2Móz. 20,12.
| I. A szülők iránti tisztelet | II. A szülők Isten képviseletében | III. Tanítsd meg erre a te fiadat | IV. Tisztelet az Isten helyében állók részére |
Az első négy parancsolat az Isten iránti szeretetünk megnyilatkozásának lehetőségeit fogalmazza meg részünkre.
A többi hat parancsolat pedig az embertársaink iránti szeretetünk kifejezésének lehetőségeit gyűjti össze pontokba.
Ma a szeretet törvényének azt a pontját fogjuk tanulmányozni, amelyet Isten első helyre állított az emberi kapcsolatainkban megnyilatkozó szeretetünk kifejezésére. II. Móz. 20,12.
Isten az emberi kapcsolatok közül hangsúlyosan kiemeli a szülőkhöz való viszonyulásunkat, a családon belüli kapcsolatokat, vagyis magát a családot.
Vannak, akik azt gondolják, hogy Isten itt, ezzel a parancsolattal a szülők pártjára áll, szemben a gyermekekkel.
Akik viszont valamennyire is ismerik az Istent, azok tudják, hogy Ő soha nem áll pártjára senkinek másokkal szemben, Isten nem pártoskodó.
A Biblia szerint minden hatalom és dicsőség egyedül Istené, ezért Őt illeti meg minden tisztelet is.
Isten azonban a maga hatalmából és tekintélyéből részt ad az embereknek bizonyos időre és célokra.
Így ad hatalmat és tekintélyt a szülőknek is a gyermekeik előtt.
Ebből adódóan a szülőknek előírt tisztelet adás tulajdonképpen az Istent megillető tiszteletnek a része.
A zsidó felosztás rendszerében az ötödik parancsolat is az első törvénytáblán van.
Mert véleményük szerint a szülők iránti tisztelet közvetett módon az Isten iránti szeretetünk kifejezője, hiszen Isten önmaga helyett állította a gyermekek elé a szülőket.
Bizonyos módon az istentiszteletünknek egy sajátos megnyilatkozása kell legyen a szülők felé megnyilatkozó tiszteletünk.
Ennek a héber szónak (tisztelni) a gyöke: a ..súly" főnév, amiből az következik, csak azt tisztelem, akinek súlya van előttem, akit megbecsülök, akit komolyan veszek.
A tisztelet a szeretet adás egyik megnyilatkozási formája.
E kettőnek, a tiszteletnek és a szeretetnek harmóniában kell lenni egymással, mert egyik a másik nélkül kevésnek bizonyul.
A szeretet nélküli tisztelet rideg, félelmetes és ijesztő, sohasem önkéntes, hanem minden esetben valamilyen kényszernek a szülötte.
A tisztelet nélküli szeretet viszont csak haverkodó, mindig az alkalomhoz igazodik, mert nincs mögötte megbecsülés, szeretem, mert érdekem fűződik hozzá.
Éppen ezért a Biblia sehol sem utal arra, hogy ez a parancsolat korhoz kötött lenne.
Arra vonatkozóan sem találunk kijelentést, hogy bizonyos korhatár után már nem kell tiszteletet adni a szüleinknek.
A bűn világában élő szülő is ember, ezért esetenként olyan követeléssel is előállhat a gyermeke felé, ami ellentétben áll az Igében adott isteni elvekkel.
Ebben az esetben azt mondja Isten: “Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek az Úrban”. Eféz. 6,1.
És ha valaki ebből nem érti meg az Isten szándékát, akkor egy másik igei kijelentéssel teljesen világossá teszi előtte Isten.
“Istennek kell inkább engedni, hogynem embereknek”. Csel. 5,29.
Sohasem követelhet magának az imádattal egyenértékű tiszteletet a gyermekétől.
Isten azt sem mondja, hogy cselekedd meg minden kívánságát, amit elvár tőled.
De azt sem mondja, hogy minden körülmények között igazat kell adni a szülőnek, hiszen ő is csak egy tévedő ember.
Tisztelned kell őket akkor is, ha esetleg olyan állapotba kerültek, ami általában nem a tiszteletet váltja ki az emberekből, hanem valami mást.
“Meg ne utáld a te anyádat az ő vénkorában!”, mondja az Ige. Péld. 23,22.
Mert esetleg olyan elesetté váltak, olyan dolgokat tesznek, hogy valamilyen szempontból még megbotránkoztató is lehet egy kívülálló részére.
De téged ez a körülmény sem szabadít fel a tiszteltadás alól, hiszen a gyereke vagy.
A szülők iránti tiszteletadás nem kérés az Isten részéről, hanem parancs, olyan kötelessége a gyermeknek, amit Isten nem tartott szükségesnek megindokolni.
Sokkal nagyobb és sokrétűbb felelősséget helyezett Isten a szülőkre, mint a gyermekekre.
A szülők felelőssége ugyanis az, hogy ehhez az Istentől kapott megbízatásukhoz méltóan éljenek, vagyis könnyítsék meg gyermekeik számára, hogy tisztelni tudják őket.
Tanulják meg Istentől, hogy miként válthatnak ki tiszteletet gyermekeikből.
Gyermekeink mindenek előtt az Isten tulajdonai, de időlegesen ránk bízta őket.
Egyszer azonban minden szülőtől számon kéri majd, hogy mit tett a kezébe adott gyermeki élettel.
Isten azt a feladatot adta a szülőknek, hogy gyermekeik jellemét az Istentől adott minta szerint formálják, ami viszont türelmet, kitartást és határozottságot igényel tőlük.
Ez olyan felelősség, ami alól sohasem lehet kilépni, nincs belőle szabadság, állandó ügyeletet igényel.
Gyermekeink irányítása nemcsak tanács adást igényel tőlünk, hanem az akaratuk és a hajlamaik fékezését is, idejében meg kell tanítanunk nekik a lemondás leckéjét.
Miként a magára hagyott mező csak gyomot terem, így történik azzal a gyermekkel is, akinek nevelését nem kellő alapossággal végzik a szülők.
Mindezt olyan módon kell elvégeznünk, hogy eközben ne ellenállást vagy ingerült dacot váltsunk ki gyermekeinkből, nehogy kétségbeessenek. Ef. 6,4. Kol. 3,21.
Ezért a szülők sohasem az indulatuk hatása alatt fegyelmezzenek, mert abban nem a szeretetük nyilatkozik meg, és nem a Szentlélek befolyása alatt teszik.
Jézus azt mondja: “Akiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem”.
Tanuljuk meg Jézustól, hogy minden esetben csak a szeretet késztetésére, a féltő szeretetünk hatása alatt fegyelmezzük a gyermekeinket.
Mivel ez a munka gyermekeink örök sorsát dönti el, ezért Isten előtti feladataink között a legelső helyen kell állnia.
Ezen felelősség alól Isten nem ad egyetlen szülőnek sem felmentést.
Ez a tanítás és nevelés már az anya méhében el kell kezdődjön.
De ezt csak azok a szülők képesek megvalósítani, akik először a saját szívükbe fogadták be az isteni elvek normáit.
Ezért adta Isten törvénybe a szülőknek azt is, hogy “ezek az igék... legyenek a te szívedben”. V. Móz. 6,6-9.
Ilyen módon már zsenge éveikben megtaníthatjuk gyerekeket Isten törvényének követelményeire, és arra, hogy higgyenek Jézusban, mint megváltójukban.
Naponta szívükbe kell ültetni az igazság és kötelesség értékes leckéit.
Magyarázzuk egyszerű szavakkal, hogy könnyen megértsék.
Amikor pedig növekednek, szabjuk a tanítást is a növekvő képességükhöz.
Vagyis nem elég az Isten dolgairól csupán beszélni, hanem gyakorlati példára van szükség.
A szülők kötelessége, hogy tanítással és pozitív életpéldával segítsék gyermekeikben kialakulni és megerősödni a tiszteletadás képességét és gyakorlatát.
Isten a gyermekek lelkébe helyezte azt az ösztönös megnyilatkozást, hogy a nagyobbakat, mint kiválasztott példaképeket utánozzák, vagyis megtanulják tőlük azt, amit eddig még nem csináltak.
Ilyen értelemben a szülők az első számú kiválasztottak, akikre a gyermekeik felnéznek, és amit tőlük látnak, azt ők is csinálni fogják.
Ezért a személyes példaadás olyan felelősség a szülőkön, ami mindenképpen megtermi a maga gyümölcsét a maga idejében.
Többszörös áldás rejlik az ilyen közös gyakorlatban.
Mindenek előtt szemléltető példát adhatsz a gyermekednek arról, hogy milyen módon kell a gyakorlatban megvalósítani az Isten akaratát.
Eközben viszont egy Isten Lelkétől áthatott közösség alakul ki a szülő és a gyermeke között, illetve a család minden egyes tagja között.
Rendkívüli befolyása van gyerekeinkre a megfelelő módon tartott családi áhítat.
Súlyos hibát követnek el azok a szülők, akik elmulasztják azt a lehetőséget, hogy a gyermekeikkel együtt tartsanak áhítatot.
Amikor a gyerekek nem tudnak megfelelően viselkedni az istentiszteleteken, akkor az esetek többségében azért történik, mert nem szoktak hozzá, nem tanulták meg ennek szabályát otthon a családi áhítatok alkalmain, ezért nem ismerik az Istennek járó tisztelet adás módját.
“Gyakoroljad ezekben a te fiaidat és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és amikor felkelsz.”
Vagyis este és reggel, - otthon és idegenben.
az áhítatokon - nem számít a helyszín
Ha viszont bármilyen okból adódóan hajlamos vagy megfeledkezni a szülői kötelességedről, akkor készíts magadnak egy emlékeztetőt.
Ez olyan legyen, hogy még véletlenül se feledkezhess meg a kötelességedről.
Ha kell - akkor a kezedre tedd, vagy a homlokodra
- legyen állandóan a szemed előtt
- de teheted a házad ajtajára vagy a kapujára is
A lényeg az, hogy semmilyen körülmények között se tudd elfelejteni, milyen felelősséget vállaltál magadra a gyermekeddel.
“Ezek az Igék, amelyeket e mai napon parancsolok neked, legyenek a te szívedben.”
Ha a szívünkben él “az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata”, akkor már nem kell sem a kezünkre, sem a homlokunkra, sem az ajtónkra feltenni emlékeztetőül.
Mert ami a szívünket betölti, arról sohasem szoktunk elfeledkezni, arról mindig szívesen beszélünk a nap minden órájában, bárhol tartózkodunk is.
E parancsolat értelmében kell tiszteletet adni és engedelmeskedni a felsőbb hatalmasságoknak, vagyis a polgári hatóságoknak.
“Mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és a mely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek. Azért, a ki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; a kik pedig ellene támadnak, azok önmagoknak szereznek ítéletet.” Róm. 13,1-2.
Ugyancsak ennek a parancsolatnak értelmében kell tisztelettel és szeretettel lenni azok felé, akiket Isten az Egyházban rendelt fölénk.
“Kérünk titeket atyámfiai, hogy becsüljétek azokat, a kik fáradoznak közöttetek, és elöljáróitok az Úrban, és intenek titeket; És az ő munkájukért viseltessetek irántuk megkülönböztetett szeretettel.” I. Thess. 5,12-13.
Mivel a gyülekezet közössége is egy nagy család, ezért ez a parancsolat tiszteletet követel a fiatalabbaktól az idősebbek felé.
Jézus is úgy tekintette az Őt körülvevő gyülekezet tagjait, mint anyákat és apákat, mint fivéreket és nővéreket.
“Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim? És kinyújtván kezét az ő tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim! Mert a ki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám.” Mt. 12,48-50.
De természetesen ezekben a vonatkozásokban is érvényes az a kitétel, hogy a nekik való engedelmesség is csak odáig terjed, amíg nem várnak el tőlünk az Isten akaratával ellentétes dolgot.
Ellenkező esetben viszont az érvényesül, amit a Bibliában így olvashatunk: “Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek”.
Azzal szembesülünk nap mint nap, hogy a szeretet és tisztelet kapcsolata megromlott a szülők és gyermekek között, az idősek és fiatalok között, a felettes és beosztottja között.
Isten azonban előre látta ezt a lelki válságot, ezért Pál apostol írásain keresztül már kétezer évvel ezelőtt figyelmeztetett ennek veszélyére.
“Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állnak be. Mert lesznek az emberek magukat szeretők... szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok... Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek... kegyetlenek, a jónak nem kedvelői... vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.” II. Tim. 3,1-5.
Az övéit viszont arra szólítja fel, hogy kerüljék azokat, akiknél “megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét”.
Isten ezzel nemcsak arra szólít fel, hogy az ilyen módon élőket kerüljük, hanem ezt az életformát és ezt a gondolkodásmódot kerüljük, ha Istennek tetsző életet akarunk élni.
A szülők iránti tiszteletadással kapcsolatos kijelentés nem kérésként fogalmazódik meg, hanem parancsként.
Az Isten előtti megítéltetésünk egyik pontját képezi ez, vagyis az örök életünk feltételei közé tartozik.
Malakiás próféta üzenetén keresztül viszont egy reménysugarat küld Isten erre a kérdésre és helyzetre, amelyben megoldást mutat.
Azt üzeni Isten: “Ímé én elküldöm néktek Illést a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja. És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz.”.
Illés üzenete az volt, hogy “Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek Őt, ha pedig Baál, akkor kövessétek azt”. I. Kir. 18,21.
Napjainkban is csak ennek a megértése hozhatja el az egyetlen megoldást.
Ne engedjük, hogy a világban uralkodó normák határozzák meg az életünket.
“És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.” Róm. 12,2.
“Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete... A világ elmúlik, és annak kívánsága is; de a ki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.” I. Ján. 2,15. 17.
Legyünk Illések az által, hogy rendíthetetlenül állunk Isten oldalán, ha kell az egész világgal szemben is.
Isten és törvénye iránti hűségünk legyen példa mások számára.
Legyünk készek hangot adni annak, hogy mit vár el Isten az Ő népétől, különösen ebben az utolsó napokban.
Engedjük Isten Lelkének, hogy a gyermeki szívünkben tiszteletet támasszon az atyáink iránt, az atyai szívünkben pedig szeretetet a gyermekeink iránt.
Krisztusban nincs különbség a gyermek és az atya között, ezért ne engedjük át lelkünket a világból áradó generációs elidegenedés nyomásának.