a végidő eseményei – 8.

A féken tartott szelek és az elpecsételés

I. Bevezetés

II. Az Isten pecsétje

III. Az elpecsételtekről

 IV. Az elpecsételés célja

V. A nyomorúság ideje VI. A 144.000 mennyei osztályrésze

 

Tartalomjegyzék

Összesítőlap

Főoldal

 

I. Bevezetés

1.  A végidő eseményeivel összefüggésben miért fontos foglalkoznunk a 144.000 elpecsételéssel kapcsolatos kérdéssel?

–  Mert a Jelenések hetedik fejezetében a 144.000 elpecsételéséről adott leírás csak egy közbeiktatott magyarázó szakasz a 6. és 7. pecsét közzé, ezért ennek a megértése hozzájárul ahhoz, hogy a pecsétekben adott kinyilatkoztatást jobban megérthessük.

   Isten ebben a leírásban ad választ arra a felmerülő kérdésre, hogy „ki állhat meg” Jézus előtt, amikor dicsőségének királyiszékében visszajön.  Jel. 6,17.

2.  Mi indokolja ennek a kérdésnek a felvetését, hogy „ki állhat meg” Jézus előtt, miért került bele a prófétikus kinyilatkoztatásba ez a kérdés?

–  Mert a hat pecsét folyamatos felbontása közben egyértelművé vált, hogy az egész világ teljesen megromlott, még a kereszténység is.

–  Ilyen háttéren logikus kérdésként vetődik fel, van-e egyáltalán valaki, aki megállhat Isten dicsőségének megjelenése előtt.

   „Kicsoda szenvedheti el az ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az ő megjelenésekor?” Mal. 3,2.  -  lásd még:  Náh. 1,6. 

–  „Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, amik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!” Lk. 21,36.

–  Mivel Jézus visszajövetelével kapcsolatban újra és újra felmerül ez a gondolat és kérdés, ezért szükséges megkeresni azt a választ, amit a Biblia ad erre.

3.  Milyen prófétikus környezetben kapja János azt a látomását, amiben a 144.000 elpecsételt bemutatása történik?

–  János apostol két helyszínen, és két részletben kap választ erre a felmerült kérdésre.

  A látomás első részében arról kap kinyilatkoztatást, hogy azok közül, akik ekkor, Jézus visszajövetelének időpontjában a földön élnek, kik állhatnak meg előtte.

–  Megállhatnak a mi Istenünk szolgái, az elpecsételt 144.000.  Jel.  7,3-4.

  A látomás második részében már a Mennyben szemlélheti a kérdésre adott választ.

–  A látomás színtere ugyanaz, mint a hétpecsétes könyv felnyitásakor, vagyis az Isten királyiszéke előtt állva kap választ. Jel.  7,10-12;  5,11-14.

–  Láthatja az üdvözültek teljes seregét, akik méltóvá tétettek arra, hogy megállhassanak a szentséges Isten színe előtt.

  Vagyis látja azt a megszámlálhatatlan sokaságot, akik Ádámtól a kegyelemidő lezárásáig a megváltás részesei lettek.  Jel.  7,9.

–  De itt a királyiszék előtt lát egy különálló csoportot is, akikről azt a kinyilatkoztatást kapja, hogy ők a nagy nyomorúságból jöttek, ebből következően ők képezik az elpecsételt 144.000-tJel. 7,13-14.

4.  Minek a jelképe az a „szél”, ami a „Földnek négy szeglete” felől akar fújni, aminek visszatartására parancsot kapnak az ott álló angyalok?

–  A próféciák jelkép rendszerében a „szél” mindig valamilyen háborúra és politikai forrongásokra vonatkozó kijelentés. lásd:  Dán. 7,2;  Jer. 25,32.

–  A „Földnek négy szeglete” pedig, ahonnan a szelek feltámadhatnak, a Föld négy égtáját jelenti. Ésa. 11,12;   Ezék. 7,2/b;  42,16-20.

–  A Biblia ezzel a képpel azt akarja kifejezni, hogy ebben az időben semmilyen irányból sem fújhat a szél, vagyis lehetőleg egyáltalán ne legyenek olyan kiterjedésű háborúk, amik az evangélium hirdetését végleg megakadályoznák.

5.  Melyik történelmi korra, illetve háborús eseményre lehet vonatkoztatni a „szelek” elengedésének próféciáját?

–  Különböző nézőpontból vizsgálva, mindenhonnan annak megerősítését kapjuk, hogy az elpecsételéssel kapcsolatos szelek elengedésének visszatartása az 1848-as európai forradalmakra vonatkozó kijelentés.

  Másrészt ebben az időben egész Európában feltámadt a forradalmak szele, szinte minden országban megjelent a forradalom.

  „Az európai hatalmak megrendülése nem jelenti az ég erősségeinek megrázását, - mint néhányan tanítják - hanem ez a haragvó nemzetek lázongása.”  (TL 30,f.)

–  A hetedik trombita próféciája is erre az időszakra jelzi azt az eseményt, amikor „megharagudtak a pogányok”, ekkor jött el „a halottak ideje, hogy megítéltessenek”, vagyis az 1844-ben megkezdődött vizsgálati ítélet. Jel. 11,18.

  Amikor az angyalok kezdték elengedni a szeleket, határozott utasítást kaptak, még tartsák vissza, hogy az Isten szolgáinak elpecsételése megtörténhessen.

6.  Van-e valamilyen üzenete a kinyilatkoztatásban annak a részletnek, hogy a közbeavatkozó angyal napkelet felől lép be az események színterére?

–  Az angyal napkelet felől való jövetelének több jelentéstartalma is lehetséges.

–  Napkelet, az Istentől való küldetés jövetelének az irányát jelenti a Biblia kinyilatkoztatásaiban.

  Mert „Izráel Istenének dicsősége napkelet felől jön”. Ezék. 43,2-4.

–  „Mert a miképpen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugtáig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is.” Mt. 24,27.

–  Jelentheti viszont a jövetel módját is, ahogy a felkelő nap kezdetben csak gyenge fénnyel tündököl, de eljut a teljes délig, így van az elpecsételő angyal munkája is.

II. Az Isten pecsétje

1.  A napkelet felől jövő angyal az élő Isten pecsétjét tartja a kezében, de tudhatjuk-e azt, hogy miből áll ez a pecsétet, és milyen információkat foglal magába?

  A Szentírásban a „jel”, „jegy”, „pecsét” szavak, azonos jelentéssel bíró kifejezések.

  Mivel ez az angyal „az élő Isten pecsétjét” tartja a kezében, ezért ez a pecsét az Isten tulajdonát képezi, és Istennel kapcsolatos információkat kell tartalmazzon.

  A pecsét, mint azonosító jel, általában mindig a valakivel való összetartozás tényét fejezi ki, illetve a pecsét birtokosának a tulajdonjogát fejezi ki a megpecsételt személy vagy tárgy felett.

  Isten és az ember közötti kapcsolatnak többféle jegyével, illetve pecsétjével találkozunk a Biblia feljegyzéseiben.

 

Isten ígéretének jele

a szivárvány íve az égen

1Móz. 9,12-13.

A szövetség jele

körülmetélkedés – ma a keresztség

1Móz. 17,11.

A hit által tulajdonított igazság pecsétje

Krisztus igazsága

Róm. 4,11.

A megváltottságunk pecsétje

a Szentlélek általi elpecsételés

Eféz. 4,30.

A megszentelésünk jele

a szombat

Ezék. 20,12.

Az Istenhez tartozás örök jele

a szombat

Ezék. 20,20;  2Móz. 31,17.

Az Isten iránti hűség jegye

a szombat

Ezék. 9,4.

 

2.  Honnan tudhatjuk azt, hogy az előzőekben felsorolt pecsétek közül, melyik volt a János által látott elpecsételést végző angyal kezében?

  Pecsét csak olyasmi lehet, ami a Jelenések könyvének 7. fejezetéből ismert szelek elengedésének idején jelent meg új világosságként Isten népe számára.

  Mivel a szelek elengedésének idején kezdődött el a harmadik angyal üzenetének hirdetése, ezért ebben az időben csak a szombat képezheti azt a pecsétet.

  A Jelenések könyve 14. fejezetében színre lépő harmadik angyal arra kapta a megbízatását, hogy az emberek figyelmét Isten törvényére irányítsa, azon belül pedig különösen a negyedik parancsolatra, mint Isten pecsétjére, és azokat ezzel elpecsételje.

  Ez az angyal ugyanis olyan embereket gyűjt össze, akikről azt az ismertetőjelet kapjuk máshol, hogy „megtartják az Isten parancsolatait”. Jel. 14,12.

  Az adventista úttörők éppen az 1847-48-as években ismerték fel a Tízparancsolat tanulmányozása közben a szombat jelentőségét, és fogadták el igazi nyugalomnapként.

  Mindebből az is következik, hogy a Jelenések 7. fejezetében színre lépő angyal valójában azonos a 14. fejezet harmadik angyalával, illetve az Ezékiel által látott elpecsételő angyallal.  Jel. 14,12; ‒ Ezék. 9.3-4;  11.

  „A harmadik angyal kötegekbe köti, vagy elpecsételi őket a mennyei csűrök számára… Angyal, aki külön választja a búzát a polyvától, a tiszta búzát egybegyűjti, illetve elpecsételi a mennyei csűrök számára.” (TL 75,1. 104,3.)

3.  Szükséges tudnunk azt is, hogy Isten miért éppen a szombatot választotta ki, és használja pecsétként ebben az időben?

  Mert egy pecsétnek olyan információkat kell tartalmazni, amiből azonosítani lehet a pecsét tulajdonosát, és azokat az információkat, amik feljogosítják az elpecsételésre.

  Istenről egyedül a Tízparancsolat negyedik pontja ad ilyen részletes információt.

  A törvényadó neve                                 Az Úr  (JHVH)

  A törvényadó méltósága                       A te Istened

  A törvényadáshoz való jog alapja         Ő a teremtő Isten

  Ezért a szombattal kapcsolatos leírás, nem csupán a Tízparancsolat egyik pontját képezi, hanem ennél sokkal jelent a Bibliában található kinyilatkoztatások szerint.

  A „szombat” a megszentelő Isten elismerésének a jele.  Ezék. 20,12;  2Tim.  3,1-5.

  A „szombat” az Isten tekintélye és hatalma elfogadásának a jele.  Ezék. 20,20.

  A „szombat” a teremtő Isten elfogadásának a jele.  2Móz. 20,8-11.

4.  Az előzőeken kívül mi az, ami hozzájárult még ahhoz, hogy a szombat lett Isten pecsétje, illetve a szombat iránti hűség lett az elpecsételés feltétele a végidőben?

  Mert a végidő nagy lelki küzdelemben éppen a szombat megtartása és megszentelése fogja képezni az Isten iránti hűség megkülönböztető jelét.

  A történelmi idők folyamán ugyanis megjelent egy „törvénytaposó” valláspolitikai hatalom, aki feladatának tekintette, hogy Isten törvényét megváltoztassa, éppen azon a kritikus ponton, ahol a törvényadó hatalmának a jelét viseli magán.  Dán. 7,25.

  A prófétai írások már jó előre jelezték ennek a hatalomnak a feltámadását, és a célját is: véli, hogy megváltoztatja a törvényt;”, Isten gyanánt mutogatva magát”  Dán. 7,25. ‒ 2Thess. 2,3-4;  8-9;

  A prófétai írások azonban arról is beszélnek, hogy el fog jönni az az idő is, amikor Isten a hűséges gyermekei által újra visszaállítja a megrontott törvényt, a szombat jelentőségének ismeretét az eredeti helyére. Ésa. 58,12-13;  56,3-7.

  Ésaiás szerint ők lesznek Istennek azok a fiai, akik a törvényen esett rontást helyreállítják a szombattal kapcsolatban. Ésa.  58,12;  56,3-7.

  A szombat, és a belőle nyert áldások elfogadása rostálja meg, és választja szét ebben az időben, az Isten szolgáit a névleges keresztényektől.

  A harmadik angyal, az üzenetének hirdetése által végzi az elpecsételést.

III. Az elpecsételtekről

1.  Az elpecsételtekkel kapcsolatban azt a kijelentést, miszerint az ő számuk 144.000, valóságos számnak kell tekinteni, vagy pedig jelképes értelemben kell figyelembe venni?

–  Mivel a Jel. 7. fejezetben adott látomásban szinte mindent jelképesen kell értelmezni, ezért a kinyilatkoztatásban nem is találunk semmilyen utalást sem arra, hogy a számokra vonatkozó részt valóságos számnak kellene tekinteni.

  Az angyal magyarázatában az Izráel fiainak törzséből való 12.000-s szám is jelképes értelmű kijelentés, ellenkező esetben ugyanis eleve-elrendelésnek kellene tekinteni a törzsekből való meghatározott számú kiválasztást, főként azért, mert mindegyik törzzsel kapcsolatban azonos szám van megadva.

  Ha azonban a végidő eseményei között, a „késői eső” által végzett „nagy aratás” munkájára gondolunk, akkor ez, már önmagában is érvényteleníti azt az elképzelést, hogy a 144.000 a megváltottak létszámát meghatározó valóságos szám lenne.

–  „Ez a munka ama pünkösdnek napjához lesz hasonló… Az evangélium nagy munkája Isten hatalmának nem kisebb megnyilvánulásával fog záródni, mint amely annak kezdetét jellemezte… Ezrek fogják az intést az egész világra szétvinni… Egy nagy szám fog az Úr oldalára állni.” (NK  544,1.)

2.  Mi a válasz arra a felvetésre, miszerint a Jel. 7. fejezetében bemutatott 144.000, és a megszámlálhatatlan nagy sokaság valójában ugyanaz a csapat, és a prófécia így akarja jelezni, hogy a megadott számot jelképesen kell érteni?

  Ezt a felvetést nem lehet elfogadni, hiszen János apostol beszámolója szerint két helyszínen történik a látomása, és az abban látottak nem erősítik ezt meg.

–  Figyelembe kell venni, hogy a 144.000 seregét először a földi eseményekkel összefüggésben látja János, miközben az elpecsételésük történik, a nagy sokaság szemlélésével viszont már egy újabb látomása kezdődik a Mennyben.

–  Ezért írja János azt, hogy azután láttam”, vagyis ekkor már nem a földi eseményeket figyeli, hanem a mennyei trón körül történő eseményeket látja. Jel. 7,9/a.

–  A két csoport azonosításának ellentmond még az a körülmény is, hogy János az Isten trónja körül az üdvözültek teljes seregét látja állni.

  De miközben látomása közben végig pásztázza tekintetével az isteni trón és a Bárány előtt állókat, először a „nagy sokaságon” akad meg a tekintete, akik „minden nemzetből, ágazatból, népből és nyelvből” való megváltottak. Jel. 7,9.

–  Később azonban a vének egyike, egy másik csoportra irányítja figyelmét, akik külön állnak a többiektől, ezért kérdezi azt Jánostól:Ezek, akik fehér ruhákba vannak öltözve, kik és honnét jöttek?” Jel. 7,13.

–  Sokakat megtéveszt a látomásnak az a részlete, miszerint kétszer is történik említés arról, hogy valakik „fehér ruhákba” vannak öltözve. Jel. 7,9;  13.

–  Az adott kijelentésben azonban nem a fehér ruha említése kap hangsúlyt, hanem az adott csoportra való rámutatás: Ezek…” itt, „kik és honnét jöttek?”. Jel. 7,13.

–  A fehér ruhába öltözöttséget egyébként sem lehet egy kiválasztott csoport kiváltságának tekinteni a Mennyben, hiszen ott minden megváltott ember fehér ruhába lesz felöltözve, ez ugyanis a bűntelenségük szimbóluma. Mk. 16,5;  Csel. 1,10;  Jel. 4,4.

  Az ekkor kapott értesülései alapján, a későbbi látomásokban már teljes határozottsággal ismerte fel, és azonosította be a 144.000-t, de egyetlen alkalommal sem nevezi őket úgy, a „megszámlálhatatlan nagy sokaság”.  Jel. 14,1-5;  15,2-3.

  (1)- A trónhoz legközelebb azok állnak, akik egykor Sátán ügyéért buzgólkodtak, de aztán tűzből kikapott üszögként mélységes, lelkes odaszentelődéssel követték Megváltójukat. (2)- Majd azok következnek, akiknek jelleme a hazug és hitetlen környezetben jutott el a keresztény tökéletességre, akik tisztelték Isten törvényét, amikor a keresztény világ érvénytelennek mondta, (3)- és azok az embermilliók, akik a korszakok hosszú során mártírként szenvedtek hitükért. (4)- Mögöttük pedig a „nagy sokaság, amelyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból és népből és nyelvből... a trón előtt és a Bárány előtt...fehér ruhába öltözve és az ő kezeikben pálmaágak.”  (NK 590,3.)

3.  Időben mikor történik az elpecsételés, egy folyamatos eseménynek kell tekinteni, vagy a történelemnek egy adott pillanatában bekövetkező eseménynek?

  Mivel az elpecsételés az európai forradalmak idején kezdődött, és a harmadik angyal üzenetének hirdetése és munkája is ebben az időben kezdődött, ezért az elpecsételést egy folyamatos eseménynek kell tekinteni.

–  „A földön élnek emberek, akik már a 80-90 éves kort elérték. A magas kor természetes következményeit láthatjuk gyengeségeikben. De ők hisznek Istenben és Isten szereti őket. Rájuk nyomta pecsétjét, és azokhoz fognak tartozni, akikről azt mondja az Úr: „Boldogok a halottak, akik az Úrban haltak meg mostantól fogva.”  (SDA BC  7.  köt. 982.)

  Akik viszont élve érik meg Jézus eljövetelét, azok egy eseményhez kötötten részesülnek az elpecsételésben.

  „Az Úr világosan megmutatta nekem, hogy a fenevad képe készen lesz a kegyelemidő lezárása előtt, s ez lesz Isten népe számára a nagy próba, amely által örök sorsuk eldől... Ez lesz az a próba, melyben Isten népének ki kell tartania, mielőtt el lehetnek pecsételve.”  (SDA BC 7. köt.  967.)

 „Közvetlenül, mielőtt belépünk a nyomorúság idejébe, elnyerjük az élő Isten pecsétjét.”  (SDA BC 7. köt. 968.)

4.  Milyen lelkiállapotban kell lenni azoknak, akik elpecsételésben részesülnek?

  János apostol leírja, hogy a lelki tisztaság milyen színvonalára kell eljutni azoknak, akik az elpecsételtek közé akarnak kerülni. Jel.  14,4-5.

–  „Isten pecsétje sohasem lesz egy tisztátalan homlokra nyomva. Sohasem kerül egy becsvágyó férfi, vagy egy világot szerető nő homlokára. Sohasem kerül egy kétszínű férfi, vagy egy csalárd nő homlokára. Akik ezt a pecsétet elnyerik, azoknak Isten előtt szennyfolt nélkül kell megállni.” (5Test.  216,2.)

  Ezékiel próféta viszont arról ad képet, hogy az egyházon belül az elpecsételtek nem különülnek el a bűnös életet folytatóktól, hanem csak azoktól a bűnöktől határolódnak el, amiket azok gyakorolnak.  Ezék.  9,4.

IV. Az elpecsételés célja

1.  Mi a célja Istennek az elpecsételéssel, miért jelöli meg így az övéit, ebben a történelmi korban?

–  Lepecsételni valamit azt jelenti, hogy hitelessé és változhatatlanná tenni, megőrizni abban az állapotban, amilyen a lepecsételés pillanatában volt.

–  A 144.000 elpecsételésével is ez a célja Istennek, az Istenhez tartozás végleges és megváltoztathatatlan tényét hivatott kifejezni. Jel. 22,11.

–  A nagy nyomorúság idején, az egész világot érő csapások alatt Isten pecsétje fog védelmet biztosítani Isten gyermekei számára, mint annak idején az egyiptomi csapások idején az ajtófélre kent vér az Izráelitáknak. 2Móz. 12,13.

–  Az elpecsételés az egész örökkévalóságra kiható következménnyel is bír, Jézus ugyanis különleges feladatra különíti el az elpecsételteket, és különleges jutalomban részesíti őket.

–  Mint ahogy Lévi törzse Izráelben, úgy a 144.000 is a templomi szolgálatra lesz elkülönítve: „Ezért vannak az Isten királyiszéke előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában”. Jel. 7,15.

–  Ebből következően a többiektől megkülönböztetetten, közvetlenebb kapcsolatban lesznek Jézussal, mint „örökkévaló Főpap”-pal, ezért ők Jeruzsálemben, vagy annak közvetlen környezetében fognak lakni.

  Amikor Jézus ellátogat a teremtett világ különböző részeire, akkor ők „követik a Bárányt, valahová megy”. Jel. 14,4.

2.  A Jelenések fenevadjával ellentétben Isten miért csak a homlokon pecsétel el, miért a homlok elpecsételése válik hangsúlyossá? Jel. 7,3;  14,1;  Ezék. 9,4.

  A homlok ebben az esetben az értelem, a gondolkodás, a szabad akarati döntés, a meggyőződés jelképe.

  Ez a jelkép azt hirdeti, hogy Isten senkit sem kényszerít engedelmességre, elpecsételt szolgái minden esetben önként vállalják az engedelmességet.

  Mivel a szombat a megszentelődés jele, ezért nagyon fontos figyelni arra is, hogy a szombattal való megpecsételés által az Atya neve kerül a homlokra, ami az Ő jellemét és természetét fejezi ki.  Jel.  14,1.  v.ö:  2Móz.  34,5-6.

–  Mindebből az következik, hogy az elpecsételtek életében az Atya jelleme és természete kell kialakuljon, és láthatóvá váljon.

  Jézus is ilyen módon ismertette meg az egész világgal az Atya nevét: megismertettem velük a te nevedet”, vagyis élete és cselekedetei által bemutatta az Atya jellemét. Ján. 17,6;  26.

V. A nyomorúság ideje

1.  A vének egyike azt mondta Jánosnak, hogy a 144.000 a „nagy nyomorúságból” jött, de mikorra tehető a Föld történelmében ez a nyomorúságos idő?

  A Szentírás két helyen beszél egyetemes nagy nyomorúságról. Dán.  12,1;  Mt.  24,21.

–  Az alaposabb vizsgálat azonban felfedi, hogy a kinyilatkoztatás két nyomorúságos időről tesz említést, és mindkét nyomorúságos idő egyedülálló a maga nemében.

–  Az egyik nyomorúság csak Isten népét éri, ellenük támad.  Mt.  24,9.

–  Jézus tanítása szerint ez a nyomorúság azonban egy bizonyos időben megszűnik, és az emberiség történelme viszont folytatódik tovább.  Mt.  24,21.

  „És nem is lesz soha”, ezzel Jézus utalást ad a történelem jövő idejére.

  Ezt a nyomorúságot a pogány és keresztény Róma kegyetlen keresztényüldözésével lehet azonosítani.

  Ez a nyomorúság véget ér, mielőtt a végidő jelei megkezdődnének. Mk. 13,24;  Mt. 24,29.

  A másik nyomorúság viszont a hitetlen világot fogja érni, Isten büntető ítéleteiként a hét csapásban.  Dán. 12,1;  Jel. 16. fejezet

–  Ez a nyomorúság akkor kezdődik, amikor Jézus befejezi főpapi szolgálatát, és mint Mihály fejedelem a küzdőtérre lép, amikor Isten népe megszabadul.

  Ez az esemény azonosítható az Isten bosszúállásának napjával, amely a hét utolsó csapásban nyilvánul meg, amikor Jézus dicsőséges visszajövetelével együtt az igaz halottak feltámadása is megtörténik. Jel. 14,10;  16,1; ‒ Dán. 12,2; I. Thess. 4,16;  Jel. 14,10; 16,1.

2.  Hogyan jöhetnek a „nagy nyomorúságból” az elpecsételtek, hiszen a hármas angyali üzenet hirdetésének kezdetétől már sokan meghaltak közülük?

  Jézus visszajövetelét megelőző nyomorúság ideje alatt lesz egy olyan feltámadás, amikor csak némelyek támadnak fel, de mindkét csoportból.  Dán. 12,2.

  Ez alkalommal igazak és gonoszok egyszerre, egy időben támadnak fel, egy bizonyos cél érdekében.

–  A gonoszok közül azok támadnak fel, akik átszegezték Őt, akik halálának közvetlen okozói voltak.  Mt. 26,64;  Jel. 1,7.

  Így válik lehetségessé, hogy Jézus dicsőséges visszajövetelét az élőkkel együtt megláthassák.

  Az igazak közül pedig a 144.000-hez tartozó elpecsételtek támadnak fel, akik 1844 óta meghaltak, mivel ők egy megkülönböztetett csoportot képeznek a megváltottak között.

  „Mindazok, akik a harmadik angyal üzenetébe vetett hittel haltak meg, megdicsőülten jönnek elő sírjukból...”  (NK  567,1.)

  Ez a vegyes összetételű feltámadás teszi lehetővé, hogy Jézus dicsőséges megjelenésekor a 144.000 elhalt tagjai, már mint élők jönnek Jézus elé a nagy nyomorúságból.

  Ezért mondja róluk János később, hogy ők „áron vétettek meg az emberek közül”, vagyis az élő emberek közül fogja Jézus megszabadítani őket a dicsőséges visszajövetelekor. Jel. 14,4/b.

  Bármilyen rövid ideig is, de benne éltek a nagy nyomorúságban és így tapasztalatból ismerik azt, ezért ténylegesen is onnan szabadítja meg őket Jézus megjelenése.

3.  Dániel azt írja, hogy „abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben”, de milyen körülményekből teljesedik ez a szabadulás? Dán. 12,1.

  Az élők megszabadulnak az ellenséggé vált emberek halálos üldözéséből, a különböző rejtekhelyekből, ahol elbújva vészelték át ezt az időszakot.

  Ez a kijelentés a bűn világának nyomorából és szenvedéseitől való megszabadulást is jelenti.

  A korábban meghalt elpecsételtek pedig a halál fogságából is megszabadulnak, vagyis a feltámadás által, a föld porából.

3.  Milyen eseményekkel kell szembenézni az elpecsételteknek a nagy nyomorúság ideje alatt?

  Közvetlenül a nyomorúság kezdete előtt lejár a kegyelemidő, noha ezt senki sem tudja, mert minden folytatódik tovább ugyanúgy minden, csak a csapások bekövetkezéséből lehet erre következtetni..

  Ebből következően Jézus befejezi közbenjáró szolgálatát, ami azt jelenti, hogy ebben az időszakban a szenteknek közbenjáró nélkül kell megállaniuk.

  Akkor Noéhoz, Dánielhez és Jóbhoz hasonlón a szentek csak a saját lelküket lesznek képesek megszabadítani az ellenséges befolyás alól. Ezék. 14,16;  20.

  Ez az időszak a szentek számára is nehéz lesz, mivel elkezdődnek a csapások a gonoszokon, ami viszont valamilyen szinten az igazakat is fogja érinteni.

  Jézus ugyanis azt ígéri az elpecsételteknek, hogy a szabadulás után már a csapásokból következő szenvedés többé már nem fogja érni őket. Jel. 7,16.

  Azért kapják ezt az ígéretet, mert a szabadulásuk előtt mindezt valamilyen szinten nekik is el kellett viselniük, annak ellenére, hogy Isten az oltalmazó takaróját kiterítette a választottak fölé.

  Ugyanakkor a testi nyomorúsággal párhuzamosan Sátán egy rendkívüli lelki küzdelmet indít az elpecsételtek ellen, amit a prófécia „Jákób küzdelmének éjszakája” névvel mutat be. Jer. 30,5-7.

4.  Miért hasonlítja Isten ezt az eseményt Jákób küzdelmének éjszakájához, miben nyilvánul meg akkor ez a lelki küzdelem Isten népe életében?

  Jákóbhoz hasonlóan ők is félnek az őket körülvevő veszélytől, az üldözéstől és a haláltól, noha annakidején Isten Jákóbot is biztosította a személyes jelenlétéről és védelméről. 1Móz. 32,1-2.

  Ez a lelki küzdelem tusakodást jelent a lelkükben, a lelkiismeretükben, a korábban elkövetett bűnök miatt, mert Sátán azt akarja tudatosítani bennük, hogy Isten nem bocsátotta meg a bűneiket, ezért jön rájuk most az ellenség támadása.

5.  Meddig tart a szenteknek ez a lelki küzdelme, és milyen kimenetele lesz?

  Jákób is csak az Úr Angyalától kapott kinyilatkoztatásból tudta meg, hogy győzött, úgy a végidő szentjei is, Istentől kapják majd meg ezt a felszabadító kijelentést.

  A 7. csapás kezdetével egy rendkívüli eseménysorozat kezdődik, aminek keretében Jézus bejelenti Atyja felé azt az igényét, amit a közbenjáró imájában mondott el: „Akiket nékem adtál, akarom, hogy ahol én vagyok, azok is én velem legyenek.” Jn. 17,24.

  Akkor „azoknak sápadt, remegő ajkai, akik hitükhöz erősen ragaszkodtak, győzelemkiáltásban törnek ki.” (NK 566,f.)

VI. A 144.000 mennyei osztályrésze

1.  Mire irányítja figyelmünket az a tény, hogy a 144.000 elhaltjai nem a többi igazakkal együtt támadnak fel, hanem azt megelőzően?

–  Jézus egy békeszövetséget akar kötni a 144.000-rel, a később feltámadó szentektől függetlenül, mivel ennek a szövetségnek az ígéretei csak rájuk vonatkozik.

  „A sírok megnyíltak s azok, akik hitben haltak el a harmadik angyali üzenet alatt, akik megőrizték a szent szombatot, megdicsőülve jöttek elő porágyukból, hogy meghallják a békének ama szövetségét, melyet Isten köt meg azokkal, akik parancsolatait megőrizték.”  (TL  248,f.)

–  Isten ezzel a korábban bekövetkező részleges feltámadással erősíti meg azt, hogy a 144.000 tagjai nemcsak az élő szentekből áll, hanem 1844-től kezdődően gyűjtetnek össze.

  Ez az Istennel kötött békeszövetség egyúttal a fenevad képe felett aratott végső győzelem diadalmas örömünnepe is.

  „Midőn Isten kimondta az örökké tartó áldást azok felett, akik megdicsőítették Őt azzal, hogy megtartották a szent szombatot, hangos diadalkiáltás hangzott el a fenevad képe felett.”  (TL 248,1.)

  Ugyanakkor ez a különös feltámadás teszi lehetővé, hogy a 144.000 elhalt tagjai is az élő „emberek közül” jönnek Jézus elé, a megváltottak „zsengéiként”. Jel. 14,4.

–  Bármilyen rövid ideig is, de benne éltek a nyomorúságban, és így tapasztalatból ismerik azt, ezért mondható rájuk, hogy „jöttek a nagy nyomorúságból”, onnan szabadította meg őket Jézus megjelenése. Jel. 7,14.

2.  Miben különbözik egymástól a 144.000 két tábora, ‒ a korábban meghaltak, és akik halált nem látva élték meg Jézus dicsőséges visszajövetelét?

  Mivel a 144.000-t a harmadik angyal üzenete gyűjtötte össze, ezért az angyal is megemlékezik az üzenet hitében elhaltak sorsáról.  Jel.  14,13.

–  „Boldogok a halottak”

–  Ezek a halottak meg vannak különböztetve a már korábban elhalt igazaktól:  „mostantól fogva”, azaz 1844-től fogva.

–  De ezek a halottak meg vannak különböztetve azoktól is, akik élve érik meg Krisztus dicsőséges megjelenését.

  Azért van ez a megkülönböztető ígéret, mert ők már a 144.000 elpecsételthez tartozhatnak, és azok kiváltságos jutalmában részesülhetnek.

–  Úgy tartoznak a 144.000-hez, és úgy részesülnek azok kiváltságos jutalmában, hogy nem kell végig szenvedniük a nagy nyomorúságos időt, és Jákób lelki küzdelmének az éjszakáját.

  A 144.000 elhalt tagjainak boldogságáról Dániel próféta is beszélt.  Dán. 12,12.

  A Jel. 14,13. a kiegészítését, illetve folytatását képezi a Dániel által adott kijelentésnek: „Boldog aki várja és megéri...” és „mostantól fogva” hal meg.

  Ez a két prófétai kijelentés együtt mutat rá az 1844-es időpontra.

3.  Mi lesz a 144.000 kiváltsága az örökéletben, milyen speciális szolgálatra választotta ki őket Jézus, és különítette el a többi megváltottak seregétől?

  A 144.000 egyik osztályrésze az lesz az örökkévalóságban, hogy az Isten templomában végeznek szolgálatot, az Isten trónja előtt.  Jel. 7,15.

–  Ez a tény azt jelenti, hogy a 144.000 papi szolgálatot fog végezni Jézus mellett a mennyei templomban, az Isten királyiszéke előtt.

  Valószínű, hogy Lévi törzséhez hasonlóan ők nem kapnak elkülönített örökséget az Új Földön, hanem az Új Jeruzsálemben fognak lakni Jézussal és az Atyával. Jel. 7,15/b.

  Amikor János azt írja, hogy az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik” mármint a 144.000-rel, ez azt jelenti, hogy együtt fognak lakni az Istennel az Új Jeruzsálemben. Jel. 21,3.

  Isten ugyanis át fogja helyezni uralkodásának központját a Mennyből, az Új Jeruzsálembe.

  „Ezek azok, akik követik a Bárányt, valahová megy.”  Jel. 14,4.

  Valószínű, hogy a papi szolgálatukból adódó kiváltságukkal kapcsolatos az, hogy szüntelen Jézus társaságában élhetnek, és elkísérhetik Őt a teremtett világban tett különböző útjaira is.

  Az első advent idején az emberek mindent készek voltak elhagyni azért, hogy az ember Jézus közelében lehessenek.

  Mennyivel nagyobb öröm, boldogság és egyben kiváltság Jézus közelében élni akkor, amikor Ő az egész világmindenség Uraként megy a teremtett világban egyik helyről a másikra.

  Amikor már nemcsak egy-két alkalommal élvezhetik Jézus közelségének kiváltságát, hanem az egész örökkévalóság állandó közössége lesz ez.

  A „fenevad”, elleni küzdelemben elviselt hátrányos helyzetekért, illetve a nyomorúság idejének testi és lelki szenvedéseiért, messzemenően kárpótolja őket Jézus és az Atya.  

  „Mert a Bárány, aki a királyiszéknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könnyet.” Jel. 7,17.

  Ez az ígéret többet mond annál, minthogy csak egyszerűen kíséretként követhetjük Jézust az univerzumban tett útjain.

  Sokkal inkább azt jelenti ez, hogy Jézus örömet és boldogságot akar nekünk szerezni és ezért visz el bennünket különböző helyekre és ezeken az alkalmakon különleges áldásokban is részesít minket.