Címoldal Jelenések könyve Főoldal

Tartalomjegyzék:

 

Előszó

1.

Jézus Krisztus kijelentése

2.

Hasonló az ember Fiához

3.

Jézus üzenete az efézusi és a smirnai gyülekezetekhez

4.

Jézus üzenete a pergámumi és a thiatirai gyülekezetekhez

5.

Jézus üzenete a sárdisban lévő gyülekezethez

6.

Jézus üzenete a filadelfiai gyülekezethez

7.

Laodícea állapota

8.

Laodícea lehetőségei

9.

A hétpecsétes könyv

10.

A hétpecsétes könyv felnyitása

11.

Az elpecsételés ideje és körülménye

12.

Akik jöttek a nagy nyomorúságból

13.

A hetedik pecsét és a trombitáló angyalok

14.

Az ötödik trombita, mint első jaj

15.

A hatodik trombita, mint második jaj

16

Egy nyitott könyv, amely először édes, azután keserű

17

A nagy megméretés

18

A gyászruhába öltözött két tanúbizonyság

19

A hetedik trombita, mint harmadik jaj

20

A Napba öltözött asszony és a veres sárkány

21

A nagy küzdelem Krisztus és a sárkány között

22

A sárkány által üldözött asszony

23

A tengerből feljövő fenevad

24

A földből feljövő fenevad

25

A fenevad bélyege és nevének száma

26

Akik Sion hegyén állanak

27

A végidő evangéliumának üzenete

28

Az első angyal üzenete

29

Az Isten ítéletében megnyilatkozó evangélium

30

A második angyal üzenete

31

A harmadik angyal üzenete

32

Ez is a harmadik angyal üzenete

33

A nagy aratás

34

Diadalmas sereg az üvegtengernél

35

Isten haragjának poharai

36

Armageddon, a hatodik csapás

37

Isten haragjának utolsó pohara

38

A nagy parázna bemutatása

39

A mélységből jövő veres fenevad

40

Az Isten dicsőségét közvetítő angyal

41

"Fussatok ki belőle én népem!"

42

Babilon megbüntetése

43

A Bárány mennyegzőjének vacsorája

44

A megnyílt ég fehér lovasa

45

Amikor a Föld megpihen

46

A bűn végső sorsa

47

Isten sátora az emberekkel van

48

Az Isten által készített ország

 

Forrásművek

 

30. A második angyal üzenete

Jel. 14,8.

Letöltés  

  I. Más angyal

 II. Babilon, a nagy város

III. Leomlott Babilon

IV. Paráznaságának haragbora

V. A második angyal üzenetének evangéliuma

 

 

I. Más angyal

A második angyal üzenete azzal kezdődik, hogy: „más angyal követé azt” (8. vers). Annak a szónak, hogy „követé”, kettős jelentése van ebben az igeversben. Egyrészt azt jelenti, hogy „következni”, időrendben, illetve sorrendben követni az előzőt. Másrészt azonban azt is jelenti, hogy „egymást követni”, vagyis hozzákapcsolódva követni az előzőt, és ettől fogva együtt haladni. Ilyenképpen ez a kijelentés az előző angyal üzenetének folytatását, illetve kiegészítését jelenti.

Ellentétben az első és a harmadik angyal üzenetével, ez az angyal nem nagy szóval hirdeti üzenetét. Ez egyrészt azt akarja kifejezni, hogy a hármas angyali üzenet keretén belül nem szabad kiemelkedő hangsúlyt adni a Babilon bukásáról szóló üzenetnek.

„Az evangéliumot mennyei tapintattal és gyengédséggel tárhatják fel.” (EGW: JÉ  292,1.)

„Érvelések, minél kevésbé cáfolhatók, annál nagyobb ellenállást idézhetnek fel.”  (EGW: AT  350,1.)

A Babilon bukásáról szóló üzenetet nem lehet hangos szóval hirdetni. Meg kell találni a módját és a megfelelő alkalmat arra, hogy az embereknek erről beszéljünk, de nem állhat az üzenetünk középpontjában. A Babilon bukásáról szóló üzenet nagy szóval való hirdetésére majd csak később kerülhet sor. Akkor viszont ez az üzenet fog a hármas angyali üzenet középpontjába kerülni. „Kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon” (18,2.).

II. Babilon, a nagy város

A betűszerinti értelemben vett ősi Babilon János apostol napjaiban már jórészt romokban hevert. A Jelenések könyvének későbbi fejezeteiben azonban találunk olyan utalást, hogy ezt a nevet jelképesen kell érteni. „Titok: a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld utálatosságainak anyja” (17,5.). Miként a Jelenések könyvének sok más kifejezését és meghatározását, úgy e név jelentőségét is sokkal jobban megérthetjük, ha annak az ótestamentumban való előfordulásait és alkalmazásait is figyelembe vesszük.

A Babilon név nyelvtani jelentésével kapcsolatban mindjárt két nagyon fontos dolgot figyelhetünk meg. A Babilon név mást jelentett a babiloniaknak, és mást a hébereknek. Babiloni nyelven Babilon „Bab-ilu”, vagyis „az istenek kapujá”-t jelentette. A héberek azonban hasonló hangzású „bala” kifejezéssel emlegették Babilont, amely az ő nyelvükön „összezavarodást”, megzavarodottat jelent. A héberek ezt egyrészt megvetésük kifejezéseként használták. Másrészt pedig a kinyilatkoztatásba vetett hitükről tettek így bizonyságot, hiszen Bábel, vagyis az ősi Babilon, a nyelvek összezavarodásának volt a színtere. „Ezért nevezék annak nevét Bábelnek; mert ott zavará össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan széleszté el őket az Úr az egész földnek színére." (1Móz. 11,9.).

Babilon uralkodói „az istenek kapujá”-nak nevezték fővárosukat, mert azt gondolták, hogy az istenek ezt a helyet választották jelenlétük színhelyéül, ha az emberekkel érintkezni akarnak, illetve utasítást akarnak adni a földi ügyek intézésére. A régi időkben ugyanis a városok kapuja körüli térségen gyakorolták a bíráskodást, és itt hívták össze a város elöljáróit fontosabb ügyek megbeszélésére, és esetenként itt nyilatkoztatta ki Isten az akaratát népe felé a prófétákon keresztül. „És ott ült az Izráel királya és Josafát, Júda királya, ruhákba öltözötten, mindenik a maga trónusán Samaria kapuja előtt a térségen, és a próféták mind ott jövendöltek előttük.” (1Kir. 22,10). A név jelentéséből arra is lehet következtetni, hogy a babiloni királyok abban a tudatban éltek és uralkodtak, hogy az istenek őket bízták meg a világ ügyeinek intézésével. Ma is van egy hatalom, amely hasonlóan gondolkodik ebben a kérdésben. Ezért „Isten földi helytartójá”-nak tekinti magát.

Babilon arról volt nevezetes kezdettől fogva, hogy megtagadta az igaz Isten tiszteletét, és az akaratának való engedelmességet. Babilon alapítói arra törekedtek, hogy olyan uralmat hozzanak létre, amely teljesen független Istentől. Az emlékezetes toronyépítéssel emléket állítottak hitehagyásuknak, amely az Isten ellen lázadó ember gőgjét volt hivatott kifejezni. Ésaiás próféta úgy írja le, hogy Babilon láthatatlan uralkodója tulajdonképpen maga Sátán. „E gúnydalt mondod Babilon királya felett, és szólsz: Miként lőn vége a nyomorgatónak!… Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, aki népeken tapostál! Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon. Felibük hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.” (Ésai. 14,4;  12-14.).

Amiként Isten Jeruzsálemet választotta, hogy eszköze legyen akarata és szándéka végrehajtásában, akképpen Sátán Bábelt választotta földi székhelyéül, ahonnan tevékenységét igyekezett kiterjeszteni az egész földre. Ebben az értelemben a régi időkben ez a két város képviselte a jó és a gonosz között végbemenő küzdelmet. Az ősi Babilon bukása óta pedig Sátán szüntelenül arra törekedett, hogy kiválasszon egy olyan politikai és vallási hatalmat, amelyen keresztül uralma alá tudja hajtani a föld lakosságát. Ez a szándéka már régen sikerült volna, ha az isteni beavatkozás nem lépett volna közbe ismételten.

A keresztények már az I. század vége felé a Római Birodalomra alkalmazták a Babilon kifejezést, különösen pedig annak fővárosára, Rómára. Ezért írta Péter apostol úgy a levelét: „Köszönt titeket a velem együtt választott babiloni gyülekezet” (1Pét. 5,13.).

Köztudott, hogy ebben az időben az egykor csodálatos Babilon már szinte teljesen romhalmaz volt, senki sem lakott benne. A zsidók azonban és a keresztények is példátlan szenvedéseket viseltek el a kegyetlen római közigazgatástól. Hasonló sorsban volt részük, mint egykor elődeiknek, a Babiloni Birodalom részéről. A zsidók és a keresztények részére tehát a Babilon név megfelelően fejezi ki azt az érzésüket, amelyet a császári Róma irányában éreztek. Az őskeresztény iratokban számtalan alkalommal találkozunk a jelképes Babion említésével. A szövegösszefüggések pedig azt igazolják, hogy minden esetben Rómára vonatkoztatva történik a hivatkozás.

Összegzésként azt mondhatjuk, hogy mind a szószerinti, mind pedig a jelképesen vett Babilont eleitől fogva az igaz Isten, és követőinek ellenségeként ismerték, és ez oda vezetett, hogy a Jelenések könyvében említett Babilon név lett az Isten ellenes politika, és a hitehagyott vallásos mozgalmak jelképévé, de egyúttal a vezetőjévé is.

Miként a korai kereszténység idején, úgy ma is Rómával kapcsolatban használhatjuk a jelképes Babilon megnevezést. Ugyanis Rómában van ma is az a politikai és vallási hatalom, amely igényli magának azt a kiváltságot, hogy székhelye „az istenek kapuja”, vagyis így tekinthető ő Isten Fia helytartójának. Rómára alkalmazható az a meghatározás is, amit Babilonról állít a Biblia, hogy „részeg volt a szentek vérétől” (17,6.). Az inkvizíció rémuralma ezt igazolja vissza. Egyedül Róma nevezhető olyan „nagy város”-nak, amely fogalommá lett. Amely egyrészt nevet adott a történelem leghatalmasabb birodalmának. Másrészt ennek a „nagy város”-nak a neve ma is fogalom a kereszténység világában.

A prófécia tehát találóan alkalmazza ennek a politikai és vallási hatalomnak a megjelölésére azt, hogy „ama nagy város, amelynek királysága van a földnek királyain” (17,18.). A XXI. század embere is egyre inkább a székhelyként választott város nevével emlékezik meg erről a hatalomról, egyszerűen csak azt mondja, hogy Róma, és eközben a Pápaság intézményére gondol.

III. Leomlott Babilon

A Babilonnal kapcsolatban kijelentett „leomlott” szó kétszeri alkalmazása hangsúlyt szeretne adni az üzenetnek. Ez a kifejezésmód szinte Ésaiás üzenetének visszhangjaként található itt a jelképes Babilonnal kapcsolatban is: „Elesett, elesett Babilon” (Ésai. 21,9.). Mivel azonban ezzel az üzenettel újra találkozunk a Jelenések könyvében, ezért arra lehet következtetni, hogy a „leomlott” kifejezést egy folyamat teljesedéseként kell érteni. Vagyis, megkezdődött ugyan már Babilon leomlása, de a leomlás folyamatának vége még a jövőben van. A Bizonyságtételek is ezt a következtetést erősítik meg.

„A Jelenések 14. fejezetében azt az üzenetet találjuk, hogy Babilon leomlott. Babilon azokra a vallási szervezetekre vonatkozik, amelyek valamikor tiszták voltak, de megromlottak. Ezt az üzenetet, mivel az ítéletre való figyelmeztetés után következik , az utolsó napokban kell hirdetni. Tehát nem vonatkozhat csupán a katolikus egyházra, mert ez az egyház már hosszú századok óta bukott állapotban van.” (EGW: NK 342,f.)

„A protestáns gyülekezetek közül sokan követik Rómának, a „föld királyai”-val való bűnös összeköttetéseinek példáját, az államegyházak ezt a világi kormányokkal való összeköttetésük által teszik, más gyülekezetek pedig azáltal, hogy a világ kedvét keresik.”  (EGW: NK  342,1.)

„Honnan indult el a nagy hitehagyás? Hogyan kezdte az egyház elhagyni az evangéliumi egyszerűséget? A pogányság szokásaihoz való igazodásával, amivel az volt a célja, hogy könnyebben el tudja fogadtatni a kereszténységet a pogányokkal... Hogy híveket nyerjenek, kevésbé szigorúan bántak a keresztény hit fenséges zsinórmértékével. Ennek az lett a következménye, hogy az egyházba özönlő pogányok magukkal hozták szokásaikat, rítusaikat és bálványaikat.” (EGW: NK  343,4.)

A Biblia kijelenti, hogy Jézus visszajövetele előtt Sátán milyen módon fog működni az emberek között. „Akinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival, És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az idvességökre, azért bocsátja rájuk Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak;” (2Thess. 2,9-11.).

„Amíg ez az állapot nem következik be, amíg az egyház nem egyesül teljesen az egész keresztény világban, addig Babilon még nem bukott el teljesen. A változás fokról-fokra történik, és a Jelenések 14,8. teljes megvalósulása még a jövőben van.”  (EGW: NK  348,1.)

IV. Paráznaságának haragbora

A prófétai kijelentés azt mondja Babilonról, hogy: „az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek” (8. vers). A paráznaság egy jelképes kifejezés, ami az egyház és a világ, illetve az egyház és az állam helytelen kapcsolatára vonatkozik. Mivel az Egyház az Úr jegyese, ezért amikor Krisztus helyett inkább a világ és az államhatalom kegyét keresi, akkor lelki paráznaságot követ el. „Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? Aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz." (Jak. 4,4.). „És felékesítéd magadat arannyal és ezüsttel, és öltözeted fehér gyolcs és selyem és hímes ruha volt; lánglisztet, mézet és olajat ettél, és megszépültél felette igen, s királyságra jutál. És kiméne híred a pogányok közé a te szépségedért; mert tökéletes volt az ékességeim által, amelyeket reád tettem, azt mondja az Úr Isten. De elbízád magadat szépségedben, és paráznává lőn híred szerint, elárasztál paráznaságaiddal minden melletted elmenőt: legyen kedve szerint!" (Ezék. 16,14-15.).

A „paráznaság bora” egy nagyon találó, összetett kifejezés. A bor olyan ital, amely megzavarja a tiszta gondolkodást, a helyes ítéletalkotást. Minél többet fogyaszt belőle valaki, annál kevésbé ura cselekedeteinek. Minden tettét a bor kábító befolyása határozza meg. Olyan dolgokat képes megtenni, amit józan állapotában nem tett volna meg. A bor azonban függetlenül a következményeitől, mégis kívánatos annak, aki fogyasztja. Babilon tehát valami olyat kínál az embereknek, ami kívánatos számukra. De ha élnek vele, akkor elveszítik korábbi józanságukat. A vele való élés olyan dolgokba sodorja bele őket, amit egyébként nem tettek volna meg.

Babilon olyan bort kínál az embereknek, ami a paráznaságából fakad. Vagyis az Isten iránti hűtlenségét kínálja az embereknek, oly módon, hogy az kívánatossá legyen számukra. Amiként az a fizikai életben van, akként történik ez ebben az esetben is. Először csak kóstolgatják az emberek. Eközben úgy érzik, hogy az nem árt nekik, sőt, mintha még jobban éreznék magukat tőle. Ettől az érzéstől késztetve bátorságot éreznek arra, hogy még többet igyanak belőle. Így azonban beáll egyfajta kábultság, majd a részegség.

A Biblia azt mondja, hogy a Babilon által kínált italtól megrészegedtek az emberek. „És az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai.” (17,2.). Ez azt jelenti, hogy nem állnak meg félúton, hanem részeggé lesznek, vagyis már mindent a bor hatása alatt tesznek. Erről a részegségről még azt is olvashatjuk, hogy „részeg volt a szentek vérétől, és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől.” (17,6.). Idáig vezet tehát a Babilon paráznasága borának az elfogadása.

Az angyal üzenetében arról is olvasunk, hogy a Babilon által kínált bor a „harag bora”. Babilon bora azért nevezhető „harag borának”, mert Babilon az Isten ellenes haragjában kínálja az embereknek ezt a borát. A háttérből pedig Sátán is beleviszi minden dühét az Isten elleni küzdelmébe, és így közvetve abba a részegítő italba, amit az embereknek ad Babilonon keresztül. Mert szeretne minél több embert a saját oldalára átállítani, és Isten ellenségévé tenni. „Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja, hogy kevés ideje van.” (12,12.). Ugyanakkor ez a sajátos kifejezés, hogy „harag bora”, arra is utal, hogy amit Babilon tesz az emberekkel, az Isten haragját is ki fogja váltani, amely a hét csapásban teljesedik majd be rajta. Babilon ugyanis a „paráznaságának borát” kínálja az embereknek, amelynek fogyasztásától „megrészegednek a föld lakosai”, és ezzel Istenhez való hűtlenségre csábítja őket.

„Babilon mérgező alapelveket és a tévedés borát ápolja. A megtévesztésnek ez a bora hamis tanokból áll, mint pl. a lélek természetes halhatatlansága, a gonoszok örökkévaló kínjai, Krisztusnak Betlehemben való születése előtti létezésének tagadása, a hét első napja beiktatásának védelme az Isten szent és megáldott napja helyett. Ezek és más hasonló tévedések a világ előtt különböző egyházak által taníttatnak és így teljesedik be az Írás, mely így szól: ’,mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép’.” (EGW: BT Préd.rész. 11,1.)

Az angyal üzenetéből még azt is megérthetjük, hogy Babilon nagyon eredményesen kínálja paráznaságának borát: „megitatta valamennyi népet” (18,3.). A hitehagyás egyetemessége jut kifejezésre ebben a kijelentésben, amikor Isten törvényét emberi rendelkezésekkel helyettesítik. Amikor az egyházi határozatokat az államhatalom által kényszerítik rá az emberekre. Az a kifejezés, hogy „adott inni”, arra is enged következtetni, hogy paráznaságának borát erőszakosan is kínálja fogyasztásra. Vagyis az egyházi hatóságok nyomást gyakorolnak majd az államra, hogy működjön közre az általuk kiadott rendeletek végrehajtásában. Ezt a következtetést erősítik meg a Jelenések könyvének más fejezetei is: „azt míveli, hogy mindazok, akik nem imádják a fenevad képét, megölessenek” (13,15.).

V. A második angyal üzenetének evangéliuma

A bibliai próféciák nyelvezete általában képies jellegűek, az átadásra szánt üzeneteket szimbólumok és hasonlatok által nyilatkoztatják ki, vagyis közvetett módon. Ez azt jelenti, hogy Isten nem közvetlenül mondja el mindazt, amit szeretne velünk közölni, hanem csak közvetett módon. A próféciának ezt a sajátos nyelvezetét kell figyelembe venni akkor is, amikor a 2. és a 3. angyali üzenetekben azt akarjuk megvizsgálni, hogy mit kell evangéliumi üzenetként értelmezni.

Mindkét angyal üzenete úgy van megfogalmazva, mint a Tízparancsolat. Első olvasatra a Tízparancsolat is csupán a tilalmak gyűjteményének tűnik, ezért nagyon sok emberből csak tiltakozást és ellenérzést vált ki. A komoly kutató viszont a szeret alapelvét találja meg benne. Számára azt mondja el, miként fejezhetjük ki szeretetünket Isten és az embertársaink felé. Ez a kinyilatkoztatási mód hasonlít ahhoz, mint amikor Jézus példázatok hasonlataiban elrejtve mondott el nagyon fontos alapelveket az Isten országának működésével kapcsolatban.

Babilon az egész Bibliában Jeruzsálem ellentéteként jelenik meg. Mert ahogy Isten Jeruzsálemet választotta a megváltás képviseletének és végrehajtásának központjaként és helyszínéül, úgy választotta ki Sátán Babilont az Isten elleni lázadásának központjaként és fővárosaként. Ezért a mindenkori Babilon láthatatlan uralkodója maga Sátán, aki kezdettől fogva önmagát felmagasztalva, Isten fölé szeretett volna kerülni. Ezért hatotta át az ősi Babilon építőit is ez a sátáni öndicsőítés lelkülete és vágya, akik ahelyett, hogy Istennek adtak volna dicsőséget, inkább úgy döntöttek: „szerezzünk magunknak nevet” (1Móz. 11,4.). Később Babilon királya is ugyanettől a lelkülettől késztetve mondta: „Nem ez-é ama nagy Babilon, amelyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által, és dicsőségem tisztességére?” (Dán. 4,27.). Ma viszont már mindkét babiloni építményből csak a romok töredékét lehet látni, mert Isten ítélete szerint leomlott és megsemmisült.

Babilonra való hivatkozással Isten üzenni akar, és a figyelmünkbe szeretne ajánlani egy nagyon fontos dolgot. Ha valakit áthat a babiloni lelkület, akkor az mindig bizonyítani akar Isten előtt, és Istennel szemben, mindig ki akar tűnni valamivel, mindig többnek akar látszani, mint ami a valóságban. Ez a lelkület még az őszinte hívő embereket is megkörnyékezi és áthatja. Legjellemzőbb tünetként figyelhető meg, hogy még Isten előtt is a saját jó cselekedeteikkel szeretnének érdemet szerezni az üdvösségre. Isten azonban azt válaszolja, hogy ez teljességgel elfogadhatatlan, hiszen kizárólag „kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék” (Eféz. 2,8-9.).

Az angyal üzenete közvetett módon arra szeretne figyelmeztetni, hogy Babilon önfelmagasztaló lelkülete és törekvése már Babilon építésénél is romba dőlt, és leomlott Isten előtt. Ebből pedig az következik, hogy ugyanez a sors vár minden esetben azokra is, akik abba a hibába esnek, hogy az öndicsőítés útját választják a saját igazságuk hangoztatásával és érvényesítésével. Isten ma is csak azokat tudja megmenteni, akik nem maguknak, hanem az Istennek akarnak dicsőséget adni és szerezni. „Mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.” (Lk. 18,14.).

Így irányulhat figyelmünk a második angyal üzenete által is Jézus Krisztusra, az egyedüli reménységünkre, mert minden más igyekezet összeomlik, Isten ítélőszéke előtt egyik sem állhat meg. Ezért Pál apostol is azt vallotta: „Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak” (Gal. 6,14.). Isten a Babilon leomlásáról adott kinyilatkoztatással arra akar figyelmeztetni, hogy az emberi család egyedüli reménysége egyedül csak Jézus Krisztus lehet.

Amikor az angyal üzenete azt mondja: „leomlott Babilon”, akkor ezzel a közvetett módon adott kijelentéssel egy különleges eseményre szeretné irányítani a figyelmünket. Azt akarja közölni, hogy - Babilonnal ellentétben - az Isten városa, az új Jeruzsálem viszont épül, és nemsokára kinyitja kapuit Isten választott népe előtt, a megváltottak serege előtt. Vagyis az Isten városára, az új Jeruzsálemre való utalás is Jézust magasztalja fel, hiszen ennek a városnak Jézus a királya, ezért annak kapuin csak azok léphetnek be, akik a Bárány könyvébe be vannak írva. Mert „nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki utálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak akik beírattak az élet könyvébe, amely a Bárányé.” (21,27).

Amikor Babilon „paráznaságának boráról” beszél az angyal üzenete, akkor ezzel közvetett módon azt akarja elmondani, hogy nemcsak Babilon, hanem Jézus is felkínál egy csodálatos italt minden embernek. Isten az örökkévaló evangélium üzenetében kínálja fel a Menny italát, ezért senki sem marad ital nélkül, ha nem fogadja el a Babilon által felkínált italt. A Jézus által felkínált ital viszont - ellentétben Babilon borával -, nem részegít meg, nem homályosítja el a tiszta értelmet, nem akadályoz senkit sem az igazság felismerésében, következményében pedig az örök életet biztosítja. „Aki szomjúhozik, jöjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.” (22,17.).

Sátánnak ez a szándéka onnan ered, hogy mindenben olyan szeretne lenni, mint Isten, és mivel Jézus az élet vizét kínálja fel a bűn világában élő embereknek, ezért Sátán ebben is szeretné Őt utánozni. Ezért Ő pedig „a paráznaságának harag borát” kínálja az embereknek, amit „minden pogány népnek” adni akar.

Jézus viszont azért kínálja fel minden embernek az Ő igazságának tiszta poharát, hogy hiteles forrásból ismerhessék meg, „mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata”, így mindenki, aki elfogadja, iszik az élet vizéből. Istennek ez az igazsága Jézus Krisztusban jelent meg az emberek számára, ezért mondta Jézus azt: „én vagyok… az igazság” (Jn. 14,6.).

Ha valaki abból iszik, amit Jézus kínál, akkor sohasem fog megszomjazni, mert „az a víz, amelyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz őbenne”, mondta Jézus (Jn. 4,14.), „aki szomjúhozik… és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen” (22,17.). Jézus boldogoknak nevezi azokat, akik „szomjúhozzák” (Mt. 5,6.) az igazságot, akik újra és újra inni akarnak az „élet vizéből”.