11. Jézus szavai az egyik latorhoz, akit vele együtt feszítettek keresztre

Bizonyára egyetlen bibliaszöveget sem idéznek oly sokszor az ember halál utáni életének bizonyítására, mint Jézus szavait, amit a vele keresztre feszített egyik latornak mondott. Ezzel a kijelentéssel azt akarják bizonyítani, hogy halála után a hivő mindjárt a mennybe megy. Épp ezért szükséges, hogy Jézus ígéretének értelmét - amit a vele felfeszített két gonosztevő közül az egyikhez intézett - megértsük és világosan lássuk. A szöveg így hangzik: “A felfüggesztett gonosztevők közül pedig az egyik szidalmazta Őt, mondván: ha Te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, s minket is! Felelvén pedig a másik, megdorgálta őt, mondván: Az Istent sem féled-é, te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy! És mi ugyan méltán; mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük; Ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett. És mondta Jézusnak: Uram, emlékezzél meg énrólam, amikor eljössz a Te országodban! És mondta néki Jézus: Bizony, mondom néked: ma velem leszel a Paradicsomban.” (Luk. 23,39-43.)

Mit kért a lator? Mit kívánt magának? “Emlékezzél meg énrólam, mikor eljössz a Te országodban!” (vagy “királyságodban”). Hogy ő is ott lehessen, amikor Jézus az Ő királyságát felállítja, 118. oldal vagyis amikor eljön az Ő országában – erre kérte Őt.

De mit értett ez az ember “Jézus országa” alatt? Bizonyára ugyanazt, amit zsidó honfitársai értettek “Isten országa” alatt.

Máté 31-szer beszél a mennyországról, vagy Isten országáról. Ez az ország Jézus üzenetének egy kedvelt témája volt. Példázatait gyakran kezdi ezekkel a szavakkal: “Hasonlatos a mennyeknek országa...”

Isten országáról való jelentős kérdés Jézus környezetét erősen foglalkoztatta: “Mikor azért azok egybegyűltek, megkérdezték Őt, mondván: Uram, avagy nem ezidőben állítod-e helyre az országot Izráelnek? Mondta pedig nekik: Nem a ti dolgotok tudni az időket, vagy alkalmakat, amelyeket az Atya a maga hatalmába helyezett.” (Csel. 1,6-7.) A zsidók nagy várakozásához tartozott a római uralom alól való szabadulás és a Messiás országának felállítása. Ez volt a lator kérésének is az indító oka, aki felismerte Jézusban a Messiást.

Mit értett Jézus a “Paradicsom” alatt? Ha ezzel a kifejezéssel találkozunk, azonnal az “Édenkertre”, az el nem bukott embernek az otthonára és a föld eredeti állapotára gondolunk. A Jelenések könyve szerint a “Paradicsom” a földnek bűnnélküli, eredeti állapotára való visszaállítása... “Ezután láttam új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt, és tenger többé nem volt. És én, János, láttam a szent várost, az új Jeruzsálemet, amely az 119. oldal Istentől szállt alá, a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony. És hallottam nagy szózatot, amely ezt mondta az égből: Íme, az Isten sátora az emberekkel van, és velük lakozik, és azok az Ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velük, az ö Istenük. És az Isten eltöröl minden könnyet a szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.” (Jel. 21,1-4.) Különösen figyelemre méltó a 22. rész 1-5. verse. (Lásd Jel. 2,7. és 22,1-2. verseit is!)

Jézus sohasem hirdetett olyan elképzeléseket az Isten országáról, amilyeneket sok mai keresztény fest magának. Sohasem beszélt arról, hogy követői haláluk után azonnal a “túlvilágba” érkeznének. Nagyon helyesen írja Keller Sámuel^l lelkész: “Az örökéletről való általános elképzelés meglehetősen furcsa, és létrejöttét újra csak az új-plátóni gondolkozás betörésével lehet magyarázni. A Biblia ebben ártatlan. Azt hiszik, hogy a lélek a test szennyes börtönének a nemes foglya, és mihelyt az a halál által e börtönéből megszabadul, fent lebeg a fellegek fölött, hogy ott, a lelkek mennyországában örökre boldog legyen. Mindenesetre még ehhez egy valamivel konkrétabb elképzelés is jön: fehér ruhák, kezükben pálmaágak és aranyhárfák, amivel melódiákat játszhatnak az egész örökkévalóságon át Isten dicsőítésére. De a halál után való számadásról, egy érett személyiségről, egy feltámadásról, ami bennünket a feltámadott Krisztushoz tesz hasonlóvá, az új, a megdicsőült földön való életről 120. oldal egy szó sincs. Nem is lehet csodálkozni tehát, ha a hitetlenség gúnyja egy ilyen világcél és egy ilyen életideál ellen a legkeserűbb módon fellángolt! Hol maradnak a megváltottak életére vonatkozó bibliai utalások és Istennek az összes teremtményei felől való gondolata? Hogyha valaki csak a maga egyéni üdvösségét tartja szem előtt, akkor nem lehet csodálkozni az ő kereszténységének egoista formáján ezen a világon, sem a jótékonysági munkában való szegényes részvételében, sem pedig a szószoros értelmében vett Istenországa-művének széles területén végzett munkáján!”

Jézus kijelentését, amit a latornak mondott, nem szabad bibliaellenes gondolatnak alácsúsztatni. Helyes-e az, ha így fordítjuk: “Bizony mondom néked: ma velem leszel a Paradicsomban”? Hol volt még a Jézus idejében a megígért Istenországa és az új föld? Még egyáltalán nem volt meg, hanem csak Jézus eljövetele után lesz felállítva. “Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat az Ö eljövetelekor és az Ő országában.” (II. Tim. 4,1.) Még mindig imádkozzuk: “Jöjjön el a Te országod”.

Egy problémát érthetővé és tudatossá kell tennünk: általában nem eléggé számoltak azzal, hogy milyen nagy befolyást gyakorolt sok keresztény gondolkozására a görög, de különösen a plátóni filozófia. Ez a folyamat nem haladt el nyomtalanul a Biblia fordításánál sem. Ez mutatkozik meg az írásjelek kitevésénél is olyan helyeken, ahol pl. egy vessző a mondat értelmét döntő módon megváltoztatja, 121. oldal sőt egészen az ellenkezőjére fordíthatja.

Egy ilyen íráshely Lukács 23,43. De mielőtt ezzel a bibliaszöveggel foglalkoznánk, mutassunk rá egy néhány példán keresztül, hogy az írásjelek eltolásával egy mondat tartalma mennyire meg lesz támadva:

“Minden rosszat kívánok neked,

Távol a testtől maradj nekem,

Minden szerencsétlenség érjen téged,

Sohase gondolj rám!”

Ennek azonban így kellene hangzani:

“Minden rosszat kívánok neked távol a testtől,

Maradj nekem minden,

Szerencsétlenség (ne) érjen téged sohase,

Gondolj rám!”

III. Sándor cár pultján egy írott lap feküdt. Ebben a levélben egy politikai fogolynak az elítélése volt kérdésen. Egy kegyelmi kérvény volt ez, amely alá a cár a következőket írta:

“Kegyelem lehetetlen, Szibériába küldeni!” Úgy történt, hogy a cár felesége ezt az elutasított kérvényt elolvashatta. Egy részvétteljes szíve volt neki, és ezt mondta magában: “Nem szeretném, ha ezt az embert Szibériába küldenék.” Ezért kiradírozta a vesszőt a “lehetetlen” után, és a “lehetetlen” szó elé helyezte. A szöveg ezek után így hangzott:

“Kegyelem, lehetetlen Szibériába küldeni!” Ennek az embernek a sorsa függött attól, hogy melyik helyen volt ez a vesszőcske kitéve.

Ezek a példák nyomatékosan mutatják a különbséget. Ha egy bibliafordító egy szövegnél az írásjelet az ő előre megfogalmazott nézetére támaszkodva, a saját elképzelése szerint helyezi ki, akkor az óriási problémákhoz vezethet. Az értelmezési fordításnak épp egy ilyen klasszikus esetével van dolgunk Luk. 23,43-ban. A legtöbb Bibliában a szöveg valahogy így hangzik: “Bizony mondom néked: ma velem leszel a Paradicsomban”. Néhány fordító még egy “még” szócskát is hozzá fűz a “ma” szó mellé, hogy ezt a gondolatot még jobban kiemelje. Ez viszont az eredeti szövegben hiányzik. Így tehát a hangsúly teljesen a “ma” szóra esik abban az értelemben, mintha Jézus ígérete még aznap beteljesedett volna. Helyes ez? “Ma” adta Jézus a kijelentését, vagy pedig “ma” teljesedett be?

L. Reinhardt² az Új-Testamentum fordításánál egy megjegyzést tett, amiben állást foglal ehhez a kérdéshez: “Ennek a helynek az interpunkciója (az írásjel kihelyezése) kétség nélkül hibás, és ellentmond úgy Jézus, mint a lator egész gondolkozásmódjának. Csakis azért tudott létrejönni, és később általános uralomra szert tenni, mivel a görögöknek és a rómaiaknak nem volt helyes felfogásuk az Izráel Messiás-reménységéről... Krisztus (a Messiás) a “Paradicsom” szó alatt biztosan nem a halottak birodalmának egy mellékrészlegét értette, hanem a Paradicsom visszaállítását ezen a földön, 123. oldal vagyis a Messiás országát értette. A lator is csak erre gondolhatott, hiszen kifejezetten ezt kérte: “Emlékezzél meg énrólam, mikor eljössz a Te országodban”.

Ez a kifejezés: “Mondom néked ma” a héber szólásmódnak teljesen megfelel, mint ahogy ezt sok ó-szövetségi íráshely is bizonyítja (II. Móz. 34,11. V. Móz. 8,19. stb). Különösen illett ez Jézus keresztrefeszítésének napjához, mivelhogy Jézus az ígéretét ezáltal páratlan módon megerősítette. Sőt mindehhez még halálának harmadik napján Jézus így magyarázta Mária-Magdalénának: “...mert nem mentem még fel az Atyához” (Ján. 20,17), így hát nem lehet és nem szabad a ’ma’ szót a megszokott módon érteni.”

George M. Lamsa³ egy teológus, aki egy igazi ó-bibliai arám környezetben nevelkedett fel, ehhez az íráshelyhez a következő megyarázatot adja: “Az arám kifejezési módnak megfelelően, ebben a szövegben a hangsúly a ’ma’ szóra esik, és a fordításnak a következőképpen kellene hangzania: ’Bizony, mondom néked ma: te velem leszel a Paradicsomban.’ Ez a biztos ígéret a keresztrefeszítés napján lett adva, míg a beteljesedés csak a jövőben fog megtörténni. A keleti népek kifejezésmódjának egyik különlegessége az, hogy egy ígérettételnél a napot is hozzámondják, amelyik napon az ígéretet teszik. Ezzel a későbbi beteljesítést garantálják.”

Kevesebb mint huszonnégy órával elárultatása előtt Jézus biztosította tanítványait: “Ne nyugtalankodjék 124. oldal a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjelek énbennem. Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek nektek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket, hogy ahol én vagyok, ti is ott legyetek.” (Ján. 14,1-3.)

E szavak szerint a hivő csak Jézus eljövetelekor fog véglegesen egyesülni az Úrral. A lator egyáltalán nem is tudott volna azon a “ma”-i napon a Paradicsomban lenni Jézussal. Maga Jézus sem ment az Ő halála napján a Paradicsomba, hanem a sírba. Épp ezért teljesen jogos, ha egyes bibliafordítók Luk. 23,43-nál az írásjelet másképpen teszik ki, mert különben ellentmondásokat helyeznének bele a Bibliába. Reinhardt lelkész német nyelvű új-testamentumi fordítása ezt a verset így adja vissza:

“És mondta Jézusnak: Emlékezzél meg rólam, amikor eljössz a Te királyi uralmadban. És Jézus ezt mondta neki: Bizony, mondom néked ma, velem fogsz te lenni a Paradicsomban.” Csakis így egyezik meg ez a szöveg Jézusnak a többi kijelentéseivel, amik a fizetséget mind az Ő visszajövetelének idejére teszik.

Foglaljuk össze: A lator arra kérte Jézust, hogy gondoljon rá, amikor eljön az Ő országában, az Ő királyságában. Jézus pedig így vígasztalta meg Őt: “Bizony mondom néked ma” - ma, amikor itt függsz a kereszten; ma, amikor én is itt függök a kereszten; ma, amikor csúfolnak és gúnyolnak bennünket; 125. oldal ma, ebben a szörnyű és kilátástalan helyzetben, ma mondom neked: “velem leszel a Paradicsomban”.

Tisztán nyelvi szempontokból is ez a fordítás jogos. Ha szóról szóra fordítjuk az eredeti görögből, ahol nem volt interpunkció, a következő kép adódik: “És mondta neki Jézus bizony én mondom neked ma velem te fogsz lenni a Paradicsomban.” Teljesen logikus, hogy az írásjelet a “ma” szó után helyezzük. A Jézussal megfeszítettet nem az foglalkoztatta, hogy mikor, hanem hogy egyáltalán valahais a Paradicsomban lehet-e. A kegyelemre ment a dolog, nem pedig az időre.

Ulrich Wilckens⁴ a következő szavakkal mondja ezt: “Lukács a Jézus szava alatt nem a latornak egy kivételes, idő előtti mennyberagadtatását érti, a Jézus halála napján, hanem az örök üdvösségben részesülésének – akkor a jelenben – tett ígéretét.”