1. Mire vonatkozik és mikor fog az az esemény bekövetkezni, amire Jézus
csak úgy hivatkozott, hogy “ama napon”?
Jézusnak ez a kijelentése egy eseménysorozatra
utal, ahol majd minden embernek meg kell állni Jézus ítélőszéke előtt (2
Kor 5:10).
A Biblia tanításától ugyanis teljesen idegen az az elképzelés, amely szerint
bárki úgy juthatna örökéletre vagy a kárhozat
büntetésére, hogy előtte Isten ne vizsgálta volna meg az életét, és ne
hozott volna ítéletet az esetére vonatkozóan.
A Biblia prófétikus üzeneteiből tudjuk, hogy
Istennek ez a vizsgáló ítélete 1844-ben kezdődött meg (Dán 8:14,
Jel 14:7).
A jutalmazás vagy büntetés tehát csak ezután az ítélethozatal után lehetséges.
Isten igazságosságával ellentétes lenne, ha másként járna el (Jel 22:12).
De ez a fogalom vonatkozik arra az eseményre is, amikor Jézus kihirdeti
és végrehajtja azt, amit ezen az ítéleten meghoztak.
Ez a nap az Isten “haragjának ama nagy napja” lesz, ami a gonoszok
számára rettenetes nap lesz (Jel 6:17).
Valójában ez nem egy huszonnégy órás napra vonatkozik, hanem inkább egy
eseménnyel kapcsolatos időpontot jelöl meg,
amiről viszont nem tudjuk, hogy mennyi ideig fog tartani.
2. Tudhatunk-e valamit arról, hogy ama napon Isten milyen körülmények
között fogja megítélni az egész emberiséget?
A Biblia szerint az emberi család megítélését két egymástól teljesen különálló
alkalommal fogja Isten elvégezni (2 Tim 4:1/b).
Első alkalommal az Isten házanépéhez tartozó
embereket ítéli meg, a gonoszokat pedig majd egy másik alkalommal (1
Pét 4:17).
Isten házanépéhez azok tartoznak, akik életük folyamán valamikor elfogadták
Jézus Krisztust személyes Megváltójuknak, és így a nevük be lett írva az
élet könyvébe, “amely a Bárányé” (Jel 13:8).
Az a tény, hogy a kétféle táborhoz tartozó
embereket más-más alkalommal fogja Isten megítélni, abból is kitűnik,
hogy a gonoszok megítélésében már az igazak is részt fognak venni (Dán
7:22, 1 Kor 6:2-3).
3. Mielőtt a nagy valóságban megkezdődik
az ítéletnek ez az eseménye és a nevünkre kerül a sor, kell-e valamilyen
előkészületet tennünk hozzá?
Az Ószövetség idején az engesztelési napon
történő események által próbálta szemléltetni Isten a vizsgálati ítélet
jelentőségét, ezért mélységes önvizsgálat napja volt ez mindenki számára,
hiszen ezen a napon dőlt el a sorsuk Isten előtt.
Ez késztette Istent arra, hogy egy különleges
üzenettel felrázza az embereket közömbösségükből (Jel 14:6-7).
Ez az üzenet az örökkévaló evangélium részeként
hangzott és hangzik azóta is, ami által a megtérés utolsó lehetőségét ajánlotta
fel Isten az embereknek.
A hegyi beszéd üzenetében Jézus is arra figyelmezteti hallgatóit, hogy
nem mindenki megy be a mennyeknek országába azok közül, akik pedig biztosak
voltak benne.
Közvetve tehát Jézus is önvizsgálatra szólítja fel az embereket.
Jézus szeretne megkímélni attól a csalódástól, amit a zárt ajtó fog jelenteni
azoknak, akik egész életükben Jézus nevével takaróztak, de a saját életüket
élték.
1. Milyen feltételt állít Jézus azok elé, akik szeretnének bemenni a
mennyeknek országába?
Jézus szerint csak az mehet be a mennyeknek országába, “aki cselekszi
az én mennyei Atyám akaratát” (Mt 7:21/b).
Amikor viszont arról kérdezték Jézust, hogy “Jó Mester, mi jót cselekedjem,
hogy örök életet nyerjek”, akkor mindig a Tízparancsolat megtartására
szólította fel az Őt kérdező embereket (Mt 19:16-19, Lk 10:25-26).
Jézus válaszaiból az következik, hogy a mennyei Atyánk akarata is ugyanaz,
hogy tartsuk meg a parancsolatokat, és akkor bemehetünk a mennyeknek országába,
és akkor örök életet nyerhetünk.
A mai keresztények többsége úgy gondolja,
hogy Jézus érvénytelenítette a Törvényt, a Szentírásban viszont ezzel ellentétben
csak arról olvashatunk, hogy Jézus újra és újra megerősítette a Törvény
jelentőségét, és a betartását kötelezővé tette az Őt követők számára (Mt
5:17-18, Jn 14:15).
2. A Biblia tanítása szerint milyen szerepe
van az erkölcsi törvénynek, a Tízparancsolatnak az Isten előtti megítéltetésünk
vonatkozásában?
A Biblia arról beszél, hogy egyszer minden embernek meg kell állnia az
Isten ítélete előtt, hogy számot adjon a cselekedeteiről
(2 Kor 5:10, Préd 12:15-16).
Ebben az ítéletben a Tízparancsolat lesz az a mértékegység, amihez viszonyítva
vizsgálja meg Isten minden ember cselekedetét (Jak 2:12).
Csak azoknak lesz joga belépni az új Jeruzsálem kapuján és az élet fájának
gyümölcsét fogyasztani, akik megtartották az Isten parancsolatait (Jel
22:14).
Akik itt a földi életükben nem tudtak vagy nem akartak Isten törvénye szerint
élni, azok Isten országában sem tudnának és akarnának aszerint élni.
3. Amikor Isten megítéli cselekedeteinket
a törvény által, akkor milyen jellegű cselekedeteket fog megítélni?
Isten nem csupán az általunk is látható cselekedeteket ítéli meg, hanem
az indítékainkat is, vagyis azt, hogy miért tettük azt, amit tettünk.
Jézus több alkalommal is hangsúlyozta, hogy
a szívben lévő állapot a döntő egy ember megítélésénél.
A gazdag ifjú története is ezt tette egyértelművé
(Mt 19:16-22).
A hegyi beszéd tanításában is ezt hangsúlyozta, amikor a paráznaság
lényegéről beszélt (Mt 5:27-28).
Isten ugyanis a bűnt akarja megítélni a cselekedeteinkben,
és mivel a bűn gyökere a szívben van, ezért a szív állapota szerint kell
megítélnie az embert (Mt 15:19).
4. A törvény szigorú megtartása által méltókká válhatunk-e az üdvösségre,
az Isten országában való örökéletre?
A Biblia nagyon határozottan tagadja azt,
hogy mi emberek, fel tudunk mutatni bármit is, ami Isten ítéletében fel
tudna menteni bennünket a korábban elkövetett bűneink következményétől.
“És mi mindnyájan olyanok voltunk mint
a tisztátalan, és mint megfertőztetett ruha minden mi igazságaink”
(Ésa 64:5).
“Mert kegyelemből tartattatok meg, hit
által; és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekből, hogy
senki ne kérkedjék” (Ef 2:8-9).
5. Milyen célból rendelte el Isten a törvényt részünkre, és nekünk mit
kell tenni annak érdekében, hogy ezt a feladatát el tudja elvégezni?
A törvény elsődleges feladata az, hogy mint
egy tükör álljon előttünk, megmutatva a bűnt a szívünkben és életünkben
(Róm 7:7).
Mivel azonban a törvény a szív cselekedeteit
akarja felfedni, ezért a törvényt úgy kell használnunk, hogy az megfelelő
mélységben tudja megmutatni szívünk állapotát (Zsid 4:12).
Ahhoz, hogy ilyen módon tudjon hatni, nem elég
csak alkalomszerűen belenézni a törvény tükrébe, hanem rendszeres használatra
van szükség (Jak 1:22-25).
6. Mit szeretne Isten újra megvalósítani eredeti szándéka szerint a
törvénnyel kapcsolatban?
Isten azt szeretné, hogy az erkölcsi törvény ne csak kívülről
ható befolyással érvényesüljön az életünkben, hanem belülről ható erőként
is, ösztönösen meghatározva indítékainkat és cselekedeteinket.
Ennek érdekében Isten azon fáradozik, hogy
a Szentlélektől vezetett emberek szívébe újra legyen beírva az Isten
törvénye (Zsid 8:10).
1. Mivel védekeznek és mire hivatkoznak
Jézus előtt az ajtón kívül rekedt emberek?
“Uram! Uram! Nem a te nevedben prófétáltunk-é,
és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas
dolgot a te nevedben?” (Mt 7:22).
Ezek az emberek csak a félelmetes Urat látják
Jézusban, mint az egy tálentomos szolga; ebből adódóan nem a Jézus iránti
szeretet motiválja a cselekedeteiket, hanem a félelem és az érdek; erre
utal az “Uram! Uram!”-ozásuk.
2. Hogyan mondhat Jézus olyat ezeknek az embereknek, hogy “sohasem
ismertelek titeket”, miközben ők hatalmas
dolgokat tettek Jézus nevében?
Mert amit tettek, azt Jézus nevében tették
ugyan, de nem Jézus erejével, nem az Ő segítségével.
Ők azok az emberek, akikről máshol azt mondja
Jézus, hogy “hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat
tesznek” (Mt 24:24).
Pál apostol a korinthusiaknak magyarázza el, hogy a krisztusi szeretet
nélkül végrehajtott cselekedet lehet emberileg akármilyen
nagynak látszó is, de Isten előtt teljesen értéktelen.
“Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén
szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő
érc vagy pengő cimbalom. És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot
és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy
hegyeket mozdíthatok ki helyükről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi
vagyok. És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is,
szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból” (1 Kor 13:1-3).
Ebbe a csoportba tartoznak azok a keresztények
is, akik az üdvösséget a saját cselekedeteikkel akarják kiérdemelni és
elnyerni.
“Mert az Isten igazságát nem ismervén,
és az ő tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni, az Isten
igazságának nem engedelmeskedtek” (Róm 10:3).
3. Ha Jézus nem vállal velük közösséget,
akkor milyen hatalom által cselekedték mindazt, amit felsorolnak Jézus
előtt?
Pál apostol úgy mutatja be ezeket az embereket, mint “Akiknek eljövetele
a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival.
És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, akik elvesznek”
(2 Thess 2:9-10).
Máshol pedig azt mondja, hogy Sátánnak ezek a szolgái az emberek megtévesztése
érdekében “átváltoztatják magukat az igazság szolgáivá” (2 Kor
11:15).
Az Igéből az is kiderül, hogy ezek az emberek
nem mindig vannak tudatában annak, hogy ők most éppen Sátán eszközeiként
tevékenykednek, eljuthatnak arra a szintre, hogy már úgy hisznek a hazugságban,
mintha az igazság lenne.
“Mivelhogy nem fogadták be az igazságnak
szeretetét az ő idvességükre... nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek
az igazságtalanságban... azért bocsátja reájuk Isten a tévelygés erejét,
hogy higgyenek a hazugságnak” (2 Thess 2:10-11).