Csillaghullások, mint az advent hínökei

(289)

Mint már láttuk, a XIX. század hajnalán sok írásmagyarázó hirdette, hogy az emberiség belépett a megjövendölt „végidőbe”, és a közelgő második advent, valamint a millennium megjövendölt jelei iránt határozott érdeklődés volt az Atlanti óceán mindkét partján. Néhányan már a gyarmati időkben felfigyeltek a hatodik pecsétben (Jelenések 6: 12-17.) három megkülönböztető jelre – egy nagy földrengésre, példa nélküli sötétségre és egy páratlan csillaghullásra. Úgy érezték, ezeknek olyan feltűnőnek kell lenni, hogy az utolsó idők és a közelgő advent jeleinek tekintsék.

I. A Lisaboni földrengést és a sötét napot előfutároknak tekintették

Tehát, mint már előzőleg említettük, az 1755. novemberi 1-i nagy lissza­boni földrengést sokan úgy tekintették mind az Ó-, mind az Újvilágban, mint a közelgő utolsó idők bevezető jelét, mely része a hatodik pecsétnek, melynek éppen a föld történelmének csúcspontja előtt kellett bekövetkezni. Pl. „A.B.” a londoni The Gentleman’s Magazine-ban és még huszonegy neves angol lelkész, akik erről hirdetettek Igét az emlékezetes 1756. február 6-i böjt napon, hasonlóan mint Tomas Prentice, Charles Chuancy, Jonathan Mayhew és még mások Újangliában.¹

(290) De a hatodik pecsét ideje alatt várták a napelsötétedését is, és a híres 1780. május 19-i „sötét nap”-ot Észak-Amerikában tapasztalták, amit hasonlóan az utolsó napok egyik jeleként hirdettek a különböző korabeli igehirdetések alkalmával,– pl. a Maarblehead-i Gatchel dékán és a Salem-i Joshua Spalding.² Spalding³ hirdette (Joel, Máté, Márk és Lukácsnál) a megjövendölt jelek sorozatát, melyek az összes dolog helyreállítása előtt következnek be, de a nagy „bajok” után, mint Krisztus közeli második eljövetelének hirdetői.⁵

Spaldinkg említi, hogy „látta a nap és a hold elsötétedésének csodálatos és fenségesen félelmetes jelenségét” – nyilván 1780. május 18-i Sötét nap – és más jeleket, mint pl. az északi fény. Kis verstöredéket idéz –

„…meteorok⁵ jöttek felülről,

feltűnőek, példátlanok, érthetetlenek

vészjeleket rajzoltak az égen.”⁶

1. KIFEJEZTTEN ELŐRE MEGÉREZTÉK A CSILLAGOK HULLÁSÁT – Angliában már 1697-ben THOMAS BURNET (1635-1715) anglikán lelkész egy vallás-tudományos filozófiai művében beszélt a Máté 24:29-ben írt várható csillaghullásról:

„A csillagok hullása az utolsó jel, melyet megemlítünk. És az ég csillagai lehullnak mondja Megváltónk a Máté 24:29-ben. Biztosak vagyunk abban, hogy a dolgok természeténél fogva ezeken nem állócsillagokat vagy bolygókat érhetünk; mert ha ezek közül egyik is leesne az égből és elérné a földet, darabokra törné azt, vagy elnyelné, akár a tenger a süllyedő hajót, és ugyanakkor zavart keltene a kisebb világegyetemben. Szükséges ezért megérteni, hogy ezek vagy tüzes hulló meteorok a levegőég közepéről, vagy üstökösök és lángoló csillagok. Nem kétséges, hogy sokféle tüzes meteor lesz majd akkor, és többek között azokat hulló csillagoknak nevezzük; melyek egyenként nem jelentősek, (291) de ha nagy számmal hullanak, ahogy a próféta mondja, mint a levelek a szőlőről vagy a fügék a fügefáról, megdöbbentő látványt nyújtanak.”⁷

Itt, Amerikában 1762-ben EDMUND MARCH (1703-1791) Massechusetts kiváló lelkésze, aki a harvardi egyetem bölcsészkarán szerzett diplomát, hivatkozott ezekre az utolsó napokra vonatkozó jelekre:

„Ha megtalálnánk a jeleket a napban, holdban és csillagokban, különösen a nap elsötétedését, a hold visszatartott fényét és az égből lehulló csillagokat, akkor már talán az Ember Fiá­nak küszöbön álló eljövetelére gondolhatnánk, mert a földön a nemzetek szoronganak a zavar miatt, és a tenger és a hullámok zúgnak.”⁸

És Elias Smith, a keresztény kapcsolatok lelkésze és szerkesztő, mint már említettük, az 1780. május 19-i napelsötétedésről beszélve, előre megmondta, hogy a következő esemény a csillaghullás lesz, „Rövidesen várhatjuk”.⁹

2. GORTON: NAPELSÖTÉTEDÉS; CSILLAGHULLÁS KÖVETKEZIK – Egy másik XIX. századi napelsötétedés személyes tanúja 1780. május 19-én, aki hasonlóan várta a csillaghullást BEMJAMIN GORTON¹⁰ kereskedő és a New York állambeli Troy falu meghatalmazott elnöke volt. Az irodalmi hajlandóságú Gordon a premillennium kemény meggyőződésű híve volt, ő írta a Szentírási beszámolót a Millenniumról, melyben leírja, hogy a Palesztínába visszatérő zsidók hitetlenek, és Krisztus személyes megjelenése mentette meg őket a környező nemzetek támadásától, és ennek következtében megtértek. Krisztus elpusztítja Gógot és Magógot, feltámasztja a szenteket, és Ádám bűnbeesés előtti állapotára változtatja át a őket. Személyes kormányzata alatt minden nemzet részt vesz az Ezékieli templom összes szertartásában, (292) – az áldozataival, áramló folyójával, és Palesztina törzsi felosztásával. Az ezer év végén Sátán uszítására a nemzetek fellázadnak, és elvesznek a végső tűzben. Ekkor megtörténik az általános feltámadás és ítélet, melyet az új föld, új egek és az Új Jeruzsálem követnek.¹¹

Egyik kéziratában „rendkívüli sötétségről írt Fishkill-nél, valamint Con­necticut-ban és Rhode Island-on”.¹² Egy 1808-ban kiadott munkájában bővebben ír erről: „Most vizsgáljuk meg, hogy nem ez-e az a nemzedék” – mondja – „melynek idejében ezen jelek (Máté 24:29, 32-34; Luk. 21:25; Ap.­csel. 2:19; Joel 2:30-31.) szószerinti beteljesedése megtörténik, és folytatja:

A Leonid meteor ívesen hajló útvonala

(fenn) A Leonid meteor mozgásának ellipszis alakú óriási folyama, ahogy érinti a föld pályáját az egyik végénél, és elhalad a másik végén kissé az Uranus bolygó pályája mögött. Ezeknek a meteoroknak 33 évenként meg kell tenni a teljes körútjukat. A meteorfolyam sűrű (a Fő Raj), így legnagyobb kitérése kb 3 évet igények, amikor elhalad egy adott pontnál; tehát a Föld évenkénti körforgásában keresztülvágja a folyam tömör részét néhány évig sorrendben; (lenn) A Föld pályája ferdén keresztezi a Leonid folyamot, a teljes úthoz néhány órára van szük­ség.

„1780-ban, egy 28 évvel ezelőtti májusban a nap feltűnően elsötétedett. Providence-ben, Rhode Island-on ez délelőtt kezdődött úgy, hogy a tehenek visszatértek a mezőről, mintha este lenne, és a baromfik is ólaikba mentek; gyertyákat gyújtottak, hogy folytathassák munkájukat, és sokak elméjében nyugtalanságot keltett ez az esemény.”

„Conway-nél Massachusetts államban gyertyavilágnál ebédeltek és a farmereknek ott kellett hagyniok a vetést és más munkákat a mezőn a sötétség miatt. Fishkill-nál, New York államban délutánra abbahagyták sokan a munkát a sötétség következtében; úgy látszott, mintha minden sárga színnel lenne beszínezve. Úgy látszik ez az első különleges jel, melyet szabad szemmel azonnal megláthattunk: a második jel, a hold úgy látszott, mintha vérré változott volna. Ezt én nem láttam, hanem leírásból tudom és hiszem, hogy hajnali 2 órakor történt, ugyanannak az éjszakának a reggelén, amikor a nap elsötétedett, amelyen olyannak tűnt a hold, mint egy vércsomó; és ez nagyon valószínű, mert éjjel, a hold felkelte előtt olyan sötét volt, mint nappal, és természetesen ez a holdnak rendkívüli megjelenést kölcsönzött – nem ragyogtatta a fényét.”¹³

(293) Azonnal kijelenti, „természetesen a következő, az égről a csillagok lehul­lása”, és hozzáfűz beszámolókat (Richmond, Virginia, Portsmouth, New Hampshire, Raleigh, North Carolina és Saratoga Country, New York álla­mokból) az 1803. április 20-i meteorzáporról¹⁴ – ez egy sokkal kisebb jelenség, mint a novemberi nagy csillaghullás 30 évvel később, mely világszerte magára vonta a figyelmet és sokak gondolatait a jövendölések beteljesedése felé fordította.

II. Abban az időben a csillagok csoportos hullását várták

Ugyanolyan sokan mutattak a természetben végbement eseményekre, mint a hatodik pecsét és a „végidők” hírnökeire és várva várták a további fejleményeket; és éppen, (294) mint egy nagyszerű ébredés a próféciák tanulmá­nyozása során – ugyanebben az időben „Leonid” meteorok példátlan kitörése hullott Észak-Amerikára 1833. november 13-án. Ezek az európai és Nyugat-Ázsiai (1831-1868)¹⁵ kisebb, de látványos novemberi csillagzáporok része­ként érkeztek, és sokan az előre megjósolt próféciai események beteljesedését látták benne.¹⁶ Egy századnál rövidebb idő alatt (1799-1868) a Leonid meteorok háromszor szórták a földi pályára az űr e részecskéit ilyen sűrűségben példa nélküli meteorzáporok formájában, a földgolyó különböző részeinek megyei tűzijáték kiemelkedő mutatványát szolgáltatva. De ezen látványok közül az egyik oly messzire túlszárnyalta a többit, hogy a történelem úgy tartja számon, mint az 1833. évi nagy „csillaghullást” és a köztudatban csak mint a „csillaghullás” maradt meg.¹⁷

III. Az egyedülálló 1833. évi látvány a történelemben felülmúlhatatlan

A csillagászok szerint az 1833. év november 12-ről 13-ra forduló éjjel csillagzápora a legemlékezetesebb, melyről feljegyzések készültek. A neves korabeli megfigyelő, Denison Olmsted, a Yale egyetem csillagász professzora, aki összegyűjtötte a rendelkezésre álló adatokat és a „hulló csillagoknak ne­vezett fenséges jelenséget”, mely kiterjedtebb és nagyszerűbb volt bármely hasonlónál, melyet ez ideig feljegyeztek.”¹⁸

(295) „Egy modern Harvard-i csillagász” így írja le:

„1833. november 13–án kora reggel az Egyesült Államok népét a korán kelők keltették fel, hogy nézzék meg a csillaghullást. És hullottak, és hullottak – hangtalanul, egyenként és robbanásszerűen, kévékben, aprók és labdaszerűek, akár a hold. Minden szemtanú megfigyelhette, hogy az ég egyetlen pontjáról száguldottak előre a meteorok [Leo (oroszlán) csillagképből]; ’egy óriási ernyő bordáihoz voltak hasonlóak’. Olyan festői volt ez, hogy két amatőr csillagász rajzokat készített róla, . . . tudomásunk szerint e fenséges jelenségről csak egyetlen rajz maradt fenn.”¹⁹

Éjfél körül kezdődött, a meteorok egyre sűrűbben hullottak, amíg csak olyan nem volt mint a hóesés,²⁰ közvetlen azelőtt, hogy a nappali világosság el nem tüntette azokat. Az ég „szószerint lángolt”, ahogy „néhány óra alatt több mint billió hullócsillag jelent meg egyedül az Egyesült Államok és Kanada fölött.”²¹ Ezen „ritka és csodálatos jelenség óriási nagyságú tűzijátékát”²² ugyanolyan nagyszerűségben és időtartamban látták Canadától Mexicóig, és Közép-Atlanti Óceántól a Csendes Óceánig.²³

Nyugaton az amerikai indiánokra olyan mély benyomást gyakorolt, hogy „naptárukban mérföldkőként” jelölték azt a különböző törzsek.²⁴ Ezekben a naptárakban, mint pl. a dakota törzsek között az 1833-34-es telet a képírásban a csillaghullás valamilyen jelével jelölték, és a telet úgy nevezték, mint ami­kor a „csillagok hullottak”, „csillageső” vagy „csillagok helyváltoztatása”, „csillagzivatar tele” és hasonló elnevezések.²⁵

(296) Az ország lakosságának általában egy örömmel és félelemmel vegyes körülmény volt a „csillagok hullása”; kinek mit jelentett. Sokan templomokban, iskolákban és otthonokban csoportokban gyűltek össze, térdre esve imádkoztak; mások a szomszédokhoz szaladtak, hogy bevallják amivel megkárosították őket. E „jóvátétel éjjelén” – ahogy azt nevezték – lopott holmik hirtelen visszakerültek. Sokan biztosak voltak abban, hogy az ítélet napja a küszöbön áll. És az Ige sok kutatója hitte, hogy Isten írt az égre.

IV. Az utolsó napok jelének tekintették

Különböző megfigyelők, akik leírták a nagy 1833-as csillaghullást, az utolsó „nap” előfutárának tekintette. Vizsgáljunk most meg néhány korabeli prófétikus magyarázatot.

Indiai kalendáriumok jegyzik fel az 1833. évi csillaghullást

(fenn) A Hosszú Kutyában az 1833 évi téli számítás szerint (bekarikázva) jelezték a csillaghullást (Felső Yanktoni törzs) 1800 évről keltezve egy festett bivalybőrre. (lenn) A kalendárium állítása szerint (Kiowa törzs) az ugyanaz az esemény volt a jelzett évre. Mindkettő természetes rajz; (képrészlet) Mr. Pickering az Öreg Paraszt szerkesztőjének egyetlen fennmaradt rajza, ami egy közös ponttól, a sugárzás pontjától való eltérést mutatja. (Reprodukció az 1833. november Mechanic Magazin­ból)

(297)

1. AZ „ÖREG VIDÉKI EMBER” („Old Countryman) SZERKESZTŐJE KIJELENTI A „HARBINGERNEK” – Henry J. Pickering²⁶ New York-i szerkesztő mondta a hatodik pecsétről:

„Kijelentjük, hogy a tűzeső, melyet szerda hajnalban láttunk (november 13.) egy rettenetes szimbóluma, vagy előfutára, kegyelmes jele annak a nagy és félelmetes napnak, melynek a föld lakosai tanúi lesznek a hatodik pecsét megnyitásakor.

Az időt, mely küszöbünkre érkezett, nemcsak az Újszövetségben találjuk leírva, hanem az Ószövetségben is. Pontosabb hasonlatot találni nem is lehetett volna, mint a fügefa, mikor hullatja leveleit, amikor nagy szél rázza.

Sok dolog, ami most történik a földön arra irányul, hogy meggyőzzenek bennünket, mi az ’utolsó napokban’ élünk. E látványt mi a félelmetes nap előképének látjuk (298), mely nap gyorsan közeleg. Ez a mi őszinte véleményünk; ésé amit gondolunk, azt nem szégyelljük kimondani.”²⁷

2. DOUGLASS AZ IDŐK JELÉNEK TEKINTETTE – FREDERICK DOUGLASS²⁸ közismert néger szónok és újságíró, de 1833-ban még mindig rabszolga, az idők jelét látta abban és később így ír:

„Tanúja voltam e pompás látványnak, és szent félelem töltött el. A lég telítettnek látszott az égből alászálló hírnökök fényével. Kb. hajnal volt, amikor láttam ezt a fenséges jelenséget. Azt a gondolatot ébresztette bennem akkor, hogy ezek az Ember Fia eljövetelének előfutárai lehetnek; és akkokri elmeállapotomban kész voltam barátként, szabadítóként üdvözölni Őt. Olvastam, hogy „az égről csillagok hullanak majd” és most hullottak. Sokan szenvedtem elmémben. . . .S most az égre tekintettem pihenésért, melyet a földön megtagadott tőlem az élet.”²⁹

3. EGY EPISZKÓPÁLIS LELKÉSZ NÉZETE SZERINT EZ AZ UTOLSÓ NAPOK JELE – Dr. Henry Dana Ward, közismert New York-i espiszkopális lelkész (akiről később szólunk), miután szemtanúja volt a világos ég darabokra törésének, mert annak látszott, és a csillagok hóesésszerű hullásának, azonnal írt a New York Journal of Commerce szerkesztőjének:

„Szívünkben úgy éreztük, hogy az utolsó napok jele volt az. Mivel valóban az ég csillagai lehullottak a földre, ’miként a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza’ - Jel. 6:13. A próféta e kifejezését mindig jelképesnek tartottuk. Tegnap ez szószerint betelje­sedett. A régiek a görög aster és a latin stella szón mindig az ég kisebb fényeit értették. A modern csillagászat pontossága különbséget tesz az ég csillagai és az ég meteorjai között. Eszerint a próféta gondolata az eredeti görög szerint szószerint beteljesedett a tegnapi fenséges jelenségben úgy, ahogy az ember tegnap előtt elképzelni sem tudta volna, hogy ez betel­jesedhessen.”³⁰

Ward hangsúlyozta a Jelenések előrejelzésének pontos beteljesedését:

(299) „És hogyan hullottak!? Sem én magam, sem a család tagjai nem láttak semmi tudósítást, és ha átkutatnám a természetet egy hasonlóért, nem tudnék találni egy an­nyira találó képet erre az égi jelenségre, mint amit Szent János használ a jövendölésben, amire az előbb hivatkoztam. „Tűz esett!’ mondta valaki – Egy másik, ’olyan volt, mint egy tűzzápor’. Egy másik szintén, ’mint ha nagy hópelyhek hullanának a közelgő vihar előtt, vagy esőcseppek a zápor előtt”.

„Elismerem, az általános pontosság szempontjából ezek megfelelőek; de messze elmaradnak a próféta által használt kifejezés pontosságától. ’Az ég csillagai lehullot­tak a földre’; de nem lángnyelvek, pelyhek vagy tűzcseppek voltak; hanem amit a világ ’hulló csillagok” néven ért. És a jelenség közepette valaki azt mondja barátjá­nak, ’Látod, hogy hullanak a csillagok’; és aki hallotta, nem habozott egy valakinek a helyes csillagászati kifejezést megadni, aki azt akarta mondani neki, hogy a ’nap nem megy’, hanem ’a nap felkel’.

„A csillagok hullottak, ’éppen úgy, mint a fügefa szórja éretlen gyümölcsét, amikor erős szél rázza.’ Ítt van a próféta precízsége. A hulló csillagok nem úgy hullottak, mintha egy né­hány fáról rázná őket a szél, hanem csak egyről. Azok, amelyek keleten jelentek meg, kelet felé; amelyek északon jelentek meg, észak felé; amelyek nyugat felé jelentek meg, nyugat felé, és azok, amelyek délen jelentek meg (mire kimentem a lakásomból a parkba) dél felé hullottak; és hullottak, de nem úgy, mint az érett gyümölcs. Távolról sem. Hanem repültek EL VOLTAK DOBVA, mint az éretlen gyümölcs, mely először vonakodik, hogy elszakadjon az ágtól, és amikor a tartója elszakad, gyorsan száll, száll lefelé; és a hulló milliók közül némelyik keresztezi a másik pályáját, mintha több vagy kevesebb erő mozgatná őket.

„Ilyennek tűnt ez a több mint fenséges jelenség házam lakói előtt. Én a parkban sétáltam a Pearl Streeten két úri emberrel, éreztük és elismertük, hogy erről a jelentről a mi elménkben soha nem alkotott volna képet sem könyv, sem haladó ember, csak egyedül a prófécia.”³¹

Ezután mondja Ward:

Ebben a beszámolóban nem az okokról beszéltem,³² hanem a látványról, és jelenségekről aszerint, hogy milyen hatással voltak az emberekre. . . Egyetlen filozófus vagy tudós sem tudott elmondani vagy lejegyzni egy hasonló eseményt, mint a tegnap reggeli. Egy próféta 1800 évvel ezelőtt pontosan megjövendölte, ha vesszünk magunknak fáradságot, akkor megértjük a csillagok hullását, mint jelent a csillaghullás.”³³

4. SOKAN LÁTNAK ÖSSZEFÜGGÉST A PRÓFÉCIAI ELŐREJELZÉSSEL ‑ A The York Journal of Commence (1833. november 27.) (300) egy riportot idéz a Columbia Spy-től, mely szerint sokan úgy gondolták, az utolsó napok ér­keztek el, és a szomszédos városban egy lelkész az éjszaka egy nagy létszámú ima-összejövetelről adott jelentést. A Pennsylvania-i York Republican cí­mű lap (1833. november 13.) a vezércikkben írta, „Néhányan ezeket a dolgo­kat a Jelenésekben írt ’hulló csillagokkal’ azonosítják.” Egy Missouri állam­ból való Bowling Green-i jelen levőt erősen „emlékeztette a Jelenések e figyelemre méltó szakaszára. . . eszébe juttatva a fügefát, mely szórja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza”,³⁴ és így volt ezzel Dr. Thomas Milner lelkész-természettudós is.³⁵ Elijah H.Burritt mondta később a tüzes jelenetről, hogy „eszébe juttatta a Jelenések által alkalmazott jelkép félelmetes nagysze­rűségét a hatodik pecsét feltörésekor, amikor ’az ég csillagai’ lehullanak.”³⁶

Ennek következtében különböző egyháztagok és lelkészek egyaránt felismerték akkor, hogy az a közelgő vég jele, éppen úgy mint mások, akik a próféciai ábrázolás alapján alig várták és előre megmondták annak megjelenését. Sokan érezve, hogy az 1833-as csillaghullás teljesen betöltötte a prófécia követelményeit és leírásait, indíttatást éreztek magukban annak a kijelentésére, hogy valóban beléptek „az utolsó napokba”.³⁷

JEGYZETEK

1.      Lásd: Prophetic Faith, II. kötet 674-677. o; III. kötet 187-193. o.

2.      I. m. III. kötet. 211, 212, 233. o.

3.      JOSHUA SPALDING (1760-1825) az újból jelentkező premillennizumus „napi-sztárjának” nevezték, Connecticut-ban született és 1786-ban Dartmouthban szerzett bölcsész diplomát. Teológiát tanult Jonathan Edwards és Samuel Hopkins alatt, de visszautasította az ő postmillennizmusukat. 1782-ben kapott engedélyt a prédikálásra és 1785-ben Salemben telepedett le a Tabernacle gyülekezetnél. (I. m. 230-235. o.)

4.      Joshua Spalding, Krisztus országára és eljövetelére vonatkozó vélemények, 14, 15, 18-22. o.

5.      „Meteorok” különböző égi és légköri jelenségeket jelentenek – akár jégeső vagy hó – nem feltétlenül hulló csillagok. Lásd Burnet-től a következő idéze­tet.

6.      I. m. 21. o.

7.      Thomas Burnet, The Theory of the Earth, 3. könyv 2. kötet 98, 99. o. Úgy véli azonban, hogy ez főként több üstökösre utal, melyek egyidejűleg jelentek meg.

8.      Edmund March, Isteni gondviselés . . . Láthatóan a Szentírási-próféciák beteljesedésével foglalkozott, 32. o. (Lásd: Prophetic Faith, III. kötet 202. o.)

9.      Lásd: 179-185. o.

10.   BENJAMIN GORTON (1758-1836) Connecticutban született, 1776-ban csatlakozott a nemzetőrséghez. Alezredesi rangra emelkedett a Hadbiztossági hadosztályban, azzal bízták meg, hogy lőszereket szerezzen be a haderőknek. 1791-ben nyitott egy boltot Troy-ban, és nagyon aktív volt nemcsak a civil, hanem a vallási ügyekben is, segítve Troy-ban egy presbiteriánus és episkopális társulat létrehozását is. Kiadta A Scriptural Account of the Millennium (1802), Primitive Christianity Revived (1804), A View of Spiritual, or Anti-typical Babylon (1808) és Plain Dealing With Calvinism (második kiadás 1811).

11.    Benjamin Gorton, A Scriptural Account of the Millennium, 205-211. o.

12.    Adelos Gortontól idézett, Life and Times of Samuiel Gorton, 225. o.

13.    Benjamin Gorton, A View of Spiritual or Anti-typical Babylon, With Its Downfall Exhibited . . . .The Certainity of the Near Approach of the Great and Terrible Day of the Lord, 73, 74. o.

14.    I. m. 74-80. o. Ez egy szokat meteor hullás volt áprilisban, melyet Lyridák néven ismerték. Lásd: B Függelék.

15.    A Leonid csillagzápor sorozatának leírásáról és más meteorok magyarázatára vonatkozóan lásd a B. Függeléket.

16.    Azok, akik az 1833-as csillaghullást a prófécia beteljlesedésének tekintik gyakran beszélnek más záporokról – az 1799-ben, 1832-ban, stb., vagy 1866-ban és 1867-ben. És néhányan azt állították, hogy ezek a Krisztus által előre jelzett „égi jelek” mint utolsó napok jelei az emberek számára, nem logikus, hogy csak a nyugati világra korlátozódtak; hogy egyetlen teljesedés – még ha a legszembetűnőbb is – nem feltétlenül meríti ki a pródéciai előírásokat. Rámutattak arra, hogy ezek a jelek valóban mind az Ó-, mint az Új világban csak erősítették őkat abban, hogy olyan jelek, melyek a vég idejét jelzik, és hogy a természetes eszözök használata nem összeegyeztethetetlen az isteni célokkal. Ez az 1260 évvel kapcsolatban időmegállapítás volt, és a hatodik pecsétet hangoztatták.

17.    Az 1833 évi csillagzápor tudományos megfigyelései végül arra a felfedezésre vezettek, hogy a lángoló csillagok nem helyi légköri jelenségek voltak, mint általában hitték, hanem kis, sötét, kozmikus részecskék, melyek röviden felvillanva, az üres térből a mi sűrűbb légkörünkbe való süllyedés surlódása által fehér izzást generáltak. Szintén megdöbbentő felfedezéshez vezetett, hogy a Leonidák vagy más periódikus meteorok a mi naprendszerünk hatalmas ellipszis alakú útvonalain mozgó apró részecskék folyamaiból vagy tömegéből származnak, olyan útvonalakról, melyek periódikusan keresztezik a föld pályáját. „Ha a föld áthalad ezen a pályán, meteorikus anyagot szétszórva, a földet meg­szórja, vagyis más szóval ez egy meteor zivatar.” (Clyde Fisher and Marian Lockwood, Astronomy, 89, 90. o.)  A zivatar szó használata technikai értelem­ben egy szokatlan számú meteor csoporthoz tartozik, nem feltétlenül látványos hulló csillagok „zápora”  ritka nagy zivatarokban.

18.    Denison Olmsted, „Megfigyelések az 1833. november 13-i meteorokról”, The American Journal of Sience, 1834, 363. o. Más csillagászok beszámolóiról lásd: Simon Newcomb, Astronomy for Everybody (első kiadás) 280. o; W. J. Fisher, „The Ancient Leonids”, The Telescope, 1834. október, 63. o; Clyde Fisher and Marian Lockwood, az idézett műben 89. o.

19.    J. W. Fisher, az idézett műben 79,. 80. o. Ezek a részletek először a The Old Countryman-ben érdekességként jelentek meg hetenként New Yorkban, 1833. november 20-ára, és azután gyorsan megismételték különböző folyóiratokban és újságokban, mint pl. Mechanics Magazine (1833. november), és a The New York Journal of Commerce (1933. november 27). Fisher elmondja nekünk (80 o.), hogy a The Old Contryman egyik szerkesztője, Henry J. Pickering (aki egy valódi bibliai magyarázatot adott az első jelenségről, amint később említették), mint a csillaghullás egyik megfigyelője, személyesen ellenőrizte ezen famet­szetek megrajzolását.

20.    Fletcher G. Watso, Between the Planets, 118. o.

21.   Peter G. Millmann, „The Falling of the Stars” The Telescope, 1940, május-június 57. o. Becslések szerint helyenként a számuk feltűnően változott óránként 10.000 és 200.000 között. Az egyetlen jelenlegi számláló óránként 34.000-t jelzett volna, de a számláló a túlterhelés miatt kiakadt, két órával a csúcsérték után. (Charles Olivier, Meteors, 25. o.)

22.    Alexander C. Twining, „Investigations Respecting the Meteors of Nov. 13th, 1833,” The American Journal of Science, 1834, július 337. o és a következő lapokon, 351.

23.    Denison Olmsted, Letters on Astronomy, 349. o.

24.    Clyde Fisher and Marian Lockwood, az idézett műben 89. o.

25.   Garrick Mallery, „Az amerikai indiánok kép-írása”, a Néprajzi Hivatal titkárá­tól a Néprajzi Hivatal tizedik évi jelentésében (1888-89), XX. lemez (266-267 oldalak között) 289, 320, 723. o; James Mooney, „A Kiowa indiánok történelmi kalendáriuma” ugyanazon Hivatal Tieznehetedik évi jelentésében (1895-96), 260, 261. o; Leslie Spier, A Gila folyó Yuman törzsei, 138, 139. o. (a 15, 16 o. is).

26.    HENRY J. PICKERING (elhunyt 1839-ben) a The Old Countryman, a New York City-i heti újság szerkesztője 1831-től 1835-ig, nyomdász volt, és az Eredeti America hivtal művezetője a New Jersey-i Trentonban, amikor egy sárgaláz járványban elhunyt. Dicsérték őt, mint nagyszerű képességű és becsületes embert.

27.    The Old Countryman (New York) 1833. november 20; széleskörűen idéz a New York Star és Portland Evening Advertiser, 1833. november 26. The New York Journal of Commerce szerkesztőségi megjegyezések (november 23), „Az Old Countryman szerkesztője nagyon komoly anyagot készít a ’Cillaghullásról’”.

28.    FREDERICK DOUGLASS (1817-1895) rabszolgaként született, 1838-ban megszökött és a Massachusettsi New Bedfordban telepedett le. 1847-ben megalapította a New York állambeli Rochesteri The North Star-t, és 1870-ben a Wa­shington D. C.-i The New National Era-t. Ő volt Egyesült Államok tábornoka, majd a Columbiai Választókerület Tevékenységeinek Jegyzője, és az Egyesült Államok nagykövete Haitin, 1889-91 között.

29.    Frederick Douglass, The Life and Times of Frederik Douglass, 117. o.

30.    The New York Journal of Commerce, 1833. november 14, (azaz 16), november 15-én keltezve. Wardról, mint szerzőről lásd: Signs of the Times, 1843. októ­ber 11, 62, 63. o.

31.    I. m. Érdemes megjegyezni, hogy The New York Journal of Commerce novem­ber 27-i számában Ward fennt említett állításának részét ismételten kiadták.

32.    Ward záró bekezdésében azt mondta, „Ezt a jelenséget kétségtelenül természetes jelenségek idézték elő”.

33.    I. m. november 14 (16).

34.    Idézetek Olmsted „Észrevételeiben” The American Journal of Science, 1834. január, 382. o.

35.    Thomas Milner, The Gallery of Nature, 14. o.

36.    Elijah H. Burrit, Geography of the Heavens, 163. o.

37.    Példaként, egy Egyesült Államokon kívüli próféciaértelmező, aki látta ezt a meteorzáport, mint prófétikus jelet – José de Rozas, kitűnő mexicoi jogás – lásd.:jelen kötet 308. o.