1. Első megfigyelésre milyen különbségeket
állapíthatunk meg a keskeny úthoz és a széles úthoz vezető bejárat között?
Mindenekelőtt azt, hogy a bejáratot képező
kapuk mérete nem azonos, mert az egyik szoros, azaz keskeny, míg a másik
tágas, vagyis széles kapu.
A kapuk mérete a jellegüket is meghatározza, mert míg a széles kapu már
a mérete miatt is feltűnő, addig a szoros
kapu nem ilyen feltűnő.
A keskeny út bejáratát képező kapu mérete
nem jelentene akadályt arra, hogy sokan menjenek át rajta, ha egyébként
akarnának.
Jézus szerint azonban kevesen vannak azok, akik elhatározzák magukat arra,
hogy ezen a kapun lépjenek be.
2. A szoros kapun való belépés is olyan
magától értetődő dolog lehet, mint a tágas kapun, vagy ennek érdekében
tennie kell még előbb valamit?
Amikor Jézus azt mondja, hogy “kevesen vannak, akik megtalálják”,
akkor ezzel azt is kimondja, hogy ezt a kaput keresnie kell annak, aki
szeretne belépni (Jer 6:16).
Azért kell keresni, mert nagyon sok hamisítvány
és utánzat létezik, amelyeknek az a célja, hogy megtévesszék és rossz útra
vezessék a figyelmetlenül kereső embereket.
Ezek mögött a szoros kapuként feltüntetett
hamisítványok mögött viszont nem az életre vezető út vár a belépőre.
Jézus arra figyelmeztet máshol, hogy Sátán meg akarja téveszteni az embereket,
“ha lehet, még a választottakat is” (Mt 24:24/b).
Az őszintén kereső embereknek viszont Jézus
is segít abban, hogy az igazi kaput és az igazi utat találják meg.
“Vezetlek oly úton, amelyen járnod kell”, mondja a próféta által (Ésa
48:17).
A kereső ember számára nem elég az, hogy végre
megtalálta a szoros kaput, hanem igyekeznie kell be is lépni azon
(Lk 13:24).
3. Miért szoros az a kapu, ami az életre
vezető út elején áll?
Azért keskeny és szoros ez a kapu, mert Isten
azt akarja, hogy bizonyos csomagokat rakjunk le magunkról a bejárat előtt,
és hagyjuk ott a kapun kívül azokat, hiszen ezekkel a csomagokkal
nem léphetünk be a szoros kapun.
Ezek a csomagok a bűnös életmódunk azon dolgaiból
álltak össze, amelyekkel együtt nem mehetünk be Isten országába, az örökéletre
(Gal 5:19-21).
Nem Jézus veszi el tőlünk az előző életünkhöz
kötődő dolgainkat, hanem ezt nekünk kell önként letenni magunkról, és megválni
tőlük.
4. Hogyan, mikor és milyen módon lehet
a szoros kapun belépni, hogy végre az életre vezető úton lehessünk?
Bizonyos vonatkozásban az újjászületésünket
követő keresztség jelenti azt a döntő lépést, ami által önként belépünk
a szoros kapun, hogy majd elinduljunk a keskeny úton az örökélet felé.
Ezért mondta Jézus azt, hogy “aki hiszen és megkeresztelkedik, az idvezül;
aki pedig nem hiszen, (és ezért nem keresztelkedik meg, az) elkárhozik”
(Mk 16:16).
1. Célba érkezésnek tekinthető-e az a körülmény,
ha valaki már belépett a szoros kapun, vagy még a keskeny úton is el lehet
tévedni rossz irányba?
Az örökéletre a kapu nem vezet el senkit, hanem csak egyedül az út.
Vagyis ha valaki megáll a kapunál, – a keresztségnél – akkor sohasem fog
eljutni az életre.
A keskeny úton is csak az állandóan előre
haladó ember jut el a célba.
A keskeny úton való járás a “hitben való engedelmesség” által lehetséges
(Róm 1:5, 16:26).
Aki belépett a szoros kapun, az a Krisztusban
való megigazulásban részesült, aki viszont elindult a keskeny úton, az
a megszentelődés útját járja.
Jézus azt mondta, hogy “én vagyok az út...”, ami azt jelenti, a
Jézusra hivatkozó emberek csak akkor haladnak a keskeny úton, ha a jézusi
életet élik (Jn 14:6).
A már megtett út arányában válunk a krisztusi természet részeseivé.
Ezen a keskeny úton csak a Szentlélek vezetésével tudunk előrejutni
(Róm 8:14).
2. Milyen különös helyzettel találja szemben magát az, aki már elindult
a keskeny úton, és már meg is tett bizonyos távolságot?
A keskeny úton haladó ember egyszer csak azt veszi észre, hogy a korábbinál
egy szorosabb kapu és keskenyebb út áll előtte.
Itt újra meg kell válni olyan csomagoktól, melyeket eddig magukkal hoztak.
Jézus ugyanis nem egyszerre vesz el tőlünk
mindent, mert azt nem tudnánk elviselni, és ebből adóan vállalni sem.
Jézus a tanítványainak is azt mondta búcsúbeszédében: “Még sok mondani
valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok” (Jn 16:12).
Ezeket az újabb kapukat a hívő életünk közben
felismert igazságok és isteni kívánalmak jelentik számunkra.
Ekkor Jézus újra hív bennünket, de most is csak a
személyes döntésünk alapján léphetünk be a még keskenyebb útra vezető kapun.
3. Milyen kísértés fenyegeti azokat, akik
a keskeny út nehézségi fokozatainál megállnak, és hogyan győzhető le ez
a kísértés?
Vannak, akik azért állnak meg az életre vezető
úton, mert megdöbbennek attól a felismeréstől, hogy még újabb csomagokat
is le kell rakni az életükből.
Néhányan talán arra gondolnak, ha valaki az elinduláskor mondta volna nekik
ezt, akkor el sem indulnak.
Vannak olyanok is, akik csak azért álltak meg a keskenyebb útszakasznál,
mert azt látják, hogy mások is ott álldogálnak.
Ezek az emberek még a keskeny úton is csak
a tömeggel sodródva haladnak előre, nem Isten Lelke vezeti őket, hanem
mindig az emberektől kapott befolyás hatása alatt cselekszenek.
“Aki elhatározza, hogy belép ebbe a lelki
országba, az tapasztalni fogja, hogy felvonul ellene a fékevesztett természetnek
minden ereje és szenvedélye, – felerősítve a sötétség birodalmának minden
hatalmasságával” (GHB 145,3).
“Komoly ima és állandó megalázkodás nélkül
nem vívhatjuk ki a diadalt. Akaratunkat ne kelljen kényszeríteni a mennyei
erőkkel való együttműködésre, mindennek önként kell történnie... Saját
erőtökből képtelenek vagytok szándékaitokat, hajlamaitokat és kívánságaitokat
Isten akaratának alárendelni, ha azonban készek vagytok engedelmeskedni:
Isten segítségetekre jön” (GHB 146,1).
Vigyázzunk arra, hogy a szoros kapun való
belépésünktől eltelt idő nem mindig van arányban a megtett úttal, ezért
minden körülmények között hallgassunk Jézus tanácsára: “Figyeljetek,
vigyázzatok és imádkozzatok” (Mk 13:33).
4. A keskeny úton haladónak van-e lehetősége
úgy dönteni, hogy visszafordul vagy irányt változtat, mert nem akar tovább
haladni a keskeny úton?
Igen, mert Isten soha sem kényszerít engedelmességre senkit sem.
Bár azt “akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére
eljusson”, de mindig tiszteletben tartja a mi döntésünket (1 Tim
2:4).
A Bibliában nagyon sok példát találunk arra vonatkozóan,
hogy Isten akarja egy személy vagy egy nép megtérését, de ha ők nem akarják,
akkor Isten nem tehet értük semmit sem.
A laodiceai üzenetben is azt olvashatjuk, hogy Jézus kopogtat a szívünk
ajtaján, de csak akkor lép be az életünkbe, ha megnyitjuk előtte
az ajtónkat (Jel 3:20).
1. Szükség van-e tudakozódásra és keresésre ahhoz, hogy a széles úton
mehessen valaki?
Nem kell sem tudakozódni, sem keresni, mert
úgy tűnik, mindenki arra megy, és a bűn világában élő embernek az ösztönös
cselekvéséből következik, hogy sodródik a tömeggel, amit lát a másiktól,
azt teszi ő is.
A tömeggel való sodródásban, a másoktól látott és eltanult dolgok cselekvése
közben fel sem merül az emberekben, hogy talán létezik másik út is, létezik
másfajta életforma is, mint ahogy eddig éltek.
2. Mi jellemzi azokat az embereket, akik a széles úton haladnak?
Ezen az úton nagyon sokszínű, vegyes társaság
halad együtt, de korántsem azért, mert egyetértenek a célban, és azonos
szándékon lennének.
Többségében olyan ember megy ezen az úton,
akik vakon haladnak előre, semmi mással nem törődve, csak a pillanatnyi
kívánsággal és élvezettel.
Vannak olyanok is, akik vágyakozva néznek a keskeny út felé, de mégis tovább
haladnak a széles úton, mert nem tudnak dönteni arról, hogy megforduljanak.
Vannak, akik teljes vakságukban azt hiszik,
hogy ők a keskeny út vándorai, itt csak a missziós küldetésüket végzik,
és eközben nem veszik észre, hogy ők is a tömeggel haladnak előre a széles
úton.
“Néhányan... a következő feliratot hordták:
‘Meghaltam a világnak, mindennek vége közel van. Azért legyetek készen
ti is’. Ezek a többi utashoz hasonlítottak... gondtalan beszélgetés közben
haladtak a többi utas között... Habár a széles, sima úton
haladtak, mégis azok közé tartozónak vallották magukat, akik a szűk,
göröngyös utat járják. Környezetük ezt hangoztatta: ‘Nincs közöttünk különbség.
Mindannyian egyformák vagyunk, egyformán öltözünk, beszélünk és cselekszünk”
(ÜI 80,2).
3. Hová vezet a széles út, és tudomásuk
van erről azoknak, akik ezen az úton haladnak?
Jézus nem hagy kétséget afelől, hogy a széles
út végén mi várja az embereket; azt mondta, ez az út “a veszedelemre
visz” (Mt 7:13).
Ez az út az, amiről Salamon azt mondta: “Van
olyan út, mely helyesnek látszik az emberek
előtt, és a vége a halálra menő út” (Péld 14:12).
4. Honnan és miből tudhatjuk meg azt, hogy
mi most merre haladunk és hol tartunk?
Legyenek életünk útján olyan mérföldkövek, ahol mindig megállunk azért,
hogy önvizsgálatot tarthassunk, ahol újabb
célokat tűzhetünk magunk elé, és ahol újból elkötelezhetjük magunkat Isten
mellett!
“Olyan buzgalommal készülj az örökkévalóságra, amelyet eddig még nem
tanúsítottál! Neveld magad a Biblia szeretetére, az imaórák szeretetére,
az elmélkedés óráinak a szeretetére, de mindenek fölött azért az óráért
való rajongásra, amikor Istennel beszélgethetsz. Ha csatlakozni szeretnél
a mennyei énekkarhoz a fönti lakóhelyen, akkor válj mennyei gondolkodású
emberré!” (2 Test 268,f).
5. A szoros kapu mindig nyitva áll a belépni
akaró emberek előtt?
Ez a szoros kapu az isteni kegyelem kapuja,
ami most még mindenki előtt nyitva áll.
Mi több, Isten mindenkit hív és biztat, hogy
lépjenek be addig, amíg nem késő.
“Igyekezzetek bemenni a szoros kapun: mert
sokan, mondom nektek, igyekeznek bemenni és nem mehetnek. Mikor már a gazda
felkél és bezárja az ajtót, és kezdetek kívül állani és az ajtót zörgetni,
mondván: Uram! Uram! Nyisd meg nékünk; és Ő felelvén ezt mondja néktek:
Nem tudom honnét valók vagytok ti.
Akkor kezditek mondani: Te előtted ettünk és ittunk, és a mi utcáinkon
tanítottál; De azt mondja: Mondom néktek, nem tudom honnét valók vagytok
ti, távozzatok el én tőlem mindnyájan, kik hamisságot cselekesztek!”
(Lk 13:24-25).