SZOMBATISKOLAI  TANULMÁNY

3. tanulmány     2005 április 9 - 15.

 

KEMÉNY SZÍVŰ EMBEREK

„És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért. Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura” (Mk 2:27–28).

VIHARFELHŐK GYÜLEKEZNEK. Érthető módon, hamarosan kezdett kibontakoznia harc Jézus személye körül. Harcot vált ki, aki aszerint szól és cselekszik, amint a Megváltó.

De nem csak a gondokkal találkozunk. A szombati gyógyításon kívül láthatjuk, amint Jézus kiválasztja a szolgálatra tizenkét tanítványát, ezt a sokszínű csapatot, akik örökre megváltoztatták a világot. Azt is megfigyelhetjük, hogyan viszonyul Jézus földi családjához, mit tesz, amikor rokonai félreértik Őt és küldetését.

A legfontosabb pedig, hogy újból elgondolkozhatunk Megváltónk életéről és szolgálatáról, akinek minden szava és minden tette egyre mélyebb szeretetre késztet – annak ellenére, hogy néhányan azzal vádolták, hogy Sátán szövetségese, illetve szombatrontó.

A HÉT FŐBB KÉRDÉSEI: Miért gyógyított Jézus szombaton? Miért gyűlölték valójában a farizeusok? Mit próbáltak meg védelmezni? Mi a megbocsáthatatlan bűn? Miért éppen akkor beszélt Jézus a megbocsáthatatlan bűnről?

Vasárnap április 10.

A SZOMBAT LETT AZ EMBERÉRT (Márk 2:23–28)

Olvassuk el Mk 2:23–28 beszámolóját! Vizsgáljuk meg alaposan, mit is mondott Jézus az írástudóknak és a farizeusoknak! Mi húzódott meg Dávid tette mögött? Mit értett itt Jézus azon, hogy a szombat lett az emberért? Mire tanít ez a szombatünnepléssel kapcsolatban?

Jézus idejében két jellemző vonás különböztette meg a zsidó népet a többitől: nem sok istent imádtak, hanem az egy igaz Istent, és a hetedik napon nem dolgoztak. Évszázadokkal korábban, amikor még szabad nemzetként éltek, mindkét területen elbuktak: bálványimádásba estek, és a szombatot is megrontották. Az egymás után következő próféták mind-mind figyelmeztették őket arra a katasztrofális sorsra, amely felé haladnak, de mégis tovább csúsztak a lelki lejtőn. Végül fogságba jutottak: a tíz északi törzs Asszíria, Júda déli királysága pedig 140 esztendővel később Babilónia uralma alatt.

A babiloni fogságból visszatérve komolyan törekedtek arra, hogy elkerüljék azokat a hibákat, amelyek korábban önálló nemzeti létük elvesztéséhez vezettek. A szombat védelmében részletes listát készítettek arról, mit szabad szombaton tenni, és mit nem. A Mishnah, a zsidók pontokba szedett, hagyományos törvényrendszere a szombatnapon tiltott munkák 39 csoportját sorolja fel. E „főbb szabályokat azonban még számtalan aprólékos részlettel egészítették ki a szombatünnepléssel kapcsolatban. A legáltalánosabban ismert törvény talán az úgynevezett szombatnapi járóföld, a kb. 2000 könyöknyi, azaz egy kilométernél rövidebb távolság… Szombatrontásnak számított még a gyertyagyújtás, vagy ha a falra akasztott tükörbe belepillantott valaki… Törvénysértésnek tartották, ha valaki a földre köpött, mert ezzel talán egy fűszálat öntözött meg. Nem vihettek az emberek szombaton zsebkendőt magukkal, hacsak nem varrták egyik sarkát a ruhához, mert abban az esetben már nem zsebkendőnek, hanem a ruha részének számított” (The SDA Bible Commentary, 5. köt, 587. old.).

Míg a zsidó vezetők az aprólékos törvények megszállottaivá váltak, Jézus a dolgok lényegére tapintott rá. Áthúzta az emberi rendelkezéseket, és arra törekedett, hogy visszaadja a szombat eredeti célját, amiért alkotta azt. A szombatot a Teremtő nem tehernek, hanem gyönyörűségnek szánta, azért, hogy az istentisztelet, a pihenés, a gyógyulás napja legyen, más szóval az öröm napja, amely másokat is boldoggá tesz. A szombat Isten ajándéka az emberiségnek, de a rabbik teherré változtatták.

Hétfő április 11.

A MEGSZÁRADT KEZŰ EMBER

Olvassuk el Mk 3:1–6 verseit! Miért akarták a vezetők megölni Jézust? Azért, mert szombaton gyógyított, vagy volt más is a háttérben? Talán úgy érezték, hogy nagyobb dolog forog kockán? Lásd még: Jn 11:48; ApCsel 17:6.

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

Jézus ellenségei még az istentisztelet és az Isten dolgairól való elmélkedés napján, szombaton sem tudták elterelni gondolataikat Jézusról. Ahelyett, hogy befogadták volna szívükbe áldásait, amelyeket az Úr akart nekik adni a Szentírás olvasása, az ima és a testvéri közösség által, állandóan Jézust lesték, remélve, hogy találnak benne valamit, ami bizonyítja, hogy szombatrontó; közben ők maguk törték meg a szombatot – a szívükben.

Márk leírta, hogy Jézust elszomorította szívük keménysége. Nem amiatt volt kemény a szívük, amit a szombat megtartásával kapcsolatban hittek, hanem a Jézushoz való viszonyulásuk miatt. Meggyőződésük volt, hogy ez a tanító veszélyezteti hatalmukat, vallásukat és a népre gyakorolt politikai befolyásukat. Ezért gyűlölték annyira. Természetesen nem mondhatták el mindezt fennhangon, ezért kerestek kifogásokat, bármit, hogy vádolhassák Jézust, és gyengíthessék befolyását. Elvakította őket a félelem, hogy elveszítik hatalmukat. Ahelyett, hogy örültek volna a gyógyítás csodáin keresztül megnyilvánuló isteni hatalom láttán, Krisztust vádolták szombatrontással.

Olvassuk el Mk 3:4 versét! Miért nem válaszoltak Krisztus kérdésére az írástudók és farizeusok? Mit árult el hallgatásuk igazi szándékukról?

_______________________________________________________________

_______________________________________________________________

Félelmetes az a képességünk, ahogy a kegyesség és a szentség leplével palástolni tudjuk igazi szándékainkat. Ebben az az igazán rémítő, hogy nem csak mások előtt, hanem önmagunk előtt is álcázunk dolgokat. Hogyan győződhetünk meg róla, hogy vallási téren indítékaink tiszták, vagy mi is éppen úgy teszünk, mint a farizeusok?

Kedd április 12.

A TIZENKÉT APOSTOL (Márk 3:7–19)

Ez a tanulmány Jézus szolgálatának kiteljesedésével foglalkozik. Korábban elhívott egyeseket, hogy kövessék Őt, vagyis legyenek tanítványai. Ahogy hírneve növekedett és Galilea tájait járta, követőinek száma is gyarapodott. Eljött az ideje, hogy különleges munkára hívjon el néhány embert a sokaságból.

Mk 3:7–14 rövid, de annál élénkebb képet fest arról, milyen erős volt Jézus mozgalma Galileában ebben az időben. Mit mondanak ezek az igék Krisztus népszerűségéről? Miért hívott el egyeseket arra, hogy vele munkálkodjanak?

Népszerűségének csúcsán Jézus visszavonult a tömegtől, a hegyoldalra ment. Lukács fontos részletet árul el erről az alkalomról: a Mester imával töltötte az éjszakát (Lk 6:12). Jézus komoly döntés előtt állt, és szokása szerint Atyja tanácsát kérte.

Milyen két célja volt Jézusnak azzal, hogy tizenkét embert hívott el apostolának (Mk 3:13–19)? Milyen tágabb célt akart még ezzel elérni (Lásd: Mk 16:15; Mt 10:5–15)?

Az apostol jelentése: aki elküldetett. Jézus elküldte prédikálni és démonokat kiűzni a tizenkettőt. Arra választotta ki őket, hogy társai legyenek a szolgálatában, majd Atyjához való visszatérése után ők folytassák munkáját. Mielőtt azonban elküldené őket, egy ideig még vele kell lenniük, hogy megfigyeljék módszereit, és jellemük is hasonuljon Mesterükéhez.

Ez a tizenkét ember különbözött egymástól. Volt közöttük halász, vámszedő és egy zelóta, aki olyan hazafias párt tagja volt, amely az erőszak alkalmazásától sem riadt vissza. A vakmerő, lobbanékony Simon Péternek még sokat kellett tanulnia. Jakabot és Jánost is a hirtelen indulat jellemezte. Aztán ott volt Iskáriótes Júdás, aki később elárulta Jézust.

Olyan sok művelt, ékesen szóló, tudós, gazdag ember élt Izraelben, akikből látszólag sokkal jobb magot képezhetett volna Jézus új mozgalma számára, mégis őket választotta. Milyen tanulságok rejlenek ebben azzal kapcsolatban, hogyan ítéljük meg mások 1) látható jellemvonásait; 2) lelki fejlődésének lehetőségét; illetve azt, hogy 3) a szolgálatban résztvevők jellemének mely tulajdonságai fontosak?

Szerda április 13.

JÉZUS ÉS BELZEBUB (Márk 3:22–30)

Jézus túl sok csodát tett, és ezek túl látványosak voltak ahhoz, hogy le lehessen tagadni őket. Nem emberi erő működött benne, de a nyomában loholó kémek, akik alapot kerestek vádjaikhoz, nem akarták elismerni a nyilvánvaló tényt, hogy Jézus az Isten Fia. Ehelyett úgy próbáltak érvelni, hogy Jézus az ördöggel, Belzebubbal van szövetségben.

Hogyan válaszolt Jézus azoknak a vádjaira, akik Belzebub szövetségesének nevezték Őt (Mk 3:22–27)?

Jézus egyetlen egyszerű, ám hatásos válasszal cáfolta meg a törvény tanítóinak vádjait. Jézus éppen Sátán birodalmát rombolta le munkájával: kiűzte a démonokat, meggyógyította a betegeket, megszabadította az embereket a bűn és a rossz szokások rabságban tartó béklyóiból. Ez éppen az ellenkezője annak, ahogyan Sátán dolgozik. Ha Jézus Sátánnal lenne szövetségben, akkor Sátán munkáját végezné, az ő országát építené, és nem rombolná azt.

Miért beszélt Jézus a megbocsáthatatlan bűnről azután, hogy cáfolta ellensége vádjait? Mi volt az vádolóinak szavaiban és hozzá való viszonyulásában, amiért ilyen szigorúan figyelmeztette őket? Hogyan tették magatartásukkal éppen azt, amire Jézus figyelmeztette őket?

„A farizeusok, akiket erre Jézus figyelmeztetett, maguk sem hitték el az ellene felhozott vádat. Mégsem akadt egy sem a méltóságok között, aki a Megváltóhoz húzott volna. Szívükben hallották a Lélek hangját, mely Izrael Felkentjének jelenti ki Őt, és arra készteti őket, hogy vallják magukat tanítványainak. Jézus jelenlétének fényében felismerték szentségtelen voltukat, és kívánták az igazságot, melyre maguk nem tudtak eljutni. Csakhogy miután visszautasították Őt, túlságosan megalázó lett volna számukra, hogy Messiásként fogadják el. Miután ráléptek a hitetlenség útjára, túl büszkék voltak ahhoz, hogy belássák tévedésüket” (Ellen G. White: Jézus élete, 265. old.).

Ebben az összefüggésben megértjük-e a megbocsáthatatlan bűn fogalmát? Mit mondanál annak, aki azt hiszi, hogy már elkövette a megbocsáthatatlan bűnt? Miért bizonyítja éppen ez az érzés, hogy még nem követte el?

Csütörtök április 14.

JÉZUS ANYJA ÉS TESTVÉREI

Földi szolgálata során Jézus nem kapott támogatást saját családjától. János, a szeretett tanítvány egyszerűen fogalmaz: „Mert az ő atyjafiai sem hivének benne” (Jn 7:5). Édesanyja, Mária szíve mélyén ott őrizte a gyermeke születésének és kicsi korának eseményeit (Lk 2:19, 51), mégsem fogta fel teljesen, milyen küldetéssel jött Jézus, a Messiás a földre.

Mit akartak tenni Jézus rokonai, amikor látták, mekkora tömeg veszi körül, és még evésre is alig marad ideje (Mk 3:20–21)?

Az új protestáns fordítás így adja vissza Mk 3:21 versét: „Amikor ezt meghallották hozzátartozói, elindultak, hogy elfogják, mivel azt mondták: magán kívül van”. Talán azok a vádak sértették őket, hogy az ördöggel volna szövetségben. De a legnagyobb problémát az okozhatta, hogy a vallási vezetők nem voltak hajlandók elfogadni Jézust, noha ők éppen azt várták tőlük, hogy felkarolják mint Izrael szabadítóját, aki megmenti népüket a gyűlölt rómaiaktól.

Elemezzük, mit mondott Jézus, amikor hírt kapott, hogy Mária és a testvérei a ház előtt állnak és őt keresik! Igaz lenne, hogy Jézus nem törődött földi családja tagjaival? Mit értett azon, amikor azt mondta, hogy: „aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem, nővérem és az én anyám” (Mk 3:31–34; lásd még: 5Móz 30:20; Mt 7:21; Jn 15:14; 1Jn 5:3)?

Másutt Márk megnevezi Jézus testvéreit: Jakabot, Józsefet, Júdást és Simont. Azt is elmondja, hogy lánytestvérei is voltak (Mk 6:3). Józsefet, Mária férjét nem említi az író e történet kapcsán. Jézus fiútestvérei itt és más alkalommal is úgy viselkedtek Jézussal, mint öccsükkel: megmondták neki, mit tegyen, irányítani akarták. Ez azt jelzi, hogy József korábban már házas volt, majd megözvegyült, és így vette el Máriát feleségül. Feltételezhetjük, hogy amikor Jézus elkezdte szolgálatát, József már nem élt, ezért nem esett szó róla.

Feltámadása után családja tagjai már másként tekintettek Jézusra. Testvéreiről azt tudjuk meg a Bibliából, hogy pünkösdkor a hívők között voltak (ApCsel 1:14), Pál pedig „apostolnak” nevezi Jakabot, az Úr testvérét (Gal 1:19).

Hogyan segíthetünk annak, akinek hite miatt problémái vannak családtagjaival? Milyen bátorítást találhatunk a mai tanulmányban?

Péntek április 15.

TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Tekintsük át Jézus hét szombati csodáját, s figyeljük meg, melyiket miért tette; milyen tanulságokat szeretett volna megtanítani általuk, és hogyan fogadták azokat ellenségei (Lásd: Mk 1:21–28; Mk 1:29–31; Mk 3:1–6; Lk 13:10–17; Lk 14:1–4; Jn 5:1–15; Jn 9:1–41)? Olvassuk el Ellen G. White: Jézus élete című könyvéből A szombat (229–236. old.), Választa tizenkettőt (237–243. old.) és Kik az én testvéreim? (264–270. old.) című fejezeteit!

MEGBESZÉLENDŐ KÉRDÉSEK:

  1. Milyen elveket idézhetnénk egy új hívőnek, ha megkérdezne a szombatünnepléssel kapcsolatban? Mit válaszolnánk neki, és miért? Érdemes megbeszélni az osztályban, hogyan lehet ehhez a témához közelíteni!

  2. Milyen különbség van aközött a két megközelítés között, 1) ha azért ünnepeljük meg a szombatot, mert Isten megparancsolta; vagy 2) azért, mert szeretjük Jézust, és követni akarjuk Őt? Hogyan változtat a belső hozzáállás a szombatünneplés tartalmán?

  3. Miért olyan nehéz olyasvalakivel dolgozni, akiben farizeusi lelkület van, vagyis aki elfojtotta szívében a Szentlélek késztetését? Milyen módszerrel próbálnál segíteni neki? Minden esetben túl késő annak, aki elkövette a megbocsáthatatlan bűnt? Nem térhet meg senki ebből a bűnből? Ha valaki elkövette a Szentlélek elleni bűnt, ez azt is jelenti, hogy már túl késő a megtérésre?

ÖSSZEFOGLALÁS: Jézus a szombat Ura, és szombati tetteivel bizonyította hatalmát. Rettenetes példája az emberi szív keménységének, hogy a vezetők, akiknek a legjobban kellett volna tisztelni Jézust, elzárkóztak tőle, noha azt hirdették magukról, hogy teljes buzgalommal és hittel szolgálják Istent. Ez figyelmeztetés mindenkinek, aki azt hiszi, hogy az Urat szolgálva éli életét.

KACSKARINGÓS UTAKON

Keresztény családban nevelkedtem, vasárnaponként templomba jártunk, a Bibliát is gyakran olvastuk. Fiatal koromban azután elszakadtam a gyülekezettől, mert kötöttségektől mentes életre vágytam. El akartam feledkezni Istenről, a hitről. Élveztem ezt az életet, míg nem találkoztam egy igen különös emberrel, aki más volt, mint a többi keresztény, akit addig ismertem. Én magam is meglepődtem azon, hogy egyre inkább szívesen hallgattam, amikor a hitéről beszélt. Taxisofőrök voltunk mind a ketten, egy cégnél dolgoztunk.

Ha nem volt forgalom, általában együtt falatoztunk a kollégákkal, söröztünk, cigarettáztunk, és így vártunk a hívásra. Furcsának tartottam, hogy ilyenkor a barátom nem csatlakozott hozzánk. Azt is furcsállottam, hogy szombatonként sosem dolgozott. Nem beszélt erőszakosan a hitéről, de példájának és szavainak rendkívüli hatása volt rám. Mégis eltelt pár év, mire újra elkezdtem gyülekezetbe járni, egy protestáns közösségbe. Ma úgy érzem, Isten munkálkodott az életemben, újra hitre ébresztett. Sokat tanultam ebben a közösségben a bibliatanulmányok és az imaórák alkalmával. Elfogadtam Krisztust, egyre aktívabb tagja lettem a gyülekezetnek.

Igazi fordulópont azonban talán mégis akkor következett be az éltemben, amikor kiderült, hogy a feleségem halálos beteg. A temetése után sokat töprengtem azon, hol is lehet most, a mennyben, vagy a sírban. Egyre többször olvastam a Bibliát. Egyszer épp a templom harangtornyába akartam felmenni, amikor gyűrött, ázott könyvet találtam a lépcsőn A hetednapi adventisták hitelvei címmel. Kíváncsi lettem, és beleolvastam. Furcsa szektának tartottam az adventistákat, de arra gondoltam, hogy a tanításaik ellentmondásaira biztosan rávilágít a Szentírás, így nem vezethetnek félre. Ekkoriban egy adventista honlapra is rábukkantam, ahol a holtak állapotára, a szombat kérdésére, a törvény és a kegyelem összhangjára, a hit és a cselekedetek kapcsolatára, valamint Krisztus második visszajövetelének módjára vonatkozó kérdéseimre világos és egyértelmű válaszokat találtam a Bibliából. Nagyjából ekkor hívott meg valaki egy Jelenések szemináriumra, amelyet szintén adventisták szerveztek a szomszéd városban. Minden előadáson részt vettem, és rádöbbentem, hogy Isten Lelke vezetett az egyházához, amely megtartja Isten parancsolatait és Jézus hitét. Megkértem az adventista lelkipásztort, hogy készítsen fel a keresztségre.

Ma is hálás vagyok egykori kedves kollégámnak, aki az életével, szavaival újból felkeltette érdeklődésemet, és ismét felébredt a hitem.

Dayton Cutright egy westoni kórházban dolgozik Nyugat-Virginiában, gyülekezetében örömmel prédikál és tanít.