Az én első Bibliám

Bibliatanulmány minden napra gyerekeknek

 My Bible First!

 Copyright

Megtalálni, ami elveszett

  5. tanulmány  

Nyomtatás

VASÁRNAP

A farizeusok és írástudók nem értették meg Jézus sok cselekedetét. Ők nem akartak olyanokkal időzni, akiket bűnösöknek tartottak. Kíváncsiak voltak, miért akar vajon Jézus a bűnösökkel együtt lenni. Láthatták, hogy együtt eszik velük, segít rajtuk és szereti őket. Lk 15:1-2.

Mint általában, Jézus most is tudta, mi jár az emberek fejében. Azt kívánta, bárcsak valahogy jobban megértenék, mennyire fontos minden egyes ember Isten számára. Arra is vágyott, hogy ráébredjenek, mennyire szükségük van az Ő segítségére. Nem voltak ennek tudatában, mert túl büszkék voltak, nagyobb bűnösök voltak, mint azok, akikkel Jézus oly sok időt töltött.

A példázat különleges jelentésű történet. Jézus sok példázatot mondott hallgatóinak. Múlt heti történetünk a különleges vacsoráról szintén egy példázat volt. Azt mutatta be, mennyire szereti Isten a bűnösöket, akik már ráébredtek, hogy bűnösök. Azt is megérthettük belőle, hogy akik úgy gondolják, nem bűnösök, azok olyanok, mint akik kifogásokat kerestek. Nem lesznek ott Isten országában. A történet hallatán néhányan megalázták magukat és elfogadták Jézust, de a többségük nem. Szerette Jézus még mindig őket? Szerette volna, hogy megváltozzanak és az Ő országába juthassanak? Természetesen, igen!

Ezért újabb példázatot mondott nekik. Ezúttal egy bárányról. Jézus hallgatósága között több pásztor is volt, másoknak pedig saját birkáik is voltak. A történet, amit Jézus elmondott a népnek egy elveszett bárányról szólt. 3-4. v.

 További elmélkedésre: A pásztorok éjszakára karámba terelték nyájukat. Hány báránya volt a Jézus történetében szereplő pásztornak? Te aggódtál volna a juhász helyében, ha csak egyetlen bárányod is elveszett volna?

HÉTFÖ

A történetünkben szereplő pásztor egy este éppen számlálta bárányait, miközben a szűk karámajtón terelte őket befelé. Már 96-nál tartott, majd 97, 98, 99. És itt megállt. Száznak kellett volna lennie. Talán hiányzik egy? Vagy esetleg kihagyott egyet? Ezért újraszámolta őket, de megint csak 99 volt a végeredmény. Most már biztos volt benne, hogy egy báránya hiányzik. Vajon hol lehet, és mi történhetett vele? Biztosan elkóborolt a nyájtól. A pásztor tudta, hogy ha így történt, akkor mostanra már a bárány is észrevette, hogy eltévedt és bizonyára nagyon fél. Azt is tudta, hogy a barika magától soha nem lesz képes hazatalálni az akolba.

Az elveszett bárány talán fennakadt egy tüskés bokor ágaiban, esetleg gödörbe, vagy árokba zuhant, ahonnan nem tud kimászni. Ami még rosszabb, talán vadállatok ragadták el.

A pásztor fáradt volt. Már besötétedett és talán viharosra fordult az idő. Ám ő mindezekkel nem törődött. Meg kell találnia elveszett bárányát! Így fogta lámpását és 99 bárányát a karámban hagyva kiment a sötét, hideg éjszakába és az egyetlen, elveszett bárány keresésére indult. Menet közben folyton szólongatta barikáját, de hiába fülelt, semmilyen bégetés nem érkezett válaszul.

 További elmélkedésre: Sajnálod az elveszett bárányt? Miért? A pásztort is sajnálod? Őt miért?

KEDD

Mit csinált éppen a pásztor Jézus történetében, Nappal volt még? Lk 15:4.

A pásztor egyre csak járta a vidéket. Alig látott valamit. Tüskés bokor karcolta véresre a karját. Lábát is felsértették a kövek a sziklás meredek úton. Mégis tovább szólongatta elveszett bárányát és fülelt. Ha viharos volt az idő, akikor bizony át is ázott és fázott.

Egyszer csak hirtelen megállt. Mi volt az a nesz? Igen! Újra hallotta. Nagyon halkan, de a pásztor biztos volt benne, hogy a juhocska meghallotta, és próbál válaszolni neki. Rögtön újra szólította a bárányt.

A pásztor most már biztos volt benne, hogy báránya megsérült. Fáradtságáról megfeledkezve sietett tovább a gyenge hangocska felé. Végre megtalálta elveszett bárányát!

Mit gondolsz, mit csinált ezután? Megszidta vajon a bárányt? Pásztorbotjával maga előtt terelve vezette haza? Ó, nem! Gyöngéden felemelte szegény ijedt kis bárányt és szeretettel magához ölelte. Majd amilyen kényelmesen csak tudta, a vállara fektette és úgy vitte végig hazáig, a karámba. 5. v.

A pásztor elmesélte szomszédainak és minden barátjának, mi történt, és mindnyájan nagyon örültek, hogy megtalálta elveszett bárányát. 6. v.

A farizeusoknak és barátaiknak ugyanaz lett volna a dolguk, hogy amint a jó pásztor, ők is segítsenek az elkóborolt embereknek Istenhez visszatalálni. Ezt tették vajon? Nem. Ők csak magukra gondoltak. Úgy gondolták, hogy ha Jézus valóban a Messiás lenne, nem fecsérelné idejét a bűnösökre. Ő azonban ezzel a történettel is arra figyelmeztette őket, hogy szerető mennyei Atyánknak minden egyes bűnös nagyon fontos. Bűnösök voltak a farizeusok is? Természetesen, igen! Róm 3:23.

Mivel fejezte be Jézus a történetet? Lk 15:7.

 További elmélkedésre: A farizeusok ugyanolyan elveszettek voltak, mint mindnyájan lennénk, ha Jézus nem jött volna el, hogy megmentsen bennünket, csak ők nem tudtak róla. Élnek ma is ilyen emberek a világon? Hogyan tudunk segíteni nekik? Hogyan kerülhetjük el, hogy mi is olyanok legyünk, mint ők?

SZERDA

Gondoljunk csak bele, a sok millió világ közül, melyeket Jézus teremtett, a miénk az egyetlen, ami Sátánnak engedve elveszett, mint a pásztor egyetlen báránya. Isten azonban annyira szeret bennünket, hogy Jézus eljött megmenteni ezt a világot, ahogyan a jó pásztor is megkereste elveszett bárányát. Jézus akkor is megtette volna ezt, ha csak egyetlen ember lett volna, aki Sátánnak engedelmeskedve elveszett. Valóban Ő a mi jó pásztorunk.

Ugyanolyan elveszettek voltak a farizeusok, mint azok, akiket bűnösöknek neveztek? A bűnösök tudták, hogy segítségre van szükségük, a farizeusok viszont biztosak voltak benne, hogy ők nem bűnösök. Honnan tudjuk, hogy mindnyájan bűnösök vagyunk? Olvassuk el újra: Róm 3:23!

Elveszett lenne minden valaha is e földön élt ember, ha Jézus nem jött volna el a megmentésünkre? Igen, mert mindnyájan követtünk el bűnöket.

Ezért tehát azok is, akiket a farizeusok bűnösnek neveztek, és ők maguk is egyaránt bűnösök voltak, ugye? Mindnyájan elvesztek volna, hacsak nem döntenek úgy, elfogadják, hogy Jézus az egyetlen, aki meg tudja menteni őket.

 További elmélkedésre: Sokan hallgatták Jézus történetét. Ki volt az, aki megértette, hogy szüksége van Jézus segítségére, az úgynevezett bűnösök, vagy a farizeusok? Kit szeretett Jézus, a bűnösöket, a farizeusokat, vagy mindnyájukat?

CSÜTÖRTÖK

Az elveszett bárány története után Jézus valami más elveszett dologról is beszélt hallgatóságának. Olvassuk el a történetet! Lk 15:8-10.

A történetbeli asszony valószínűleg szegény volt. A pénzdarab, amit elveszített, nem közönséges pénz volt. Az édesanyjától kapott tíz darab különleges pénzérmét, amikor férjhez ment. Már régiek lehettek. Édesanyja a nagymamájától kapta őket, és az asszony is továbbadja majd a kislányainak, ha férjhez mennek.

Képzelheted, milyen gondosan vigyázott ezekre a pénzérmékre az asszony! Szörnyű lett volna, ha csak egy is elveszik belőlük. De most pontosan ez történt szegény asszonnyal.

A szegények házán gyakran még ablak sem volt, ezért bent mindig szinte teljesen sötét volt. Egy nap az asszony elővette drága érméit, ahogy máskor is szokta. Megszámolta őket: egy, kettő, három, négy, öt, hat, hét, nyolc, kilenc. Csak nem hiányzik egy? Figyelmesen, újra megszámolta őket. Valóban csak kilenc darab volt.

Az asszony bizonyára nagyon elszomorodott. Eltűnt az egyik, számára nagyon értékes pénzérme. Vajon hol lehet? Ó, mennyire bízott benne, hogy nem lopták el! Gyorsan gyertyát gyújtott, majd óvatosan söpörni kezdett. A padló valószínűleg piszkos volt, talán még szalmával is felszórva. Szőnyege bizonyára nem is volt. Vajon megtalálja elveszett pénzérméjét az asszony?

 További elmélkedésre: El tudod képzelni, mit érezhetett az asszony? Talán sírva folytatta a seprést. Miért volt annyira fontos számára az a pénzdarab?

PÉNTEK

A tegnapi történetünkben szereplő asszony nagyon aggódott? Miért?

Most gondosan felseperte a padlót a drága pénzérme után kutatva. Mindent elmozdított a szobában és minden sarokba benézett. Alaposan átnézett minden szemétkupacot, hátha közéjük keveredett. És egyszer csak ott volt!

A boldog asszony azonnal kiszedte, óvatosan megtisztogatta és fényesre dörzsölte a pénzérmét. Majd kiszaladt és örömmel kiáltozta: „Megtaláltam! Megtaláltam!”

A szomszédai is nagyon sajnálták az asszonyt, hiszen ők is szörnyen érezték volna magukat, ha velük történik ugyanez. Az asszony örömkiáltásait hallva mind odaszaladtak, hogy lássák a megtalált pénzdarabot, és mindnyájan együtt örültek vele.

Biztos lehetsz benne, hogy Jézus hallgatóságában minden asszony örült, hogy ilyen jól végződött a történet. Jézus ezután olyasmit mondott, ami nagyon hasonlított arra, amit az elveszett bárány története után mondott. Mi volt az? Lk 15:10.

A farizeusok értették, mire gondolt Jézus. Tudták, azt mondja, hogy Isten szereti azokat az embereket, akiket ők bűnösöknek tartanak. Többségük azonban még most sem akarta ezt elhinni. Hogyan is szerethetné Isten az olyan embereket?

Azt sem akarták továbbra sem elhinni, hogy Jézus a Messiás. Nem hitték el, hogy csupán az Ő elfogadása által juthatnak Isten országába. Továbbra is saját, téves elképzeléseikben hittek a Messiásról és Isten országáról, amilyennek ők szerették volna.

 További elmélkedésre: Azt szeretné Jézus, hogy mindenki ott legyen az Ő országában? Hogyan juthatunk oda? A tőle kapott erő által képesek lehetünk szeretni Őt, bízni benne és engedelmeskedni neki, függetlenül attól, hogy mások mit tesznek, vagy mondanak.

Történet sarok Anna Larsen: Sunca, a misszionárius kutya című műve alapján, a Pacific Press Publishing Association, Inc. kiadó engedélyével Sunca, a labdajátékos - 3. rész

Nem tudom, mennyi idő telhetett el, mert konyhai munkám lekötötte a figyelmemet. Váratlanul autógumik szörnyű csikorgását hallottam és egy másodperc múlva Rita szaladt be a konyhába. – Anna néni! Sunca kiszaladt! – kiáltotta a kislány Sunca és Pepe kint vannak az utcán!

A bejárati ajtóhoz siettem, majd ki az országútra. Elborzadva láttam, hogy Sunca holtan fekszik az úttest közepén, a robogó autók között. Az út túloldalán egy férfi kiszállt autójából, egyik lábánál fogva felemelte Suncát, és az autópályán keresztül felém indult vele. Mögötte Pepe, a ruháját porolgatva.

- Miért ilyen kegyetlen módon hozza a kutyámat? – kérdeztem a férfit.

- Kegyetlen? Hiszen a kutya megdöglött! – ezzel a lábam elé dobta Suncát. Én pedig felemeltem és gyöngéden a karomba zártam a kis állatot.

- Nem kellene kiengednie a kutyáját szabadon futkározni az országútra!- kiabált a férfi. – És te, bolond fiú! Majdnem elütöttelek! Soha többé ne szaladj ki az útra!

Pepe szégyenében a cipőjét bámulta. Én nem szidtam le, hanem vállát átkarolva magamhoz húztam.

- Nagyon sajnálom! – mondtam az embernek. – Köszönöm, hogy megmentette a fiú életét!

Szomorú kis csoportunk körbeállta Suncát, akit az egyik kerti székre fektettem az udvarban.

- Pepe levette a labdát a kötélről. – magyarázta Rita. – Suncával játszottunk, és ő egyszer olyan erősen fellendítette a labdát, hogy átrepült a kerítés fölött. A kutyus azonnal átfurakodott a bokrok között és kiment az útra a labda után. – Rita a bokrok között tátongó lyukra mutatott. – És most Sunca halott - tette hozzá könnyek között.

Pepe még mindig a földet bámulta. Még mindig nem szólt egy szót sem, csak idegesen babrált kis kezeivel, és időnként szétkente a könnyeket maszatos arcán. Semmit sem kellett neki mondanom, saját bőrén érezte szófogadatlanságának rettenetes következményeit. A kis Lucia is zokogva állt ott.

Az első sokk elmúltával én is sírva fakadtam. Sunca fejének egyik oldala súlyosan megsérült. Láthatóan a fejét ütötte meg erősen az autó. Megsimogattam a kis testet. - Szegény kicsi Suncám! Olyan kedves voltál – sóhajtottam.

- Micsoda? - Újra éreztem valamit. – Sunca szíve dobog! – kiáltottam fel. – Ver a szíve! – kiáltottam ismét könnyeimen át. – Sunca nem halt meg!

-„Köszönöm Istenem! – suttogtam, és szívemből imádság szállt Hozzá a kis kutyus gyógyulásáért. Aggódva szólongattuk: - Sunca! Sunca! – és nagy örömünkre kinyitotta a szemét, majd megcsóválta zömök farkát is.

A gyerekek ujjongtak, - Sunca vive (él)! – kiáltozták.

Sunca nem sokára ismét elalélt, mozdulatlanul feküdt, mintha halott volna. Beletelt még egy hosszú, hosszú órába, míg ismét magához tért. Amikor meghallotta, hogy férjem hazaért az üdvözlésére indult, de csak egyhelyben forogni tudott, aztán ismét összeesett.

- Helyre fog jönni egy idő után. – mondta a férjem – Nagyon nagy ütést kaphatott.

Istennek hála, Sunca néhány nap múlva teljesen meggyógyult. Fontos leckét tanult meg ilyen nehéz módon. Soha többé nem kellett figyelmeztetnünk, hogy nem menjen ki az országútra. Attól kezdve mindig nagyon óvatos volt. Biztos vagyok abban is, hogy három kis barátunk soha nem felejtette el a napot, amikor Sunca majdnem meghalt. És a leckét sem, amit az engedelmességről tanultak.

 (Folytatása következik)