A „Sárdis” név jelentése - „öröm ének” vagy „megújulás”. A thiatírai korszakban bekövetkezett hittől való elszakadás után, ez a korszak már a megújulás, a reformáció, és az Isten akarata szerinti élet örömét képviselte az emberiség felé. A reformáció gyülekezetei ekkor már mindenhová eljutottak, mindenhol gyökeret eresztettek.

A bemutatkozás által Krisztus az egyházkorszak figyelmét szerette volna az emberről az Istenre irányítani. A szívbeli megújulás hiányában azonban csak a felmagasztalt személy változott. A Pápa helyett sárdisban Luther, Kálvin, Zwingli, stb. kerültek az emberek figyelmének és tiszteletének középpontjába. A tisztelet és a dicsőítés azonban most is az emberek felé irányult.

Ám a gyülekezet „csillagát” vagy „angyalát” mégis minden esetben Jézus tartja a kezében. Az a tény, hogy a hét „csillagot” az „isteni hét lélekkel” (1. vers) együtt említi Jézus a bemutatkozásában, egy nagyon fontos dolgot akar hangsúlyossá tenni. A gyülekezet angyalai minden esetben az „isteni lélektől”, vagyis a Szentlélektől kapják a hirdetendő üzenetet, és az üzenet hirdetéséhez szükséges képességet. Erről a tényről nem szabad megfeledkeznie sem az üzenet hirdetőjének, sem azoknak, akik felé hirdetésre kerül az üzenet.

II. A panasz

A sárdisi korszakban élők felé elhangzó panasz több dolgot felvillant ennek az egyházkorszaknak a lelki állapotáról. Jézus azt mondja: „Az a neved, hogy élsz és halott vagy” (1. vers). Ez a keserű hangú dorgálás egy nagyfokú képmutatást leplez le. A protestáns és reformációs mozgalmak hatalmas jelentőségű üzenetet hordoztak a nevükben „reform”. Egy idő után azonban már csak a nevükben volt fellelhető a „reform”, a gyakorlati kereszténységükben viszont egyre halványodott. Az általuk hirdetett igazság egy idő után már egyre szélesedő területen ugyanúgy a gonoszság takarójává lett, mint ahogy a korábbi időszakokban volt. Ezért a lelkiség vonatkozásában Jézus halottnak minősíti ezt a korszakot.

A panaszból ugyan nem tűnik ki, de azért ebben a korszakban sem volt mindenki halott. Jézus későbbi szavai szerint ugyanis ekkor is vannak, akik még csak haldokolnak, és vannak akik még aktív lelki életet élnek. Ezeket biztatja Jézus arra: „Vigyázz és erősítsd meg azokat, akik haló félben vannak.” Az üzenet tehát azoknak szól, akik még nem fertőztették meg a lelki ruhájukat. Nagyon szép Jézusnak az az elismerése és ígérete: „De van Sárdisban egy kevés neved, azoké akik nem fertőztették meg a ruháikat: és fehérben fognak velem járni; mert méltók arra” (4.vers). „És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei” (19,8.). Jézus azt jelöli ki feladatukként, hogy erősítsék azokat, akik a halálos betegségük ellenére még élnek.

Ez a jézusi parancs ránk is vonatkozik, a mi időnkben is aktuális. Lelkileg halottá a cselekedetek nélküli hit teszi az embert. Mert „a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában” (Jak. 2,17.). Az egészséges lelki élet egyedüli bizonyítéka és jele a gyümölcstermés, a Krisztuséhoz hasonló cselekedetek. „Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket. Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát. Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben? És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők” (Mt. 7,2o-23.).

A panasz azt is felveti, hogy „nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek” (2. vers). Itt azonban nem arról van szó, hogy Isten egy mindenben kifogásolhatatlan életet várt volna tőlük. Isten előtt tökéletesek csak az állandó növekedés és Istenhez való közeledés vonatkozásában lehetünk. Pál apostol a saját életére kivetítve is az állandóan előrehaladó életet tekinti tökéletesnek. „Nem mondom, hogy már elértem, vagy hogy már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, amiért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus. Atyámfiai, én önmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna: De egyet cselekszem, azokat, amelyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén, célegyenest igyekszem, az Istennek, a Krisztus Jézusban, onnét felülről való elhívása jutalmára. Valakik annakokáért tökéletesek vagyunk, ilyen értelemben legyünk:” (Fil. 3,12-15.). Jézus szerint azonban a sárdisi korszakban élőknek sem volt teljes a cselekedetük, mert más volt a hitvallásuk, és megint másak a cselekedeteik. A hit általi megigazulás, amit vallottak és tanítottak, nem vált mások által is láthatóvá az életükben. Nem tudott beteljesedni életükben az, amit Jézus kér minden tanítványától: „Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Mt. 5,l6.).

Az egyházkorszaknak adott tanács is magában hordozza azt a problémát, ami miatt a sárdisi korszak ide jutott. „Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad, és tartsd meg, és térj meg” (3/a. vers). Ez a kijelentés arra mutat, hogy Sárdisnak jelenleg is birtokában van a kapott üzenet. A problémát csupán az okozta, hogy a kapott üzenet nem eredményezett általános megtérést, mert nem tartották meg, illetve nem úgy tartották meg, ahogyan azt kapták. A protestantizmus is egyre inkább az államhatalom védelme alá került, s ennek árnyékában kialakult az egyházakban a merev dogmák rendszere, a csak a külsőségeken alapuló vallásosság, amiről Pál azt írta, hogy ez csak „a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét” (2Tim. 3,5.).

III. Jézus, mint látogató

Jézus a személyes meglátogatás lehetőségére figyelmezteti a korszak hívőit. „Ha nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád.” (3/b. vers). A vigyázás elmulasztása esetén történő meglátogatás többféle eseményre is utalhat. Kifejezésre juthat abban a tényben, hogy a Sárdis által jelképezett protestantizmust Jézus Krisztus eljövetele felkészületlenül fogja érni. A világosság fiait nem éri váratlanul, felkészületlenül az a nap. „De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy az a nap tolvaj módra lephetne meg titeket” (1Thess. 5,4.). Ebből viszont az következik, hogy akiket mégis váratlanul fogja meglepni az a nap, azok a sötétség fiainak bizonyulnak. Jézus azt mondja az ilyen emberekről az evangéliumban, hogy „inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak voltak. Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot, és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek” (Jn. 3,l9-20.).

Ez a jézusi meglátogatás azonban vonatkozhat egy konkrét eseményre is, ami a sárdisi egyházkorszak idejében teljesedett be. Az efézusi gyülekezettel kapcsolatban kimondja Jézus, hogy egy ilyen jellegű meglátogatás a gyertyatartó kimozdítását jelenti. Korábban már az efézusi korszakban élőket is figyelmeztette erre, és akkor ott összekapcsolta ezt a két kijelentést: „hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz” (2,5/b.).

A gyertyatartó kimozdítása a következőket jelenti, úgy az egyén, mint a közösségek szintjén: Mivel a gyertyatartó a világítás eszköze, ezért a kimozdítás azt jelenti, hogy a világosság hordozásának előjoga elvétetik tőle. Ezáltal nem csak másoknak nem tud világítani, de maga is sötétségbe kerül lelkileg. Ezzel párhuzamosan viszont a világosság hordozásának előjoga is másoknak adatik.

Ez a meglátogatás be is következett a sárdisi egyházkorszakban, amikor Isten a kiválasztott eszközein keresztül az egész keresztény világot felszólította a megtérésre a Jelenések könyvének hármas angyali üzenete által. (lásd: Jel. 14,6-13-mal kapcsolatos részt). A protestantizmust ekkor teljesen készületlenül érte az adventre szólító üzenet. A gyertyatartó kimozdítása azonban csak az üzenettel való szembefordulás után következett be.

IV. Három ígéret a győzőknek

Jézus három ígéretet ad azoknak, akik ebben a történelmi egyházkorszakban győzelmes lelki életet élnek. Elsőként azt ígéri meg nekik: „az fehér ruhába öltözik” (5. vers). Ez a megígért fehér ruha egyrészt Jézus Krisztus tiszta és bűntelen életét jelenti, amibe fel akar öltöztetni minden megváltottat. „És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei” (19,8.). Noha ez a fehér ruha a „szentek igazságos cselekedeti”, valójában azonban ők úgy kapták ezt a fehér ruhát, „adatott nekik”, vagyis nem ők élték meg azokat „az igazságos cselekedeteket”, hanem Jézus adta nekik a saját igaz cselekedeteit, ily módon az Ő igazságába öltözhettek fel. Ez a megtisztult új életlehetőség Jézus ingyen ajándéka minden győzni akarónak. „Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged” (Zak. 3,4.).

Másrészt viszont ez a megígért fehér ruha a bűn szennyétől megtisztított keresztény ember jellemét, természetét és életét is jelenti. Ebben az esetben viszont a szentek ruháit meg kell mosni, mert alapból „mi mindnyájan olyanok voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink” (Ésa. 64,5.). „Ezek azok, akik… megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében” (7,14.). Ez az áldozat teszi lehetővé, hogy úgy állhatunk Isten előtt, mintha egyetlen bűnt sem követtünk volna el. Ez a saját igazságunkat szemléltető fehér ruha a megszentelődésünk folyamán tisztul és fehéredik.

Jézus második ígérete arra vonatkozik, hogy „nem törlöm ki annak a nevét az élet könyvéből” (5. vers). Később az élet könyvéről azt olvashatjuk, hogy ez a „Bárányé”. (13,8.). Eszerint az élet könyvében a „Bárány”, azaz Jézus Krisztus által megváltottak neveit tartják nyilván: „kiknek neveik fölírvák az életnek könyvében” (Fil. 4,3.). Amikor Jézus megkeresztelkedett a Jordánban, Keresztelő Jánoson keresztül Isten akkor nyilatkoztatta ki felőle, hogy Ő „az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!” (Jn. 1,29.).

Az élet könyvében azonban csak azoknak a győzőknek neveit hagyják bent, akik mindvégig állhatatosak maradnak. Ez tűnik ki abból a párbeszédből, amit Isten folytatott Mózessel: „De most bocsásd meg bűnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, amelyet írtál. És monda az Úr Mózesnek: Aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből.” (2Móz. 32,32-33.). Ennek felülvizsgálata viszont, hogy kinek a neve marad bent az élet könyvében, és kinek törlik ki a nevét, csak a vizsgálati ítélet alkalmával fog megtörténni. Jézus ugyanis csak a győzőknek ígérte meg azt, hogy „nem törlöm ki annak a nevét az élet könyvéből” (5. vers).

Jézus harmadik ígérete pedig arra vonatkozik, hogy „vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt, és az ő angyalai előtt” (5. vers). Ezzel az ígérettel azt is kimondja Jézus, amit magába kell foglaljon a győzelem, illetve Jézus vallástétele, ez ugyanis az üdvösséget jelenti, az örök életet Isten országában. Jézus már az evangéliumban adott tanításaival is utalt erre: „Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt; Aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.” (Mt. 10,32-33.). „Mert valaki szégyell engem, és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyellni fogja azt, mikor eljő az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.” (Mk. 8,38.). Akinek a neve Jézus vallástétele után, vagyis a vizsgálati ítélet után is megmarad az élet könyvében, annak a bűneiről szóló feljegyzéseit fogják teljesen eltörölni és megsemmisíteni. Már Péter apostol is erre utalt a pünkösdi prédikációjában az őt hallgatóknak: „Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek… És elküldje a Jézus Krisztust, aki néktek előre hirdettetett. (Csel. 3,l9.). „És ha a gonosztevő megtér minden vétkéből, melyeket cselekedett, és megtartja minden parancsolatomat, és törvény szerint igazságot cselekszik: élvén éljen, és meg ne haljon. Semmi gonoszságáról, melyet cselekedett, emlékezés nem lesz; az ő igazságáért, melyet cselekedett, élni fog.” (Ezék. 18,21-22.).