|
|
|
|
|
| Következő | Tartalomjegyzék | Főoldal |
Amikor a lelki életünkkel kapcsolatosan említi a szívet a Biblia, akkor minden esetben jelképes fogalomként használja.
Amikor Isten azt mondja, hogy “adjad fiam a te szívedet nékem”, akkor ezzel sem azt a szervünket kéri, ami a keblünk közepén dobog (Péld 23:26).
Anatómiai értelemben a szívünket éppúgy cserélni és pótolni lehet, mint a vesét vagy egyéb más szervünket, ettől azonban a lelki személyiségünk jegyei nem fognak megváltozni.
A köznapi szóhasználatunkban az érzelmi és a lelki életünket is jelenti.
A bennünk lévő szeretet kifejezésére is használjuk, amikor jó szívűnek mondunk valakit.
Ahogy a testünk motorja és központja a szív, onnan indul az életet jelentő vér, akként nevezzük a lelki lényünk központját képező részt is szívnek, mert “abból indul ki minden élet” (Péld 4:23).
A héber gondolkodásban az ember teljes belső énjét jelenti.
Nemcsak érzelmeket foglal magába, hanem gondolatokat, terveket, elhatározásokat és emlékeket is (2 Sám 15:13, Mk 8:17, Csel 7:51).
Az ember szíve a következőket jelentheti:
Tudatos, értelmes és szabad személyiségünk forrása.
Életünk döntő választásainak és változásainak a székhelye.
Isten titokzatos cselekvéseinek a színtere.
Az a hely, ahol minden ember találkozhat Istennel (Jel 3:20, Eféz 3:17).
Az a hely, ahová elrejthetjük Istennek azokat a szavait és tanácsait, amiket életünk vezérfonalául választunk (Zsolt 119:11, Zsid 8:10, Mt 12:34-35).
Igen, a Biblia is mindenhol azt képviseli, hogy az emberi szív megromlott a bűn miatt, ezért minden gonoszság és bűnös dolog a romlott szív terméke.
“Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt” (Jer 17:9).
A gonosz gondolatoktól, kívánságoktól és vágyaktól (Mt 15:18-19).
Minden indíték, szándék és indulat a szívből származik.
“Mert a szívnek teljességéből szól a száj” (Mt 12:34).
“Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, aki asszonytól született” (Jób 15:14).
“Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből” (1 Pét 1:18).
“Imé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám” (Zsolt 51:7).
“Valaki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; a bűn pedig a törvénytelenség”, vagyis a szeretetlenség, mert Isten törvénye a szeretetről beszél (1 Jn 3:4).
“A törvény betöltése a szeretet” (Róm 13:10/b).
“A parancsolatnak vége pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és igaz hitből való szeretet” (1 Tim 1:5).
A bűn az Istentől elszakadt állapotunkat is jelenti.
Mivel úgy Isten, mint az ő törvénye a szeretet kifejezője számunkra, ezért a törvénytelenség ugyanazt jelenti, mint az Istentől elszakadt állapot.
Ha a törvénytől szakadunk el, akkor Istentől szakadtunk el.
Ha viszont rangsorolni kell, akkor azt mondhatjuk, hogy először Istentől szakad el az ember, és ennek természetes következménye, hogy szeretet nélkül fog cselekedni, azaz törvénytelenül.
A megváltás eredményeként Jézus vére tisztít meg bennünket minden tisztátalanságunktól (1 Jn 1:7).
Isten teremtő műveként nyerhetünk tiszta szívet (2 Kor 5:17, Zsolt 51:12).
A szabad akaratunkból való teljes átadás szükséges hozzá, mert a lelkünknek, a belső emberünknek a füle az akarat (Jel 2:11/a).
Ha kész befogadni valamit, akkor van füle (Mt 11:14-15, És 6:9-10).
Egy dolog hallani valamit, és más dolog meghallani is és hallgatni rá.
A szív tisztasága csak a szándékok tisztaságát jelenti (1 Jn 1:7-2:1)
A tiszta szívű ember is vétkezhet, de sohasem azért, mert ebben találja örömét, hanem csak azért, mert erőtlen.
A tiszta szívű ember viszont folyamatosan tisztul és gyógyul.
A szándékai tiszták, átlátszóan tiszták Isten előtt, már semmit sem akar elrejteni (Zsolt 32:1-5, Fil 3:12-15).
A hallott Igét jó szívvel megtartja (Lk 8:15).
Istent teljes szívből és teljes erőből szereti (Mt 22:37).
Felebarátjának őszinte szívvel kész megbocsátani (Mt 18:35).
A tiszta szív hitével vagyunk képesek megragadni a megigazulást az üdvösségre, “mert szívvel hiszünk az igazságra” (Róm 10:10).
Isten is a szívünkön keresztül győz meg arról, hogy mi az Ő fiai vagyunk (Gal 4:6, Róm 5:5).
A tiszta szívű ember nem gondol, nem feltételez a másikról semmi rosszat.
Ezzel ellentétes megnyilatkozás és reakció, minden esetben a szív jelenlegi rossz állapotának a jelzése.
Általában mindenki azt feltételezi a másikról, amit ő megtett volna a helyében.
A tiszta szívű ember indítékait általában nem tudják megérteni a másik oldalon lévők.
Jézust sem értették meg a kortársai.
Ezért nem ismerték fel benne a megígért Messiást (Jn 1:9-11).
Csak a tiszta szívűek ismerik fel egy-egy cselekedetben azt, hogy ott van az Isten.
“A tiszta szívűek már ebben az életben is Isten jelenlétének a tudatában élnek” (GHB 30,3).
Mivel az emberi tekintet nem képes a szívbe látni, ezért csak közvetett módon tudjuk megismerni, és ez az ismeret mindig hiányos marad.
Következtetni tudunk az arckifejezésekből, a szavakból, a viselkedésből, és a látott cselekedetekből.
Ahogy a szavak és a viselkedés kifejezik a szív állapotát és szándékát, úgy színleléssel képesek azt el is takarni.
Az embernek meg van az a kétes értékű képessége, hogy kétszínű, azaz kétszívű is tud lenni.
Isten Igéje azonban határozottan elítéli azt az embert, aki mást mutat, mint ami a szívében van (Zsid 4:12, Zsolt 28:3, 5:7, Péld 6:16-19).
Mivel Isten a szíveket is vizsgálja (1 Sám 16:7), ezért Ő mindig tudja, ha valaki csak a szájával tiszteli Őt, de a szíve távol marad ettől a tisztelettől (Ésa 29:13).
Ezért kéri Isten tőlünk azt, hogy teljes szívvel keressük Őt és szolgáljunk Neki.
Mert most a bűn miatt nem láthatjuk Istent, megjelenésének dicsősége emésztő tűz lenne a bűnös ember számára (1 Tim 6:16, Ján 1:18, Ésa 59:2, 5 Móz 4:29).
Ezért kegyelemből elrejti magát előlünk, nehogy meghaljunk (Ésa 45:15, 2 Móz 33:20).
Istent meglátni azt jelenti, hogy megszabadultunk a bűn minden következményétől, Isten helyreállított mindent bennünk is és a bűn világában is.
Igen, mert a teremtéskor az ember is az Isten képére és hasonlatosságára lett teremtve (1 Móz 1:26).
Az el nem bukott mennyei lények számára még ma is látható, és naponta érintkeznek is Vele (Mát 18:10).
A bűntől megtisztított újföldön pedig mi, a megváltott emberek is újra láthatjuk Őt (Jel 22:3-4, 1 Jn 3:2, Mt 5:8).
A fizikai test szemével a körülöttünk lévő világot látjuk és érzékeljük.
A hit szemével (lelki szem) viszont a fizikai szem számára láthatatlan dolgokat is képesek vagyunk látni (2 Kor 4:18, Zsid 11:1/b).
Az élő lelkiismeretünk szemével pedig képesek vagyunk befelé nézni, úgy látni önmagunkat, a saját természetünket és jellemünket, ahogy Isten lát bennünket (Jel 3:18, 1 Jn 2:20, Jn 16:8).
A test szemével közvetett módon már most is láthatjuk Isten jelenlétét a természet világában (Róm 1:20, Zsolt 19:1-5).
Az örökkévalóságban, amikor már nem létezik a bűn, és nem választ el Istentől, akkor újra láthatjuk mi is a mennyei Atyánk orcáját, ahogy az el nem bukott lények most is láthatják (1 Kor 13:12, 1 Jn 3:2/b, Jel 22:4).
Ha Pál apostollal elmondhatjuk, hogy “élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus”, akkor ezt a lelkiismeret szemével látnunk is kell magunkban (Gal 2:20).
Isten Igéjének olvasása és kutatása által a hitszemünk előtt is kiábrázolódik a Szentlélek műveként egy istenkép, ezért minden Bibliát olvasó ember hordoz magában és lát a lelki szeme előtt egy istenképet.
A szombat igazi megszentelése által beléphetünk az Istennel való olyan bensőséges közösségbe, hogy valóságosan “gyönyörködhetünk az Úrban” (Ésa 58:13-14).