|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Ha valaki komoly szándékkal nyitja fel a Bibliát, akkor ezt nem tudja úgy tenni, hogy eközben lelke mélyén ne érezne vonzódást egy magasabbrendű élet iránt.
Közvetve vagy közvetlenül a Biblia minden oldalán ilyen irányú késztetés található.
Már a Szentírás első könyvében is azt mondja Isten Ábrahámnak, a hívők atyjának, hogy “Járj én előttem, és légy tökéletes!” (1 Móz 17:1).
Ezért nem meglepő, hogy Jézus a hegyi beszédében már egyetemesen állítja oda a hívő emberek elé ezt az isteni igényt: “Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes!”
Ennek pedig természetes következménye az a állapot, amit a végidő szentjeiről mond el a Biblia: “Az ő szájukban nem találtatott álnokság, mert az Istennek királyiszéke előtt feddhetetlenek.”, vagyis tökéletesek (Jel 14:5).
Isten gyermekei elég vegyes érzésekkel gondolnak erre az isteni kívánalomra, mint elérendő célra.
Egyik oldalon tele vagyunk vágyakozással, hogy tökéletesen eleget tegyünk azoknak az isteni normáknak, amik a hívő élet természetes következményeiként meg kell látszódjanak cselekedeteinkben.
A tökéletesség elérése utáni vágy azonban nemcsak a lelki életünkre jellemző.
Életünk bármely területén megfigyelhető ez a törekvés, mint természetes reakció.
Megnyilatkozik a sportban, a kétkezi munka minden ágában, a tudomány és a technika fejlődésében.
Mindenhol az figyelhető meg, hogy az ember szeretne tökéletes lenni.
Másik oldalon viszont tele vagyunk szorongással, hogy vajon meg tudunk-e felelni Isten elvárásainak, meg tudunk-e állni a megmérettetésünk idején.
Ha a tökéletesség valami elérhetetlen dolog lenne, akkor a Biblia írói nem buzdítanának oly kitartóan annak elérésére.
Maga Isten sem biztatna bennünket, ha ez megvalósíthatatlan lenne.
Elképzelhetetlen, hogy Isten, aki elültette az ember szívébe a tökéletesség iránti vágyat, egyúttal ne mutatta volna meg az elérésének módját.
A legtöbb keresztény szemében a tökéletesség nem több, mint egyfajta erkölcsi ideál, amit szerintük egyedül csak Jézus tudott elérni és megvalósítani.
Ez a szemlélet a görög filozófia hatására jött be a keresztény gondolkodásba.
Mások úgy vélekednek, hogy a tökéletesség az a cél, ami felé a hívő embernek nagyon komolyan kell törekednie, de itt, ebben az életben senki sem érheti el.
Úgy gondolják, hogy a tökéletesség csak a második advent után érhető el, amikor a megváltottak a Jézus által újjáteremtett állapotba kerülnek.
Vannak olyanok is, akik csak azt látják, hogy a tökéletesség az üdvösség elnyerésének feltétele, vagyis csak azok üdvözülnek, akik eljutottak a tökéletesség szintjére.
Mivel pedig ismerik a saját gyengeségeiket, ezért állandó félelemmel és rettegéssel gondolnak a Jézussal való találkozás pillanatára.
Mivel nagyon sok esetben már egy előre megformált véleménnyel közelítenek a tökéletességgel foglalkozó igehelyekhez.
Sajnálatos tény, hogy azok az emberek, akik ezzel a kérdéssel foglalkoznak, többségükben nem arra kíváncsiak, hogy mit mond a Biblia, hanem a saját gondolatukat akarják elmondatni a Bibliával.
Ezért fordul elő olyan sokszor, hogy ugyanaz a szövegrész teljesen ellentétes tanítások hivatkozási alapjául szolgál a szemben álló felek között.
A “tökéletes” szónak a Biblia szerinti jelentését többféleképpen határozhatjuk meg.
A tökéletességet nem tekinthetjük egy mozdulatlan állapotnak, ahol már meg lehet állni, és nem kell tovább fejlődni.
Úgy mutatja be a tökéletességet, mint azt az életcélt, amelynek elérésére minden kereszténynek törekednie kell.
Ezért a tökéletesség szóban megtaláljuk a befejezettség gondolatát.
Kifejezi azt is, hogy valaminek a fejlődése a csúcsra ért, elérte a célt, vagyis beteljesült, beérett.
Az esetek többségében azonban a tökéletesség egy viszonylagos állapot, és a “szentek tökéletesbítésének” valamennyi állapotára vonatkozik (Ef 4:12).
Ahogy a növekedésben lévő növényeket tökéletesnek tekinthetjük fejlődésük minden állapotában, akként nevezhető tökéletesnek a bűn világában élő ember
“Miként Isten tökéletes a saját viszonylataiban, az embernek is tökéletesnek kell lennie a saját viszonylataiban” (4 Test 591).
“Korlátozott képességeink ellenére is szentek lehetünk a saját viszonylatainkon belül, ahogy Isten is szent az ő saját viszonylatain belül” (E.G.W: idézi Jean Zurcher: A keresztényi tökéletesség 73,2).
“És amiképpen Isten az ő hatáskörében tökéletes, azonképpen kell nekünk is tökéletesnek lennünk a mi körünkben” (PP 535,2).
A Biblia általában nem a bűntelen ember megjelölésével kapcsolatban használja a tökéletesség fogalmát.
Akiket tökéleteseknek nevez, azok távolról sem mentesek az emberi gyengeségektől, hibáktól és bűnöktől.
“Noé igaz, tökéletes férfiú volt a vele egykorúak között” (1 Móz 6:9).
Dávid szíve is “tökéletes” volt az ő Urához, Istenéhez (1 Kir 11:4, 15:3).
“Asának szíve tökéletes volt az Úrhoz életének minden napjaiban” (1 Kir 15:11-14).
Tökéletességük csupán abban nyilvánult meg, hogy képesek voltak bűneiket őszintén megbánni, és Istenhez fűződő kapcsolatukat teljes mértékben helyreállítani.
Valójában nem mindenestől az emberek voltak tökéletesek, hanem a szívük, ami az akarat és a döntés helyének, legtöbb esetben a belső emberünknek a szimbolikus neve.
“De Dániel eltökélé az ő szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral, amelyből az iszik” (Dán 1:8/a).
“A ti szívetek legyen tökéletes az Úrhoz, a mi Istenünkhöz” (1 Kir 8:61).
Amikor Pál a lelki ajándékok rendeltetéséről beszél, akkor azt mondja, hogy azokat “a szentek tökéletesbítése céljából” adta Isten. Eféz. 4,11-12.
Az a tény, hogy Pál tökéletesedésről beszél, már önmagában is azt sugallja, hogy egy fejlődési folyamatról beszél és nem egy befejezett állapotról.
Az apostolok írásaiban sűrűn találunk olyan kijelentéseket, amelyek azt állítják, hogy az újjászületett embert tökéletes embernek tekinti Isten (1 Jn 5:18, 3:9).
Az újjászületett embert azért kell tökéletesnek tekinteni, mert az újjászületés a Szentlélek hatására történik meg minden emberben.
Isten csak tökéletes dolgokat hoz létre a teremtő hatalma által.
Mivel pedig az újjászületés a hit általi megigazulás élményével társul, ezért a Jézus Krisztus igazságába öltözött embert is tökéletesnek kell tekinteni.
“Minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban” (Kol 1:28/b).
“Mert egyetlen áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket” (Zsid 10:14).
“Amikor felismerjük, hogy dicsőségünknek reménysége Krisztus, és mi csak Benne vagyunk tökéletesek, akkor kimondhatatlan öröm tölt el bennünket és teljes dicsőség” (RH 1893 ápr. 4.).
A tökéletessé válás harmadik dimenzióját esetenként megszentelődésnek vagy lelki növekedésnek is nevezi a Biblia.
A tökéletesség tehát nem egy öröklött jellemtulajdonság, hanem egy folyamatos életmód, amely az Istennel való szoros kapcsolatra épül, és rá tud hangolódni az isteni elvárásokra (Fil 3:14-15).
“A fejlődés minden fokán tökéletes lehet az életünk, és ha Isten terve bennünk megvalósul, akkor állandóan előrehaladunk” (KP 36,1).
A tökéletesség az új ember folyamatos felöltözésében nyilatkozik meg (Ef 4:23-24).
Mivel a jelenlegi életünkben minden csak rész szerint van meg bennünk, és minden csak viszonylagos, ezért a tökéletesség negyedik dimenziójára senki sem juthat el ebben az életben, itt a bűn világában.
Amíg e “halandó testben” a “bűn és a halál törvényének” alávetve kell élnünk, addig a tökéletességünk is csak a jelen életünk viszonylatában tekinthető tökéletesnek.
“De amikor eljön a teljesség (teleion = tökéletesség), akkor a rész szerint való eltöröltetik” (1 Kor 13:10).
Nem, mert a Biblia által felsorolt hithősök is, “noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet. Mivel Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak” (Zsid 11:39-40).
“Nem állíthatjuk, hogy tökéletességre jutottunk a testben, azonban lélekben keresztény tökéletességre juthatunk. Az értünk hozott áldozat árán bűneinkre tökéletes megbocsátást nyerhetünk. Nem arra támaszkodunk, amire az ember képes, hanem arra, amire Isten képes az emberért Krisztus által. Amikor teljességgel átadjuk magunkat Istennek és teljességgel hiszünk, akkor Krisztus vére megtisztít bennünket minden bűntől. A lelkiismeret felszabadulhat a vád alól. A Krisztus Jézus vérében való hit által minden tökéletessé válhat. Hála Istennek, hogy számára semmi nem lehetetlen. Igényt tarthatunk a megszentelődésre és élvezhetjük Isten jóindulatát. Nem azon kell aggódnunk, hogy Isten mit gondol rólunk, hanem azon, hogy mit gondol Krisztusról, a mi helyettesünkről” (Szemelvények II. 32,2).