Erre a bejelentésre azért van szükség, mert azzal az üzenettel, amit ez az angyal hirdet, már találkoztunk a 14. fejezetben. A próféta azonban jelezni akarja felénk, hogy nem ugyanarról az angyalról van szó: „ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből” (1. vers), és csupán az üzenetük tartalma egyezik bizonyos részleteiben. A jelen igeszakaszban azonban két utalással is jelzi János apostol, hogy az itt bemutatásra kerülő angyal nem azonos a 14. fejezet három angyalának egyikével sem. Míg a három angyal az ég közepén repülve hirdeti üzenetét, addig ez az angyal leszáll a Földre. Míg a második angyal csak egyszerűen elmondja Babilon leomlását, addig ez az angyal már teljes erejéből nagy szóval kiáltja szét: „És kiálta teljes erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöcévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöcévé” (2. vers).

Erről az angyalról azt a kijelentést is kapjuk, hogy „nagy hatalma van” (1. vers), amit viszont többféleképpen is értelmezhetünk. Ez a nagy hatalom vonatkozhat arra a meggyőző erőre, amely az általa hirdetett üzenetet kíséri. Ez az üzenet Isten utolsó figyelmeztetéseként fog elhangozni a bűn világában élő emberiség felé. Ez az üzenet olyan meggyőző erővel fog hirdettetni, hogy minden ember előtt világossá válik, mi az, amit Isten elvár az engedelmesség feltételeként. Ennek az üzenetnek a hatása alatt minden embernek döntenie kell valamilyen irányba, valamelyik oldalra állva.

A nagy hatalom azonban vonatkozhat arra a hatalomra is, amit azok kapnak, akik befogadják életükbe Jézus Krisztust: „Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek” (Jn. 1,12.). Ez a hatalom azért adatik nekünk, hogy általa meg tudjunk szabadulni bűneinktől, és helyette Krisztus természete alakuljon ki bennünk. Ezt a következtetést erősíti meg az a kijelentés is, hogy „a föld fénylett annak dicsőségétől” (1. vers). Ez a dicsőség pedig nem más, mint az Isten jellemének a visszatükröződése Isten gyermekeinek életéből.

Ez a hatalom vonatkozhat azokra a jelekre és csodákra is, amelyek ezt az angyalt kísérni fogják. Isten népe ugyanis ebben az időben ugyanazokat a csodákat fogja tenni, mint az apostolok idejében. Vagyis hatalmuk lesz a betegségen, a halálon, Sátánnak minden ártó szándékán. „Azokat pedig, akik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak. Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.” (Mk. 16,17-18.).

A Bibliában az a szó, hogy „angyal”, küldöttet vagy követet jelent. De nem feltétlenül mennyei küldöttről van szó minden esetben. „Mert a papnak ajkai őrzik a tudományt, és az ő szájából törvényt várnak, mivel a Seregek Urának követe ő” (Mal. 2,7.), Ebben az esetben Istennek azokról a küldötteiről van szó, akik készek Istennek ezt az üzenetét hirdetni, de azokkal a feltételekkel együtt, amiket Isten határoz meg. Ez az angyal itt a Földön az emberek között fog támadni, és mindenki által látható módon fog megnyilatkozni.

„Istennek még mindig vannak gyermekei Babilonban. A büntető ítélet végrehajtása előtt a hűségeseket ki kell onnan hívni, hogy ne legyenek részesek Babilon bűneiben és ne érjék őket a Babilont sújtó csapások. Értük van az a mozgalom, amelyet ez a mennyből leszálló és a Földet dicsőségével beragyogó angyal szimbolizál.” (EGW: NK 538,f.)

Az Isten által adott kinyilatkoztatás nagyon határozottan körvonalazza azt, hogy kiket, és milyen embereket jelképez ez a hatalmas angyal. A János apostol látomásában adott üzenetnek van egy ószövetségi megfelelője, amely segítséget ad a János látomásának megértésében is (lásd: Ésai. 60,1-5.). Ésaiás szerint csak azokat jelképezheti: akik már felébredtek alvó, közömbös állapotukból, akiken az Isten dicsősége megnyugodott, és ez meglátszik életükben, vagyis rajtuk.

„Csakis azoknak nyújt világosságot, akik keresik azt és akik örömmel fogadják szent Igéjéből a világosságnak minden sugarát. Isten ezeken az embereken keresztül fogja kinyilatkoztatni azt a fényt és hatalmat, amely majd az egész Földet beragyogja dicsőségével.” (EGW: 5Test. 729,2.)

„Kik fogják a világot inteni, kik fogják azt egy jobb útra tanítani, ha nem azok, akiknek nagy világosságuk van, s azáltal megszentelődtek, és most ragyogtatják a világosságukat, hogy mások is lássák az ő jócselekedeteiket és dicsőítsék az Istent.” (EGW: 5Test. 278,2.)

A fentiek alapján tehát ez az angyal nem valamelyik egyház-szervezetet jelképezi, hanem Isten népe között azokat az embereket, akik felébredtek és felkeltek alvó, közömbös állapotukból, akiken az Isten dicsősége megnyugodott, és ez meglátszik rajtuk. Azokat jelképezi, akik az Isten Igéjéből való világosság minden sugarát örömmel fogadják az életükben, akiknek élete a kapott világosság által megszentelődött, és ezzel a megváltozott élettel tudnak Isten világító eszközei lenni. El tudják mondani és be tudják mutatni, hogy mit tett velük és értük az Isten.

Eközben azonban felmerül az a kérdés is, hogy az angyal által jelképezett mozgalom vajon eljött már, elkezdte már munkáját és üzenetét végezni? Az 1888-as Generál Konferencián elhangzott üzenettel kapcsolatban a következő kijelentéseket olvashatjuk a bizonyságtételekben:

„Az Úr az Ő nagy kegyelméből rendkívül értékes üzenetet küldött népének… Ez az üzenet hivatva van a leghatásosabb módon bemutatni a világnak a keresztre feszített Megváltót, és az egész világ bűnéért hozott engesztelő áldozatát.” (EGW: BT Préd. rész. 84,1.)

„A próbatétel ideje éppen felettünk van, mert a harmadik angyal hangos kiáltása már megkezdődött Krisztusnak, a bűnbocsátó Megváltó igazságának hirdetésében. Ez ama angyal világosságának a kezdete, akinek dicsősége be kell, hogy töltse a földet.” (E.G.W: Rew. Her. 1892. nov. 22.)

Elég sokan vannak olyan adventisták, akik erre a kinyilatkoztatásra hivatkozva beleesnek abba a hibába, hogy összekeverik, illetve figyelmen kívül hagyják az angyallal kapcsolatos események sorrendjét. Úgy gondolkodnak, ha már eljött az angyal, és megkezdte munkáját, akkor ennek a mozgalomnak most is kell valahol lennie. Ebből a következtetésből továbblépve, a különböző pártállású adventista csoportok szinte mindegyike azt gondolja, hogy ez az angyal csak az ő csoportjukat jelképezheti. Ez a fajta gondolkodás és szemlélet azonban kihagyja az Isten által adott sorrendiséget.

Isten ugyanis az első helyen azt említi, hogy a „föld fénylett annak dicsőségétől” (1. vers). A dicsőség nem más, mint az Isten szerinti jellem, mások által is érzékelhető megnyilatkozása. Már Mózes is Isten jellemét ismerhette meg, miközben a dicsőségét szemléltette (lásd: 2Móz. 33,18-19; 34,5-7/a.). Pál apostol is a krisztusi mintára átalakult jellemről beszél, miközben a Krisztus dicsőségére való átalakulást állítja elénk. „Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől” (2Kor. 3,18.).

Ez az isteni megállapítás két dolgot is jelent, mindenek előtt azt, hogy az angyal által csak olyan emberek vannak jelképezve, akiknek életében kialakult és láthatóvá vált a krisztusi jellemvonás: „az Úr dicsősége rajtad feltámadt… és dicsősége rajtad megláttatik” (Ésai. 60,1-2.). Egyetlen személy vagy csoport sem veheti azt a bátorságot, hogy Babilon leomlását, és Isten ítéletét hirdeti, miközben tagjainak életében még nem látható annak az isteni jellemnek a megnyilatkozása, amiről a Szentírás prófétál.

Mivel az angyal nem a saját dicsőségét, hanem az Isten dicsőségét tükrözi vissza, ezért az Isten megállapítását még egy szempont alapján kell figyelembe venni. Ez a megállapítás ugyanis egy, az egész Földre kiható evangelizációs munkát is jelez felénk, mivel az Isten ismeretének hiánya, és félreismerése tartja sötétségben az embereket. Isten hűségesei tehát azáltal dicsőítik meg az Istent az emberek előtt, hogy megismertetik velük Istent, és életük által bemutatják. Ezért az angyal által csak olyan emberek vagy csoport lehet jelképezve, akik életük legszentebb feladatának tekintik az evangélium hirdetését, és a személyes bizonyságtételt.

II. Ha volt, akkor hová lett?

Mindezek hátterén azonban még mindig felvetődik egy kérdés. Ha már megkezdte munkáját ez az angyal, ugyanakkor most nincs sehol, akkor mi lett vele, hová lett? A korabeli tudósítás szerint, jövetelének idején három részre történő megoszlást eredményezett azok között, akik szembetalálták magukat üzenetének első részével. Az első csoportot azok jelképezték, akik nagy világosságot láttak benne, és örömmel fogadták. Ők úgy tekintettek erre az üzenetre, mint a bűn feletti győzelem igaz titkára, mint a maradék gyülekezetnek azon szükségletére, amely segíti őket előkészülni az átváltozásra. A második csoport viszont bizonytalan volt ezzel az „új tanítással” szemben. Ezek, bár nem fogadták el, de nem is vetették el azt teljesen.

A harmadik csoportba pedig azok tartoznak, akik határozott állást foglaltak el az új tartalmú üzenet hirdetésével szemben. Ők úgy gondolták, hogy ha az üzenetnek ez a része nagyobb nyomatékot kap, mint a többi, akkor ez az alapvető hitpontok elmosódásához fog vezetni. Egy ilyen hibás lépés viszont művünk és mozgalmunk határozott jellegének és erejének az elvesztéséhez vezetne. Ezen aggodalmukból adódóan kötelességüknek érezték, hogy határozott ellenállással megvédjék Isten művét és népét. 1888-ban az ilyenképpen gondolkodók voltak többségben, és az Egyház vezető rétege is közéjük tartozott.

Az Egyház vezetőinek ily módon való hozzáállása azt eredményezte, hogy az angyal üzenete által képviselt cél nem tudott kibontakozni az Egyházban. Istennek tehát egyszer majd újra kell kezdeményeznie az angyal indulását. Ez az esemény viszont még előttünk van, a jövőben fog majd valamikor kibontakozni.

III. Az angyal első üzenete

Már az eddigiekből is lehet következtetni arra, hogy az angyal üzenetének első része nem kifelé, hanem befelé, az Egyháznak szól. Isten egy hatalmas feladatot szeretne népére bízni, előbb azonban alkalmassá kell tennie népét erre a feladatra. Ahhoz, hogy Isten meghirdethesse általunk Babilon bukását, a megszentelt élet jeleinek kell láthatóvá válni életünkben. Azok az emberek, akik általában szívesen foglalkoznak más egyházak és emberek problémáival, csak azért teszik ezt, mert nem foglalkoznak a saját problémáikkal. A megszentelődés munkálása által Isten szeretné végre befogadóképessé tenni Egyházát.

Amikor a Szentlélek rádöbbenti majd az embereket arra, hogy nem jó oldalon állnak, és nekik ki kell onnan menekülniük, akkor az első reakciójukban azt fogják keresni, hogy hová menjenek, hol van az Isten gyermekeinek közössége? Ezeknek az embereknek nem tanításokra és dogmákra lesz szükségük ebben az időben. Ekkor lesz hatalmas jelentősége Ésaiás üzenetének, ha az már beteljesedett Isten népén. „Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez” (Ésai. 60,2-3.). Az Isten által küldött angyal, vagyis mozgalom tehát nem a külmisszióban fogja megkezdeni munkáját, hanem a belmisszióban, vagyis közöttünk. Az egyháztagok életének megváltozásával fog újra elindulni ez a mozgalom.

Mindezek után fel kell tegyük a kérdést, mi az az üzenet, amit ez az angyal Isten népéhez szeretne közvetíteni? Ez az üzenet nem más, mint a hit általi megigazulás evangéliuma. Talán sokakban felvetődik mintegy válaszként az a gondolat, hogy mi ismerjük ezt az üzenetet, ez nekünk nem új. Valahogy így gondolták ezt az Egyház vezetői is 1888-ban. Erre a felvetődő gondolatra hadd válaszoljak a bizonyságtétel szavaival.

„Száz közül nincs egy, aki megértené a maga részére a Bibliának erre vonatkozó tárgyát, amely pedig annyira fontos a mi földi és az öröklétünk vonatkozásában.” (E.G.W: Rew. a. Her. 1889. szept. 3)

Akik úgy gondolják, hogy ők értik az örökkévaló evangéliumnak ezt a részét, azoknak Jakab apostollal szeretném mondani: „Mutasd meg nékem a te hitedet, a te cselekedeteidből.” (Jak. 2,18.). De ne azokból a cselekedeteidből, amit kirakatba állítottál, hanem amelyet csak néhányan ismernek, vagy amelyet csak titokban teszel.

Sokan teszik fel nyíltan vagy csak titokban, magukban a lelkük mélyén megfogalmazva, mi az a hit általi megigazulás, amit nem értünk? Ellen White így fogalmazta ezt meg három pontban nagyon tömören.

„Isten műve, ‒ midőn porba hullatja az emberi dicsőséget ‒ és véghez viszi az emberért azt, amire az ember önmagáért, a saját erejéből nem képes.” (EGW: Rew. a. Her. 1902. szept. 16)

Valódi értelme és jelentősége szerint a hit általi megigazulás nem elmélet, hanem egy Istennel megélt tapasztalat. Egy életbevágó fordulat, amely a Krisztusban hívő ember lelkében megy végbe.

„Mihelyt átadja magát a lélek Krisztusnak, azonnal új erő veszi birtokába az új szívet. Olyan változás történik, amelyet ember önmagában nem képes végrehajtani. Természetfeletti munka ez, amely természetfeletti elemet visz az emberi természetbe.” (EGW: JÉ 266,3.)

A Szentírás írói közül szinte mindegyik foglalkozott a hit általi megigazulás üzenetével (lásd: Zsolt. 32. és 51. fejezetét, Róma 7. fejezetét). Isten azonban nem elméleti ismeretanyagként akarja ezt nekünk adni, hanem a gyakorlati életünk megváltoztatásához. Ha ezt az ismeretet nem próbáljuk ki a gyakorlatban, akkor egy idő után értéktelenné válik számunkra. Annak az embernek viszont, aki alkalmazza életében az isteni tanácsokat, a legkisebbnek látszó gondolat is hatalmas jelentőségű lehet.

„Nekünk tehát teljesen ébernek kellene lennünk, hogy megragadjuk a világosság minden sugarát, mely attól az angyaltól ragyog ránk, akinek dicsőségével be lesz világítva az egész Föld.” (EGW: 3SM. 425.)

Ez a világosság pedig nem más, mint a hit általi megigazulás evangéliuma. Ha ezt a világosságot életünk gyakorlatává tesszük, akkor a világ világossága lehetünk, hogy végül az egész Föld beteljen az Isten dicsőségének fényével.