4. - Az Isten háza feletti ítélet

.

Ítélet „az Istennek házán”

Ha megpróbáljuk összerakni a Bibliában található isteni kijelentéseket a vizsgálati ítélettel kapcsolatban, akkor azt találjuk, hogy az Isten népéhez tartozók megítélése hamarabb lesz, mint a kárhozatra jutók megítélése. Vagyis az emberi család megítélését két egymástól teljesen különálló alkalommal fogja Isten elvégezni. „ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában.” (2Tim. 4,1.). Péter apostol is azt erősíti meg, hogy első alkalommal az Isten házanépéhez tartozó emberek lesznek megítélve, a gonoszokat pedig majd egy másik alkalommal. „Mert itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán, ha pedig először mi rajtunk kezdődik, mi lesz azoknak a végök, akik nem engedelmeskednek az Isten evangyéliomának?” (1Pét. 4,17.). János apostol pedig az egésznek koronájaként azt mondja el, hogy Jézus a dicsőséges visszajövetelekor már a meghozott ítélet jutalmaként hozza magával az örök életet a megváltottaknak: „az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek” (Jel. 22,12.).

Azok tartoznak Isten házanépéhez, akiknek neve az élet könyvébe be lett írva, akik életük folyamán valamikor elfogadták Jézus Krisztust személyes Megváltójuknak. Mert az élet könyve „a Bárányé, aki megöletett a világ megalapítása óta” (13,8.), mert ez a könyv Jézus Krisztus személyes tulajdonát képezi. Ebbe a könyvbe csak akkor kerül bejegyzésre bárkinek a neve, amikor a személyes döntése alapján élő közösségbe került Jézus Krisztussal, az örök élet adományozójával. Jézus ezért mondta azt a tanítványainak, hogy „azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben” (Lk. 10,20.).

Péter apostol pünkösdi prédikációjából pedig több alapvető isteni kijelentés között tudhatunk meg egy halvány részletet az Isten általi megítélésünk idejéről. Az összegyűlt zsidók kérdésre válaszolva Péter azt mondja: „Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljőjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől. És elküldje a Jézus Krisztust, aki néktek előre hirdettetett.” (Csel. 3,19-20.). Vagyis ebben a pillanatkép próféciában Péter sorba rakja a majdan bekövetkező eseményeket, és a „bűntörlő kegyelem” ítéletének eseményét „a felüdülés ideje”, vagyis a Szentléleknek a „késői eső”-ben való kiárasztása, és „Jézus Krisztus” dicsőséges visszajövetele elé teszi.

Amikor Jézus jutalomként hozza magával a visszajövetelekor az örökélet ajándékát, akkor ezt csak az ítélethozatal után teheti meg. Isten igazságosságával lenne ellentétes, ha Ő másként járna el. Isten ugyanis az egész Menny nyilvánossága előtt megtartott ítéletében mondja ki a megváltottak feletti végső döntését. Ez következik abból, hogy az Ő trónjának az alapja „igazság és jogosság” Zsolt. 89,15;  97,2.).

Ugyanakkor viszont olyan kijelentést nem lehet találni a Bibliában, hogy Ádámtól kezdve a korszakokon át, Isten mindig, minden egyes ember esetében, esetleg a haláluk pillanatában mondta volna ki a végső ítéletét.

Erre a ítéletre azért van szükség, hogy még Jézus dicsőséges visszajövetele előtt legyen megtartva, mert amikor vissza fog jönni, akkor ennek már eldöntött ténynek kell lenni, hogy ki részesülhet az igazak feltámadásában, illetve az élők átváltozásában. Mert „maga az Úr… leszáll az égből: és feltámadnak először akik meghaltak Krisztusban.” (1Thess. 4,16.). „Azután mi, akik élünk, akik megmaradunk az Úr eljöveteléig” (1Thess. 4,15;), „mindnyájan elváltozunk” (1Kor. 15,51.). Vagyis Jézus dicsőséges visszajövetele előtt Isten egyértelművé akarja tenni, hogy az emberi család tagjai közül kik azok, akik „Krisztusban” haltak meg, vagy éppen még az élők között vannak. Jézus a vizsgálati ítéletben meghozott döntéseivel teremti meg annak az alapját, hogy kinek hozza magával az örök élet jutalmát, kik részesülhetnek a megváltásban, mert „az én jutalmam velem van, hogy megfizessek mindenkinek” (Jel. 22,12.).

Ezért igen fontos, hogy a jelenleg élő nemzedék legyen tisztában azzal, hogy mikor kezdődik ez az esemény, amikor Jézus elkezdi meghozni ezeket a végleges döntéseit népe felett. Mert az ekkor kimondott ítéletek végérvényesek és visszavonhatatlanok, és az emberek örök sorsát határozzák meg. Ez az ítélkezés nem csak egy látszat cselekmény, hanem nagyon is komoly, hiszen elmarasztaló ítéletek is születnek, akiknek kitörlik a nevüket az élet könyvéből. Ők lesznek azok, akiknek Jézus azt fogja mondani, hogy „Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők” (Mt. 7,23.).

Az ítéletről szóló üzenetnek ezért kell eljutnia minden emberhez, hogy élhessen az Isten adta kegyelem lehetőségével. Ez az üzenet érvényben lesz mindaddig, amíg az emberek megtérésének lehetősége véget nem ér. Amikor viszont Isten úgy látja, hogy mindenkinek lehetősége volt a személyes választásra és döntésre, akkor kimondja a minden ember sorság meghatározó végleges döntését. „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is.” (Jel. 22,11.).

Mivel Jézus tölti be a bírói tisztséget az ítéletben, ezért mondhatta azt Pál apostol teljes joggal, hogy „mindenképpen üdvözítheti azokat, akik Ő általa járulnak Istenhez” (Zsid. 7,25.). Mert Ő már csak azok esetét viszi tovább az Atya elé, akiket elfogadott barátainak, és akik megőrizték ezt a barátságot Vele. Az Atya viszont jóvá hagy minden elé vitt ügyet, mert a végső ítélettétel jogát teljesen átadta a Fiúnak.

„Eljött az ő ítéletének órája”

Amiképpen - az „árnyék” szolgálatban - a földi szentély megtisztításának is meg volt az Isten által elrendelt ideje, hasonlóképpen van ez a nagy valóságban, a mennyei szentély megtisztításának esetében is. Isten Igéje két helyen is ad kinyilatkoztatást az ítélet idejének kezdetére vonatkozóan.

Először Dániel könyvében találkozunk arra utaló kijelentéssel, hogy az emberi történelemnek melyik időszakában fog ez az esemény a nagy valóságban bekövetkezni. Ilyen előre eldöntött terv szerint kellett a Megváltó megszületésének is egy előre meghatározott időben bekövetkezni, és megszületni az emberi családba: „Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, a ki asszonytól lett” (Gal. 4,4.). Ugyanígy lett meghatározva Isten megváltói tervében az „Istennek háza” megítélésének időpontja is, mert „itt az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán” (1Pét. 4,17.).

A mennyei angyal azt mondta Dániel prófétának, hogy még „Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága” (Dán. 8,14.), az eredetiben „megtisztíttatik a szenthely” Ez a kijelentés az „árnyék” szolgálat engesztelési napjára emlékeztető kijelentés, amikor jelképesen az egész évben áthárírított bűnöktől lett megtisztítva a templom, és lettek végleg eltörölve a korábban megbocsátott bűnök. Ennek a „bűntörlő kegyelemnek” az eseménye kell megkezdődjön a nagy valóságban a próféta által kijelentett időben.

Később pedig, amikor a mennyei angyal meg akarja értetni Dániellel a korábban adottt kinyilatkoztatást, akkor elmondja neki, hogy mi a kiindulási pontja annak a kijelentésének, amit a próféta nem értett meg. Eszerint „Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől” (Dán. 9,25.) indul az az időegység, ami rámutat a „bűntörlő kegyelem” tisztító eseményének kezdetére. Az angyal szerint mindent a Jeruzsálem újjáépítésére vonatkozó rendelet kiadásra kerülésének időpontjától kell számolni.

Ennek az előre jelzett prófétikus eseménynek a beteljesedése i.e: 457-ben kezdődött, amikor Artaxerxesz Longimánus, Perzsa uralkodó hazaengedte a zsidó népet a fogságból, és megengedte nekik, hogy újra felépítsék országuk fővárosát, Jeruzsálemet, és benne Istenük házát, a templomot, amihez még anyagi támogatást is adott. A prófétikus kijelentés által előre mutató esemény beteljesedése pedig i.u: 1844-ben kellett bekövetkezzen. Mivel a prófécia eseménye a régi időszámítási ciklus szerint indult el, vagyis az évek akkor a tavasz első újholdjával kezdődtek, ezért a megadott időegység beteljesedése is eszerint, vagyis 1844 tavaszán ért véget.

Az angyal által adott időegységet a bibliai próféciákra jellemző nap-év elv alapján kell figyelembe venni. A Bibliában több helyen is találkozhatunk ezzel a törvényszerűséggel. „Én pedig meghatároztam néked az ő vétkük éveit napok száma szerint” (Ezék. 4,5). A jelenések könyvében hasonlóképen adja meg Isten a prófétikus idő tartalmát. A jelképes „fenevednak” adott időröl azt mondja: „adaték néki hatalom, hogy cselekedjék negyvenkét hónapig” (Jel. 13,5.), ami harminc napos átlag hónappal számítva 1260 napot, vagyis évet jelent, ami a tengerből feljövő „fenevad”-nak, vagyis a Pápaság korlátlan uralkodásának idejét határozza meg i.sz: 538-tól, 1798-ig.

Isten ítéletének kezdetével kapcsolatban a másik meghatározó igei kijelentés a Jelenések könyvében található, ahol azt tudhatjuk meg, hogy ennek az ítéletnek elérkezett az ideje. Ebben a prófétikus írásban Isten egy felszólító kijelentéssel kapcsolja össze az ítélet idejéről adott kijelentését: „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája” (Jel. 14,7.).

Ebben a kijelentésében két nagyon fontos dologra kell irányítani a figyelmünknek. Az apostol azt állítja, hogy elérkezett, vagyis „eljött az Ő ítéletének órája”. Itt azonban azonnal meg kell jegyezni, hogy ez Istennek egy olyan ítélkezésére utaló kijelentése, amikor embereknek még van lehetőségünk változtatni az életükön, az Istenhez való viszonyulásukon. Vagyis a kegyelem ideje még tart felettük, miközben az ítélet már megkezdődött a meghalt igazakon Ádám idejétől fogva. A teljes üzenet ugyanis felszólítja az embereket arra, hogy „Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait.” (Jel. 14,7.). Vagyis ez az ítélet egy folyamatos esemény a Mennyben, amely 1844-ben kezdődött el, de az ekkor élő generációknak még lehetőségük van a megtérésre, még mielőtt rájuk kerülne a sor az ítéletben.

Isten minden nagyobb esemény bekövetkezése előtt figyelmezteti az emberi családot a rá váró veszedelemre, és az ezzel kapcsolatos döntés fontosságára. Így volt ez a múltban is mindig, ezért így kell történnie ennek Jézus Krisztus dicsőséges visszajövetele előtt is. Mielőtt Isten kegyelem nélküli ítéletei sújtanák a világot, Isten egy utolsó figyelmeztetést küld a világ népei számára.

Isten ezzel a különleges üzenettel hívja fel az emberek figyelmét az ítéletnek erre az időpontjára. A Jelenések könyvének 14. fejezetében három angyal jelenik meg, akik az örökkévaló evangyéliomot hirdetik „a föld lakosainak… minden nemzetségnek ágazatnak, nyelvnek és népnek” (Jel. 14,6.), és ebben az üzenetben kerül kijelentésre, hogy „eljött az ő ítéletének órája” (Jel. 14,7.). Amíg az Isten evangéliumának ezt az üzenetét meg nem ismerte minden ember, és meg nem hozták a saját döntésüket, addig a második advent dicsőséges eseménye nem fog bekövetkezni.

Mindezek hátterén tehát azt kell kimondani, hogy ez a fenti kijelentés egy olyan ítélet kezdetére utal, amikor már elkezdődött az ítélet, de a kegyelem ajtaja még nyitva áll az emberek számára. Isten ugyanis szeretné megszólítani az embereket, hogy még időben térjenek meg, mert Isten vágya az, „hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson” (1Tim. 2,4.),  „hogy valaki hiszen Ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (Jn. 3,16.).

Az angyal által meghirdetett ítéletre való figyelmeztetésre azért van szükség, mert amit ekkor kimond Jézus ítéletként, az a döntése végleges és visszavonhatatlan, ezért az emberek örök sorsát határozza meg. „Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is.” (Jel. 22,11.). Ez az üzenet viszont érvényben lesz mindaddig, amíg az emberek megtérésének lehetősége véget nem ér, amíg a kegyelem lehetősége véglegesen be nem zárul.

Látszólagos ellentmondás

A Bibliában esetenként eléggé nyomasztó kijelentésekkel találhatunk a megítéltetésünkkel kapcsolatban, amelyek sokakból csak szorongást és félelmet váltanak ki. Pál apostol ugyanis azt mondja, hogy mindenki aszerint lesz megítélve „amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt” (2Kor. 5,10.). Jakab pedig még azt is világossá teszi, hogy ebben az ítéletben a Tízparancsolat előírásai alapján lesz megvizsgálva minden cselekedetünk, sőt még a kimondott szavaink is: „úgy szóljatok, és úgy cselekedjetek, mint akiket a szabadság törvénye fog megítélni” (Jak. 2,12.). Ebben az ítéletben semmit sem tudunk elrejteni Isten elől, hiszen Isten a szívünk indítékait is jól ismeri, ezért „minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz legyen az” (Préd. 12,16.).

Az elítéltetésünkhöz pedig elég az is, ha a törvénynek csak egyetlen pontját nem tartottuk meg, mert aki „vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös” (Jak. 2,10.). Ebben az esetben Isten úgy tekint a vétkezőre, mintha a törvénynek egyetlen pontját sem tartotta volna meg, mivel a szeretet alapelvét töri meg egyetlen törvénypont elleni életvitelével.

Vannak olyan szempontok is, amik az előző kijelentéseket nemhogy feloldanák, hanem látszólag még inkább csak súlyosbítják. Isten tudja, hogy a bűn hatalma miatt a cselekedeteink önmagukban nem mindig tudják hűen kifejezni az igazi lényünket, ezért Isten nem csupán a külső, látható cselekedetek alapján fog megítélni bennünket, hanem a szív belső indítékait és szándékait vizsgálva, a szívben lezajló cselekmény alapján mondja ki az ítéletét. „Mert az Úr nem azt nézi, amit az ember. Mert az ember azt nézi, ami a szeme előtt van, de az Úr azt nézi, ami a szívben van.” (1Sám. 16,7/b.). Ezért Isten figyelembe veszi, és bűnnek ítéli meg azt is, amikor még tényleges cselekmény nem történt ugyan, de a szívben a vágyak és a kívánságok szintjén átélésre került a bűnös cselekmény. Jézus ezért jelentette ki a hegyi beszédében azt: „Valaki asszonyra tekint gonosz kívánság okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.” (Mt. 5,28.), és a Tízparancsolat tizedik pontjában is ezért fogalmazódik meg az, hogy „Ne kívánd…” (2Móz. 20,17.).

A Biblia tanulmányozása közben azonban fellélegezhetünk, mert találhatunk olyan kijelentéseket is, amelyek mintha teljesen ellent mondanának az előbbieknek. A Szentírás másik nagyon határozott üzenete ugyanis azt mondja ki, hogy a Krisztusban élő emberek nem az általuk elkövetett cselekedetek alapján lesznek megítélve. „Mert kegyelemből tartattatok meg hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” (Eféz.  2,8-9.).

Eszerint úgy tűnik, hogy az általunk megélt cselekedetek nem minősülnek érdemszerző tényezőnek az Isten ítéletében, mert az üdvösséget csak kegyelemből nyerjük el, cselekedetek nélkül, Isten ajándékaként. Pál apostol ezért imádkozott úgy, hogy „találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből” (Fil. 3,9.), mert tudta, hogy a saját jócselekedetei nem tudnának üdvösséget biztosítani számára.

Ezek a látszólagos ellentmondások, hiányos ismeretek mellett, jogosan válthatnak ki vegyes érzéseket és gondolatokat. Azt is sugallhatják, mintha Isten nem akarna a jócselekedeteinkre figyelni, de a törvénytelen és bűnös cselekedeteinkre viszont annál inkább. Ezért fogalmazódnak meg az emberekben olyan kérdések, hogy akkor mi az igazság, megítéli Isten a cselekedeteinket vagy nem? Jelentőségük van a cselekedeteinknek az ítéletben vagy nincs? Egyáltalán, mit ítél meg Isten, amikor meg kell állnunk előtte, milyen módon ítélkezik felettünk? Van valamilyen kapcsolat az üdvösségünk és a törvény szerinti cselekedeteink megítélése között?

Mit vizsgál és ítél Jézus

Az ítélettel kapcsolatos örömhír lényegét úgy lehet a legrövidebben megfogalmazni, ahogyan azt Pál apostol mondja el. A megítéltetésünkkel kapcsolatos örömhír szerint „nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak” (Róm. 8,1.). Ez a kijelentés azonban így önmagában még hagyhat bennünk némi kérdést, mert nem ad választ arra, hogy miért nincs kárhoztatásunk, és mit jelent nekünk Isten ítéletben az a tény, hogy Jézus Krisztusban vagyunk.

Jézus Krisztusban lenni mindenekelőtt egy jogi helyzetet teremt részünkre Isten ítéletében. Krisztusban lenni ugyanis azt jelenti, hogy helyet cseréltünk egymással, ezért ettől fogva úgy gondolhatunk az ítéletre, mintha mi éltünk volna olyan tökéletes életet, mint amilyet Jézus élt. Jézus is ezért kér bennünket arra, hogy „maradjatok Én bennem” (Jn. 15,4.). Ha ugyanis Jézussal hit által helyet cseréltünk, és Benne élünk, akkor már bizodalmunk lehet az ítélet napjához, mert „amint Ő van, úgy vagyunk mi is e világban”  (1Jn. 4,17.), mivel az Ő bűntelen élete a miénk lett, nekünk lett tulajdonítva.

Az ítélet eseményének leírásában van egy nagyon fontos részlet, amiről soha nem szabad elfeledkeznünk, mindig figyelnünk kell rá, mint olyan örömhírre, ami a reménységünknek egyik legfontosabb alapkövét képezi. A vizsgálati ítéletben ugyanis nem a bűnös által elkövetett cselekedetek lesznek elővéve vizsgálatra, hanem a Jézusban neki tulajdonított tiszta és szent élet.

Az ítélkezés alapját az „élet könyve” képezi, ahol azok neve van bejegyezve, akik életük folyamán Jézus Krisztust elfogadták személyes Megváltójukként. Mert az élet könyve „a Bárányé, aki megöletett a világ megalapítása óta” (13,8.), vagyis ez a könyv Jézus Krisztus személyes tulajdonát képezi. Ebbe a könyvbe csak akkor kerül bejegyzésre bárkinek is a neve, amikor a személyes döntése alapján élő közösségbe került Jézus Krisztussal, az örök élet adományozójával, mert elfogadta Őt személyes Megváltójaként.

Ezért az ítélkezés mindenekelőtt azt fogja megvizsgálni, hogy a bejegyzésre került emberek megmaradtak-e Krisztusban, megmaradtak-e ebben a kiváltságos állapotban vagy nem. Ha igen, akkor Jézus parancsára minden bűnt és álnokságot eltörölnek a nevük mellől, amik a korábbi életüket terhelték, hogy az ítéletben kizárólag Jézus igazságába öltözötten „ünnepi ruhában” (Zak. 3,4.) állhassanak meg.

A Jézus igazságába való felöltözés azt jelenti, hogy a bűnös neve alatt ténylegesen nem a bűnös által elkövetett cselekedeteket fogják megvizsgálni, hiszen azok el lettek törölve. A bűnös tettei már elnyerték méltó büntetésüket a Golgotán. Ezért most a Jézus cselekedetei kerülnek megítélésre a megigazult bűnös neve alatt, mert Jézus neki ajándékozta a saját igaz és bűntelen életét.

Amikor János apostol azt írta: „Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint Ő van, úgy vagyunk mi is e világon”, (1Jn. 4,17.) akkor ezt a bizakodás valóságos reménységének erősítése miatt írta. Ha igazi szeretet-kapcsolat van közöttünk, - mármint Krisztus és mi közöttünk - akkor semmitől sem kell félni, akkor bizodalommal tekinthetünk előre az ítélet napjára. „A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.” (1Jn. 4,18.).

Pál apostol hitéleti tapasztalata, és a belőle következő életváltozás felvet előttünk néhány önvizsgáló kérdést, aminek fényében át kell gondoljuk a jelenlegi életünket és Istennel való kapcsolatunkat. El tudtál-e jutni arra a felismerésre, hogy Krisztusban mindent megnyerhetsz, amire ebben az életben és az eljövendőben szükséged lehet? Tudsz-e bizakodva előre tekinteni az ítélet napjára, mert határozottan hiszed, hogy nem a saját cselekedeteidben, hanem Jézus Krisztus igazságába öltözötten állhatsz majd meg ott?

Amikor az első angyal üzenete Isten ítéletének idejére hívja fel a figyelmünket, akkor közvetve a Krisztusban felajánlott kegyelem ajándékának lehetőségére emlékeztet. Krisztusban ugyanis, Krisztus igazságába öltözötten, bizakodva, boldogan és örömmel várhatjuk megítéltetésünket, mert egy tökéletesen bűntelen élet birtokosai vagyunk. Krisztusban már most „örök életünk van”, ezért a legfontosabb dolog amit tehetünk, hogy állhatatosan őrízzük a krisztussal való élő közösségünket. Ezért Krisztusban boldog reménységgel várjuk nemcsak megítéltetésünket, hanem a Jézus dicsőséges visszajövetelének beteljesedését is. Ettől az örömhírtől válik evangéliummá a hármas angyali üzenetnek az ítéletről adott kinyilatkoztatása.

Adja a jó Isten, hogy a Jézussal való élő közösségből következően mindenki számára tudjon megmaradni örömhírként az ítélet üzenete, ez a szívünket-lelkünket melengető isteni üzenet.