SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

10. tanulmány   −  2006 május 27 - június 2.

E HETI TANULMÁNYUNK: János 3:3—6; 15—17; Róma 8:6—11; Galata 5:16—25; Efézus 1:6—7; Kolossé 2:6

“A Lélek az, ami megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, amelyeket én szólok néktek, lélek és élet” (Jn 6:63).

Micsoda nagyszerű gondolatok! Milyen nagy erővel és pontossággal nyilatkoztatják ki ezek a szavak, hogy mennyire fontos a Szentlélek újjáteremtő munkája! Mégis, mindig tudatában kell lennünk, hogy amint Jézus nem erőltette rá magát senkire, a Szentlélek sem teszi ezt soha! Naponta mellette kell döntenünk, hogy együttműködünk vele, különben nem tehet értünk sokat!

Keressük ki a következő szövegeket! Mit árulnak el az üdvösségünk alapjáról?

Jn 3:15—17_____________________________________________________

Róm 3:22—24__________________________________________________

Ef 1:6—7_______________________________________________________

Keresztényként nem az a reménységünk alapja, amit képesek vagyunk megtenni, nem is a helyes cselekedetek, amelyeket végre tudunk hajtani, és még nem is a Szentléleknek az életünkben megmutatkozó gyümölcsei, hanem csakis Jézus Krisztus igazsága, amit hit által Isten nekünk tulajdonít. Ebben van a biztosítékunk, a bizonyosságunk, az egyetlen szilárd alap, amelyben bizalmunk lehet. Sem most, sem az eljövendő ítélet idején nem kell félnünk a kárhoztatástól (Róm 8:1) Krisztus tökéletes életének érdemei miatt, amelyeket Isten nekünk tulajdonít. Kizárólag kegyelemből teszi ezt az Úr, Isten meg nem érdemelt, irántunk, tévelygő bűnösök iránt érzett jóindulata miatt. Ugyan mit tarthatnánk ennél fontosabbnak az összes igazság közül, amelyre a Szentlélek elvezethet?

Kételyek gyötörnek az üdvösséggel kapcsolatban? Imádkozzunk és gondolkodjunk el a mai tanulmányról! Érezzük át, hogy a Biblia ígéretei személyesen nekünk szólnak! Kérjük a Szentlélek segítségét, hogy valóban megtanuljuk: csakis Krisztus érdemei képezik üdvösségünk alapját.

Nem kérdéses, hogy a Szentlélek elvezet minden igazságra Jézussal kapcsolatban. Ám az értünk végzett munkája itt még nem szűnik meg, ellenkezőleg, itt kezdődik. A Lélek munkájának csak az első állomása az, hogy Jézushoz vezet, megmutatja az üdvösséghez vezető utat. Hiszen a Szentlélek nem csak értünk munkálkodik, miközben Jézushoz vezet, hanem bennünk is. Megváltoztat, a Jézusban nyert üdvösséget nyilvánvalóvá teszi az életükben. Így válik az értünk meghalt Krisztus bennünk élő Krisztussá is.

Természetesen Krisztus csak Szentlelke által élhet az emberben. A Szentlélek által hat gondolatainkra, általa munkálkodik az emberekben és az emberekért. A Lélek munkája nélkül is értesülhetnénk Jézus haláláról, de a puszta ismeret nem üdvözíthetne, mert nem válna életet átalakító erővé, amire minden kereszténynek szüksége van.

Olvassuk el Róm 8:6—11 verseit, és a saját szavainkkal fogalmazzuk meg, mit is jelent ez nekünk! Mennyiben járul hozzá ez a rész a Lélek szerepének megértéséhez Krisztus követői életében?

Ki-ki mást és mást vesz észre e szakaszban, ezért most arra figyeljünk, hogy milyen fontosnak tekinti Pál a Szentlélek bennünk végzett munkáját! Az apostol a hit általi megigazulás lelkes hirdetője, emellett azonban ugyananynyira hangsúlyozza a szent élet és az engedelmesség szerepét is. Nincs is itt semmiféle ellentét. Ha test szerint élünk, a halálba rohanunk. Ha nem munkálkodik bennünk a Szentlélek, nem tartozunk Krisztushoz. Nehezen lehetne ennél egyértelműbben fogalmazni.

Pál szerint meg kell halnunk a testnek, azaz testi kívánságainknak, amelyek még mindig bennünk vannak, hogy ne uralkodhassanak rajtunk. A Szentlélek munkálkodik bennünk, aki hatalmával feltámasztotta Jézust a halálból. Hozzásegít, hogy képesek legyünk meghalni a bűnnek, és igazságban élni — és Pál nem csak elméletileg mondja ezt. A hívő életében ez az üdvösség valósága.

Mit jelent “meghalni” Krisztusban? Ez a fajta “halál” csak egyszer következik be, vagy napi, állandó folyamat? Mire utal válaszunk a keresztény mindennapos küzdelmével kapcsolatban?

Tegnap megfigyeltük, hogy Pál szerint milyen szoros az összefüggés a Lélek és az élet, valamint a test és a halál között. Ezzel a témával másutt is találkozhatunk írásaiban. Nyilvánvaló, hogy az apostol rendkívül fontosnak tartotta ezt a kérdést. Mi, akik egykor holtak voltunk bűneinkben (Ef 2:1), most a Lélek által meghaltunk a bűnnek, és élünk Istennek (Róm 6:11). Gyökeres változás történt!

Olvassuk el Gal 5:16—25 verseit, és figyeljük meg, milyen éles ellentétben állnak a test “cselekedetei” (19. vers) a Lélek “gyümölcseivel” (22. vers)! Hogy foglalhatnánk össze ennek a résznek a tartalmát egyetlen mondatban?

Pál itt is egészen világosan fogalmaz: aki a test dolgait cselekszi, az meghal, elvész. Ennyire egyszerű: a Lélek életre kelt, a test pedig halálba dönt. Az is érdekes, hogy milyen szöges ellentétbe állítja a test “cselekedeteit” és a Lélek “gyümölcsét”. Arra utalhatott itt az apostol, hogy amit vetettünk a test cselekedeteivel, azt fogjuk learatni is. Más szóval, ha bűnös dologgal foglalkozunk, szenvedünk tőle, és végül le kell aratnunk a következményeket. Ezzel szemben a Lélek gyümölcse magától jön létre annak az embernek az életében, aki a Szentlélek irányítása alatt áll.

Hogyan érthetjük meg ezt a két kifejezést: “nem vagytok a törvény alatt” (Gal 5:18) és “az ilyenek ellen nincs törvény” (23. vers)?

Pál nem azt sugallja, hogy a keresztények mentesülnek a Tízparancsolat megtartásától, hiszen ezzel olyan sok szövegnek ellentmondana — nem csak azoknak, amelyeket másutt maga az apostol közölt, hanem mindannak is, amit az Újszövetség egyéb írásai tanítanak. Pál arról beszél, hogy akiben megmutatkoznak a Lélek gyümölcsei, az magától értetődően engedelmeskedik a törvénynek — ezért nem kárhoztatja a törvény. A Lélek gyümölcse a törvény kifejeződése, éppen úgy, mint ahogy a test cselekedetei a törvénybe ütköznek. A galáciabeli hívők zsidóból lett keresztények voltak, akik újból a törvényeskedésbe estek vissza. Az apostol az üdvösségre nem vezető, holt cselekedeteknél magasabb szintre kívánta vezetni őket. Nem a törvényt akarta hatályon kívül helyezni, inkább arra biztatta őket, hogy Lélekben éljenek, ami a törvény iránti engedelmességben fejeződik ki.

Olvassuk el Jn 3:3—6-ot! Mire gondolt Jézus, amikor különbséget tett a testtől való születés és a Lélektől való születés között?

Minden ember testtől születik, testben marad, és természetesen testben is hal meg, hacsak a Szentlélek által újjá nem születik (ami görögben azt jelenti, hogy “felülről születik”).

Az újjászületés azonban még nem az üdvösségre jutás teljessége, inkább csak a kezdete. Bármekkora változást jelentett is újjászületésünk, annak tapasztalatát naponta át kell élnünk. Ne gondoljuk, hogy ha már egyszer megtörtént, boldogan és természetesen eljutunk Isten országába, mert ez egyáltalán nem így van.

Mit tudhatunk meg Kol 2:6-ban arról, mit jelent az újjászületés élményét naponként átélni?

A felülről született ember életét jellemzi az önmegtagadás (Lk 9:23), az önfeláldozás (Róm 12:1) és bűnös vágyaink megtagadása (Róm 6:19). Önmagunkban és önmagunktól képtelenek vagyunk minderre, de a bennünk munkálkodó Szentlélek elvezet oda, ahol döntenünk kell: hogy a Lélek vezetésének engedünk-e inkább vagy a testnek. Amint az ember meghozta döntését, a Lélek megadja az engedelmességhez szükséges erőt. Végeredményben minden az akarat helyes működésétől függ. Nekünk kell döntenünk.

Amikor legközelebb valamilyen kísértés ér, abban a pillanatban gondolkozzunk el azon, hogy mit is jelent a szabad választás lehetősége! Nézzünk szembe a ténnyel, hogy miénk a döntés: Istennek vagy a bűnnek engedünk? Mit akarunk tenni: a bűnt választjuk, vagy inkább meghajlunk a Szentlélek előtt, kérjük erejét, hogy elnyerjük a győzelmet?

A Bibliából egyértelműen tudjuk, hogy Jézus jelenleg is végzi szolgálatát a mennyei szentélyben (Zsid 9:24). Mit értett akkor azon, hogy “eljövök tihozzátok”?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

Jézus testileg már nincs e földön, de itt van Lelke által, aki most Őt képviseli. A Lélek által valójában Krisztussal állunk kapcsolatban, szoros és bensőséges közösséget ápolhatunk vele.

A saját tapasztalataink szerint mi az, ami által kapcsolatba kerülhetünk Jézussal? Mi teremti ezt meg, mitől érezzük, hogy jobban megismerjük és megszeretjük az Urat? Milyen bibliaszövegek jutnak eszünkbe ezzel a kérdéssel kapcsolatban?

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1. Beszélgessünk a csütörtöki rész utolsó kérdésére adott válaszunkról! Milyen hasonló pontokat találtunk egymás válaszaiban? Mit tanulhatunk egymástól? Röviden összefoglalva, mi a kulcsa annak, hogy az ember valóban kapcsolatban álljon Krisztussal?

2. Mit válaszolnánk annak, aki elmondja: “Szeretem Jézust, akarok is engedelmeskedni neki, de úgy tűnik, újból és újból ugyanabba a bűnbe esem?”

3. Miközben a Szentlélek bennünk végzett munkájával foglalkozunk, miért olyan fontos mindig arra gondolni, hogy Krisztus áldozata az üdvösségünk alapja? Milyen veszélyek leselkednek ránk, ha elfeledkezünk erről a sarkalatos igazságról?

Szeretem a szombatiskolát. Imádságban többször kértem Istent, hogy adjon nekem valakit, akinek tovább adhatom az ott szerzett tudást, az ő üdvössége érdekében.

2004 júniusában elindultam a madaraimnak eleséget venni. A terménybolt nem volt nyitva, de szerdán nyitott a kiírás szerint. Legközelebb akkor mentem, de újra zárva találtam. Így jártam a harmadik héten is. Elpanaszoltam a szomszéd boltosnak, aki egy közeli üzlethez küldött. Ahogy keresgéltem a megadott címet a házak között, betévedtem egy udvarba, és ott találtam egy nyitott ajtót. Beszóltam, hogy én a terményboltot keresem. Egyszer csak halk csoszogást hallok a folyosó széléről, és megjelent egy aranyos kis öreg néni, megszólalt: “Kedveském, nem itt van a bolt, hanem a szomszéd udvarban.” Megköszönve el akartam menni, amikor újra megszólalt: “Én úgy szeretnék magával beszélgetni.”

Válaszoltam: “Kedves néni, én nem tudok másról beszélni, csak az Úr Jézus Krisztusról.” Nagy örömmel az arcán mondta: “Akkor tessék visszajönni, várni fogom.”

Végre megvettem a magokat, és visszamentem. Vilma néni elmondta a helyzetét, hogy már nem tud az utcán közlekedni, még a lakásban is gyakran elesik. Nagyon gyönge már, a szeme is igen rossz.

Szeretett beszélgetni a régi dolgokról. Kérdeztem, mi érdekli őt, mit olvasott a Bibliából. Meglepődve hallgattam, mi mindenre emlékezett. Kérte, látogassam meg újra. Nagyon várt engem mindig. Átvettem vele az aktuális szombatiskolai tanulmányt. Örült a Bibliának, amit vittem neki, nagyítót is kapott hozzá, hogy tudja olvasni. Mindig imádkozva indultam el hozzá. Szombaton az ebédszünetben is átmentem, vittem az énekeskönyvünket, nagy örömmel hallgatta énekeinket. A szomszédból átjárt egy asszony őt gondozni, aki először meg akarta tiltani az én látogatásaimat, de Vilma néni ragaszkodott az Isten igéjének hallásához, és rövidesen igazi jó barátságba kerültem vele is.

Egy alkalommal a fia megvárt és odalépett hozzám. Bemutatkozott, és mondta, hogy nagyon örül annak, hogy nem a szomszédokról, hanem értelmes dolgokról szól a beszélgetésünk (annak ellenére örült, hogy ő ateista volt).

Vilma néni sajnos télen megbetegedett, és januártól már nem tudott felülni sem, ezért ha szombatonként átmentem, csak az énekeinkkel tudtam vigasztalni.

Amikor legközelebb mentem hozzá, a bezárt kapun egy feketekeretes papírt találtam, rajta a felírással: “Vilma néni 2005. március 5-én, 83 éves korában elhunyt.”

Megköszönöm az Úrnak, hogy nem csak az ég madarainak táplálékáról gondoskodik, hanem az Isten igéjét is közvetíti rajtunk keresztül. Kértem az Úrtól, hogy vihessem valakinek az örömüzenetet, és kaptam Vilma nénit, akinek utolsó hónapjait betegségében az evangélium megkönnyítette.