1. Mit jelent és mit foglal magába az a szó, hogy kincs, az emberek általános
szóhasználatában?
Olyan dolgok összefoglaló elnevezése, amit
az ember nagyra értékel és nagyra becsül, mert általa gazdagabbnak és tehetősebbnek
érzi és gondolja magát.
Az emberek véleménye nagyon megoszlik annak megítélésében, hogy ki, mit
tekint kincsnek.
Egyeseknek csak a felhalmozott pénz jelenti ezt a kincset.
Mások az ingó és ingatlan vagyontárgyakban látják ezt megvalósulni.
Vannak, akik a természeti értékeket tekintik ilyen kincsnek.
Némelyeknek pedig egy nagyra becsült személy jelenti azt az értéket, ami
a legdrágább kincs számára.
2. Hogyan jellemezhető az emberek viszonyulása
ahhoz, amit kincsnek tekintenek, és miért viszonyulnak hozzá így, mire
hajlamosítja az embereket a földi kincsek gyűjtése?
Pál apostol szerint az emberek sóvárognak a pénzben megnyilatkozó kincs
után.
“Mert lesznek az emberek magukat szeretők,
pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek... szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek...
mértéktelenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői... inkább a gyönyörnek,
mint Istennek szeretői” (2 Tim 3:2-3).
Jézus szerint pedig esetenként semmi másra nem gondolnak, minthogy a kincsnek
tartott dolgokban gyarapítsák a vagyonukat (Lk 12:19-20).
Ezek a dolgok hajlamosítanak a saját képességeikben
bízni és elfeledkezni Istenről.
A földön felhalmozott kincsek igen vonzóak
ugyan az emberek számára, és csak igen későn döbbennek rá, hogy nem nyújtotta
számukra azt, amit vártak tőle.
3. Miért nem érdemes itt a földön kincset
gyűjteni magunknak?
Mert a bűn világában minden időleges, ezért
bármelyik pillanatban elveszíthetjük.
Akár úgy, hogy elveszítjük felette a tulajdonjogot, akár úgy, hogy valamilyen
változás következtében elveszíti a korábbi értékét.
Jézus erre egyszerűen azt mondja, hogy “a
rozsda és a moly megemészti”.
Mert a földi és a mennyei érdekek általában nem kapcsolhatók össze,
ezért a földi elnyerése a mennyeinek az elvesztését jelenti.
“Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében
pedig kárt vall?”(Mk 8:36).
4. Hogyan gondolkodtak Jézus kortársai az anyagi javakról, minek tekintették
azt az Istennel való kapcsolatuk vonatkozásában?
A farizeusok azt gondolták, az Úr mindenkit megáld anyagilag, akiket szeret.
Úgy következtettek, hogy a gazdagok azért
élvezhetik Isten áldását, mert az igaz életük miatt szereti őket, míg a
szegények Isten büntetéseként vannak abban a szegénységben a bűnös életük
miatt.
A jómód és a gazdagság megítéléséhez való
viszonyulásuk ilyen módon az igazlelkűség megítélésének a mércéjévé lett.
1. Mi képezi azt a mennyei kincset, amire Jézus akart utalni ebben a
tanításában?
Ez a kincs mindenek előtt Krisztust és a benne
elnyerhető üdvösséget jelenti.
Krisztusban a legértékesebb ajándékot adta Isten az embernek, ez az ajándék
az aranynál és az ezüstnél is értékesebb, ennél nagyobbat és többet nem
is adhatott volna nekünk (1 Pét 1:18-19).
A Szentírás különböző kijelentései viszont
az embert mutatják be ilyen értékesnek, minden megváltott ember egy-egy
drágakőnek van tekintve az Isten országában.
Zakariás arról beszél, hogy “ama napon...
mint korona kövek ragyognak az Ő földén” azok az emberek, akik
Jézus Krisztusban a megváltás részesei lesznek (Zak 9:16).
Ésaiás próféta pedig Isten szavát idézve mondja: “Drágábbá teszem az
embert a színaranynál, és a férfit az Ofír aranyánál” (Ésa 13:12).
Az evangéliumból pedig azt érthetjük meg, hogy Jézus számára is a legértékesebb
igazgyöngyöt jelenti az ember, ezért hagyta
ott a Menny minden dicsőségét, és lejött ide a Földre, hogy megkeresse
és megtartsa azt, ami elveszett.
“Jézus nem az értéktelen bűnöst látta az
emberben, hanem azt, amivé megmentő szeretete formálni tudja a Krisztusban
elrejtett embert” (KP 75,2).
2. Más alkalommal Jézus arról beszélt,
hogy ez az értékes kincs el van rejtve, ezért előbb meg kell találnunk.
- Hogyan lett elrejtetté a Menny kincse
az emberek számára, és hogyan lehet megtalálni azt?
Nem Isten rejtette el Krisztust és az ő igazságának
ismeretét az emberek elől, hanem saját maguk tették azt homályossá és rejtett
kinccsé.
“Isten Igéje a kezükben volt, de a nemzedékről
nemzedékre átörökített hagyományok, valamint a Szentírás emberi magyarázatai
eltakarták előlük a Krisztusban rejlő igazságot”(KP 65,3).
Ma sem szabad a Szentírást a különböző hagyományok
és emberi elméletek gyér világosságánál olvasnunk.
“Emberi hagyományokkal és elképzelésekkel magyarázni a Szentírást olyan,
mintha fáklyával akarnánk megvilágítani a Napot” (KP 69-70).
3. Mi szükséges ahhoz, hogy az ember fel tudja ismerni a Menny értékes
drágakincsét?
A Szentlélek megelevenítő, megvilágosító befolyására
van szükség ahhoz, hogy tisztán lássunk és értsünk.
A betű mögött a lényeget, a forma mögött
a tartalmat kell keresnünk, hogy el ne haladjunk az Isten titka mellett.
Isten Igéjét mélyen kell szántanunk, nem elég csak a felszínén kaparásznunk
(Péld 2:3-5).
“Nagyon sokan megelégszenek az igazság feltételezésével. Csak a felszínen
keresnek, és azt hiszik, hogy minden lényeges dolgot tudnak. Igazságként
fogadják el azt, amit mások mondanak...” (KP 69,f).
Soha ne nyissuk ki a Bibliát előítélettel,
de azzal a szándékkal sem, hogy a saját álláspontunkra keressünk
benne igazolást!
“Mielőtt kutatni kezdenél, tégy félre minden
előítéletet, minden öröklött és kialakított nézetet! Ha saját nézeteid
igazolásáért kutatod a Szentírást, soha nem jutsz el az igazsághoz. Kutasd
azért, hogy megtudd, mit mond az Úr! Ha kutatás közben meggyőződés ébred
benned, ha meglátod, hogy dédelgetett nézeteid ellentétben állnak az igazsággal,
ne magyarázd félre az igazságot, hogy beleilleszthesd saját hitbeli felfogásodba,
hanem fogadd el a kapott világosságot! Tárd ki értelmed és szíved,
hogy megismerhesd Isten szavának csodálatos dolgait!” (KP
70-71).
4. Mit kell tenni azért, hogy a Menny drágakincse a miénk legyen?
Keresnünk kell a drágagyöngyöt, keresni kell ott, ahol még megtalálható.
Ne a világ piacain és árúi között, és ne a világ módszereivel keressük.
Ellenkező esetben mindig kutathatunk utána,
de megtalálni sohasem fogjuk (2 Tim 3:7).
Nem elég megtalálni, hanem késznek kell lenni arra is, hogy mindent odaadjunk
érte, ami korábban értéket jelentett számunkra.
Azzal, hogy a kereskedő minden vagyonát odaadta
a drágagyöngyért, Jézus azt akarta hangsúlyozni, hogy Isten tőlünk is vár
cserébe valamit.
“Ha teljesen átadjuk magunkat neki, akkor Krisztus a Menny minden kincsével
együtt nekünk adja Önmagát” (KP 74,1).
“Odaadásunkkal és kitartásunkkal tanúsítjuk,
hogy a világon mindenről le tudunk mondani érte”(KP
74,4).
Amit Isten cserébe vár tőlünk, azt “a
legszegényebb éppúgy megadhatja, mint a leggazdagabb, mert nem földi vagyon
az ára” (KP 74,3).
“Hagyj fel azzal az elképzeléssel, hogy földi vagy lelki kincseiddel
megszerezheted az üdvösségedet!” (KP 75,f).
5. Mi az a tárház, ahonnan elő kell hozni
a kincseket, és mit kell tenni annak érdekében, hogy a mennyei tárháznak
ezek a kincsei a miénk legyenek?
A Szentírásban van elhelyezve Krisztus kimeríthetetlen gazdagságának kincstára,
ahonnan a legvilágosabban meríthetünk istenismeretet.
Kutatni kell az Írásokat, és a Szentlélek vezetésére kell bízni magunkat!
(Jn 7:17, Péld 2:2-10).
“A Krisztusban elrejtett és az általa megismerhető
igazság végtelen. A Szentírás olyan forrás, amely állandóan mélyül és szélesedik
a mélységeibe tekintő ember előtt” (KP
83,3).
“Amikor Krisztus életével és missziójának irányelveivel foglalkozunk,
akkor minden kísérletnél, hogy igazságot hozzunk felszínre, gazdag jutalom
ér bennünket. Minden kutatás alkalmával több világosság, mélyebb értékek
nyilvánulnak meg, mint eddig. Ez a tárgy kimeríthetetlen” (KP
87,1).
A Jézus drága vérén megváltott embereket, mint drágaköveket
pedig az egész világ nagy kőbányájában lehet keresni.
Ennek érdekében szólít fel Jézus arra, hogy
menjünk el, és próbáljuk meg tanítványokká tenni az embereket, és így belőlük
gyűjtsünk kincset a Mennyben.
6. Mikor lehet a miénk az a kincs, amit a Mennyben
gyűjtünk magunknak?
“Az utolsó napon, amikor a földi kincsek megsemmisülnek, -
az, aki mennyei kincseket gyűjtött magának, meglátja majd munkája eredményét.
Ha ügyeltünk Krisztus szavaira, akkor, midőn a nagy fehér trón köré gyülekezünk,
majd meglátjuk azokat a lelkeket, akiket mi mentettünk meg” (GHB.
92,2).
1. Mi az a törvényszerűség, amely szinte
minden embert jellemez a kincséhez való viszonyulásában?
“Földi dolgok foglalták el a lélekben azt a helyet, amely
jogosan Istent és a hitet illette volna meg. Így van ez napjainkban is.
A vagyonszerzési vágy és hajsza oly feltétlen, szinte bűvös befolyást gyakorol
a lélekre, hogy minden nemesebb érzést, emberiességet teljesen kiöl, végül
erkölcsi romlásba dönt” (GHB. 90-91).
“De a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága
közbejövén, elfojtják az igét, és gyümölcstelen lesz”(Mk 4:19).
2. Az embert jellemző törvényszerűséghez
való viszonyulásunk azt jelenti, hogy ezen a területen javításra és
változtatásra van szükségünk?
Nem a törvényszerűség elvi része szorul korrekcióra,
hanem a mód és az irányultság.
A Jézus által felvetett elvben nem a gyűjtés
vagy nem gyűjtés gondolata kerül ellentétbe, hanem annak a kérdése, hogy
hová gyűjtjük a kincsünket.
3. Mi a különbség a kétféle kincsgyűjtés
között, Jézus miért marasztalja el az egyiket, míg a másikra pedig éppen
Ő biztat bennünket?
Az a kincs, amit a Mennyben gyűjtünk össze,
biztonságban van, ott senki és semmi nem teheti tönkre és nem rabolhatja
el.
Ellentétben a földi kincsekkel, amit “a rozsda és a moly megemészt,
és a tolvajok kiásnak és ellopnak”.