SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

2. tanulmány     2007  január 6 - 12.

Tanító melléklet Bibliaversek Tartalomjegyzék Összesítőlap Főoldal

NINCS ÚJ A NAP ALATT?

E HETI TANULMÁNYUNK: Prédikátor 1:1–2:1

“Ami volt, ugyanaz, ami ezután is lesz, és ami történt, ugyanaz, ami ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt” (Préd 1:9).

A görög filozófusról, Diogenészrõl kering az anekdota, miszerint kezében lámpást tartva rótta Athén utcát, hogy legalább egy becsületes embert találjon. A történet egyik változata szerint azután rá is bukkant valakire, akirõl azt gondolta, hogy elvárásainak megfelel. Sajnos végül mégis kiderült, hogy tévedett. A férfi ellopta tõle a lámpását, így a szegény filozófusnak sötétben kellett hazabotorkálnia.

Akár igaz ez a történet, akár nem, jól példázza, milyen könnyû borús képet festeni az életrõl, mindent a negatív oldaláról figyelni, ami természetesen bizonyos értelemben érthetõ is. A világ könnyen keserûvé, pesszimistává, kiábrándulttá teheti az embert. Gondoljunk csak Salamonra, akitõl származnak A prédikátor könyve 1. fejezetében feljegyzett gondolatok is. Körülnéz a természet világában, és bõven lel okot a csüggedésre; keresi a bölcsességet, amit végeredményben elkeserítõnek talál; elgondolkodik az élet értelmén, de teljességgel értelmetlennek látja. Aki az élet értelmét, célját keresi, nem tudja egykönnyen elfogadni azt, amire jutott. Talán ezért válnak igen sokan depresszióssá még a fejlett ipari országokban is, ahol pedig nagy a gazdagság. Ugyan mi más lenne a magyarázata annak, hogy olyan sok millió dollárt költenek kedélyjavító gyógyszerekre?! Valóban boldogok az emberek?

Az 1. fejezet a könyv bevezetése. Az Isten nélküli élet értelmetlenségének, hiábavalóságának témáját veti fel.

A PRÉDIKÁTOR JERUZSÁLEMBEN

Január 7. - Vasárnap

“A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei” (Préd 1:1).

A prédikátor könyvének címe a héberben “Kohelet”, ami a héber “kahal” gyökbõl származik, és azt jelenti, hogy “gyülekezni”, “összegyûlni”, “összegyûjteni”. A zsidók a szerzõt és a könyvet is ezzel a szóval jelölték.

Az évszázadok folyamán sok vitát kiváltott, hogy pontosan mit is jelent a kohelet szó. Vajon a király azért hívta össze az embereket, hogy eléjük tárhassa ismereteinek gazdag tárházát? Vagy inkább arra utalna a cím, hogy a király igyekezett minél nagyobb bölcsességre szert tenni, amint saját szavai is utalnak rá (Préd 1:13, 16–17)? Várnunk kell, amíg a mennybe érünk, hogy pontosan megtudjuk a választ.

Olvassuk el A prédikátor könyve 1. fejezetét. Hogyan foglalhatjuk össze Salamon szavainak lényegét? Figyeljünk a fejezet üzenetének fõ mondanivalójára, hangvételére. Mit akart a király kifejezni, és hogyan értelmezhetjük azt keresztény szempontból? Olvasás közben gondoljunk arra, hogy ki is írta le mindezt, mikor és miért!

Elsõ látásra azt mondhatjuk, hogy egy megkeseredett, kiábrándult, borúlátó ember szavait olvassuk. Bármerre tekint, mindenütt csak a dolgok monoton ismétlõdését, eredménytelenségét, az élet értelmetlenségét látja. Könyvének ez a része olyan, mint sok mai ateista filozófus szavai, akik a lét értelmetlenségén és hiábavalóságán keseregnek. Természetesen ezt már nem mondhatjuk el Salamonról. Könyvét a Biblia egészének fényében vizsgálva az Istentõl elszakadt, az Istennek nem engedelmeskedõ ember keserûségének és cinizmusának kifejezõdéseként értelmezhetjük. Salamon csak a közvetlen földi élvezeteknek élt, és elfeledkezett az Isten szerinti élet szélesebb körérõl, az üdvösség ígéretérõl. Ha ebben az összefüggésben vizsgáljuk, elmondhatjuk, hogy szavai tökéletesen illenek a Szentírás tartalmának egészéhez, még ha a megközelítés egészen eltérõ is.

Mennyi a keserûség, a cinizmus az életünkben? Mi lehet ennek az oka? Hogyan szabadulhatunk meg ezektõl, mielõtt lelki életünket teljesen megmérgeznék?

MINDEN HIÁBAVALÓSÁG

Január 8. - Hétfő

“Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!” (Préd 1:2)

A legtöbb fordítás a “hiábavalóság” szót használja. A hebel a héberben azt jelenti szó szerint, hogy “pára” vagy “lehelet”, de az “üresség”, “értelmetlenség”, “hiábavalóság” értelmét is hordozza. A prédikátor könyvében számtalan alkalommal elõfordul.

Mi jut eszébe az embernek a “pára” vagy “lehelet” szavakról? Miért ezzel a képpel élt Salamon, általánosságban az életrõl gondolkodva? Lásd még Zsolt 144:4!

Megint csak gondoljunk arra, hogy milyen szemszögbõl is közelítette meg a témát Salamon. A lehetõségekkel, ígéretekkel teljes éveit olyasmire fecsérelte el, ami nem tartós, aminek nincs állandó értéke. Amikor az ember élete javát ilyen “pára” teszi ki, végül az egész élet “párá”-nak tûnik, hiszen gyorsan elillan, és értelmetlen dolgokkal telt el.

Keressük ki a következõ verseket. Mire utalnak az iménti gondolattal kapcsolatban?

Ézs 52:3 _____________________________________________________________

Mt 6:19-20 ___________________________________________________________

Mk 8:36 _____________________________________________________________

Jak 4:14 _____________________________________________________________

Salamon szavainak az ad igazi nyomatékot, hogy annak az embernek a szájából hangzottak el, aki a világon mindent megkapott. Talán bárki másnál több jutott neki a világi élvezetekbõl, amint késõbb meg is fogalmazta. Megszerzett mindent, amire csak vágyott (Préd 2:11), végül mégis értelmetlennek, elillanó “párának” vagy “leheletnek” érezte életét. Tanulság ez arra nézve, hogy mi igazán fontos az életben, és mi nem!

Tegyük mérlegre az életünket. Mit mondhatunk “párának”? Mi az, ami-re igazán vágyunk? Mit tartunk valóban fontosnak? Elõfordulhat, hogy ha az ember eléri, amire annyira vágyott, végül azt is “párának” ítéli?

ÚJBÓL FÖLKEL A NAP

Január 9. - Kedd

Fiatal korában Salamon nagy buzgalommal tanulmányozta a természet világát, és vizsgálódásaiból számos lelki tanulságot levont (lásd pl. Péld 1:17–19; 6:6–9; 17:12; 26:1–3, 11; 31:10). Késõbbi éveiben is figyelte a természetet, de abban már nem lehetünk egészen biztosak, hogy milyen következtetésre is jutott.

Olvassuk el Préd 1:4–11 verseit. Mit akart Salamon kifejezni? Milyen következtetésre jutott?

Salamon a “természet teológiájával” foglalkozott, így kutatta az igazságot Istenrõl, a valóságról és az életrõl. Ez rendjén is van, hiszen a természetet Isten “második könyvének” is nevezhetnénk. Lásd pl. Zsolt 19:2–8; Ézs 40:26; Zsid 11:3!

Mit tudhatunk meg Istenrõl a természet világából? Hol a határa a természetbõl megszerezhetõ ismereteknek? Gondoljunk itt arra, hogy körülöttünk minden a bûn jegyeit viseli magán.

Valóban bámulatos e “második könyvnek”, a természet világának a bizonyságtétele, de ezzel kapcsolatban is megeshet – mint amikor a legérdekesebb, legfrappánsabb szöveget tesszük valaki elé, aki nem tud olvasni –, hogy az ember nem ért belõle semmit. Mindegy, mit mutatunk fel, ha valaki nem kész azt elfogadni, netalán elfordul, akkor biztosan nem fogadja el, amit a szövegben, ill. a természetben lát. Sõt az is elõfordulhat, hogy helytelen következtetést von le belõle. Salamon itt az életérõl gondolkodva kesereg, és olyan tanulságot fogalmaz meg, amit nem feltétlenül kell elfogadnunk. A saját megkeseredett, kiábrándult szemléletét vetíti ki a természet világára.

Bárki könnyen beleeshet ebbe a csapdába. Egy XVIII. századi író azzal érvelt, hogy mivel maga a természet pusztít, pl. éhínségek, járványok, árvizek által, ezért “az ember a természet hatására belemerül az öldöklésbe”. Tehát ezt úgy is mondhatnánk, hogy mivel a természet pusztít, mi is gyilkolhatunk. Íme a helytelen következtetés egy példája. Ebbõl is láthatjuk, hogy milyen könnyû a saját, hibás szemléletünk szerint magyarázni azt, ami körülvesz bennünket.

Mennnyire képes az ember a tárgyilagos vizsgálódásra? Milyen gyakran fordul elõ, hogy rossz hangulatunk, borúlátásunk rányomja bélyegét szavainkra és tetteinkre? Mit tehetünk, nehogy a helytelen megközelítést más dolgokra is kivetítsük? Miért olyan fontos megszabadulni az önzéstõl?

AZ ÁLLANDÓ KÖRFORGÁSON TÚL

Január 10. - Szerda

Salamon körülnézett a természet világában, és nem látott mást, csak azt, hogy vég nélkül és teljesen értelmetlen módon ismétlõdik minden. A nap felkel, majd lenyugszik, a szél fúj, a folyók vize szakadatlanul áramlik. Így megy ez nemzedékrõl nemzedékre. Ami már korábban megtörtént, az újból elõfordul; ami ezután következik, volt már a múltban is. “Semmi nincs új dolog a nap alatt” (Préd 1:9).

Hangsúlya viszont azt sugallja, hogy ez nincs így rendjén. A fejezet elsõ verseiben világosan megfigyelhetjük Salamon keserûségét.

Olvassuk el újból Préd 1:1–4 verseit. Mit mond itt Salamon az emberi élet mulandóságáról, szemben a természet világának állandóan ismétlõdõ körforgásával?

A természet körforgása szüntelen, a mi életünk azonban véges. Az ember nem más, mint elillanó pára. Ezek a gondolatok vezetnek el az emberiség egyik alapvetõ, ellentmondással terhes kérdéshez: az ember képes ugyan megérteni az örökkévalóság, a természetfelettiség fogalmát, azt, hogy valami nálunk is nagyobb, mégis úgy érezzük, az számunkra elérhetetlen marad. A nap, a folyók és a szél mind léteztek elõttünk is, és még azután megmaradnak, hogy mi visszatérünk a porba. Az ember jön és megy, de a folyók, a nap és a szél itt maradnak. Nem csoda, hogy néha azt gondoljuk az életrõl, amit Shakespeare is megfogalmazott: “sok hûhó semmiért”.

A következõ versekben milyen választ találhatunk arra a kérdésre, amit Salamon A prédikátor könyve elsõ fejezetében érintett? 1Kor 15:26, 51–55; Zsid 2:14; Jel 21:4

Számtalan nagy gondolkodó, híres filozófus élt, akik részletesen kidolgoztak és logikusan felépítettek különféle elméleteket, amelyekkel az élet nehéz kérdésére kívántak magyarázatot adni. A halál problémáját azonban képtelenek voltak megoldani, így az élet kérdésére sem tudták megadni a választ, hiszen végezetül minden élõ meghal. Egyetlen filozófusnak sem sikerült választ találnia erre a problémára (és a legtöbben már meg is haltak). Egyedül Jézus képes válasszal szolgálni, méghozzá halála és feltámadása által. Jézus bemutatta, hogy a halál még nem jelenti mindennek a végét. Egyszer majd mi is újból életre kelhetünk, azután, hogy a bûnbe süllyedt bolygón véget ér az élet megállíthatatlannak tûnõ körforgása, és többé emlékezetbe sem idézik azt (Ézs 65:17). E reménység nélkül Salamon pesszimizmusát kellene elfogadnunk.

BÖLCSESSÉG "A NAP ALATT"

Január 11. - Csütörtök

Préd 1:12–2:1* által még jobban megismerhetjük a könyv írójának gondolatait. Ismét megjegyzi, hogy õ a király, és bölcsessége meghaladja Jeruzsálem városában élt elõdeiét. Ez is újabb bizonyítéka annak, hogy a szerzõ valóban Salamon volt. Annál is valószínûbbnek tûnik ez, mivel uralkodása idejét béke és nagy jólét jellemezte. Nem kellett az ellenség betörése, lázadás vagy gazdasági összeomlás miatt aggódnia, így volt ideje arra, hogy ismereteket gyûjtsön, a bölcsességet kutassa “a nap alatt”.

Figyeljük meg, hogy “az ég alatt” (13. vers) ugyanazt fejezi ki, mint amit másutt “a nap alatt” (3, 9, 14. vers) kifejezés takar. Kizárólag A prédikátor könyvében fordul elõ, húsznál is többször. Mit jelent ez a fordulat? Mit akart Salamon elmondani vele?

Az ég alatt, a nap alatt – arra utal, ami itt, a földön történik. Újból csak abba ütközünk, hogy Salamon mennyire hiábavalónak talált minden földi ismeretet és bölcsességet. Sem a világ, sem az abban lévõ dolgok nem kínálnak magyarázatot az élet nehéz kérdéseire, sõt éppen ezek állítanak szembe azokkal. A választ tehát csak az adhatja meg, aki a világnál nagyobb, aki a világ felett áll, aki “meggyõzte” a világot (Jn 16:33), Jézus. Nélküle, ahogy Salamon esete is példázza, a világ idegessé, mérgessé, keserûvé teszi az embert. Salamon gyûjtötte a bölcsességet, de csak fájdalma és mind több szomorúsága származott belõle.

Arthur Schopenhauer, német filozófus megjegyzése igencsak emlékeztet Salamon szavaira: “Az életben ['a nap alatt'] minden azt mutatja, hogy a földi boldogság nem lehet zavartalan.”

Tekintsük át újból Préd 1:12-2:1 szakaszát. Mi az, amit Salamon kifejezetten zavarónak és hiábavalónak tart? Hogyan illeszkedik az itt kifejtett gondolatokhoz 2Tim 3:7?

Figyeljük meg Préd 1:15-ben: “Az egyenetlen meg nem egyenesíthetõ, és a fogyatkozás meg nem számlálható”. Vannak olyan “meggörbült” vagy “törött” részei az életünknek, amelyeket most semmiképp sem lehet megjavítani? Mi az, ami hiányzik, amit a világ nem adhat meg? Milyen vágyat ébreszt ez bennünk?

__________________________________________________________________________________________________

Figyelem! A prédikátor könyve számozásánál több helyen is eltérés van a Károli fordítás és az új protestáns fordítás között!

 

Január 12. - Péntek

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ludwig Wittgensteintõl származik a mondás: “Egészen más a boldog ember világa, mint a boldogtalané”. Keressünk A példabeszédek könyvében olyan részeket, amelyek Salamon világképét tükrözik, de életének másik korszakából. Milyen különbséget látunk a király gondolkodásában, belsõ hozzáállásában? Mit tudunk elmondani ebbõl a szempontból is az Istennel való jó kapcsolat fontosságáról?

“Salamon nem kesergett a természet világának szüntelen körforgása miatt, hanem párhuzamot látott az emberiség életében megfigyelhetõ állandó körforgással (Préd 1:4). Vajon az emberek élete nemzedékrõl nemzedékre állandó ismétlõdés volna, méghozzá minden kecsegtetõ reménység nélkül? Nem számíthatunk arra, hogy az emberiség végül magasabb szintre jut? Mit tervez Isten az örökkévalóságra, amivel végül felváltja az emberi tevékenységek látszólagos szakadatlan körforgását?

Az ókori irodalomban páratlan az a tudományos pontosság, amellyel Salamon a légtömegek mozgását leírja. Szavaiból kitûnik, hogy tudása a természet világának törvényeit illetõen messze meghaladta a legtöbb ókori emberét” – (The SDA Bible Commentary, 3. köt. 1064. old.).

“A világ nem ismeri Istent, mivel az emberi bölcsességre hagyatkozik. A teremtett világot szemlélve a bölcsek nem alkothatnak tökéletes képet Istenrõl. Balgaság a természetet és annak törvényeit a természet Istenénél inkább dicsõíteni. A természet világa olyan, mint egy nyitott könyv, amelyben megláthatjuk az Urat. Akit érdekel a természet, felismerheti benne Istent, a Teremtõt. Ám ha nem ismerjük Istent, pusztán a természetet szemlélve nem nyerhetünk teljeskörû képet róla, még ha adott is azáltal kinyilatkoztatást önmagáról Krisztusban” – (Ellen G. White: Healthful Living, 293. old.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

  1. Milyen kinyilatkoztatást kapunk a természetben Istenrõl? Mi az, amit így megtudhatunk Istenrõl, és mi az, amit nem? Milyen téves következtetésre juthatunk, ha csak a természet világát szemléljük? Hogyan nyerhetünk teljesebb képet Istenrõl?

  2. Miért válhat könnyen megkeseredetté, kiábrándulttá az ember? Le-het valami elõnye, ha bizonyos fokú iróniával szemléljük az életet? Végeredményben a világ bûnbe süllyedt, a pusztulás felé tart. Hogyan õrizhetjük meg tehát a kellõ egyensúlyt, nehogy hatalmába kerítsen az a túlzott sötéten látás, ami A prédikátor könyve 1. fejezetében annyira szembetûnõ?

 

Áprily Lajos: Imádkozom: Legyek vidám

Én Istenem, legyek vidám,

hogy házamat vidítni tudjam.

Mosolyogjak, ha bántanak

és senkire se haragudjam.

 

Arcom ne lássa senkisem

bánkódni gondon és hiányon.

Legyen szelíd vasárnapom,

ha mosolyog a kisleányom.

 

Én Istenem, legyek vidám,

ma minden gondot tûzre vessek.

Nyújtsam ki kincstelen kezem

s szegényen is nagyon szeressek.

 

Tudom, sokat bûvölt a gyász,

a hollós téli bút daloltam.

A bátrakkal hadd mondom el:

panaszkodtam, mert balga voltam.

 

Én Istenem, legyek vidám,

ujjongjon újra puszta lelkem,

mint rég, mikor falum felett

az elsõ forrásvízre leltem.

 

Ködökbe csillanó sugár,

víg fecskeszó bolond viharban,

tudatlan gyermekhang legyek

a jajgató világzavarban.