2. - A bűntörlő kegyelem, mint Isten ítélete

.

A bűnbocsátó kegyelem

Egy keresztény ismerősömmel beszélgettem arról, hogy Isten miként rendezi el a bűneinket, amikor hozzáfordulunk a bocsánatkérésünkkel. Eközben azt mondtam az Isten megbocsátó kegyelméről, hogy az csak egy feltételes kegyelem. Ezen nagyon meglepődött, és zavarában először csak annyit tudott mondani, hogy „ezt mégis hogyan gondolod Istenről”?

Majd még mielőtt megmagyarázhattam volna a kijelentésemet, elkezdte idézni a Bibliából a saját gondolatainak igazolásaként a következő igéket. „Amilyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.” (Zsolt. 103,12.). „Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban! Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!” (Mik. 7,18-19.).

Később többször találkoztam ezzel az elképzeléssel, hogy amikor Isten megbocsátja a bűnöket, akkor az a bűn végleges rendezését jelenti. A valóság azonban ennél összetettebb. Ezért szükségesnek tartom megjegyezni, hogy az Isten szerinti bűnrendezés két részletből áll, és ezt nem egyszerre gyakorolja. Van ugyanis „bűnbocsátó kegyelem”, és van „bűntörlő kegyelem”. Ahogy említettem is, a „bűnbocsátó kegyelem” csak feltételes kegyelem.

Egy Sátán által meghamisított istenkép alakította ki azt az ismeretet, mely szerint a Golgota keresztjénél befejeződött a megváltás eseménye. Az ilyen módon gondolkodó emberek csak annyit ismernek Istenből, hogy Ő a szeretet, aki végtelenül kegyelmes és irgalmas a bűnössel szemben. Újabban egyre többen hangoztatják Jézusnak azt a kijelentését, hogy „aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.” (Jn. 5,24.). Ez szerintem is egy csodálatos kijelentés Jézustól, de nem szabad a teljes Írás összefüggéséből kiemelve önmagában értelmezni, mert hamis következtetést lehet levonni belőle. Tudni kell azt, hogy a Biblia Istenéből nemcsak a szeretet és a kegyelem teljessége ismerhető meg, hanem az igazságosság teljessége is. Az igazságos Isten pedig nem tekint el a bűn büntetésétől, mert akkor önmagával hasonulna meg. Amikor Mózenek bemutatkozott, akkor is ezt a kettősséget emelte ki Önmagáról. "Az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja büntetlenül" (2Móz. 34,6-7.).

Ezékiel próféta mond el egy nagyon fontos szempontot a feltételes kegyelemről: „Ha az igaz elhajol az ő igazságától, és gonoszságot cselekszik, minden utálatosság szerint, melyeket a hitetlen cselekedett, cselekszik, nemde éljen-é? Semmi igazságairól, amelyeket cselekedett, emlékezés nem lészen: gonoszságáért, melyet cselekedett, és az ő vétkéért, mellyel vétkezett, ezekért meg kell halnia.” (Ezék. 18,24.). Ezékiel itt olyan emberről beszél, aki a Megváltóba vetett hite által már igaz emberré lett, Isten megbocsátotta a múltban elkövetett bűneit. De ha ez „az igaz elhajol az ő igazságától, és gonoszságot cselekszik”, akkor Isten visszahárít rá mindent, amit korábban megbocsátott, ezért „semmi igazságairól, amelyeket cselekedett, emlékezés nem lesz… meg kell halnia”.

Jézus az adós szolga példázatával mondta el ugyanezt az isteni alapelvet. Ez a példatörténet többek között azt mutatja be, hogy az Isten bűnbocsátó kegyelmének gyakorlása még nem az utolsó és végleges esemény a bűnrendezéssel kapcsolatban. Ha valaki nem jól élt a bűnbocsátó kegyelemmel, - mint a példázatbeli adós szolga - akkor a bűntörlő kegyelmet már nem nyerheti el, mert Isten minden korábban elengedett bűnét visszahárítja rá. A példázat elmondása végén a szolga ura is visszahárított minden tartozást a szolgára, és „átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mind, amivel tartozik” (Mt. 18,34.). Ezután pedig az összegző szavaival még egy nagyon fontos kijelentést tesz Jézus: "Ekképpen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek” (Mt. 18,35.).

Ez a szolga azokat jelképezi, akik már átélték tapasztalati élményként a megbocsátás és a megigazulás boldogító érzését, amit Dávid fogalmaz meg a 32. zsoltárban. „Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.” (Zsolt. 32,1-2.).

Noha Istennek az egész világegyetem békéjét és biztonságát védő törvénye szerint „a bűn zsoldja halál” (Róm. 6,23.9), és erre már az első emberpárt is figyelmeztette és megtanította, Ő azonban nem hajtotta végre azonnal ezt az ítéletét. Édentől fogva kész volt kegyelemben részesíteni a bűnöst, megelőlegezni számára a „bűnbocsátó kegyelmet”. Mert Istenről ugyan azt jegyzi fel a Szentírás, hogy „irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú. Aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt:” (2Móz. 34,6-7.). De ugyanott azt is kimondja, hogy a bűnt „nem hagyja büntetlenül”. Ezért az igazságszolgáltatás végrehajtását, vagyis a bűn büntetését elhalasztotta egy későbbi időre, hogy megváltó kegyelme szerint más módon legyen végrehajtva.

Isten Édenben egy ígéretet adott az embernek, miszerint egy Szabadítót fog támasztani, aki legyőzi a bűnt és a bűn szerzőjét, Sátánt. Majd ez a Szabadító a bűnös helyére állva átvállalja a bűn büntetését, az Ő bűntelen életét pedig a bűnbánó bűnösnek tulajdonítva jogot biztosít számára az örök élethez. Ezzel állítja helyre azt, amit Ádám elrontott és elveszített. Ez azonban csak egy később bekövetkező esemény lesz, addig pedig Isten megelőlegezett „bűnbocsátó kegyelmét” kell igényelni hit által minden bűnbánó bűnösnek naponta.

Ettől kezdve a hitben élő emberek érdeklődésének legfőbb tárgya az volt, hogy minél többet megismerhessenek Isten szabadító kegyelméből. Az ezzel kapcsolatban adott isteni kinyilatkoztatások középpontjában mindig a Golgota keresztje áll, ahol majd „Istennek ama báránya” (Jn. 1,29.) fel fogja áldozni magát az emberi család helyett. Ebben az időben mindenki, akinek lehetősége volt megismerni Isten üdvözítő kegyelmét, a Szabadító megjelenésére várt, és hit által az értünk és helyettünk bekövetkező áldozatára tekintett előre.

A Megváltó áldozati halálának beteljesülésével viszont egy újabb dolog került az Istentől kinyilatkoztatott evangélium üzenetének középpontjába. Ettől kezdve már sokkal inkább arra kell összpontosítanunk, amit a feltámadott Megváltó végez értünk fent a Mennyben, mint közbenjáró Főpapunk és ítélő Bíránk.

Pál apostol szerint ezt kell tekinteni fődolognak: „Fődolog pedig azokra nézve, amiket mondunk, az, hogy olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára ült, Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, amelyet az Úr és nem ember épített.” (Zsid. 8,1-2.).  Csak Jézus főpapi szolgálatának ismeretében tudjuk megérteni, hogy miként tekinthető Isten igazságosnak akkor, amikor a bűnösnek megbocsát és igaz emberré nyilvánítja.

A mennyei dolgok árnyéka

Isten különleges módon segített abban, hogy fogalmat tudjunk alkotni magunknak a megváltás eseményeiről. Már Édentől kezdve elrendelte az áldozatbemutatás szertartását, ami többek között azt szemlélteti, hogy „vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat” (Zsid. 9,22/b.). Vagyis az igazságos Isten is csak akkor adhat kegyelmet a bűnösnek, ha a bűnös helyett a Megváltó viseli majd el az igazságszolgáltatást, a bűn büntetését, mert „a bűn zsoldja a halál” (Róm. 6,23.).

Az embernek vizuális alkatából adódóan szüksége volt egy olyan gyakorlati segítségre, hogy az Istentől kapott evangélium üzenetét a tökéletesebb megértés céljából egy szemléltető és nagyon látványos módon élje át. Ezért annak érdekében, hogy az ember fogalmat alkothasson az egész világegyetemet fenntartó és irányító Isten kormányzatáról, a mennyei templomról és a benne folyó szolgálatról, Isten itt a Földön is készíttetett egy templomot. „És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő közöttük lakozzam. Mindenestől úgy csináljátok, amint én megmutatom néked a hajléknak formáját.” (2Móz. 25,8-9.). Pál apostol pedig leírta, hogy ez a templom és a benne folyó minden szolgálat  „csak árnyékai a következendő dolgoknak” (Kol. 2,17.).

Vagyis minden cselekmény, amit naponként és évenként el kellett végezni ebben a földi templomban, arra mutatott előre, ami a nagy valóságban fog megtörténni Isten megváltói tervében. A földi templomban folyó szolgálat egy jelképekben kivetített árnyéka volt a megváltás hatalmas eseményének.

A templomban folyó eseményeket két fő részre választhatjuk szét: a naponkénti és évenkénti szolgálatokra. A naponkénti szolgálat eszközölte azt, hogy a bűnös megszabaduljon bűneinek terhétől, és feltételes kegyelmet nyerjen. Azért nevezzük feltételesnek, mert a bűnért való áldozat bemutatásával csak megbocsátva lett a bűn, de még nem lett eltörölve. Az áldozat halálával Isten szabaddá tette a bűnöst a bűnétől, többé nem őt terhelte. Az áldozatának bemutatása után úgy állhatott Isten előtt, mintha nem is vétkezett volna. A bűntől való szabadulásnak ez az élménye Dávid énekeként lett leírva a 32. zsoltárban. „Boldog az, akinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett. Boldog ember az, akinek az Úr bűnt nem tulajdonít.” (Zsolt. 32,1-2.).

A naponkénti szolgálat egy nagyon fontos dolgot fejezett ki és tett nyilvánvalóvá Izráel életében. Azt tudatosította, hogy mi bűnösök nem tehetjük jóvá az elkövetett bűneinket, a saját erőfeszítéseinkkel nem tudjuk meg nem történtté tenni. Ehhez egy kívülről jövő segítségre van szükségünk, amit a helyettesítő áldozat bemutatása biztosít részünkre. Ez az áldozat „Istennek ama bárányára” (Jn. 1,29.), Jézusra mutatott előre, aki helyettünk és értünk halt meg a Golgotán.

Isten azonban még egy nagyon fontos dolgot szeretett volna hangsúlyossá tenni népe előtt, így közvetve előttünk is. A bűnös bűne el lett ugyan fedezve, Isten már nem a bűnösnek tulajdonítja, hiszen a bűnös hit által áthárította a bűnét az áldozatra, akinek ezért kellett meghalni. De ekkor a bűnös elfedezett bűne még nem lett eltörölve, hanem az áldozat vére által a pap közvetítésével csak át lett ruházva a templomra, a Szentélyre. A közbenjárást végző pap szolgálata viszont Krisztus főpapi szolgálatára mutatott előre, aki a saját vérének közvetítésével ment be Isten színe elé, hogy bevigye a magára vállalt bűneinket. „Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.” (Zsid. 9,24.). Ezért volt szükség még egy olyan eseményre, amikor Isten a templomra áthárított bűnök végső sorsát fogja elrendezni. Ezt a végső, lezáró eseményt nevezzük „bűntörlő kegyelemnek”, másként pedig „vizsgálati ítéletnek”..

A bűntörlő kegyelem

Isten ugyan kész biztosítani mindenkinek a bűntörlő kegyelem lehetőségét, de csak azzal a feltétellel, ha előtte a bűnbocsátó kegyelem lehetőségét is igénybe vették. Ezt az eseményt egy másik, a csak évente egyszer, a nagy engesztelési napon elvégzett templomi szolgálat szemléltetett. Az árnyékszolgálatban az engesztelési napon végzett cselekmények mutattak előre arra, hogy mi lesz a bűn végső sorsa. Isten ezen a napon ítéletet tartott népe felett. Emiatt Izráelnek nagyon komoly előkészületet kellett végezni, hogy a „bűntörlő kegyelem” is érvényesülhessen felettük. „Szent gyülekezéstek legyen néktek… sanyargassátok meg magatokat… tűzáldozattal áldozzatok az Úrnak… Semmi dolgot ne végezzetek azon a napon” (3Móz. 23,27-28.)

Mivel ezen a napon dőlt el Izrael lelki sorsa, ezért is nevezték ezt a napot “ünnepek ünnepének” (3Móz. 23,32.). Erre a rendkívüli, sorsdöntő eseményre Isten tíz nappal előbb egy figyelmeztető, vagyis emlékeztető kürtzengés ünnepet rendelt, ami az Istennel való megbékélés utolsó lehetőségére figyelmeztetett. A „bűntörlő kegyelem” ítéletének ugyanis kétféle eredménye lehet a nagy valóságban azok számára, akik korábban igénybe vették az Isten „bűnbocsátó kegyelmét”, ezért volt szükség a figyelmeztetésre. Jobbik esetben a bűnös bűneiről készült feljegyzéseket Isten örökre eltörli, ugyanakkor Jézus azt ígérte erre az esetre, hogy ebben az esetben „nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből” (Jel. 3,5.). Ebből az ígéretből viszont az is következhet, hogy elmarasztaló ítélet esetén Jézus kitörli az illető nevét az élet könyvéből, és ezzel együtt pedig a korábban megbocsátott bűneit visszahárítja rá.

Izrael évi ünnepeivel kapcsolatosan többször is kimondja Isten azt, hogy „irtassék ki az ő népe közül” (3Móz. 23,29.). Ha nem keni meg az ajtófélfát vérrel, vagyis, ha nem igényli Jézus Krisztus oltalmazó vérét. Ha nem tisztítja el a kovászt a pászka ünnepén, vagyis, ha nem akarja a bűn kovászát kitisztítani életéből. Ha nem sanyargatja meg magát az engesztelés napján, vagyis, ha nem kész önmagát megtagadva élni. Mert „ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát” (Mk. 8,34.). Ez az isteni rendelkezés, hogy „irtassék ki az ő népe közül”, a nagy valóságban akkor teljesedik be, amikor Jézus valakinek a nevét kitörli az élet könyvéből, „amely a Bárányé” (Jel. 21,27.). Ez a személy ettől kezdve, Isten ítélete alapján már nem tartozhat Isten népe közzé. Ezeknek az embereknek mondja majd Jézus azt, hogy „sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők” (Mt. 7,23.).

Az Isten „bűntörlő kegyelmének” alkalmazása, vagyis a „vizsgálati ítélet” egy nagyon komoly ítéletet jelent azok felett, akik korábbi életükben Krisztus megváltó vérét igényelték „bűnbocsátó kegyelemként”. Ebben az ítéletben egyesek az örök élet jutalmát nyerik el, amit Jézus hoz el számukra dicsőséges visszajövetelekor: „hamar eljövök; és az én jutalmam velem van” (jel. 22,12.). Mások viszont kitöröltetnek az „élet könyvéből”, és ettől kezdve a gonoszok közé tartozónak tekinti őket Isten.

Nagyon fontos, hogy erre az ítéletre senki se gondoljon csak úgy, mint egy kegyes alkalomra, ahol csak az Isten kegyelme érvényesül. Mert ha valaki nem jutott el a hitéletében a győzelemig, a neki felkínált lehetőségek és körülmények között, vagyis eljátszotta a „bűnbocsátó kegyelem” lehetőségét, akkor a nevét kitörlik az élet könyvéből. Az élet könyvébe való bejegyzés tehát nem garancia. A valóságban élet és halál felett dönt ekkor Isten a vizsgálati ítéletben.

Amikor az árnyékszolgálat főpapja bement az Úrért való bak vérével a Szentek-Szentjébe, akkor két dolog miatt ment be. A vér bemutatásával igazolta azt, hogy az elkövetetett bűnökért való bűnhődés megtörtént, így a bevitt vérrel engesztelést szerzett a korábban már „bűnbocsátó kegyelemben” részesültek bűneiért, amelyek a helyettesítő áldozat vére által át lettek hárítva a templomra. Ez után viszont az engesztelő áldozat vérének közvetítésével nem az áldozat, hanem a főpap vette magára a megbocsátott bűnöket, - amik át lettek hárítva - hogy kihozza magán a templomból.

A kihozott bűnöket pedig kézrátétel által áthárította Azázel bakjára, aki Sátánt jelképezte. Azázel bakját ezután egy arra kijelölt ember kivitte a pusztába, hogy ott sorsára hagyva végül elpusztuljon. Így fogja Sátánt is majd az Istentől rendelt angyal a kietlen és puszta földre kirekeszteni és bezárni, ahol a végső és teljes megsemmisülés vár majd rá, a saját és a rá áthárított bűnökért.

Miközben Péter apostol a pünkösdi prédikációjában válaszol az Őt kérdező férfiaknak, egy jövőbe mutató „pillanatkép” próféciát is elmond. Elmondja, hogy a „bűntörlő kegyelem” a felüdülés, vagyis a Szentlélek kitöltetése előtt kell megkezdődjön, vagyis meghatározza a próféciai események sorrendjét. „Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljöjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől. És elküldje a Jézus Krisztust, aki néktek előre hirdettetett.” (Csel. 3,19-20.). Vagyis a „bűntörlő kegyelem” eseménye, majd „a felüdülés az Úr színétől”, ami a Jóel által megjövendölt „késői esőben” fog beteljesedni, mindennek Jézus dicsőséges visszajövetele előtt kell beteljesednie.

A vizsgálati ítéletben megnyilatkozó „bűntörlő kegyelem” csak egyetlen vonatkozásban hoz ítéletet. Nem Isten miatt van szükség erre az ítéletre, az Ő kegyelme „örökkévaló” (Zsolt. 118,1.). Csakhogy mi emberek állhatatlanok és ingadozók vagyunk. Ezért ebben az ítéletben azt fogja megvizsgálni, hogy akinek a neve be lett írva az élet könyvébe, az mindvégig állhatatos maradt-e Jézus mellett. Mert ha igen, akkor „nincsen semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak” (Róm. 8,1.). Ha hű maradt Jézushoz, akkor az engesztelés ítélete, azaz a „bűntörlő kegyelem” fog érvényesül felette. Ezért lehet evangélium, azaz örömhír számunkra a vizsgálati ítélet. János apostol szerint „bizodalmunk van az ítélet napjához, mert amint Ő van, úgy vagyunk mi is e világban.” (1Jn. 4,17.). Ha viszont nem maradt hű Jézushoz, akkor a nevét kitörlik az élet könyvéből, és a további sorsával majd egy másik ítélet foglalkozik.