1. Mi az, hogy megbotránkozás, mire és mikor használjuk ezt a kifejezést?
Az általam ismert és elfogadott normát sérti az magatartás, esemény, dolog,
stb, ami a környezetemben történik.
Megbotránkozás mindig csak akkor következik
be, ha az előzőek nyilvánosságra kerülnek, úgymond kitudódnak.
Megütközés, felháborodás, ami esetenként az
adott botránkoztató dologtól, személytől vagy eseménytől való elfordulással
is együtt jár.
2. Befolyásolható-e az a tény, hogy min botránkozunk meg és min nem?
A neveltetésünk háttere, az ismereteink szintje,
az empatikus képességünk és a keresztény jellemünk szintje, – ezek mind
meghatározó tényezők lehetnek.
Ezeket a befolyásoló tényezőket az
Istennel való kapcsolat által, illetve a világgal való barátkozás által
állandóan módosítjuk magunkban.
Ez azt jelenti, hogy ma már nem azok a dolgok
jelentenek botránkozást számunkra, mint néhány évvel ezelőtt, illetve nem
olyan mértékű a megbotránkozásunk.
3. Jézus más helyen azt is mondja, “szükséges, hogy botránkozások
legyenek”, mit kell érteni e kijelentése alatt? (Mt 18:7).
Az Isten gondolatai alapvetően mások, mint
az embereké, az emberek is különböznek egymástól, ezért szinte elkerülhetetlenek
a botránkozások (Ésa 55:9).
Az eljövendő Messiásról Ésaiás úgy jövendölt,
hogy “megütközés köve és botránkozás sziklája lesz Izráel két
házának”, ezért “megütköznek köztük sokan, s elesnek és összetöretnek”
(Ésa 8:14-15).
Ez mind beteljesedett Jézussal, mert
Ő nem olyan embernek született, nem úgy élt, nem úgy viselkedett, nem úgy
tanított, és nem olyan evilági dicsőséget tűzött küldetése céljául, mint
amit vártak Tőle.
Megbotránkoztak Benne a rokonai is, de végül még a közvetlen tanítványai
is (Mt 13:57, 26:31).
Bár Jézus igyekezett előkészíteni az övéit,
hogy amikor bekövetkeznek az események, akkor ne botránkozzanak meg Benne,
Péter még fogadkozik is, hogy ővele ez nem történhet meg (Jn
16:1, Mt 26:33).
Azért van szükség ezekre a botránkozásokra,
mert Isten csak az ilyen meghökkentő események által tud bennünket egy
mélyebb és más dimenzióban történő gondolkodásra és igekutatásra késztetni,
illetve a kialakított értékrendünk átgondolására.
4. Minek az alapján ítélhető meg az, hogy
mit nevezhetünk botránkoztatónak?
Csak Isten képes ezt a maga teljességében megítélni, hogy mi mondható botránkoztatónak,
ezért nekünk a Bibliát kell tanulmányoznunk.
Isten az Ige üzenete által, a lelkiismeret hangja által és egyéb eszközei
által szólal meg felénk és késztet arra, hogy Vele összhangban viszonyuljunk
és cselekedjünk.
Mi kétféleképpen szoktunk kapcsolatba kerülni a botránkozás tényével:
Esetenként megbotránkozunk valamin, ami a környezetünkben történik.
Máskor pedig olyan dolgot teszünk, mondunk, vagy éppen nem teszünk semmit,
pedig kellene, amin mások megbotránkoznak.
5. Lehetséges-e olyan eset, amikor valaki önmagában botránkozik meg?
Amikor a Szentlélek felszínre hoz belőlünk
és megvilágít az életünkben olyan dolgot, aminek létezéséről eddig
nem is tudtunk (Jn 16:8).
Egy váratlan helyzetben való reakció, aminek
a jelentőségét és elítélendő voltát talán csak később fogjuk fel és értjük
meg.
Pál apostol a római levél hetedik fejezetében írja le azt, amikor egy ember
önmagában is megbotránkozik: “nem azt mívelem,
amit akarok, hanem amit gyűlölök” (Róm 7:15).
1. Mit gondolsz, szó szerint vagy jelképesen kell érteni ezt a jézusi útmutatást?
Jézus egyáltalán nem öncsonkító cselekményre
biztat, hiszen éppen Ő tanítja máshelyen, hogy minden bűn a szívből származik,
és nem a testi tagjaink felelősek érte (Mt 15:18-19).
Az öncsonkítás a szív bűnös állapotát nem
szüntetné meg, emiatt megoldást szem hozna.
“Mindenki levétetné még a jobb kezét is, ha ezzel egy halálos betegségnek
az egész testében való elterjedését megakadályozhatja” (GHB 64,1).
“Mennyivel inkább legyünk készek felhagyni mindazzal, ami a lelki életünket
veszélyezteti” (u.o.).
2. Mi mindent jelképezhet a jobb szem, vagy a jobb kéz, és miért ezt
a két testi tagunkat jelölte meg Jézus?
Jelképes értelemben mindenre vonatkozhat,
ami akadályozni képes a lelki életünk fejlődését.
A kéz a cselekvőképességünk szimbóluma, tehát
ne tegyünk olyat, ami botránkoztató lehet akár másoknak, akár saját
magunknak.
A szem viszont az érzékszerveinkre mutató
meghatározás, mivel a szem segítségével fogadjuk be a legtöbb információt,
tehát ne forduljunk érdeklődéssel olyan dolgok felé, amik botránkoztatóak
lehetnek számunkra.
Jézusról egy nagyon érdekes próféciát olvashatunk ezzel kapcsolatban.
“Kicsoda vak, ha nem az én szolgám?... Ki olyan vak, mint a békességgel
megajándékozott,,,? Sokat láttál, de nem vetted eszedbe...”(Ésa
42:19-20).
3. Hogyan lehet Jézusnak ezt az utasítását a gyakorlati életben is alkalmazni
és megvalósítani?
Gyökeresen szakítanunk kell a bűnnel, ezért
“akaratunk odaadását, szemünk kivájásához vagy a kezünk levágásához hasonlítja
az Írás” (GHB 64,3).
Alárendelni az alacsonyabb rendűt a
magasabb rendűnek.
Odaadni a földit a lelkiért.
Felcserélni a mulandót az örökkévalóért.
Ez a levágás az önmagam megtagadását jelenti, – megtagadok magamtól olyan
dolgot, ami pedig a dolgok természetes rendje szerint a rendelkezésemre
áll.
“Meglássátok, hogy a ti szabadságotok valamiképpen
botránkozásukra ne legyen az erőteleneknek” (1 Kor 8:9).
“Annakokáért, ha eledel botránkoztatja meg az én atyámfiát, inkább soha
nem eszem húst, hogy az én atyámfiát meg ne botránkoztassam”(1
Kor 8:13).
“Azért akár esztek, akár isztok, akármit
cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek. Meg ne botránkoztassátok
se a zsidókat, se a görögöket, se az Isten gyülekezetét”
(1 Kor 10:31-32).
4. Mit jelent Jézusnak ez a kemény tanácsa, hogy “vájd ki”, “vágd
le”?
Fizikailag egy ilyen dolog rendkívül fájdalmas
műtétet jelent, különösen akkor, ha azt magunknak kell elvégezni.
Ilyen cselekményre csak az képes, aki tudja, hogy ezzel a fájdalmas cselekménnyel
az életét fogja megmenteni.
Jézusnak ez a kijelentése azt jelenti, hogy Krisztusért készek vagyunk
még fájdalmas szakításokra, és nehezen meghozott döntésekre is.
Nem nyesegetni kell a rossz tulajdonságainkat, hanem teljesen kivágni az
életünkből, mert ellenkező esetben újra és
újra kihajt, mindig dúsabban és sokágúbban.
5. Mit jelent csonkának lenni az Isten országában?
Olyan dologtól elszakadva lenni, amit pedig létszükségletnek tekintettünk
az életünkben.
Olyan dologtól elszakadni, ami bele volt nőve
az életünkbe annyira, hogy nélküle esetleg csonkának, félembernek érezzük
magunkat.
Természetesen csak az elszakadás időszakában
érzünk és gondolkodunk így.
6. Miért kéri Isten az akaratunk átadását
és odaszentelését tőlünk, talán az akaratunk átadásával annak megsemmisítését
akarja elérni?
Csak az akaratunkat felhasználva teljesíthetjük
az Ő akaratát, sőt még abban is Ő segít, hogy képesek legyünk akarni (Fil
2:13).
Ha ezt megtesszük, akkor Ő megtisztítva és
megnemesítve adja vissza nekünk.
1. Egyetérthetünk azzal az általános keresztény
szemlélettel, hogy a gyehenna, amiről itt Jézus beszél, az örökké égő pokol
tüzét jelenti, ahová a meghalt gonoszok lelkei jutnak?
Nem, mert a Biblia sehol sem tanítja a lélek
halhatatlanságát, amely szerint a meghalt ember lelke tovább él valahol
a test halálát követően.
Amikor a Biblia az emberről beszél, akkor
az ember személyiségét képező test, lélek és szellem egységéről beszél,
amely az Isten éltető leheletének jelenlététől függően lehet élő vagy halott
ember (1 Móz 2:7, 7:21-22, Préd 3:19-21, 9:7-8, 12).
A gyehennában Isten “mind a lelket, mind a testet elveszti”, azaz
megsemmisíti (Mt 10:28).
Nem, mert a bűnös büntetésével kapcsolatban
a Biblia nem az örökké tartó szenvedést hirdeti, hanem a teljes és végső
megsemmisülést (Mal 4:1, Jel 20:9/b, Zsolt 37:9-10, 20).
A Bibliának azt a kifejezését, hogy “örökkön örökké”, sokkal inkább
úgy kellene fordítani, “az időnek idejéig”,
– vagyis az Isten által teremtett időnek csak
az Isten által meghatározott idejéig fog tartani a bűn büntetésének ítélete.
Nem, mert Isten sohasem ígért olyat, hogy
a bűnösnek örökké szenvednie kell, ha inkább a bűnt választja és vétkezik.
Kezdetben nem azt mondta Ádámnak, hogy amennyiben mégis eszel a tiltott
fáról, akkor örökké szenvedni fogsz a gyehenna tüzében, hanem azt, hogy
“bizony meghalsz” (1 Móz 2:17).
Mivel pedig az Istennél “nincs változás, vagy változásnak árnyéka”,
ezért a bűn végső sorsára vonatkozó rendelkezések is változatlanok
(Jak 1:17/b).
2. Mit kell érteni a gyehenna szó alatt,
ahová Jézus szerint a bűnben élő emberek jutnak?
Mindenek előtt “a külső sötétség”-et
jelenti, az Istentől végleg elszakadt ember állapotát, ahonnan nincs és
nem is lehet remény a visszatérésre (Mt 22:13, Zsid 10:26-27).
Ugyanakkor a gyehenna szó általában össze
van kapcsolva a tűz szóval is, vagyis amiről Jézus beszél, az a gyehenna
tüze.
Erről a tűzről a Biblia úgy beszél mint az
Isten végső és utolsó ítéletéről, amely nemcsak a bűnösöket semmisíti meg
végleg, hanem a Földet mint bolygót is megtisztítja a bűn minden nyomától,
hogy Isten vissza állíthassa az édeni állapotot.
Ez a tűz a második adventet követően ezer
év múlva fog bekövetkezni (Jel 20:7-9, 15, 2 Pét 3:7, 10).