21. ISTENNEK JÓ SÁFÁRAKÉNT ÉLNI

I. A sáfárság lényege és célja

1. Mit ért a Biblia azon meghatározás alatt, hogy “sáfár”, a mindennapi életünk milyen területére vonatkozik?

• A Bibliában a sáfárság szó azt jelenti, hogy az Úr javainak az intézése, kezelése, vagyis a sáfárnak felügyelni és vigyázni kell mindarra, ami az Úré.
• Ez a felügyelet és törődés viszont nemcsak az anyagi területen lévő dolgokat érinti.
• A sáfárság az ember életének az egészére kiterjed, minden területét érinti.
• Felöleli az időnket, az erőnket és minden képességünket, még a befolyásunkat is.
• Magába foglalja minden Istentől kapott testi, lelki és szellemi képességeinket. Mát. 25,14-30.

2. Miről nem szabad elfeledkeznünk, milyen két nagyon fontos dolgot kell megértenünk ahhoz, hogy jó sáfároknak bizonyuljunk?

• Az igazi tulajdonos az Úr, ezért mi csak kezelői (sáfárai) vagyunk az Úr javainak, mindannak, amit kegyelméből nekünk adott.
• Mivel “az Úré a Föld és annak teljessége, a Föld kereksége s annak lakosai”, ezért mi magunk is az Úr tulajdonosai vagyunk. Zsolt. 24,1. I. Kor. 6,19-20.

3. Bár még mi magunk is Isten tulajdonai vagyunk, ennek ellenére mit vár el tőlünk Isten, milyen módon legyünk a sáfárai?

• “Isten a legragyogóbb képességeinket és a legnagyszerűbb szolgálatunkat is csak akkor fogadja el, ha énünket élő, égő áldozatként az oltárára helyezzük.” (Kr. Péld. 242.)
• Vagyis azt várja, hogy önként ajánljuk fel magunkat Neki. Róm. 12,1.
• Mint keresztények vállaltuk azt, hogy bizonyos dolgokat Isten helyett elvégzünk, - úgy teszünk, mint ahogy Ő tenne, ha személyesen intézné az ügyeit.
• Mint sáfároknak, figyelnünk kell a Tulajdonos tanácsaira és utasításaira.
• Meg kell ismernünk az Ő fontossági sorrendjét, és a magunkét ehhez kell igazítani.
• Tudnunk kell, milyen módszerek hoznak tartós hasznot számára.
• Kutatnunk kell, miként tudjuk a legjobban képviselni Őt minden eljárásunkban.

4. Mire hajlamos a huszonegyedik század embere a sáfárságot illetően, aminek veszélyétől viszont Isten szeretne megvédeni bennünket?

• A ma emberére is jellemző az, hogy hajlamos elfelejteni a teremtő Istentől való függőségét.
• Isten ettől a veszélytől szeretne megóvni mindenkit egy gyakorlatias tanáccsal.
• “És ne mondjad ezt a te szívedben; Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerezte nékem e gazdagságot. Hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert Ő az, aki erőt ád néked a gazdagságnak megszerzésére.” V. Móz. 8,17-18.

II. Az anyagi javainkkal való sáfárkodás

1. Milyen rendelkezést adott Isten az anyagi élet területén erre vonatkozóan, hogy soha ne felejtsük el, hogy mindenben Tőle függünk?

• A keresztény ember életét minden területen az Isten által adott mértékletességi elvek határozzák meg, így az anyagi javakhoz való viszonyulásában is.
• Ez egyrészt azt jelenti, hogy nem önző módon gondolkodik és él, hanem képes észrevenni mások szükségletét is, és kész a megsegítésükre is.
• Azt az életmódot, ami ebből a gondolkodásból következik, a Biblia Isten előtt való kedves böjtnek mutatja be. Ésa. 58,6-7. Mát. 25,34-40.
• Másrészt viszont a Teremtő-teremtmény viszony elismerését is jelenti ez az életmód.
• Ebből következően az Isten szerinti mértékletesség az Isten felé a hűség jele is.
• A mértékletes életmód megvalósítása érdekében Isten felszólít bennünket a világtól egy bizonyos szinten való elkülönülésre.
• “Ne szabjátok magatokat a világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” Róm. 12,2. I. Ján. 2,15-17.
• Az isteni rendelkezések között található az is, hogy “A földnek minden tizede... szentség az Úrnak”. III. Móz. 27,30. 32.
• Isten ugyanis a tulajdonos jogán igényt tart minden jövedelmünk tizedére.
• Ez a rész nem a miénk, hanem ez egy elkülönített rész kell legyen, vagyis “szentség az Úrnak”.

2. Milyen másik rendelkezéshez hasonlít Istennek ez a rendelete?

• A negyedik parancsolathoz hasonlóan a tized elkülönítése által a teremtő Isten iránti tiszteletünket és hálánkat juttatjuk kifejezésre.
• A negyedik parancsolatban az időnk hetedrészét igényli tőlünk Isten, időnknek ezt a részét a Vele való közösség ápolására kell elkülönítenünk, ezért ezzel az időrésszel mi nem rendelkezhetünk szabadon.
• A jövedelmünk tizede által pedig az evangélium hirdetésének ügyében való részesedés lehetőségét biztosítja Isten mindenki számára.

3. Megtarthatjuk-e saját céljainkra azt a részt, amit az Úr a sajátjának tekint?

• Mivel ez a rész Isten tulajdonát képezi, ezért ezzel mi nem rendelkezhetünk, nem használhatjuk fel önkényesen a saját céljainkra.

4. Mennyire gondolja komolyan Isten azt, hogy a jövedelmünk tizede “szentség az Úrnak”?

• A Biblia szerint megcsaljuk és meglopjuk Istent, ha nem adjuk át Neki, hanem visszatartjuk bármilyen más célra. Mal. 3,8-9.
• A tized visszatartása éppen olyan bűn, mint az egyéb isteni rendelkezések és törvények figyelmen kívül hagyása.
• Ha ez mégis bekövetkezik, akkor ebből csak megtérés, azaz bűnbánat és az életgyakorlatunk megváltoztatásával rendezhetjük az Istennel való kapcsolatunkat. Mal. 3,7-8.

5. Milyen módon kell a tizedet Istennek adnunk, adhatjuk-e más módon, mint amit Ő rendelt el erre vonatkozóan?

• Isten határozott utasítást adott arra vonatkozóan, hogy hová és milyen módon adjuk át Neki a jövedelmünk elkülönített részét: “Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba”. Mal. 3,10/a.
• “Azt a helyet, amelyet kiválaszt az Úr, a ti Istenetek... hogy az Ő nevét oda helyezze és ott lakozzék, azt gyakoroljátok és oda menjetek, és oda vigyétek... tizedeiteket.”. V. Móz. 12,5-6.
• Ez azt jelenti, hogy minden korban az Istennek háza, vagyis a templom, ahol az Isten imádatára jelenünk meg, képezi azt a helyet, ahová a tizedet vinnünk kell.
• A tized átadása egy különleges szertartás közben történt meg Izráelben.
• “Azt kívántad ma kimondatni az Úrral, hogy Isteneddé lesz néked”. V. Móz. 26,17/a.
• “Az Úr pedig azt kívánja ma kimondatni veled, hogy az Ő tulajdon népévé leszel”. V. Móz. 26,18/a.
• A tized átadásakor tehát egy ünnepélyes szövetség megújítás történt Isten és a tizedet átadó személy között.
• Isten viszont az Egyházra bízta annak feladatát és jogát, hogy kiválasszon és felhatalmazzon embereket az Isten számára elkülönített tized összegyűjtésére és felhasználására.
• Ezek a személyek Isten képviseletében végzik ezt a szolgálatukat.
• Az Isten által meghatározott módon kívül senki sem adhatja át a tizedét, és senki sem gyűjtheti azt össze.
• Ezen a módon mi nem embereknek adjuk a tizedünket, hanem az emberi képviselőin keresztül magának Jézus Krisztusnak, a mi Főpapunknak.

6. Milyen módon fejezhetjük ki még Isten iránti hálánkat a tizeden kívül?

• A tizeden kívül még különféle önkéntes, szabad akaratból adott adományokat is hoztak Izráel fiai abban az időben, és ezek a körülmények ma sem változtak meg. V. Móz. 12,5-6.
• Amikor a tizedünket az önkéntes adományainkkal megtetézve visszük az Úrnak, akkor azt fejezzük ki, hogy nem kényszerből, hanem hálával és jókedvvel gondolunk arra, hogy Isten megáldott bennünket és a munkánkat.
• Önkéntes adományaink nagyon sokrétű célt szolgálnak Isten művében.
• A világmisszió haladása és terjedése minden ágazat, nyelv és nép között.
• A világszéles mű különböző intézményeinek a fenntartása és működtetése.
• A saját gyülekezetünk fenntartásához szükséges különböző költségek.
• A szociálisan rászoruló szegény, beteg és idős emberek megsegítése, alkalomszerű támogatása.
• “Isten megáldja az ember keze munkáját, hogy az ember visszaadhassa neki az Ő részét. Ad napfényt és esőt, gazdagon virultatja a növényzetet. Egészséget és képességeket ad az anyagiak megszerzésére. Minden áldás az Ő jóságos kezéből származik; és azt akarja, hogy az ember egy rész visszaadásával, tizeddel és adakozással - hálaáldozattal, önkéntes adakozással, bűnért való áldozattal - megmutassa háláját. Áldozzák javaikat az Úr szolgálatára, hogy ne maradjon szőlőskertje kopár pusztaság! Kutassák, hogy mit tenne az Úr a helyükben! Vigyenek hozzá imában minden nehéz ügyet! Tanúsítsanak őszinte érdeklődést Isten műve világszéles haladása iránt!” (Próf.Kir. 440-441.)

7. Mikor fogadja Isten kedvesen a különféle adományainkat?

• Adományainkat csak akkor fogadja kedvesen Isten, ha készséges szívvel és örömmel hozzuk az oltárára.
• “Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét, hogy mindenben... bőségben legyetek.” II. Kor. 9,8.
• “Kiki amint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.” II. Kor. 9,7.

III. A tized rendeltetése

1. Milyen célra használja fel Isten a tizedet, amit mi vissza adunk Neki?

• Isten az Igében határozott rendelkezést adott a tized felhasználásával kapcsolatban: “Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban”. Mal. 3,10/a.
• Eszerint a tized rendeltetése az, hogy biztosítsa az Isten házában dolgozó emberek megélhetését, akik az evangélium hirdetésének ügyével foglalkoznak.

2. Felhasználhatjuk-e más célra a tizedet, mint amit Isten határozott meg vele kapcsolatban?

• “Az eszközöket, amelyeket Isten magának tartott fenn, nem lehet önkényesen felhasználni. A tized az Úré, és aki azt másra használja, büntetést kap, amennyiben elveszti mennyei kincsét - bánja meg tehát azt. Ne akadályozzátok tovább Isten munkáját azzal, hogy a tizedet másra fordítjátok, mint a meghatározott cél.” (Ev.Szolg. 142,2.)
• “Egyesek azt állítják, hogy a tized iskolai célra felhasználható, míg mások azt gondolják, hogy az iratterjesztők támogathatók belőle. Azonban nagy tévedést követnek el, ha a tizedet elvonják eredeti rendeltetésétől, amelyre használni kellene: a prédikátorok fizetésétől.” (Ev.Szolg. 141,4.)
• “Ezeket a pénzeket Isten határozata szerint a kincstárába kell begyűjteni, és a szolgálat részére szentnek kell tekinteni.” (Ev.Szolg. 141,f.)

3. Mi a bizonyítéka annak, hogy a tizedet nem embereknek adjuk, hanem Istennek?

• Isten ezt azzal a rendelkezésével tette egyértelművé, hogy még azok számára is kötelezővé tette a tized visszaadását, akik pedig munkájukból adódóan az Úrnak tizedéből élnek.
• “Mikor beszeditek Izráel fiaitól a tizedet, amelyet örökségtekül adtam néktek azoktól, akkor áldozzatok abból felemelt áldozatot az Úrnak; a tizedből tizedet. És ez a ti felemelt áldozatotok olyanul tulajdoníttatik néktek, mint a szérűről való gabona, és mint a sajtóból kiömlő bor.” IV. Móz. 18,26-27.
• Az a tény, hogy a papoknak is tizedet kellett és kell adni úgy az Ó, mint az Újszövetség idejében, a legteljesebben kifejezi azt, hogy a tized teljesen és valóságosan az Úré.

4. Milyen próbát ajánl Isten részünkre azáltal, ha hűségesek vagyunk abban, hogy az Istennek szánt részt a maga helyére adjuk?

• Malakiás próféta által felszólít arra, hogy próbáljuk ki Őt a tizedben való hűségünkkel.
• “Ezzel próbáljatok meg engem... ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok rátok áldást bőségesen. És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek a gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn... És boldognak mondanak titeket mind a nemzetek; mert kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a Seregeknek Ura.” Mal. 3,10-12.
• Az Isten áldásai azonban nemcsak anyagi természetű dolgok lehetnek, hanem nagyon sokféle területen és módon nyilatkozhatnak meg.

5. Ha a tizedet nem lehet saját célra felhasználni, sem egyéb elgondolások szerint, akkor Izráel fiai miért adhatták a szegényeknek, illetve miért élhette fel a család azt egy jeruzsálemi utazás során?

• Izráelben kétféle tized rendszer működött, azaz kétféle célra, két tizedet raktak félre a jövedelmükből.
• Az első tized az Úré volt, ami a léviták és papok fenntartását biztosította, ennek visszatartását Isten lopásnak tulajdonítja. Mal. 3,8-10.
• A második tizedet viszont felvihette Jeruzsálembe a tulajdonosa, ahol családjával együtt felélhették azt. V. Móz. 14,22-26.
• Ez a tized biztosította az anyagi hátterét annak a plusz kiadásnak, ami abból következett, hogy az isteni rendelkezés értelmében Izráel fiainak évente háromszor meg kellett jelenni az Úr színe előtt a templomban a családjával együtt. II. Móz. 23,14-17.
• De ezt a tizedet is elkülönítetten kellett kezelni, szent rész volt ez is, miként az első, ezért ezt sem használhatták fel más célra, mint amire az Úr rendelte, még szorultság esetén sem. V. Móz. 26,14.
• A második tizedet minden harmadik évben a szegények és a nincstelenek részére kellett átadni úgy, hogy kitették a kapu elé, ahonnan a rászorulók elvitték. V. Móz. 14,28-29.
• Ezért ezt az évet a “kitakarítás évének” is nevezték, ami azt fejezte ki, hogy kitakarított a házából mindent, ami megszentelt, amivel ő nem rendelkezhet. V. Móz. 26,13.

IV. A tized eredete és érvényessége

1. Mit tudunk a tized eredetéről, mikor rendelte el Isten az emberek részére?

• Már Ábrahám, a hívők atyja is elismerte és hűségesen gyakorolta Istennek az anyagi javainkkal kapcsolatos rendelkezését. I. Móz. 14,18-20.
• Istennek ez a kívánalma ott élt minden istenfélő ember gondolatában már abban az időben is.
• Ezt igazolja Jákob fogadalma is, a béthelbeli szövetségkötés alkalmával. I. Móz. 28,20-22.
• A tizedfizetés tehát azon cselekmények közé tartozott, amelyeket Ábrahám, majd utána a családja is isteni rendelkezés és isteni törvény szerint tartott meg. I. Móz. 26,5. 18,19.
• A teremtéstörténeti beszámolóból azt tudhatjuk meg, hogy már az Édenben is volt egy rész, amit Isten elkülönített a maga számára.
• Ez az isten tulajdonát képező rész “a jó és gonosz tudásának a fája” volt, amihez az embernek nem volt szabad hozzá nyúlnia. I. Móz. 2,16-17.
• Ilyenképpen az Édenben ez a fa képezte a tizedet, az Úr Istennek elkülönített szent részt, amihez az ember nem nyúlhat hozzá, mert ez a rész az Úré.

2. Kinek adta át a tizedét Ábrahám, amivel azt fejezte ki, hogy ezt a részt ő a Magasságos Istennek szánta?

• Melkisédeknek, Sálem királyának “tizedet adott mindenből”, aki ekkor “a Magasságos Istennek papja volt”. I. Móz. 14,18-20.
• Melkisédek abban az időben annak a papi rendnek volt a képviselője, amelynek főpapja Jézus Krisztus. Zsid. 6,20.
• Később, Izráel életében a lévitai papságot rendelte el Isten, hogy a Neki járó tizedet kezelje és felhasználja azon rendelkezések alapján, ahogy azt meghagyta a törvényében és a rendelkezéseiben.

3. Ábrahámnak ez a tette milyen általános elképzelést cáfol meg, milyen papsággal lépett életbe Istennek a tizedre vonatkozó rendelkezése?

• Ez a cselekmény azt igazolja, hogy a tized fizetésének rendszere nem a lévitai papság idejétől létezik, hanem már a pátriárkák korában is gyakorolták Istennek hűséges szolgái.

4. Az újszövetségi időben is érvényben van még Istennek a tizedre vonatkozó rendelkezése, hogyan viszonyult ehhez a kérdéshez Jézus?

• Jézus az áldozati halálával megszüntette nemcsak a szimbolikus áldozati cselekményeket, hanem ezzel együtt a lévitai papságot is.
• Az újszövetségi időben azonban vissza lett állítva a Melkisédek rendje szerinti papság, amely már a Lévi papsága előtt is létezett.
• Ezzel együtt viszont fennmaradt a tizedre vonatkozó isteni rendelkezés érvénye.
• Ennek érvényét Jézus is megerősítette azáltal, hogy az ezzel kapcsolatos tanítása közben nem érvénytelenítette annak szükségességét hanem inkább megerősítette azt. Mát. 23,23.
• “Ekképpen rendelte az Úr is, hogy akik az evangéliumot hirdetik, az evangéliumból éljenek”. I. Kor. 9,14.
• “Mert méltó a munkás az ő jutalmára” (bérére). Luk. 10,7.

5. Felment-e bennünket a tized fizetés alól az a kijelentés, hogy az Újszövetség Egyházában az egyetemes papság alapján mindenki Isten papjának van tekintve?

• Akik azt állítják, hogy az újszövetségi Egyház életében már nem érvényes a tizedre vonatkozó isteni rendelkezés, általában két alapvető dolgot értelmeznek rosszul.
• Figyelmen kívül hagyják, hogy a tized rendszere nem a lévitai papsággal lépett érvénybe, hanem a Melkisédek rendje szerinti papsággal.
• Mivel pedig most a Melkisédek rendje szerinti papság működik, ezért a tizedre vonatkozó rendelkezések is érvényben maradtak.
• Nem megfelelően értelmezik az egyetemes papságra vonatkozó kijelentéseket sem.
• Nem veszik figyelembe, hogy Isten nemcsak az Újszövetség Egyházát tekinti szent papságnak, hanem az Ószövetség Izráele is ilyen szent nép és papok birodalma volt. I. Pét. 2,9. II. Móz. 19,5-6.
• Ennek az egyetemes papságnak a küldetése akkor is és most is csak kifelé volt érvényes, a nagy misszió parancs végrehajtására választotta ki és hívta el őket Isten. Ésa. 42,6-7. 49,6/b. I. Pét. 2,9/b.
• Az egyetemes papságon belül viszont létezett még egy másik szinten választott papság is az isteni megbízatás alapján akkor is és most is.
• Ezeknek a papoknak a feladatát képezte egy speciális szolgálat betöltése, amit csak ők végezhettek el, és ezért a szolgálatukért kapták Istentől a tizedet a megélhetésük biztosítására. IV. Móz. 18,20-24.
• Izráelben felkenetés által lettek ezek a papok elkülönítve a megkülönböztetett szolgálatra, az Újszövetség Egyházában pedig kézrátétel által történik meg ugyanez az elkülönítés és megbízatás. II. Móz. 29,1-7. - Csel. 6,1-6. 13,2-3. I. Tim. 4,14. 5,22/a.

6. Mondható-e az, hogy Isten kiváltságban részesítette Lévi törzsét azzal, hogy az ő fenntartásukra rendelte el a többi törzsek jövedelmének tizedét?

• Nem, mert ahogy Lévi törzsének az Isten adományozta a tizedet a megélhetésük érdekében, akként Izráel többi törzsének is Isten ajándékozta Kánaánban azt a földet, ahol letelepedhettek, ami a megélhetésüket biztosította.
• Azért sem mondható ez, mert az isteni rendelkezés értelmében a Lévi törzséhez tartozó embereknek is ugyanúgy kellett tizedet fizetni, mint a többinek.
• A tizedet mindig az Úrnak adjuk és nem az embereknek, majd az általunk átadott tizedet az Úr használja fel az Ő házában dolgozók megélhetésének biztosítására.

7. Mire tanít bennünket, az Újszövetség korában élőket ez, annak megítélése vonatkozásában, hogy a tized “szentség az Úrnak”?

• Adományainkat csak akkor fogadja kedvesen Isten, ha készséges szívvel és örömmel hozzuk az oltárára. II. Kor. 9,6-7.
• “Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok árassza minden kegyelmét, hogy mindenben.... bőségben legyetek”. II. Kor. 9,8.
• Malakiás próféta által pedig egyenesen felszólít Isten, hogy próbáljuk ki Őt ezzel. Mal. 3,10-12.
• Áldásainak sokféleségét ígéri meg a hűséges gyermekeinek.