Címoldal | Jelenések könyve | Főoldal |
|
I. Bevezetés a látomáshozA tizenhetedik fejezet két különálló részre bontható fel. Az első részben egy jelképes látomást kap az apostol, egy bemutatást. Ez a rész feltárja Babilon bűneit, vagyis azt, hogy miért súlyt le rá majd Isten ítélete. Ebből adódóan a Menny vádirataként is lehet tekinteni ezt a részt. A második részben pedig magyarázatot kapunk a látomás megértéséhez. A második rész ugyanakkor magát az ítéletet is elmondja, illetve ismertetést ad a végrehajtás módjáról és eszközéről. Az a tény, hogy János apostolt a hét csapást kitöltő angyalok egyike vezeti a látomásban, majd később a magyarázatot is ő adja, arra enged következtetni, hogy a „nagy parázna kárhoztatása” (1. vers), vagyis megítélése, a hét csapás alatt megy végbe. Mivel pedig a parázna asszonyt egyúttal Babilonként is megnevezi János, „az ő homlokára egy név van írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld útálatosságainak anyja” (5.vers), ezért egyértelművé válik, hogy ez a látomás a hetedik csapás idejére akar rámutatni. Babilon kárhoztatása és ítélete ugyanis a hetedik csapás eseményeinek az egyike lesz majd: „a nagy Babilon megemlítteték az Isten előtt, hogy adjon annak inni az ő búsult haragja borának poharából” (16,19.). II. A nagy paráznaA Bibliában a Krisztus és az Egyház közötti viszony, annak szent és tartós jellege miatt, a házassági kapcsolat által van ábrázolva. Az Úr az ő népét ünnepélyes szövetség által egyesítette magával. „Mert isteni buzgósággal buzgok értetek; hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szűzet állítsalak a Krisztus elé” (2Kor. 11,2.). „Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté. Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok.” (Eféz. 5,25-32.). Ebben a szent kapcsolatban Jézus elkötelezte magát arra, hogy Ő akar Istenük lenni. Miközben mi, mint az Ő népe azt vállaljuk, hogy az Övé, és csakis az Övé akarunk lenni. A tíz szűzről szóló példázat is ezt a szimbólumot állítja elénk, Krisztus a vőlegény és az Egyház a menyasszony. Ha azonban az Egyház elfordul Krisztustól, mint férjétől, és mások barátságát keresi, akkor ezt paráznaságnak minősíti: „amint hitszegővé lesz az asszony az ő társa iránt: úgy lettetek hitszegőkké irántam, Izráel háza, azt mondja az Úr” (Jer. 3,20.). „Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.” (Jak. 4,4.). Az ilyen esetekben parázna asszonyként mutatja be a prófécia az Egyházat, miként ebben a fejezetben is. A „parázna” kifejezés jelenlegi használata arra a tiltott egyesülésre utal, amelyet a mai hitvalló keresztények tesznek különböző területen. Azonosulás azzal a valláspolitikai szervezettel, amely Krisztus nevében ugyan, de Krisztus elvei nélkül akarja egységbe tömöríteni az egész Föld népét. Egyesülés a világgal, annak szokásaival, kívánságaival. Minden olyan barátság, amelyben nem Krisztus van mellettem az első helyen, lelki paráznaságnak minősül. „Krisztus gyülekezetének hűtlensége, amelyet ő azáltal nyilvánított ki, hogy hűségét és szeretetét elfordította az Úrtól és engedte, hogy a világi dolgok iránti szeretet vegyen erőt lelkén, össze van hasonlítva a házassági fogadalom megtörésével.” (EGW: NK 340,4.) A paráznasághoz általában társra van szükség, akivel gyakorolja valaki ezt a bűnös életmódot. Az angyal azt mondja Jánosnak, hogy ez az asszony, – illetve Egyház – a „Föld királyaival” (2/a vers) paráználkodik. Ez a meghatározás azt jelenti, hogy a Föld királyaival, illetve politikai hatalmakkal került olyan bensőséges közösségbe, amely nélkülözte Krisztusnak, mint az Egyház férjének jelenlétét. A történelem folyamán nagyon sokszor kísérhető nyomon az Egyház és az államhatalom ilyen módon való egyesülése. A legkiemelkedőbb jelenség ebből az eseménysorozatból a középkor Egyháza, az inkvizíció borzalmaival, amit az államhatalom támogatásával hajtott végre. III. Paráznaságnak boraA föld királyaival való paráznaságnak egy bizonyos idő után beérett a gyümölcse. Ez az „asszony” ebből a gyümölcsből bort készített, amellyel aztán megitatta a Föld lakosait. A gyümölcs minden esetben méltó a fájához, a természet törvényszerűsége alapján. Jézus azt mondta: „Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét? Ekképen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem. Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.” (Mt. 7,16-18.). Az asszony által kínált bor tehát nem lehet más, mint az ő paráznaságából fakadó gondolkodása és életpéldája. Vagyis a Krisztushoz való hűtlenségét kínálja az emberek elé, mint egy csábító italt. „A megittasodás kelyhe, amelyet a világnak nyújt, azokat a hamis tanokat jelenti, amelyeket a Föld nagyjaival való meg nem engedett kapcsolat következtében fogadott el. A világgal való barátság megrontja hitét, ő viszont olyan tanok hirdetésével áraszt romlott befolyást a világra, amelyek a Szentírás legvilágosabb kijelentésével ellentétben állnak.” (EGW: NK 346-347.) A „bor” szó nagyon találó jelkép annak bemutatására, amit ez a Krisztushoz hűtlen egyház az embereknek kínál. A bor olyan ital, amely megzavarja a tiszta gondolkodást. Mindezt olyan módon, hogy az, aki fogyaszt belőle, pontosan az ellenkező hatást érzi magán először. Azonban minél többet fogyaszt belőle valaki, annál kevésbé ura a cselekedeteinek. Minden tettét a bor kábító befolyása határozza meg. Olyan dolgokat is képes megtenni, amit józan állapotában nem tett volna meg. A bor azonban függetlenül a következményeitől, mégis kívánatos annak, aki fogyasztja. Az „asszony” tehát valami olyat kínál a népnek, amely először kívánatos számukra. De ha élnek vele, akkor elveszítik korábbi józanságukat. Ugyanakkor a vele való élés olyan dolgokba sodorja őket, amit egyébként nem tettek volna meg. A jelképes „asszony” tehát a Krisztus iránti hűtlenségét kínálja csábító borként az emberek felé. Az arany serleg pedig arra indítja az embereket, hogy tisztelettel tekintsenek a benne lévő italra. Amiként a fizikai életben szokott lenni, akként történik ez ebben az esetben is. Először csak kóstolgatják az emberek, hogy milyen is az, amikor Krisztus nevében tesznek valamit, még ha nem is tapasztalják, hogy Krisztus velük van. Ettől azonban nem érzik, hogy ártana nekik, sőt, mintha még jobban éreznék magukat tőle, hiszen egyfajta szabadságélményt ad nekik, mintha valamilyen kötöttségtől szabadultak volna meg. Ettől az érzéstől késztetve bátorságot éreznek arra, hogy még tovább lépjenek, még többet igyanak ebből az italból. Ettől azonban beáll egyfajta kábultság, majd részegség. Ettől kezdve minden cselekedetük a kábító ital hatásának a következménye. Az angyal tehát azt is mondja, hogy ettől a bortól „megrészegedtek a föld lakosai” (2. vers). Ez azt jelenti, hogy nem állnak meg félúton, hanem részeggé válnak, vagyis már mindent a bor hatása alatt tesznek. Teljesen áthatja a gondolkodásukat, az érzelmeiket, és meghatározza cselekedeteiket a parázna egyház tanítása és életmódja, ezért mindig többet engednek meg maguknak a Krisztustól és az Ő igazságától való eltávolodásban. IV. A nagy parázna ismertető jeleiA nagy parázna egyház egyik ismertetőjele, amely alapján az azonosítást el lehet végezni, az öltözete: „Öltözött pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett arannyal és drágakővel és gyöngyökkel” (4/a vers). Ez az öltözet az uralkodók és a királyok jellegzetes öltözeteként ismert. Ez az „asszony” pedig éppen ilyen uralkodni akaró tudattal vette magára ezeket az öltözékeket: „mert ezt mondja az ő szívében: Úgy ülök, mint királyné asszony, és nem vagyok özvegy, és semmi gyászt nem látok” (18,7/b.). Ebben a leírásban a Katolikus Egyház főpapjainak gazdagon díszített öltözetét ismerhetjük fel, drágaköveivel együtt. A piros szín viszont a jellemére is rámutat, hiszen ez a prostitúció színe is. Nagyon találó szín ez egy parázna nő öltözetében. Ez az Isten által adott jellemzés természetesen a szervezetre, az intézményre vonatkozik és nem az Egyházban élő tagokra. A paráznának minősített egyház azonosításának másik jele a homlokára írott név. „Titok: a nagy Babilon” (5. vers). A Jelenések könyve szerint az „asszony” vagy „Babilon” ugyanazon valláspolitikai szervezetre vonatkozó jelkép. Amit az „asszony” cselekszik, azt cselekszi „Babilon” is. A paráznasága borából adott inni a népeknek (lásd: 14,8. 18,3/a.). Mindkét jelkép szerint együtt paráználkodott a Föld királyaival. Az a tény pedig, hogy a homlokára van írva a „Babilon” név, teljesen egyértelművé teszi az azonosságot. A második angyali üzenet tanulmányozásakor teljesen világossá vált, hogy Babilon, mint jelkép a Katolikus Egyház szervezetére, a Pápaságra vonatkozó megnevezés. A később adott magyarázatában pedig minden kétséget kizáróan az angyal azonosítja az asszonyt Babilonnal: „az asszony, amelyet láttál, ama nagy város, amelynek királysága van a földnek királyain” (17,18.). Az a tény, hogy a Babilon név az asszony homlokára van írva, azt akarja jelezni, hogy az asszony által jelképezett egyházszervezet jellemében és természetében is azonos a régi Babilonnal. Az asszony homlokán azonban még egy nagyon fontos azonosító jel látható felírva. „A paráznáknak és a föld utálatosságainak anyja” (5/b. vers). Ez a felirat két dolgot mond el részünkre. Egyrészt, hogy a római egyházon kívül vannak még más egyházak is, amelyek Isten minősítése szerint lelki paráznaságot folytatnak, vagyis hűtlenek lettek Krisztushoz. Másrészt viszont azt mondja el ez a felirat, hogy ezek az egyházak a római egyház lányai, vagyis tőle születtek, belőle váltak ki, egy családhoz tartoznak, vagyis „Babilon” egy család neve, az anyáé és a lányaié is. „Leányai pedig azokat az egyházakat szimbolizálják, amelyek Róma dogmáihoz és hagyományaihoz ragaszkodnak, és példáját követve feláldozzák az igazságot és Isten jóváhagyását a világgal való tiltott szövetség oltárán.” (EGW: NK 341,3.) Az „anyának” leányai tehát azokat a különböző protestáns ágazatokat jelképezik, amelyek a római egyházból szakadtak ki. Ezek a kivált egyházak azonban hozták magukkal tanításaikban a Bibliától idegen elméleteket és szokásokat az anya egyházból, mint például a vasárnap ünneplése szombat helyett, pedig ez a „Nap-isten” tiszteletére tartott ünnep volt a pogányságban, és onnan vette át a Katolikus Egyház. Hozták magukkal a lélek halhatatlanságában való hitet, pedig ez is a pogány új-platoni filozófiából került át a Katolikus Egyház tanításai közé. Ezek megtartásával követik Róma példáját, ugyancsak a Föld királyaival való bűnös összeköttetésben, illetve a világhoz való alkalmazkodásban is. A látomást vezető angyal még egy ismertetést ad erről a parázna egyházról, amelynek alapján az azonosítást elvégezhetjük. „Az asszony részeg a szentek vérétől, és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől.” (6. vers). Egyetlen másik valláspolitikai hatalomról sem mondható el ez annyira, mint a Római Katolikus Egyházról, hogy részeg a szentek vérétől. A középkor több millió mártírjának a halála, akik az inkvizíció kegyetlen üldözései miatt vesztették el életüket, súlyos teherként nehezedik a Katolikus Egyház lelkiismeretére. A látomás azonban nemcsak a múltra vonatkozóan adja ezt a meghatározást, hanem a jövőre vonatkozóan is. Isten felelősségre vonja Babilont azok véréért is, akiket halálra szán a Föld történelmének utolsó szakaszában. Isten megengedi Sátánnak és a vele egyesült emberi erőknek, hogy felkészüljenek gyilkos tervük végrehajtására. Egészen addig a pontig mehetnek el, amikor már végre akarják hajtani szándékukat. Abban a pillanatban azonban közbelép Isten, hogy megmentse az övéit. Ilyen módon ezek az emberek és szervezetek igazi jellemüket és szándékukat illetően lepleződnek le, és ebből adódóan vádlottként állnak Isten előtt. Isten úgy tekinti szándékukat, mintha már megvalósították volna. Ugyanazzal a törvényszerűséggel működik, mint amit Jézus a paráznaságról mondott a hegyi beszédében: „Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kívánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében." (Mt. 5,28.). V. A veres fenevadEz a bemutatás még említést tesz az asszonnyal kapcsolatban egy veres fenevadról is: „láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon” (3. vers). A bibliai prófécia nyelvezetében a „fenevad” minden esetben az Isten és az ő népe ellen küzdő politikai hatalmat jelképezi. Isten minősíti így azokat a földi hatalmakat, amelyek ellene akarnak küzdeni. Az itt bemutatásra kerülő fenevad szoros kapcsolatban áll az asszonnyal, hiszen az asszony rajta ül. Ez a hasonlat azt akarja érzékeltetni velünk, hogy az asszony, mint lovas a lovát, a fenevadat saját céljainak elérésére használja fel. Vagyis ez a parázna egyház a rendelkezésére álló politikai hatalmat használja fel céljai megvalósításában. Érdekes szempontokat és változásokat figyelhetünk meg az asszony ülésének körülményeiben, és abban, amit ki akar fejezni ezzel a prófécia. Az asszony és a fenevad egyik sajátos titka ugyanis az időnkénti átlényegülésében, és pozícióváltásában figyelhető meg. Érdekes részleteket mond el az a körülmény, hogy a parázna asszony a sok vízen ül: „A vizek, amelyeket láttál, ahol a parázna ül, népek azok és sokaságok és nemzetek és nyelvek” (15. vers). Tulajdonképpen először még csak a „sok vízen”, vagyis a népeken ülhet: „aki a sok vizen ül” (1. vers). Ez arra az időszakra tehető, amikor a Pápaság még csak az emberek fölött volt képes a befolyását és hatalmát gyakorolni. Később azonban változás következik be, amikor már a „fenevadra”, mint politikai hatalomra is ráülhetett. Ezzel pedig az emberek fölött olyan hatalom és befolyás birtokosává lett, amivel korábban még nem bírt. Ettől kezdve az emberek tömegeit a politikai hatalom erejével tudta kényszeríteni, és befolyásolva felhasználni szándékainak megvalósításához. Ezért „csodálván az egész föld követé a fenevadat” (13,3.). „Annakokáért imádják őt a földnek minden lakosai” (13,8.). Amikor a parázna asszony már a veres fenevadon ül, akkor ezzel politikai hatalomhoz és befolyáshoz jut, amit a kényszerítés eszközeként használ fel: „láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon” (3. vers). Ez a kép arról az időszakról beszél, amikor az egyház képes volt a pogány Római Birodalmat, mint politikai hatalmat a saját céljainak elérésére felhasználni. Ez Nagy Konstantin császár idejében következett be, amikortól kezdve az egyház püspökei meghatározó pozícióba kerültek a Birodalom irányításában. Később viszont már a hét hegyen ül az asszony: „a hét hegy, amelyen az asszony ül” (9. vers), ami a titok kibontakozásának része, hiszen itt kezdődik el az átlényegülése, amikor asszonyból fenevaddá válik, és ezzel uralkodási területhez jut. Ez a hét hegy a hét halom városára, vagyis Rómára irányítja a figyelmet. Eszerint az asszony kezdi birtokba venni Rómát, kezdi átalakítani az uralkodásának székhelyévé. Ez akkor következett be, amikor a veres sárkány, azaz a Kelet-Római Birodalom császára 508-ban átadta neki „az ő erejét, a királyiszékét, és nagy hatalmat” (13,2.), vagyis Rómát. Ekkor lényegült át az asszony, a veres fenevad nyolcadik fejévé, vagyis nyolcadik királlyá. Ettől kezdve megszűnik csak asszony lenni, most már ő a fenevad is, mert a nyolcadik fej lett, vagyis király, azaz maga a fenevad: „Király is hét van; az öte elesett, és az egyik van, a másik még el nem jött; és mikor eljő, kevés ideig kell annak megmaradni. A fenevad pedig… az maga a nyolcadik, és a hét közül való;” (11. vers). Jelenleg annak az eseménynek az újbóli kibontakozása idejében élünk, amikor már a politikai hatalmakra is ráült, és minél nagyobb irányító befolyást próbál újból gyakorolni felettük: „láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon” (3. vers). Lehet azonban úgy is érteni, hogy a sok víz, vagyis a népek egy bizonyos idő után politikai hatalommá válnak az asszony kezében, illetve az irányítása alatt, vagyis az általa befolyásolt tömegek képezik a „fenevadat”, aminek feje, azaz királya a Pápaság. Az itt bemutatásra kerülő fenevaddal már találkoztunk egyszer a Jelenések könyvének tanulmányozása közben (v.ö: 13,1 – 17,3/b.). Akkor ott a római egyház szervezetével azonosítottuk. Ez a körülmény azt jelenti, hogy a 17. fejezet bemutatásában kétféle minőségben szemlélhetjük ugyanazt a jelenséget. Az asszony által az egyházi, a lelkiismereti, a Krisztussal való kapcsolat oldaláról ad kinyilatkoztatást Isten. A fenevad által pedig az egyház kezében lévő politikai hatalmat mutatja meg. Az itt bemutatásra kerülő szervezet tehát egyrészt egyházi, másrészt pedig politikai hatalom, mindkettőnek a birtokosa. A prófécia jelképe csodálatosan finom árnyalattal irányítja figyelmünket egy lényeges szempontra, vagyis a fenevad „veres” színére. Ezzel azt akarja érzékeltetni, hogy ebben a fenevadban ott van, benne van a „veres sárkány” is, hiszen mindent, amivel rendelkezik, tőle kapott: „És e fenevad, amelyet láték… a sárkány adá az ő erejét annak, és az ő királyiszékét, és nagy hatalmat” (13,2.). Eszerint mindent tőle kapott, erejét, királyiszékét, hatalmát. Ez a veres sárkány pedig azonos magával Sátánnal: „a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak” (12,9.). A „veres” színre való utalással tehát az ősellenségre, azaz Sátán jelenlétére akar figyelmeztetni bennünket ezzel a fenevaddal kapcsolatban is. Ez azt jelenti, hogy ez a vallás-politikai hatalom Sátán irányítása alatt áll. János apostol a meglepetés csodálkozásával nézi végig a látomását. Csodálkozását az asszony és annak cselekedetei váltották ki. János apostol nem csodálkozott volna azon, ha azt látja, hogy a pogány Róma üldözi a szenteket. Mikor azonban azt látta, hogy a vallomása szerint keresztény egyház üldözi Krisztus szentjeit, és vérüktől szinte megrészegedik, ez hatalmas meglepetéssel és csodálkozással töltötte el.
|