Az ember természete felől számos, saját maguknak ellentmondó elképzelés van. Foglalkozzunk először az ember teremtéséről szóló bibliai közleménnyel. Mindamellett tudatában kell lennünk annak, hogy a Szentírás nem egy tudományos értekezés értelmében vett anthropológiai tankönyv (embertan), mégis elegendő adatot szolgáltat egy helyes emberi képre vonatkozólag - már ami a legfontosabb alapvető tényeket illeti. Így magyarázza ezt Dr. Jean Zürcher:^l “Valóban lehetetlen a biblia szövegeiben egy világos és jól definiált anthropológiát találni, még pedig két okból. Először: amikor az Új-Testamentum írói a hellénisztikus világ filozófiájának és anthropológiájának népies kifejezéseit használták, általában a zsidós felfogás szerint értelmezték azokat. Másodszor: a Bibliában az ember soha sincs absztraktként tekintve, hanem mindig a maga valóságos, Isten előtti helyzetében. Mivelhogy elnéztek efelett a két ok felett, a keresztény anthropológiát gyakran klasszikus dualisztikus elképzelésekből kiindulva magyarázták (dualizmus - minden olyan tan, amely a létezésre két alapelvet fogad el), és ezáltal elveszítette, ami a 56. oldal legeredetibb és leglényegesebb az ember igazi és teljes ismeretére nézve.”

Az ember teremtéséről szóló közlemény úgy mutatja be nekünk az embert, mint amilyen az a bűnbe való beleegyezése előtt volt. Akkor még nem uralkodott disszharmónia, akkor az egység még nem volt megzavarva; mert hiszen éppen az embernek az oly gyakori ellentmondásos magatartása az, ami természetének értelmezésénél oly sok problémát vet fel.

Mózes 1. könyve a “Genézis”, ez a kezdetről szóló könyv. Isten teremtette az eget és a földet. Minden élet ezen a földön az Isten adománya (I. Móz. 1,1).

Először a növényi élet keletkezett a földön (I. Móz. 1,11-12), azután az állatvilág (I. Móz. 1,20-25) és legutoljára az ember (I. Móz. 1,26), de minden életnek egy volt a forrása: Isten.

A Biblia ennek az egész problémának irányt ad ezzel a fundamentális kijelentéssel: “Megteremtette Isten az embert a maga képmására, Isten képmására teremtette.” (I. Móz. 1,27. öf.) Mit jelent ez? Isten képére való teremtés nem azt jelenti, hogy az ember minden isteni tulajdonsággal bír. Miben áll akkor az isteni képmás? Séth születésekor ki van hangsúlyozva: “... és nemzett fiat az ő képére és hasonlatosságára”. (I. Móz. 5,3). A hasonlóság elsősorban az isteni rokonságra utal - úgy külsőleg, mint lényének lelkiségében. Az ember egy öntudatos lény kellett hogy legyen, szabad akarattal. “Az 57. oldal embernek úgy külsőleg, mint jellemében az Isten képét kellene hordania.” (E. G. White). Amikor Jézus a földre jött, Ő mondhatta ezt: “Aki engem látott, látta az Atyát!” (Ján. 14,9.) Az evangéliumnak is az a célja, hogy az ember megújuljon annak képmására, Aki őt teremtette (Kol. 3,10).

A Biblia úgy tekinti az embert, mint egy szétválaszthatatlan egységet. “És formálta az Úr Isten az embert a földnek porából, és orrába lehelte az élet leheletét, így lett az ember élő lélekké.” (I. Móz. 2,7.) Először is az tűnik ki világosan ebből az alapvető szövegből, hogy az anyag, amiből az ember formáltatott, a föld talajából lett véve. Ezt már bizonyítja az emberi test összetétele is. A gázformájú anyagoktól eltekintve, a szervezet szénből, kalciumból, foszforból, hamuzsírból, szódából, klórból, kénből, magnéziumból, vasból, jódból és egyéb elemekből áll. Ebben a vonatkozásban az ember és az állat hasonlóak.

Az emberi test egy csodás alkotmány, ami még koránt sincs teljesen kikutatva. Amikor Isten megformálta a testet, az egy technikai csoda lehetett, de még nem élt. Nem tudott működni. Csak akkor, amikor az életadó elvet Ádám élettelen testébe bele lehelte Isten, akkor állt elő az ember, mint élőlény. Úgy van az, mint ahogy Jób kifejezte: “Az Istennek Lelke teremtett engem, és a Mindenhatónak lehelete adott nekem életet.” (Jób 33,4.)

Jól érzékelteti ezt egy hasonlat: “Egy elektromos 58. oldal izzólámpa nem ad önmagától világosságot. De ha elektromos áramot vezetnek a belsején át, akkor világosság keletkezik. Így volt ez Ádám testével is. Akármilyen tökéletes is volt, nem tudott működni, vagy valamilyen célt betölteni; de amikor Isten az élet áramját bekapcsolta, akkor Ádám egy élő, tevékeny és működőképes lélekké lett. Az ’élő lélek’ nem létezett Ádám teremtése előtt, nem is az lett Ádámba belelehelve, hanem az ’élő lélek’ az ő testének az élet leheletével való egyesüléséből állt elő.”²

A test tehát a föld porából formáltatott. Ez az adat nagyon alkalmas arra, hogy szerénnyé tegyen bennünket. Nem az anyag a csodálatos, hanem a Teremtőnek a műve. Ő képes arra, hogy abból csodát hozzon elő. Nem a miénk, hanem Istené a dicséret. Jól megértjük Elihut, amikor Jóbnak mondja: “Íme, én szintúgy Istené vagyok, mint te; sárból formáltattam és is.” (Jób 33,6.) A zsoltáros, valamint Ésaiás is egy olyan gondolatot vezetnek le ebből, amely bizonyosságot kölcsönöz nekik, hogy Isten irgalmában reménykedjenek: “Mert Ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk.” (Zsolt. 103,14.) “Most pedig Uram, Atyánk vagy Te, mi sár vagyunk, és Te a mi Alkotónk, és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan.” (Ésa. 64,7.)

A bibliai beszámolóban az emberi létnek két eleme van megkülönböztetve: a föld pora és az élet lehelete, vagyis az Istenből jövő lélek. Máskor pedig testről, lélekről és szellemről van szó. Figyelembe kell vennünk, hogy mindezek a részek 59. oldal csak az embert teljes összhangjában véve értelemszerűek, aki egy egységként, egy élőlényként van bemutatva. Walter Zimmerli nagyon jól bizonyítja az ember egységét bibliai értelemben: “Az Isten által a földből formált testbe az Isten élet-lehelete lesz belelehelve, úgyhogy ebből a kettőből egy élőlény válik. Az emberről szóló bibliai beszéd lesz látható itt. A Biblia az embernek ezt a különböző részekre való szétszaggatását nem ismeri, amelynek kihatásai egész az új pszichológiáig és orvostudományig hatolnak. A Biblia az embert mindig és újra a maga egységében tekinti. Bizonyos, hogy a Szentírás is tud valamit az ember különböző oldalairól, különbséget tesz az élet testi és lelki oldala között, de ezt a különbséget nem használja az embernek különböző részekre való szakítására, amelyek aztán különböző értékeket kapnának. Az ember egy tökéletes egész. Úgy lelki - , mint testi - és értelmi világával mindig jelen van. A lélek és az értelem nem tudja magát felmenteni az alól, ami a testben történik, és fordítva.”³ A fogalom, amely I. Móz. 2, 7-ben egy

A fogalom, amely I. Móz. 2,7-ben egy néhány bibliafordításban “élő lélek”-kel van visszaadva, az egész élő embert jelenti. Ezért az újabb bibliafordítók nem fordítják többé “élő lélek”-nek, hanem helyesebben “élőlény”-nek.

A lélek szó fogalmának összehasonlítása az Ó-Testamentum kijelentései és az Új-Testamentum bemutatásai között, rögtön világossá teszi, hogy nincs semmi fogalombeli különbség. Jézus és az 60. oldal apostolok számára a lélek az egész embert jelenti; egy testre és lélekre való elfelezést, ahol az egyik a másik nélkül is továbblétezhetne, sem Jézus, sem az apostolok nem ismernek. Ezt az egységet különböző szövegek félreértés nélkül bizonyítják. Nagyon tanulságos pl. Ezék. 18,4: “Íme minden lélek enyém; úgy az atyának lelke, mint a fiúnak lelke enyém; amely lélek vétkezik, annak kell meghalni!” Ebből a szövegből a “lélek” szót el lehet hagyni, és a fordítás akkor is helyes. Német nyelvben a Luther-fordítás átdolgozott kiadása így adja vissza: “Íme minden ember az enyém; úgy az atyák, mint a fiak; amelyik vétkezik, annak kell meghalni.” A magyar katolikus fordítás is hasonló: “... aki vétkezik, az hal meg!” Számos ilyen példát lehetne felhozni, és mindegyiknél ugyanaz a kép az eredmény. A lélek a Bibliában élő embert jelent - mozgásával és tevékenységével.

Nagyon fonák lenne a héber nefes, vagy a görög psziché szót egyszerűen léleknek fordítani, úgy, hogy közben a “halhatatlan lélek” elképzelés lebeg mellette. Az Ó- és az Új-Testamentumból egy néhány példa által ez könnyen bemutatható.

A Károli-fordította Bibliában a nefes szó a Zsolt. 7,3-ban még “lélek”-kel van visszaadva. Így hangzik a 2. és 3. vers: “Én Uram, Istenem, Benned bízom. Oltalmazz meg engem minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem, hogy szét ne tépje, mint az oroszlán az én lelkemet, szét ne 61. oldal szaggassa, ha nincscn szabadító.” Egy “halhatatlan lelket” nem tudnának az üldözők üldözni és széttépni! Az ökuménikus fordítás a lélek szó helyett a személyes névmást használja: “engem” - és ez az, amit a nefes szó ebben a versben jelent.

Egy másik hely a nefes szóval így hangzik: “Ámde az Úr szemmel tartja az Őt félőket. az Ő kegyelmében bízókat. hogy kimentse lelküket a halálból, és az éhségben is eltartsa őket.” (Zsolt. 33.18-19., Miért volna szükség egy “halhatatlan lelket” megmenteni a haláltól és az éhségben eltartani? Az ökuménikus fordításban minden világos előttünk: “De az Úr szeme ügyel az istenfélőkre, akik szeretetében bíznak. Megmenti őket a haláltól, éhinség idején is megtartja életüket.”

Egy másik példa Lukács 17,33-ban található, ahol az eredeti szöveg a nefes szót használja. “Valaki igyekszik az ő életét megtartani, elveszíti azt, és valaki elveszíti azt, megeleveníti azt.” Milyen helytelenül hangzana ez “lélek” szóval fordítva! Azt gondolná ezzel Jézus, hogy az embernek nem kell törekedni, hogy megtartsa lelkét, különben elveszíti azt?

Szerencsére ezt minden magyar fordítás helyesen adta vissza, valamint az ennek megfelelő másik szöveget is Máté 16,25-ben. Így szól a szöveg: “Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti az ő életét énérettem, megtalálja azt.” A 26. vers aztán így hangzik: “Mert mit használ az embernek, ha az 62. oldal egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Vagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?” Holott így is lehetne fordítani: Mert mit használ az embernek, ha az egész világot is megnyeri, önmagát pedig elveszíti? Vagy micsoda árat fizethet az ember önmagáért? Amint látjuk, a 25. versben ugyanaz a görög szó kétszer is élettel van fordítva, ami a 26. versben és számos más íráshelyen “lélek” szóval van visszaadva. Egyszerűen a nagy keresztényi elvet kell érteni alatta, amely szerint elveszíti az örök életet az, aki a földi életet görcsösen és önző módon saját céljainak középpontjába állítja.

Más helyeken Jézus a “lélek” (psziché) alatt egyszerűen az életet érti, és pedig a testnek az életét, a táplálkozástól függő életet. Igen különösen hangzana Máté 6,25. ha az ott élettel fordított psziché szót lélekkel adnánk viszsza. Így hangzik a szöveg: “Azért azt mondom néktek: ne aggodalmaskodjatok a ti életetek (psziché) felől, mit egyetek és mit igyatok, sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Vagy nem több az élet (psziché), hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet?”

Ott, ahol az Üdvözítő a gazdag gabonatermelő példáját mondja el, szintén psziché -ről, vagy lélekről van szó. De itt is teljesen materiálisan gondolja, mert a lelket evéssel és ivással vígasztalja. Háromszor jelenik meg a lélek szó a két versben: “És ezt mondom az én lelkemnek 63. oldal (psziché): én lelkem (psziché), sok javaid vannak, sok esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél! Mondta pedig neki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet (psziché) tetőled; amiket pedig készítettél, kiéi lesznek?” (Luk. 12,19-20.)

A lélek szó helyett egyszerűen így kellene fordítani: Ezt mondom magamnak... A 20. versben pedig: éjjel elkérik a te életedet. A 21. vers igazolja ezt, ahol a lélek helyett ezt mondja: “Így van dolga annak (embernek), aki kincset gyűjt magának, és nem az Istenben gazdag.”

Máté 2,20-ban az eredeti szövegben szintén a psziché áll, ahol a Károli-Biblia “halál” szóval fordítja: “Akik a gyermeket halálra (psziché) keresik.” Az ökuménikus fordítás ugyanezt élet szóval fordítja: “Akik a gyermek életére (psziché) törtek”. Furcsa lenne így fordítani: “akik a gyermek lelkét keresik”, vagy “akik a gyermek lelkére törnek”.

A teremtésbeszámolóval összhangban így magyarázza Pál: “Így is van megírva: lett az első ember, Ádám, élő lélekké”, (I. Kor. 15,45.) Az ember nem kapott egy lelket, hanem a test és az életlehelet egyesüléséből lett az ember “élő lélekké”. Az utolsó napon nem a “lélek” lesz ítéletre vonva, hanem az egész ember, mint élőlény, ami egy egységet, egy teljességet képez. A “lélek” szót a Biblia “élet” értelemben használja. Pál és Barnabás “életüket (psziché) tették kockára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért” 64. oldal (Apcs. 15,25-26.)

Pünkösdkor háromezer lélek keresztelkedett meg (Apcs. 2,41.) Nyilvánvaló, hogy a Biblia a “lélek” szó alatt az egész embert érti.

“A testnek élete a vérben van” (III. Móz. 17,ll. 14.). “Mert a vér az a lélek” -élet (V. Móz. 12,23). Így tudott Ábel vére szimbólikusan az égbe kiáltani (I. Móz. 4,10-11). Ugyanebben az értelemben kiáltanak a “lelkek az oltár alatt bosszúért az ő kiontott vérük miatt” (Jel. 6,9-10).

Mégegyszer kihangsúlyozzuk, hogy az ember nem kapott egy élő lelket, hanem lett egy élő lélek:

Az Ó-Szövetség héber nyelvében a magyar lélek szóra három szót találunk: nefes, nesamah és ruah. Az Új-Szövetség görög nyelvében pedig két szó van: psziché és pneuma. Épp ezért a különböző nyelvekre való fordítások gyakran problémákba ütköznek. Gyarmati Béla így ír erről: “A bibliafordítóknak sokszor igen nehéz feladatot kellett megoldaniuk, midőn egy-egy fogalom megjelölésére hiányzott a megfelelő szó az egyik vagy másik nép szókincsében.

A magyar nyelv minden gazdagsága mellett szintén szolgált ilyen nehézségekkel, melyeknek egyik legjelentősebbike az, hogy a Biblia magyar fordítójának az egyetlen “lélek” szó állott rendelkezésére olyan fogalmak visszaadásánál, melyeket a héber három, a görög nyelv két 65. oldal különböző szóval fejezett ki. Így pl. léleknek kénytelen nevezni a magyar nyelvű Szentírás az Istenség harmadik személyét, aki által Isten mindenütt jelen van. (“Az Isten lélek” - Ján. 4,24; Szent Lélek, aki az Atyáé és a Fiúé - Róm. 8,9. Ján. 15,26. stb.) Ugyanez a szó fejezi ki az Isten angyalainak lényét és természetét (“szolgáló lelkek” - Zsid. 1,13-14), valamint a bukott angyalok munkáját (Sault “tisztátalan lélek” gyötörte - I. Sám. 18,10. 19,9. Krisztus tisztátalan lelkeket űzött ki, és tanítványainak is erre adott hatalmat - Máté 8,16). A lélek szó igen gyakran szerepel az egész ember megjelölésére (“...amely lélek vétkezik, annak kell meghalni” - Ezék. 18,4), amint korábban már láttuk.

A magyar nyelv a lélek szóból képezi az embert betöltő érzelmivilág fogalmának kifejezésére szolgáló szavakat is. Így beszél lelkierőről, lélekjelenlétről, lelkiéletről. Újabban - a legújabb bibliafordításokban is - úgy kísérlik meg a nehézségek áthidalását, hogy a fenti fogalmak egyikmásikát a “szellem” szóval helyettesítik. Ez azonban csak növeli a zavart és a nehézséget, mert a magyar nyelv észt és észbeli tehetséget ért ezen szó alatt, ami azt jelenti, hogy Isten Szelleme alatt (Lelke helyett használva), az Isten értelmét lennénk kénytelenek elfogadni, ami teljes képtelenség.

Leghelyesebb megmaradni a ’lélek’ kifejezés mellett, mert a Szentírás egyes verseinek 66. oldal összefüggéseiből, a logikus értelmezésből, minden esetben pontosan következtethetünk a körülírással kifejezhető valódi értelemre. Néhány példával szeretném ezen állítást megvilágítani: Gal. 5,22ben olvashatunk a ’Lélek gyümölcséről’. Természetes, hogy a Szent Lelket kell alatta értenünk. Zsid. 1,14-ben ’szolgáló lelkek’ -ről van szó; a 13. verssel való összefüggés azonban meggyőz arról, hogy ezen lelkek alatt angyalokat kell érteni. Apostolok Cselekedetei 16,18-ban említett, Pál apostol által kiűzött lélek, csak gonosz lélek, bukott angyal lehet. Vagy ha V. Móz. 27,25-ben a lélek vérének ontásáról, Ezék. 13,20-ban a lélek vadászásáról, Jób 7,15-ben a lélek megfojtásáról, II. Móz. 31,14-ben pedig a lélek kiirtásáról van szó, akkor ezekben a versekben csak magát az embert, mint személyt érthetjük.... Továbbá, midőn Jak. 2, 26-ban azt olvassuk, hogy ’a test lélek nélkül halott’, és II. Kor. 12,15-ben Pál apostol kijelenti: ’magamat adom a ti lelketekért’, akkor semmi másra, csak magára az életre, az éltető erőre gondolhatunk. Ha pedig V. Móz. 12,23-ban arra kapunk figyelmeztetést, hogy a lelket a hússal meg ne együk, akkor az összefüggésből ismét világos előttünk, hogy itt a lélek szó alatt vért kell értenünk.”⁴

Az előbbiekben felsorolt eredeti héber és görög szavakat a legkülönbözőbb kifejezésekkel adták vissza a bibliafordítók.

A nefes szó 745-ször fordul elő, és több mint 40 különböző módon fordították, mint pl. 67. oldal lélek, személy, valaki, szív, lehelet, téged, testi-lelki, ember, emberi lélek, nép, kívánság, bosszú, barom, hulla stb;

Nesamah 24-szer fordul elő, és a következő szavakkal van visszaadva: élet lehelete, lélegzet, lehelet (ami Istené), lehelet (amely által jég keletkezik), fuvallat (Istené, amely “meggyújtja a máglyát”), orra leheletének fúvása (amely által “megmutatkoznak a világ fundamentumai”), lélek, élő stb.

Ruah 442-szer fordul elő, és a következőképpen van lefordítva: lehelet, szél, levegő, lélek, mely élővé tesz, álom lelke, alázatos szívű, bátorság, foglalatosság, lelki gyötrelem, hűvös, harag, kislelkűség, irány stb.

A görög psziché szó 105-ször fordul elő, és ez is többféleképpen van fordítva: lélek, élet, halál stb.

A pneuma szó 385-ször fordul elő az Új-Testamentumban, és szintén többféle jelentése van: szél, lélek, lelki ajándékok, megelevenítő szellem stb.

Ha az emberi természet feletti témánál egyszerűen rendületlenül a bibliai tudósításhoz tartjuk magunkat, akkor egy bámulatra méltó egység mutatkozik meg számunkra, amelynek szépsége a bűn miatt ugyan elfátyolosodott, de a figyelmes kutató és megfigyelő előtt nem maradhat elrejtve. A következő fejezetben ezzel az embernek nevezett csodaalkotmánnyal még valamivel bővebben is foglalkozunk.