1. Mit jelentett az ószövetségi emberek számára az oltárhoz vitt áldozat?
A bűnei felett bánkódó izraelita számára az
oltárhoz vezető út volt az első lépés, hogy Istennel megbéküljön.
Az oltár előtt való megjelenés mindenekelőtt
azt jelentette, hogy az elkövetett bűne miatt jogosnak tartja Isten büntető
ítéletét.
Ugyanakkor azt a hitét is kifejezte ezzel
a cselekménnyel, hogy a helyettesítő áldozat bemutatása által a bűnei miatt
az áldozat hal meg, Ő pedig Isten bocsánatát nyeri el és kegyelmében részesül.
Ez a bemutatott áldozat a Golgota keresztjére
mutatott előre, ahol “Istennek ama Báránya” kerül megáldoztatásra,
“aki elveszi a világ bűneit” (Jn
1:29).
A Golgota keresztje az Isten békeszándékát hirdeti minden ember felé, mert
csak a kereszt által békülhetünk meg Istennel (2 Kor 5:19/a).
2. Milyen esetben és miért küldi el az oltártól Jézus az áldozatot bemutató
embert?
Azért, hogy előbb menjen el, ismerje be a
megbántott fél előtt a bűnét, és adja tanújelét annak, hogy megbánta?
De nem azért kell elmennie, hogy kiengesztelje a sértett fél önérzetét,
hogy ezzel hizlalja az “Én”-jét.
A vétkező fél mindenek előtt önmaga számára
fogalmazza meg és mondja ki bocsánatkérésében a bűnösségét a megbántott
fél előtt.
Mivel az áldozatot bemutató a cselekményével
Isten bocsánatát szeretné elnyerni, ezért előbb neki is késznek kell lennie
megbocsátani vagy bocsánatot kérni.
3. Az újszövetségi időben van-e olyan cselekmény,
amely ugyanazt fejezi ki, mint régen az oltárhoz vitt áldozat?
Mivel a mi bűnért való áldozatunk Jézus Krisztus
halálában teljesedett be, ezért minden olyan esemény, amit az Ő halálának
az emlékezetére tartunk olyan cselekménynek minősül, mintha a bűnért való
áldozatunkat vinnénk az Isten elé.
Ilyenképpen az Úrvacsorában való részvételünk
által kimondatlanul is az Isten bűnbocsátó kegyelmét kérjük.
A Jézusi példa viszont arra tanít, hogy Isten
bűnbocsátó kegyelmét csak akkor igényelhetjük, ha már az embertársainkkal
is készek vagyunk a megbékülésre, és ennek a gyakorlati lépéseit meg is
tettük (Mt 18:23-35).
Jézus a mintaimájában is erre tanította a tanítványait:
“És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk azoknak,
akik ellenünk vétkeztek” (Mt 6:12).
“Mert ha megbocsátjátok az embereknek az
ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok. Ha pedig meg nem
bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem
bocsátja meg a ti vétkeiteket” (Mt 6:14-15).
1. Mikor lehet azt mondani a felebarátunknak, hogy megbocsátottam, kell-e
feltételt szabni ahhoz, ha meg akarunk bocsátani?
Bármikor készek lehetünk a megbocsátást gyakorolni felebarátaink felé.
A megbocsátásunknak semmilyen feltételt sem
kell szabni, hiszen a megbocsátás lehetősége a mi jellemünket formáló eszköz.
2. Mit foglal magába az a fogalom, hogy megbocsátás?
A megbocsátás gyakorlati megvalósításának van egy érzelmi és egy jogi oldala.
3. Mit kell érteni a megbocsátás érzelmi része alatt?
Megbocsáthatok érzelmi alapon úgy, hogy a megbántás ellenére már nem haragszom,
helyette már szeretni is képes vagyok, annak ellenére is, hogy nem kértek
tőlem bocsánatot.
“A szeretet hosszútűrő... nem rója fel
a gonoszt... mindent elfedez... mindent eltűr” (1 Kor 13:4-7).
“Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek; a nap le ne menjen a ti haragotokon”
(Ef 4:26).
“Minden mérgesség és fölgerjedés és harag... kivettessék ti közületek
minden gonoszsággal együtt. Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok,
megengedvén egymásnak; miképpen az Isten is megengedett néktek Krisztusban”
(Ef 4:31-32).
Isten gyakorlatából ezt úgy ismerhettük meg,
hogy Ő már akkor megbocsátott nekünk, amikor mi még bűnösök, erőtlenek
és ellenségek voltunk (Róm 5:6-10).
A golgotán bemutatott áldozat által pedig kifejezésre is akarta juttatni
a megbocsátó szándékát.
Jézus a kereszten ezért imádkozhatott úgy, hogy “Atyám, bocsásd meg
nekik, mert nem tudják, mit cselekszenek.”(Lk 23:34).
4. Mit kell érteni a megbocsátás jogi része alatt?
A megbocsátásnak van egy jogi része is, amit
viszont csak akkor gyakorolhatok, ha a vétkező már belátta és a bocsánatkérésében
be is vallotta a bűnét.
Isten nem hatalmaz fel bennünket arra, hogy
olyan embert is biztosítsunk a megbocsátásunk jogi következményéről, aki
nem képes beismerni a bűnét.
A bocsánatkérés nélküli megbocsátás csak a
bűneiben erősíti meg a vétkezőt.
A megbocsátás jogi részéhez már Isten is azt mondja; “Hagyja
el a gonosz az ő útját, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz”
(Ésa 55:7).
A megbocsátás jogi oldala biztosítja azt a
körülményt, amely a bűnöst felszabadítja bűnének terhe alól, és visszaállítja
a szeretetnek a korábbi állapotát, amit az elkövetett bűn rontott meg.
5. Hányszor lehet vagy kell megbocsátani
az ellenünk vétkező embertársunknak?
Jézus Péternek adott válasza szerint még “hetvenszer hétszer is”
(Mt 18:22).
Az Isten szerinti megbocsátás ugyanis nem
a külső körülmények függvénye, hanem az isteni természetből fakadó reakció.
6. Mi teszi szükségessé és milyen módon kell gyakorolni a bocsánatkérést?
A bocsánatkérés soha nem történhet általános
megfogalmazásban, hanem mindig a konkrét esetre megfogalmazva, nevén kell
nevezni a bűnt, a megbánás mértékét és jellegét,nyilvánosan
vagy személyesen.
Ezért helytelen az a megfogalmazási forma Isten felé is és egymás felé
is, hogy “bocsásd meg, ha valamit elkövettem”.
Ha tudod, hogy mit követtél el, akkor merd
bevallani és kimondani is, hiszen ettől lesz őszinte a beismerés.
A bocsánatkérő éppen a bocsánatkérésével ismeri
be a bűnösségét, ehhez azonban meg kell nevezni és ki kell mondani, hogy
miben vétkes, mi az, ami miatt bűnbánattal bocsánatot kér.
Ha viszont nem tudsz arról, hogy valamit is elkövettél volna, akkor szükségtelen
bocsánatot kérni, (különbséget tenni alázat és alázatoskodás között).
Az ilyen cselekmény csak a kegyesség látszatának
a keltése, megtévesztő, képmutató gyakorlat, mert nincs mögötte őszinte
bűnbánat.
A bűn nevén nevezése közben az is előfordulhat,
hogy félreértés történt, vagy éppen a másik fél nem is tud arról, hogy
az illető meg lett bántva.
Azt viszont feltétlenül vegyük észre, ha valakit mi bántottunk meg!
1. Mi az alapja annak, hogy a megbékélés irányába lépéseket tudjunk
tenni?
Igyekezzünk őszinte önvizsgálattal felmérni
a lelkünk állapotát, és meghatározni, hogy a mi saját fogalomtárunkban
mit jelent az a szó, “megbocsátottam”.
Önvizsgálatunkat csak olyan kérdések felvetésével végezhetjük el, amik
elhatnak“a szívnek és léleknek,
az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a
szívnek indulatait” (Zsid 4:12).
Kész vagy arra, hogy a megbocsátásod független
legyen a bűn nagyságától, vagyis a nagy sértéseket és a nagy bántásokat
is kész vagy megbocsátani?
Kész vagy személyválogatás nélkül is megbocsátani?
Szükségét érzed-e annak, hogy a megbocsátás
előtt bocsánatot kérjenek tőled?
Örömet találsz-e abban, hogy a megbántás ellenére nem érzel haragot?
Kész vagy arra, hogy amit megbocsátottál, akkor arról többé nem emlékezel
meg, nem veted a szemére annak, akinek ezt már megbocsátottad?
“A feledékenység egy emberi gyarlóság, a felejteni tudás azonban egy
isteni erény.”
2. Lehet-e egymástól elválasztottan kezelni és gyakorolni a megbocsátást
és a bocsánatkérést?
A megbocsátás és a bocsánatkérés nem választható
el egymástól, egymás nélkül nem működhet, az egyik feltételezi a másikat.
Bocsánatkérés megbocsátás nélkül csak
megalázásra és elítélésre ad lehetőséget.
Csak a megbocsátás feltételezése vezeti el
a vétkezőt a bocsánatkéréshez.
Istenhez is csak ezért merünk elmenni, mert ismerjük az irántunk való szeretetét
és kegyelmét.
A bocsánatkérés nélküli megbocsátás
viszont csak a bűneiben erősíti meg a vétkezőt.
Ezek a feltételek természetesen csak a megbocsátás jogi rendezésére vonatkoznak,
az érzelmi részére viszont nem.
3. Milyen módon gyakorolja Isten a megbocsátást?
“Mert kegyelemből tartattatok meg hit által;
és ez nem tőletek van; Isten ajándéka ez” (Ef 2:8).
“Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja
a bűnt, és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját
örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban!” (Mik 7:18).
“Könyörülő és irgalmas az Úr, késedelmes
a haragra és nagy kegyelmű. Nem feddődik minduntalan, és nem tartja meg
haragját örökké. Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk
a mi álnokságaink szerint. Mert amilyen magas az ég a földtől, olyan nagy
az ő kegyelme az őt félők iránt. Amilyen távol van a napkelet
a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket. Amilyen könyörülő
az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt” (Zsolt
103:8-13).
“No jertek, törvénykezzünk, azt mondja
az Úr! Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek,
mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú” (Ésa 1:18).
4. Szab-e feltételt Isten a megbocsátáshoz?
“És megalázza magát az én népem, amely
nevemről neveztetik, s könyörög és keresi az én arcomat, és felhagy az
ő bűnös életmódjával: én is meghallgatom őket a mennyből, megbocsátom bűneiket,
és megszabadítom földjüket” (2 Krón 7:14)
“Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy
eltöröltessenek a ti bűneitek” (Ap Csel 3:19).