|
Kérdés: A bibliakörben felmerült kérdés, hogy "nem vagyunk a törvény alatt". Erre szeretnénk válasz kapni. |
13. válasz
A felvetett kérdés, hogy mit jelent az a kijelentés, miszerint “nem vagyunk a törvény alatt”, kissé összetettebb annál, mintsem hogy minden bevezetés nélkül lehessen rá válaszolni. A kérdésben lévő gondolatot egyedül Pál apostol fogalmazza meg a Galácia-beliekhez írott levelében: “De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt” /Gal. 3,25./, illetve még egy helyen: “Ha azonban Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt” /Gal. 5,18./.
Mivel azonban Pál sokféle törvényről beszél a leveleiben, és nagyon ritkán nevezi nevén, hogy éppen melyik törvényről van szó, ezért sem egyszerű a kérdés. Ugyanis a különböző törvény alattiság nagyon különbözik egymástól, teljesen más a természete és mások a következményei is.
A Pál apostol által említett törvények példái:
Isten örök erkölcsi törvénye, a Tízparancsolat. Róm. 7,7. 12.
A ceremóniális törvény, ami a templomi és az áldozati rendtartás cselekményeit szabályozta. Gal. 4,21.
A polgári életet szabályozó törvények. Róm. 7,1-2.
A Jézus Krisztusban való élet törvénye, amely szabadító és uralkodó hatalom szeretne bennünk lenni. Róm. 8,2/a.
A bűn és a halál törvénye, amely a tagjainkban van. Róm. 7,23/b. 8,2/b.
Ezek után szintén felsorolást igényel annak a meghatározása, hogy mit jelent törvény alatt lenni.
Mert lehet valaki, különösen Pál idejében a ceremóniális törvény alatt, ami azt jelentette, hogy lelkiismerete szerint nem tud elszakadni azoktól a vallásos cselekményektől, amiket a ceremóniális törvény ír elő. Korábbi életében ezeket a törvényeket szent dolognak tekintette, és most nem tudja kitörölni a beidegződött szokások és cselekmények szent voltát a belső lényéből, a gondolkodásában nem tud megváltozni, még most is ezeknek a törvényeknek az irányítása és befolyása alatt van. Ezért kellett Pálnak levelet írni a Galáciai gyülekezetnek, mert ők egy idő után visszatértek a korábbi ceremóniális törvények szerinti vallásos cselekményekhez. “Óh balgatag Galátziabeliek, kicsoda ígézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, mintha ti köztetek feszíttetett volna meg? Csak azt akarom megtudni tőletek: a törvény cselekedeteiből kaptátok-é a Lelket, avagy a hit hallásából? Ennyire esztelenek vagytok? A mit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?”/ Gal. 3,1-3./. Később még azt is kimondja a galáciabeliekről, hogy ti “törvény alatt akartok lenni” /Gal. 4,21./, vagyis ők nem akartak ennek a törvénynek a hatálya alól felszabadulni.
Ebben az időben még megoszlott az egyháztagok vélekedése és gyakorlati élete. Voltak, - főként a pogányokból megtértek - akik Pál tanítása alapján azt vallották, hogy a ceremóniális törvényeket már nem kell megtartani, hiszen azok Jézus halálával érvényüket veszítették. Viszont voltak olyanok is, - főleg a zsidókból megtértek között – akik viszont még lelkiismeretükben nem tudtak elszakadni a megszokott vallásos cselekményeiktől. A korinthusi levélben felmerülő húsevési probléma is ennek a hátterén bontakozott ki /lásd: I. Kor. 8. és 10. fejezetek/. Ebből következően az egyik csoport már nem volt a törvény alatt, a másik viszont még igen, őket még ennek a törvénynek az előírásai irányították.
Pál apostol szerint lehet valaki a tagjaiban lévő törvény uralma alatt is. Erről az állapotról beszél a Rómaiakhoz írott levelének a hetedik fejezetében. Itt mondja el Pál, hogy az ember belső természetében a bűn uralma miatt olyan törvényszerűségek működnek, amiket nem tudunk könnyedén és azonnal átírni magunkban. Ezek a törvényszerűségek sokszor még a szándékunk és az akaratunk ellenére is meghatározzák a tetteinket, “mert nem a jót cselekszem, amelyet akarok, hanem a gonoszt cselekszem, melyet nem akarok” /Róm. 7,19./. A tagjainkban lévő törvény uralma alól csak az Isten kegyelme szabadíthat meg. Ezzel kapcsolatosan lehet alkalmazni Pálnak az egyik ide vonatkozó kijelentését: “Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt” /Gal. 5,18. – lásd még: Róm. 8,4-6./. A rómaiakhoz írott levelében pedig azt írja az apostol, hogy “a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított a bűn és a halál törvényétől” /Róm. 8,2./. Vagyis ezek a megszabadított, Isten Lelkétől vezetett emberek már nincsenek a bűn és a halál törvénye alatt.
Az egész Biblián végig vonul az a gondolat, hogy a bűn miatt minden ember az örök erkölcsi törvény ítélete alatt van, ez a törvény minden embert kárhoztat már az Ádámtól való születésünk miatt, és a személyesen elkövetett bűneink miatt is. Az Isten megváltása viszont éppen azt célozta meg, hogy a törvény ítélete alá került embereket felszabadítsa ez alól, hogy többé ne legyenek a törvény alá rekesztett állapotban, mert ez az állapot a kárhozat ítéletét hozza magával, a második halált. A törvény mindent amit mond, csak azoknak mondja, “akik a törvény alatt vannak”, mivel vétkeztek és bűnösök. Isten ezen akar változtatni, ezért Jézus Krisztusban “törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága”, és ez “mindenkié lehet, akik hisznek” /Róm. 3,21-22./.
Ellen White azt írja ezzel kapcsolatban: “A törvény olyan szent és tökéletes, mint Isten! Feltárja az ember előtt Isten igazságosságát és szentségét. Az ember nem képes a törvényt saját erejéből megtartani, mert alaptermészete megromlott és eltorzult, így Isten jellemével ellentétben áll. Az önző szív cselekedetei nem tiszták, hisz “minden mi igazságunk olyan, mint a szennyes ruha” (Ésa 64:5). A törvény szent, Izrael fiai azonban mégsem igazulhattak meg általa, mert saját erejükkel akartak megfelelni neki. Krisztus tanítványainak más igazságra, illetve életszentségre van szükségük, mint a farizeusoknak, ha Isten országába akarnak jutni. Isten az Ő Fiában felajánlotta nekik a törvény tökéletes igazságát. Ha szívüket megnyitják Krisztus befogadására, akkor bennük lakozik majd az Istenség egész élete és szeretete, amely őket teljesen átalakítja saját képmására. Így nyerhetik el a megigazulást, az életszentséget, amelyet a törvény megkövetel, mint Isten ingyen ajándékát.” /GHB 58-59 old/.
Isten az erkölcsi törvényét nem teheti félre, de azt megteheti, hogy ne a bűnös, hanem a helyettesítő Megváltó kerüljön a törvény ítélete alá. Ezért mondja Pál apostol azt: “Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett, hogy a törvény alatt lévőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.” /Gal. 4,4-5./. Vagyis mi Krisztus megváltó kegyelme által szabadulhatunk fel a törvény alól, annak ítélete alól, hogy bennünket többé ne kárhoztasson. Krisztus igazságában úgy állhatunk a törvény ítélete előtt, mintha sohasem vétkeztünk volna. A Jelenések könyvében az elpecsételtekkel kapcsolatban ki is mondja az Ige, hogy az ilyen emberek “Isten királyiszéke előtt feddhetetlenek” /Jel. 14,5/b./. Ez a feddhetetlenség azonban csak Krisztusban az övék, mert adatott nekik az a kegyelem, hogy “felöltözzenek tiszta és ragyogó fehér gyolcsba, mert a fehér gyolcs a szentek igazságos cselekedetei” /Jel. 19,8./. Ez a lelki tisztaság tehát csak adatott nekik, de miután nekik adta Isten, attól kezdve úgy tekint rá, mintha az az ő cselekedetük lenne, mintha ők éltek volna olyan tiszta életet. Az üdvözítő kegyelemnek ez a cselekménye szabadít fel bennünket az erkölcsi törvény ítélete alól. Krisztusban már nem vagyunk a törvény alatt, mert ő azért jött, hogy a helyünkbe álljon, helyettünk Ő került a törvény alá. Ez ugyanaz a gondolat, mint amikor azt mondja Pál, hogy Jézus, aki ugyan nem ismert bűnt, de Isten “bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk Ő benne” /II. Kor. 5,21./.
Vannak olyan emberek is, akik úgy vannak az erkölcsi törvény alatt, hogy cselekedeteikben a törvény kívánalmainak a kényszerét érzik, azt gondolják, hogy csak akkor juthatnak üdvösségre, ha a törvény minden pontját tökéletesen megtartják. Ez tipikus példája a farizeusi gondolkodásnak, akik csak akkor érezték magukat biztonságban, ha azt feltételezhetik magukról, hogy “törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam” /Fil. 3,6./, ha ezt nem jelenthetik ki, akkor nyugtalanná válnak, mint a gazdag ifjú is, aki azért ment Jézushoz, mert úgy gondolta, még mindig kell tennie valamit azért, hogy üdvözülhessen.
Ma is vannak ilyen módon gondolkodó emberek, akik azt hiszik, hogy a saját cselekedeteikkel fogják kiérdemelni az üdvösséget. Ezek az emberek viszont csak formálisan, külsőségekben igyekeznek megtartani a törvényt, de nem ismerik és nem értik annak a lényegét. A gazdag ifjú sem tudta felfogni, hogy Jézus hogy kérhet tőle olyat, hogy adja el a vagyonát és ossza szét a szegények között. Úgy gondolta, hogy ő nem ezért jött Jézushoz, nem ezt kérdezte tőle. Ő megmaradt a törvény cselekvésének kényszere alatt.
Ezek az emberek csak akkor szabadulnak fel a törvény cselekvésének kényszere alól, ha találkoznak Krisztussal és megismerik Őt, megismerik azt a kegyelmet, amit Krisztusban ajánl fel nekünk Isten. Amikor ez Pál életében bekövetkezett, akkor már nem félt attól a gondolattól, hogy ő bűnös, hiszen Krisztus mellett állva látta meg ezt önmagában. Azért nem félt ettől, mert a Krisztusban felajánlott kegyelem reménységet és biztonságérzetet adott számára. Ettől kezdve úgy gondolkodott, hogy minden, amit eddig értéknek tartott a saját lelki erőfeszítésében, nem ér többé semmit, szemétre való, amit ki kell dobni az életéből. Azt vallotta: “Amelyek nékem egykor nyereségek valának, azokat Krisztusért kárnak ítélem. Sőt annakfelette most is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt; akiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem. És találtassam Ő benne , mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján.” /Fil. 3,7-9./.