1. Isten Igéje arra tanít bennünket, hogy a gyülekezetben “mindenek
ékesen és jó renddel legyenek”. I. Kor. 14,40.
Az igehirdető számára ez mindenek előtt azt jelenti, hogy legyen tisztában
a rendelkezésére álló idő terjedelmével.
Gondosan ügyeljen arra, hogy ne lépje túl ezt az időkeretet.
A szolgálattal való megbízatás alapján viszont azt is elvárják tőle, hogy
a neki szánt időt használja fel és töltse ki megfelelő és jó tartalommal.
Ezeknek az elvárásoknak csak akkor tud megfelelni, ha megfelelő előkészülettel
felkészült az igehirdetés szolgálatára.
2. Minden prédikációt a lehető legnagyobb részletességgel kell leírni a
felkészülés alkalmával, különösen kezdőknek a gyakorló években.
Senki sem lesz azonnal és hirtelen jó stílusú igehirdető, ehhez ugyanis
hosszú gyakorlati időre van szükség.
Viszont mindenki csak azt a prédikációját tudja ellenőrizni és újra átgondolni,
amelyiknek leírta a szövegét.
Csak egy szigorú önfegyelmezéssel és állandó önkritikával vagyunk képesek
elkerülni a zavaros szerkesztés és a pongyola fogalmazás hibáit.
Csak ilyen módon válhatunk idővel rendszeres gondolkodású, szabatosan és
világosan fogalmazó, és szépen beszélő igehirdetővé.
3. A részletesen leírt jegyzet ellenérveként szokták elmondani, hogy ezzel
kialakítunk magunkban egy függőséget, egy kötődést a leírt szöveghez, a
közvetlen beszéd rovására.
Ez az érvelés azonban csak a lusták kifogása, illetve azoké, akik ismeret
hiányuk miatt nem tudják, hogy mit mondanak.
Részletes jegyzet nélkül ugyanis csak rögtönözni lehet azokból a gondolatokból,
amik éppen eszünkbe jutnak.
Rögtönzés közben azonban nincs lehetőség a gondolatok rendezésére, és logikus
összekapcsolására.
Mivel teljesen spontán jönnek eszünkbe a gondolatok, ezért nem tudhatjuk,
hogy még hány értékes gondolat jut eszünkbe, ezért az időbeosztással is
bajba kerülhetünk.
A jó igehirdető gyakorlat közben tanulja meg és szokik hozzá, hogy a jegyzet
csak egy segédeszköz, amitől bármikor el lehet szakadni és újra vissza
lehet térni.
Az előzőek szerint elkészített jegyzet arra is jó, hogy segítségével biztonságosan
és folyamatosan ellenőrizhetjük az időbeosztásunkat.
A jegyzetünket látva mindig biztonságosan tudhatjuk, hogy a hátra lévő
gondolatokra még mennyi időt fordíthatunk.
4. Ahhoz a fölényhez, hogy képesek legyünk a szószéken megfogalmazni új
gondolatokat, csak egy bizonyos idő és gyakorlat után juthatunk el.
Természetesen vannak olyan emberek, akik minden helyzetben, mindig mindenről
tudnak beszélni.
Az ilyen beszéd azonban általában üres és tartalmatlan, ezért nincs helye
az igehirdetésben.
A szószéken csak akkor fogalmazzunk meg spontán jövő gondolatokat, ha korábban
az íróasztalnál már jól megszerkesztettük és megfogalmaztuk a mondanivalónkat.
Ilyen módon mindig tartalmas lesz a prédikációnk, de egyben friss és eleven
is.
5. Általános szabályként három alapvető dolgot kell megtanulni az igehirdetőnek.
Álljon mindig olyan helyen és olyan módon, hogy a hallgatók mindig jól
láthassák.
Mivel a beszédünknek csak egy töredékét tudjuk elmondani a kiejtett szó
által.
Az embereknek szükségük van arra a beszédre is, amit a testünkkel, az arcunkkal
és a tekintetünkkel fejezünk ki és mondunk el.
Beszéljen olyan hangosan, hogy mindenki tisztán hallja és értse meg azt,
amit beszél
Beszéljen röviden és lényegre törően, hogy értékeljék amit mond, mert ellenkező
esetben fárasztóvá és érdektelenné válik a mondanivalója
1. A beszéd stílusa elárulja a gondolatok egészségét vagy betegségét
A beszéd stílusát a gondolatok testhezálló ruhájához lehet hasonlítani,
ami semmit sem takar el a gondolatok fogyatkozásaiból.
Minden rossz mondatot egy olyan törött ablakhoz lehet hasonlítani, amin
keresztül észre lehet venni és meg lehet látni a rossz gondolatokat.
Vagyis csak a rossz gondolat sugallhat egy agyon cirkalmazott mondatot
vagy bonyolult frázisokat.
2. Az igehirdetésben nagyon fontos szabály a világos,
mindenki által érthető beszéd.
A világos, szabatos stílusú beszédet ugyanis már az elhangzás pillanatában
fölfogja és megérti a hallgató.
Ezért nagyon fontos a szavak és a kifejezések pontos megválasztása.
Ezt követően pedig a helyes mondattani szerkesztés.
Nemcsak az fontos, hogy a bennünk felmerült gondolatokat elmondjuk, hanem
az is, hogy azt a bennünket hallgató emberek azon a szinten értsék meg,
ahogy mi értjük.
Ezért szükséges a jó átgondolás, a megfelelően kiválasztott szó, és a jól
megszerkesztett mondat.
3. Semmi sem gyakorol nagyobb hatást az emberekre, mint a beszédünk természetes
egyszerűsége.
“Föl nem érem ésszel, hogy vannak a nem mindennapi emberek között is olyanok,
akik nem tudják vagy nem hiszik, hogy az egyszerűség az első és mindenek
fölötti szabály, hogy akiben egyszerűség nincs, abban semmi sincs.” (Petőfi
S: Úti levelek)
Az agyonfogalmazott körmondatok erdeje nehézzé, fárasztóvá és sokszor érthetetlenné
teszi a beszédet.
4. A mondanivaló rövid, tömör
megfogalmazása elengedhetetlen követelmény a jó igehirdetésben.
A hallgatók részéről a megértés és a memorizálás sokkal könnyebb, ha eközben
nem kell válogatni, mint a búzát a polyva közül.
Ez a tömörség viszont nem jelenti feltétlenül azt, hogy a beszédünket minden
esetben apró, rövid mondatokká kell formálnunk.
A megjegyzésre szánt gondolatainknak kell nagyon kifejezőnek, frappánsnak
és tömörnek lennie.
Éppen ennek a jegyében alakultak és alakulnak még ma is a speciális szakkifejezéseink.
A gondolatok átadásának tömörítése azonban nem történhet a megértés rovására.
Ezért mindig a hallgatóság összetétele határozza meg, hogy mennyire tömöríthetjük
a mondanivalónkat.
5. Az igehirdetőtől elvárhatjuk, hogy a beszédstílusa legyen szemléletes,
képszerű, változatos és választékos.
Csak akkor mondható, hogy ez megvalósult, ha a kimondott szó után a hallgató
szinte megelevenedni érzi és maga előtt látja a téma cselekményét.
Bár a szemléletesség minden írott és beszélt stílus követelménye, a szószéki
beszéd stílusától viszont elvárható, hogy a köznapi átlagtól fokozottabb
mértékben érzékeltesse a mondanivalót.
Mivel az ott elhangzottakat nem mondják el újra, és nem lehet visszalapozni,
mint egy könyvet.
A szemléletes módon átadott gondolat viszont azonnal képpé formálódik a
hallgató tudatában, és így rögződik, pedig csak egyszer hallotta.
Minél hosszabb egy beszéd, annál változatosabb és választékosabb legyen
a beszéd stílusa.
Minél egyénibb a gondolatok megfogalmazása, és minél kevesebb frázis van
benne, annál nagyobb figyelmet kelt a hallgatókban.
6. Nagyon fontos ügyelnünk a beszéd jóhangzására, a fülünkkel hallható
zeneiségére, a beszéd dallamosságára.
Minden nyelvi közösségben él egy általánosan elfogadott hangzásbeli esztétikai
norma.
Minden egyes népi nyelvcsoport érzi és hallja a saját nyelvében a hangok
és a szavak harmonikus szépségét, vagy éppen a disszonanciáját.
A beszédünk írásos megfogalmazásakor, a belső hallásunkkal érzékelnünk
kell a megszólaló szöveg harmóniáját.
Nagyon hasznos lehet, ha időközönként – fogalmazás közben – egy-egy részletet
fennhangon is elmondunk.
Rendszerint ekkor derül ki, hogy amit a papír még elbír, azt a fülünk már
kevésbé viseli el.
7. A beszédünk nyelvi megszerkesztésekor
és megírásakor figyelembe kell vennünk, hogy beszédre másként kell szerkeszteni
a mondatokat, mint írásra.
Nem szerencsés beszédben a sok közbevetett mondat, mert megszakítja a hallgatók
figyelmének a folyamatát.
A közbevetett mondatot néha a főmondat előtt, de rendszerint utána is el
lehet mondani, és így az egységes gondolat nem szakad ketté.
A tartalmilag nagyon tömör mondatok után be kell szerkeszteni néhány pihentető
gondolatot, mert élőbeszédben a túlzsúfolt mondat nagyon nehezen követhető
és jegyezhető meg.
Esetenként szükségessé válhat és hasznos lehet egy-egy kérdés felvetés
a beszédünk közben.
A szónoki kérdés funkciója az élőbeszédben nemcsak figyelemfelkeltés, hanem
bizonyos vonatkozásban a hallgatóság pihentetését is szolgálhatja.
Ne ragaszkodjunk, ne merevedjünk le bizonyos mondattípusoknál, hanem mindig
a mondanivalónk, az alkalomból adódó helyzetünk és az egyéniségünk döntsön
a mondatok megszerkesztésekor.
A lényeg az, hogy mindig világos, áttekinthető és követhető mondatszerkesztéssel
közöljük a gondolatainkat.
