              

       Jojákim uralkodásának évei

     Jeremiás szerint                        1           2           3          4                 Jer. 25,1.

                                                -------!---------!---------!---------!---------!---

                       Nabukodonozor uralkodásának éve                1                   Jer. 46,2.

 -----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

                        Jojákim uralkodásának évei

     Dániel szerint                          1           2           3            4                              

                                               ------!---------!---------!----------!----------!---         Dán. 1,1.

         Nabukodonozor uralkodásának évei               1           2

 

Dániel azért számol így, mert Ő már Nabukodonozor trónra lépésének évében került fogságba. Nabukodonozort már királynak kellett tekintenie, függetlenül attól, hogy még nem foghatta meg Bél-isten szobrának kezét a király. Nagyon fontos figyelni arra is, hogy Dániel nem jelzi bevezetőjében Nabukodonozor uralkodásának az évét. Dániel is nagyon jól tudta a babilóniai szokásokat a királyváltással kapcsolatosan. Tudta, hogy királynak kell tekinteni Őt, de még nem kezdődött meg uralkodásának hivatalosan is nyilvántartott éve. Ez bizonyítja később a babilóniai fogságuk harmadik évét, hiszen „három esztendeig” (5. vers) kellett tanulniuk, és a 2. fejezet látomása meg csak ezután következett. Ezt az időpontot azonban a király második éveként jelöli meg Dániel, mert nem számolja bele azt a töredék évet, amikor ők már foglyok voltak, Nabukodonozor viszont még nem volt király hivatalosan. Ezért mondja azt a történéssel összefüggésben, hogy „Nabukodonozor uralkodásának második esztendejében„ (1. vers).

A másik dolog, amit meg kell említeni az eseményekkel összefüggésben az, hogy Nabukodonozor az egyiptomiak elleni hadjáratát még mint herceg kezdte el. A győztes ütközet után értesült apja halálának híréről. A foglyok és a hadizsákmány hazaszállítását vezéreire bízta, ő pedig néhány emberével haza sietett a trón biztosítására. A környező országok és városok királyait csak a következő évben rendeli magához meghódoltatás és adófizetés elrendelése végett. A kezdetekkel kapcsolatban Dániel bizonyára az első eseményre utal, Jeremiás pedig a másodikra, a tényleges meghódolás eseményére.

Jeruzsálem megszállása a babilóniaiak által három alkalommal történt.

Először Jojákim király idejében i.e: 606-ban. Ekkor vitték el a királyi családból való ifjakat, bizonyára túszokként. Egy régi, mintegy száz éves jövendölés teljesedése volt ez az esemény. „Ebben az időben küldött Berodákh Baladán, Baladánnak, a babilóniai királynak fia levelet és ajándékokat Ezékiásnak; mert meghallotta, hogy Ezékiás beteg volt. És meghallgatá őket Ezékiás, és megmutatta nékik az ő egész kincsesházát, az ezüstöt, az aranyat, a fűszerszámokat, a drága kenetet és az ő fegyveres házát és mindent, a mi csak találtatott az ő kincstáraiban, és nem volt semmi az ő házában és egész birodalmában, a mit meg nem mutatott volna Ezékiás. Ekkor jött Ésaiás próféta Ezékiás királyhoz, és monda néki: Mit mondtak ezek a férfiak, és honnét jöttek hozzád? És felele Ezékiás: Messze földről jöttek, Babilóniából. És monda: Mit láttak a te házadban? Felele Ezékiás: Mindent láttak, a mi csak van az én házamban, és nem volt semmi az én tárházamban, a mit nékik meg ne mutattam volna. Akkor monda Ésaiás Ezékiásnak: Halld meg az Úrnak beszédét: Ímé eljő az idő, a mikor mindaz, a mi a te házadban van, és a mit eltettek a te atyáid e mai napig, elvitetik Babilóniába, és semmi sem marad meg, azt mondja az Úr. És a te fiaid közül is, a kik tőled származnak és születnek, elhurczoltatnak és udvariszolgák lesznek a babilóniai király udvarában.” (2Kir. 20,12-18.).

Másodszor Jojákin király idejében i.e: 598-ban. Ekkor a királlyal és családjával az élen az összes főembert, a vitézeket és a mesterembereket fogságba vitték. „És kiment Joákin, a Júda királya Babilónia királyához az ő anyjával, szolgáival, hadnagyaival és udvariszolgáival együtt, de fogságra vetette őt Babilónia királya az ő uralkodásának nyolcadik esztendejében. És elvitte onnét az Úr házának minden kincsét és a király házának kincsét, és összevagdalt minden arany edényt, amelyet Salamon, az Izráel királya csináltatott az Úr templomában, amint az Úr megmondotta. És elhurcolta az egész Jeruzsálemet, összes fejedelmeit és minden vitézeit, tízezer foglyot, az összes mesterembereket és lakatosokat, úgy hogy a föld szegény népén kivül senki sem maradt ott. És elhurcolta Joákint is Babilóniába, és a király anyját, és a király feleségeit és udvariszolgáit, és az ország erős vitézeit fogságba hurcolta Jeruzsálemből Babilóniába; És az összes előkelő férfiakat, hétezret, és a mesterembereket és a lakatosokat, ezret, és az összes erős, harcra termett férfiakat fogva vitte Babilóniába Babilónia királya.” (2Kir. 24,12-16.). Ekkor vitte el Nabukodonozor az Úr házának edényeit is.

Harmadszor pedig Sedékiás király idejében i.e: 587-ben. Ez volt az utolsó hadjárat Izráel ellen, amikor másfél évig tartott Jeruzsálem ostroma. Ekkor a király előtt kivégezték a fiait, a királynak pedig kiszúrták a szemeit, és így vitték el Babilonba fogolyként. Egy régi jövendölés teljesedett be ezzel az eseménnyel rajtuk. „Mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: a fejedelemnek szól ez a prófécia, ki Jeruzsálemben van, és Izráel egész házának, amely ott lakozik. Mondjad: Én csodajeletek vagyok; amint én cselekedtem, úgy történik velük: fogságba, rabságra mennek. És a fejedelem, ki közöttük van, vállát megrakván a sötétben, kimegy; a falat átlyukasztják, hogy így vigyék ki őt, orcáit befedi, hogy ne lássa szemeivel épen ő a földet. És kiterjesztem hálómat ellene, és megfogatik varsámban, és elviszem őt Bábelbe a Káldeusok földére, de azt nem fogja látni, és ott fog meghalni.” (Ez. 12,10-13.). „És Sédékiás fiait saját szeme láttára vágták le; Sédékiás szemeit pedig megvakították, és láncokba verve vitték el őt Babilóniába.” (2Kir. 25,7.).

Ezekben az eseményekben Istennek a bűnhöz való viszonyulását és a bűn büntetését ismerhetjük meg. Isten feltárta népe előtt a jó és a rossz követésének következményeit, és rájuk bízta a választást. „Pedig ha szívesen hallgattok reám, ezt mondja az Úr, és nem visztek be terhet e város kapuin szombat-napon, és megszentelitek a szombat-napot, úgy hogy semmi dolgot nem végeztek azon: Akkor e város kapuin királyok és fejedelmek fognak bevonulni, akik a Dávid székén ülnek, szekereken és lovakon járnak, mind maguk, mind fejedelmeik, Júdának férfiai és Jeruzsálemnek lakosai, és e városban lakni fognak mindörökké. És bejönnek Júda városaiból, Jeruzsálem környékéről, Benjámin földéről, a lapályról, a hegyről és dél felől, hozván égőáldozatot, véres áldozatot, ételáldozatot és tömjént, és hozván hálaáldozatot az Úrnak házába. Ha pedig nem hallgattok reám, hogy megszenteljétek a szombat-napot, és hogy ne hordjatok terhet és ne jőjjetek be Jeruzsálem kapuin szombat-napon: tüzet gerjesztek az ő kapuiban, és megemészti Jeruzsálem palotáit, és nem lesz eloltható.” (Jer. 17,24-27.). A bűn melletti választásuk meg is hozta rájuk Isten ítéletét. „És az ötödik hónap hetedik napján - ez a Nabukodonozor, babilóniai király uralkodásának tizenkilencedik esztendeje - feljött Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya, Babilónia királyának szolgája Jeruzsálembe; És felgyújtotta az Úr házát és a király házát, és Jeruzsálem összes házait és mind a nagy palotákat felégette tűzzel. És Jeruzsálem kőfalait köröskörül lerombolta a Káldeusok serege, amely a vitézek hadnagyával volt.” (2Kir. 25,8-10.).

IV. Nabukodonozor egyénisége

Összehasonlítva Nabukodonozort más despota világuralkodókkal, viszonylag pozitív véleményt mondhatunk róla. Dániel beszámolója szerint a leigázott népek közül nem szüzeket hozatott magának vágyai kielégítésére, mint pl. a perzsa Ahasvérus, hanem olyan ifjakat, akiket bölcsekké akart kiképezni és a legmagasabb szinten taníttatni. Minden vonatkozásban a Birodalom felvirágoztatása volt a célja. Király létére maga is jártas volt a tudományokban, hiszen később ő vizsgáztatta a bölcseknek tanuló ifjakat.

Az így kiválasztott ifjakkal sem úgy bánt, mint általában a foglyokkal szoktak. Semmilyen megalázó körülményt sem találunk feljegyezve. A saját asztaláról rendelt nekik a király ételt és italt. Három éven keresztül a legmagasabb szintű nevelésben és oktatásban részesítette őket. A leigázott népek főembereit kész volt saját tanácsadóiként alkalmazni.

A későbbi feljegyzések alapján még többet is megtudunk a királyról. A jó Isten sokat fáradozott érte, ami azt bizonyítja, hogy erkölcsi és lelki értéket látott benne. Dániel bizonyságtétele alapján tudjuk a királyról azt, hogy Isten munkája eredményes volt, mert végül is megtért, amit a személyes vallástételéből ismerhetünk meg. „Most azért én, Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei királyt: mert minden cselekedete igazság, és az ő utai ítélet, és azokat, akik kevélységben járnak, megalázhatja.” (4,34.).

V. A nevek jelentése

A névadásnak kettős jelentősége volt. Először is azt fejezte ki, hogy a babilóniai udvar a névadással örökbe fogadta, vagyis teljes jogú állampolgároknak tekinti őket. Másrészt azonban a korábbi nevük jelentéstartalma miatt is szükség volt arra, hogy új nevet adjanak nekik. A korábbi nevük ne emlékeztesse se őket, se a babiloniakat a saját Istenükre. Ugyanakkor az új nevük viszont állandóan emlékeztesse őket a felettük diadalmaskodó nép istenére.

A héber és a pogány nevek jelentése:

     Dániel   ---------------  Isten a bírám

               Baltazár --------- Bél óvja meg életét

     Anániás  -------------- Jehova kegyelmes

               Sidrák-----------  A Nap sugallata

     Misáel  ---------------- Aki az Istenhez tartozik

               Misák ----------- Shaka /Vénusz/ által ihletett

     Azáriás --------------- Jehova megsegít

               Abednégó ----- Nébó isten szolgája

VI. Nem fertőztetik meg magukat    

Több oka is lehetett annak, hogy miért nem fogadták el a király asztaláról való ételt. A pogány fejedelmek és királyok ugyanis egyidejűleg vallásaik legfőbb papjai is voltak, mint „Pontifex Maximus”. Ezért ételeiket minden esetben először a bálványisteneiknek ajánlották fel, ilyen módon az általuk fogyasztott étel valójában áldozati étel volt. Ez azt is jelentette, hogy a király asztalán, mint „Pontifex Maximus” csak a bálványistennek szentelt állatok húsát tálalták fel. Hasonlóan történt, mint Izráelben, ahol szintén csak a papok asztalára kerülhetett az áldozati állatok húsa. Az esetek többségében a babilóniaiak is az Isten által tisztátalannak minősített állatok húsát fogyasztották (lásd: 3Móz. 11,1-47.). A tiszta állatokat viszont nem a lévitai törvények szerint vágták le, ezért azok húsa a héber ifjak számára tisztátalannak minősült. Ugyanakkor az ételekben és italokban való tobzódás, mértéktelenség, ellenkezett a hívő ifjak elveivel.

Vannak, akik úgy gondolják, hogy az ifjak vegetáriusok voltak, és ezért kértek maguknak „zöldségfélét” (12. vers), ennek azonban ellene mond az, amit Dániel később ír önmagáról, amiből kiderül, hogy ő húst is fogyasztott rendszeresen.  Azokon a napokon én, Dániel, bánkódtam három egész hétig. Kívánatos étket nem ettem, hús és bor nem ment az én számba… míg el nem telék az egész három hét.” (10,2-3.). Valószínű, hogy csak ilyen módon tudták kikerülni a király asztaláról való ételeket.

Az Isten iránti hűség és a mértékletes életmód minden esetben pozitív eredményt hoz az emberi szervezetre és az egész életre. Az emberek azonban általában mást várnak tőle, mármint következményeiben „És mondá az udvarmesterek fejedelme Dánielnek: Félek én az én uramtól, a királytól, aki megrendelte a ti ételeteket és italotokat; minek lássa, hogy a ti orcátok hitványabb amaz ifjakénál, akik egykorúak veletek?” (10. vers). A jószándékú emberi törekvéseket azonban mindig az Isten áldása kíséri: „És tíz nap múlva szebbnek látszék az ő ábrázatuk, és testben kövérebbek voltak mindazoknál az ifjaknál, akik a király ételével élnek vala.” (15. vers).

Vannak, akik azt gondolják, hogy bizonyos esetekben, amikor kényszerítő körülmények lépnek fel, akkor nem kell ilyen bigott szigorúsággal ragaszkodni az ilyen jellegű dolgokhoz, és elvi, illetve lelkiismereti kérdést csinálni belőle. Dánielről és társairól azonban azt olvashatjuk, hogy ők eltökélték szívükben, hogy ebben is hűek maradnak Istenhez. Készek voltak minden előnyt feláldozni, még életük kockáztatásával is vállalták az Istenhez és az általa adott elvekhez való hűséget.

VII. A hűség jutalma

Dániel tudta, hogy csak akkor reménykedhet Isten segítségében, ha ő is hű marad hozzá minden dologban. „Az Isten, kegyelemre és irgalomra méltóvá tette Dánielt és társait az udvarmesterek fejedelme előtt.” (9. vers). A próbaidő után szebbek és jobban tápláltak voltak a többi, velük együtt tanuló ifjaknál. Az Isten adott nekik olyan értelmet, ami által ismeretben és tudományban a Birodalom összes bölcsei fölé kerültek. „És minden bölcs és értelmes dologban, amely felől a király tőlük tudakozódék, tízszerte okosabbaknak találá őket mindazoknál az írástudóknál és varázslóknál, akik egész országában voltak.” (20. vers).

A 21. vers szerint az Istenhez minden dologban hűséges Dániel végig ott élt a babilóniai udvarban, egészen annak összeomlásáig. Vagyis ekkor olyan döntő változás következett be, amiről Jeremiás már a maga idején jövendölt. Ekkor ért véget az általa megjövendölt 70 éves fogság. „…e nemzetek a babiloni királynak szolgálnak hetven esztendeig” (Jer. 25,11.).   v.ö:  „És Círus persa király első esztendejében, hogy beteljesednék az Úrnak Jeremiás szája által mondott beszéde, az Úr felindítá Círus persa király lelkét, és ő kihirdetteté az ő egész birodalmában, élőszóval és írásban is, mondván: Így szól Círus, a persa király: Az Úr, a mennynek Istene e föld minden országait nékem adta, és Ő parancsolta meg nékem, hogy építsek néki házat Jeruzsálemben, amely Júdában van; valaki azért ti köztetek az ő népe közül való, legyen vele az Úr, az ő Istene, és menjen fel.” (2Krón. 36,22-23.).

Az első fejezetnek ez az utolsó kijelentése arra is enged következtetni, hogy Dániel csak a Perzsa Birodalom udvarába kerülésének idején írta meg a könyvét.