|
VASÁRNAP
-
HÉTFÖ
 Mit tettek az
izraeliták, mialatt Mózest távol volt, a Sínai-hegyen és Jézussal beszélt? Mit fogadtak meg előtte? Megtartották
az ígéretüket? (Ismétlés)
Megbocsájtotta Jézus a népnek, hogy megszegték az ígéretüket? Ó, igen! Jézus soha nem szűnt
meg szeretni őket, de nagyon szomorú volt, hogy megszegték fogadalmaikat. Jézus tudta, hogy mennyire árt nekik
az engedetlenség.
Jézusnak még sok mondanivalója volt az izraelitáknak arról, hogyan váljanak erős nemzetté.
Ezért szólt Mózesnek, hogy ismét találkozzon vele a hegyen. Ezúttal Mózesnek két sima kőtáblát kellett faragnia,
- olyanokat, mint az elsők voltak, amiket összetört, - és magával kellett vinnie őket a hegyre. Mózes
engedelmeskedett és ismét Jézussal időzött fönt a hegyen, csaknem 6 hétig. Ám ezúttal a nép türelmesen várta
visszatérését.
A két kőtáblára, amiket Mózes vágott, Jézus ismét a saját ujjával írta fel a
Tízparancsolatot. Majd Mózes visszament a kőtáblákkal a néphez. Mózes nem tudott róla, hogy a Jézusról rásugárzó
ragyogó fény az ő arcáról olyan erősen verődik vissza, hogy az emberek azért féltek a közelébe menni.
2Móz 34:29-20.
 Az izraeliták
még mindig sátrakban laktak. Míg Mózes a hegyen volt, megtudta, hogyan készítsenek egy nagyon szép, különleges
sátrat Jézusnak. Ez a sátor segíteni fog a népnek, hogy tudatában legyen, Jézus mindig mindenhol velük lesz.
(Ismétlés 2Móz 25:8.)
Isten gyönyörű felhőoszlopa mindig a sátor fölött lesz. Amikor eljön az ideje, hogy
továbbmenjenek a felhő fel fog emelkedni és a nép tudni fogja, hogy ideje lebontani a sátraikat és ismét útra
kelni. A papoknak és a lévitáknak is le kell bontaniuk a Szent sátrat. A Szenthely felett lebegő felhő mindig
mutatja majd az utat a következő táborhely felé.
Ha majd letelepedtek Kánaán földjén Jézus ki fog választani egy különleges helyet a Szent
sátor számára. Attól kezdve az emberek bárhol lakjanak is, arra a helyre fognak menni minden évben,
meghatározott időszakokban, hogy együtt imádják Istenüket, és együtt adjanak hálát Neki.
A két kőtáblát, amikre Jézus a saját ujjával írta fel boldogság törvényét, a
Tízparancsolatot, mindig a Szentély egy bizonyos meghatározott helyén fogják tartani. Minden, ami a Szenthelyen
lesz, és minden, amit a papok ott tesznek segíteni fog a népnek megérteni Jézus és Isten csodálatos tervét
Sátántól való megmentésükre.
Micsoda izgalom lehetett azon a napon, amikor Mózes
visszajött a hegyről és elmondta a népnek, amit Isten mutatott neki a sátor elkészítéséről. Boldogok voltak,
amikor azt hallották Mózestől, hogy az ő segítségükre is szükség lesz. Távozásuk éjszkáján az
egyiptomiaktól megkaptak mindent, amire szükség lehet, és az emberek örültek, hogy megoszthatják azokat
Jézussal, hogy elkészítsék az Ő különleges sátrát, amit Szenthelynek, vagy tabernákulumnak hívnak.
2-7. v.
KEDD
-
SZERDA
 Volt
már valaha babaházad, vagy repülőgépmodelled? Annak ellenére, hogy nagyon kicsik, pontosan úgy néznek ki, mint
az igazi házak, vagy repülők, ugye? A minta, amit Jézus Mózesnek adott a Szenthely elkészítésére pontosan az
igazi, mennyei szenthely kicsinyített mása volt.
Isten lakhelye a mennyben nagyobb és gyönyörűbb,
mint azt el tudnánk képzelni. Ott van Isten magasságos trónja és az az a hely, ahol Sátántól való megmentésünket
eltervezték. És az terv éppen most megy végbe! A Szenthely, aminek elkészítését jézus megmutatta Mózesnek, arra
szolgált, hogy segítsen a népnek megérteni ezt a csodálatos tervet, és nekünk is segít megérteni azt.
Semmi kétség, Jézus elmondta Mózesnek, hogy nagyon fontos, hogy
pontosan az általa adott minta szerint készítsenek el mindent a Szenthelyen. Semmi kétség, hogy a papoknak is
nagyon fontos volt mindent pontosan úgy tenniük a Szenthelyen, ahogyan Jézus Mózesnek elmondta.
2Móz 25:8, 40.
 Mózes tudta, hogy pontosan a
megfelelő munkásokra lesz szükség az építkezéshez. Képesnek kell lenniük mindent tökéletesen elkészíteni. Mit
gondolsz, Jézus tudta, kik azok, akik szívesen és örömmel fogják csinálni? Igen, és Ő még inkább képessé tette
azokat az embereket, hogy tökéletes munkát végezzenek. Mikor a Szentlélek szólt értelmükhöz, azok az emberek
örömmel jöttek segíteni. 2Móz 36:2.
Mózes tudta, hogy a munkásoknak sok drága holmira lesz szükségük
a sátor építéséhez. Szükségük lesz aranyra, ezüstre, rézre, gyönyörű kék, bíbor és karmazsinvörös fonalakra;
állatbőrökre a tetőhöz; olajara a különleges lámpásokhoz és drágakövekre, amiket a főpap fog viselni.
Szívesen és buzgón megosztották az emberek azokat a drága
holmikat, amiket az egyiptomiaktól kaptak? Igen, szívesen. Az emberek minden reggel egyre több és több mindent
hoztak, amire a munkásoknak szüksége lehetett. Valójában olyan sokat vittek, hogy Mózesnek szólnia kellett, hogy
amit odahordtak az már több mint elég. Milyen csodálatos!
3-7. v.
El tudod képzelni, mennyire elégedett volt Jézus népének
önzetlenségével és segítőkészségével? Mit gondolsz, Jézus ma is örül, ha önzetlen segítők vagyunk?
Természetesen! Azt akarja, hogy megosszuk javainkat másokkal, hogy bemutassuk Őt és azt, hogy mennyire szeret
bennünket. Ha adunk, az minket is boldoggá tesz.
Gondolod, hogy Sátán örült annak, hogy a nép azt választotta,
hogy Jézusért tesz valamit. Nem. Sátán terve ezzel dugába dőlt. Ő tönkre akarta volna tenni Jézus tervét az
izraeliták megmentésére.
CSÜTÖRTÖK
-
PÉNTEK
 A babaház ugye nagyon pici az
igazihoz képest? A Szenthely sem volt még akkora sem, mint némelyik lakóházunk. De, ó, milyen szép volt, amikor
elkészült! Arra szolgált, hogy bemutassa azt a nagyszerű helyet a mennyben, ahol Isten az Atya és Jézus, aki
Isten, a Fiú, és Isten a Szentlélek, valamint angyalok milliói laknak. Még csak el sem tudjuk képzelni, hogy
milyen óriási és gyönyörű az a hely.
Tegyük fel, hogy ismét ott vagyunk az izraeliták által épített
Szenthelyen. Korán reggel van és a fehérbe öltözött pap mindent megmutat nekünk. Először a tabernákulum udvarát
körülvevő fehér kelméből készült kerítést mutatja meg. A kerítés magasabb, mint egy nagyon magas ember, mégis a
nép a tábor minden pontjáról láthatja a kerítés fölé magasodó tabernákulumot. „Miért fehér a kerítés, és miért
fehér a te ruhád?” – kérdezzük a papot. A pap azt válaszolja, hogy a fehér kerítés arra emlékeztet bennünket,
hogy Jézus tökéletes. Amint megtanulunk bízni Jézusban és engedelmeskedni Neki, Ő betakar minket az Ő tökéletes
életével. A papot fehér ruhája arra emlékezteti, hogy mindig Jézus tökéletes példáját kell bemutatnia számunkra.
 A függöny-kerítés nyílásán
keresztül a Szenthely homlokzatát láthatjuk. A nap a hátunk mögött kel fel. „Sok pogány nép a napot imádja, –
mondja a pap – de amikor Isten népe reggel istentiszteletre jön, háttal állnak a napnak.”
A kerítés bejáratát egy gyönyörű, kék, bíbor és skarlátvörös
fonallal hímzett függöny takarja. A pap elmondja nekünk, hogy a függöny és annak minden egyes színe Jézusról
mond el nekünk valamit. Felhívja a figyelmünket arra, hogy csak egyedül Jézus által válhatunk csodálatos mennyei
Atyánk gyermekeivé.
Belül egy tágas udvart látunk a Szent sátor körül. Pontosan
magunk előtt egy nagyon nagy, rézzel borított oltárt látunk, olyan csillogó, mint egy vadonatúj ötforintos. A
pap elmondja, hogy minden reggel és minden este megölnek egy ártatlan bárányt és az oltárra helyezik. A bárány
arra emlékezteti az izraelitákat, hogy Jézus egy napon meg fog halni a bűneikért. A pitvarban arccal a Szent
sátor felé, térden állva imádkozó embereket látunk.
 Azoknak az embereknek, akik a
sátraikból látják az áldozat füstjét felszállni, szintén eszükbe jut, hogy mit jelent az áldozat. Ők is
imádkoznak Jézushoz, hogy bocsássa meg bűneiket, és megköszönik Istennek azt a csodálatos tervet, amit Sátántól
való megmentésünkre készített.
A következő, amit észreveszünk, egy óriási, fényes, vízzel teli
medence. Az áldozati oltár és a sátor bejárata között áll. „Ez a mosdómedence, – mondja, a pap- mivel a papoknak
tisztáknak kell lenniük, mindig megmossuk a kezünket és a lábunkat, mielőtt meggyújtanánk az oltáron a
felajánlott áldozatot, és mielőtt a Szenthelyre bemennénk. Az izraelita asszonyok fényes tükreiket adták oda a
medence elkészítéséhez.”
Következő leckénkben bepillantást nyerünk majd a gyönyörű Szent
sátor belsejébe is!
| |
Történet sarok
A kis
világítótorony-őr - 1. rész
Írta: Amy Sherrard |
 |
 Mary
apukája világítótorony-őr volt. A világítótorony egy magas épület a tengerparton, amelynek a legfelső szobájában
egész éjjel erős fényű lámpák világítanak. A fények figyelmeztetik a hajósokat, hogy ne kerüljenek közelebb a
veszélyes partszakaszokhoz, ahol hajótörést szenvedhetnek. Mintha azt mondanák: „Vigyázzatok, tengerészek! Ne
gyertek közelebb, mert itt homok és sziklák vannak!”
A világítótorony-őrök annak idején ott laktak a világítótornyukban, hogy
felügyeljék a lámpákat. Nem volt elektromos áram, hogy csak úgy fölkapcsolják a lámpákat. Helyette egy óriási
kanóc volt, amit rendszeresen visszavágtak és mögötte tükrös reflektorok, amik felerősítették a gyertyabél
fényét.
A világítótorony, amit Mary édesapja felügyelt általában a vízben állt. Ám
apály idején, kb. 3 órán keresztül át tudtak menni a szárazföldre a nagy sziklákon keresztül. Mindig időben
siettek visszaérni a toronyba, mielőtt a víz ismét túl magasra emelkedne. Mary apukája arról is minden nap
megbizonyosodott, hogy sötétedés előtt biztonságban legyenek lányával együtt a toronyban.
Egyik délután Mary teljesen egyedül volt otthon, a világítótoronyban. Míg a
dagály levonult, édesapja átment a szárazföldre, hogy néhány szükséges dolgot beszerezzen. „Ne aggódj, Mary
kedvesem.” –mondta neki- „Sokkal hamarabb visszaérek, mint a víz ellepné a sziklákat. A lámpákat meggyújtjuk és
világítani fognak, mint mindig.” Aztán megcsókolta kislányát és elsietett.
Hol volt Mary Édesanyja? Több mint két évvel azelőtt meghalt. Nagyon hiányzott
Marynek és az apukájának. De Mary nem félt az egyedülléttől. Tudta, hogy apukája mindig megtartja a szavát és
sokféleképpen el tudta foglalni magát, és az idő gyorsan elszaladt.
 Mary meglepődött, amikor az óra
hatot ütött. Kíváncsian nézett ki a torony keskeny ablakán, hogy vajon miért nem ért még vissza az apukája.
Tudta, hogy a víz hamarosan emelkedni kezd.
Hét órára a víz már kezdte ellepni a sziklákat.
„Ó, siess Apa! Siess!”- mondta ki Mary hangosan miközben folyamatosan kémlelt
az ablaknál.”A víz nem sokára ellepi a sziklákat és nem tudsz időben ideérni, hogy meggyújtsd a lámpákat.”
A víz bizony el is lepte a sziklákat és már sötétedni is kezdett. A szél és a
sötétség, a haragos felhők arról árulkodtak, hogy vihar lesz. Mit tegyen? Tudta, hogy apukája semmiképpen nem
érhet már vissza, és semmi mód arra, hogy a lámpabelet meggyújtsa, hogy figyelmeztesse a viharban arra haladó
hajókat. Azok a hajók a világítótorony fényét fogják keresni. Bár sokszor látta, ahogy apukája meggyújtja a
lámpákat, ő túl kicsi volt ahhoz, hogy megtegye.
Mary sírva fakadt. Aztán eszébe jutott, amit drága édesanyja szokott mondani:
„Ha bajban vagy, mindig nézz Jézusra!” Mary letérdelt a szoba egyik sarkában és így imádkozott: „Ó, Jézus,
szükségem van rád, kérlek, mutasd meg, hogy mit tegyek! Áldd meg apát is kérlek! Őrizd meg őt és hozd haza.”
(Folytatása következik)
|
