86 - Ha a ti igazságotok nem több

.

I. A téma aktualitása

1.    Jézus ebben a kijelentésében azt mondja el, hogy az igazságnak az a mértéke, amivel az írástudók és a farizeusok rendelkeznek, nem elég az Isten országába való belépéshez.

• Köztudott, hogy Jézus korában ezek az emberek nyíltan hitték magukról, hogy ők igaz életet élő emberek.

• Pál apostol is úgy emlékezett vissza a farizeusi műltjára, hogy az akkori gondolkodása szerint Ő „törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen”. Fil. 3,6.

• A farizeusok esetenként még kérkedtek is az ilyenképpen való igaz életükkel, hiszen még az imáikba is belefoglalták: „Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek”. Lk. 18,11.

• Első olvasatra ösztönösen reagálunk úgy, Jézusnak erre a kijelentésére, hogy mi nem akarunk olyan igazságot magunknak, mint ami a farizeusoknak volt.

2.    Jézus viszont ebben az igében nem érvényteleníti a farizeusok igazságát, nem azt mondja, hogy a mi igazságunknak másmilyennek kellene lenni, hanem csak arra utal, hogy több kell legyen annál, mint ami nekik volt.

• Ebből viszont az következik, hogy az igazság birtoklásának több fokozata van, különböző dimenziókban lehetünk részesei.

• Vagyis nem csak egyféleképpen lehetünk az igazság birtokosai, hanem mindig több és több igazságunk lehet.

• Ahhoz, hogy megértsük Jézusnak ezt a kijelentését, mindenek előtt arra kell egyértelmű választ keresnünk, hogy mi az igazság, hogyan jelenik meg a mindennapi életünkben, majd pedig azt, hogy milyen volt a farizeusok igazsága?

3.    Az „igazság” úgy határozható meg, hogy az maga az Isten, Benne teljesedik ki és válik érzékelhetővé az igazság.

• Az Ő uralkodásának az alapját is az igazság képezi. Zsolt. 89,15.

• Minden, ami az Istent nyilatkoztatja ki, az az igazságot teszi érzékelhetővé.

  • Jézus küldetésének is ez volt az egyik célja, hogy Benne érzékelhető legyen az Isten, mint igazság: „aki engem látott, látta az Atyát”. Jn. 14,6; 9.

  • Másrészt viszont a Biblia, vagyis az írott Ige, szintén az igazságot ismerteti meg velünk. Jn. 17,17.

• Az igazságnak ez a kétféle kinyilatkoztatása nem lehet független egymástól.

  • Nem választhatunk közöttük, mert az általuk kinyilatkoztatott igazság mindkét változatára szükségünk van.

• Ez az igazság viszont nem lehet csupán egy teológiai fogalom, hanem a tetteinkben megnyilatkozó és érzékelhető magatartásunkban kell megjelenjen, amikor pozitív módon alkalmazkodunk Isten akaratához és törvényéhez.

  • „Tanuljatok jót tenni; törekedjetek igazságra.” Ésa 1,17.

  • „Őrizzétek meg a jogosságot, és cselekedjetek igazságot” Ésa 56,1.

4.    A Biblia szerinti igazság azonban nem csak az Istennel való kapcsolatunkban határozható meg, hanem az emberekkel való kapcsolatunkban is.

• Az emberi kapcsolatainkban igazságosnak, vagy igaz embernek mondjuk azt, aki összhangban él és cselekszik azokkal a szabályokkal, amik meghatározzák az emberi társadalom közösségi életét.

II. A farizeusok igazsága

1.    Jézus kijelentéséből először azt kell meghatározni, hogy mi volt az írástudók és a farizeusok vallásos életében az, ami miatt elégtelennek minősítette azt.

• Pál, a saját korábbi gondolkodásának ismeretében jelenti ki a farizeusokról, ‒ mivel „az Isten igazságát nem ismerték, ezért az ő tulajdon igazságukat igyekeztek érvényesíteni”. Róm. 10,3.

• Arról pedig Mózes könyvében olvashatunk, hogy mi volt az a tulajdon igazság, amit érvényesíteni akartak: „az lesz nekünk igazságunk, ha vigyázunk arra, hogy megtartsuk mind a parancsolatokat”. 5Móz. 6:25.

  • Az Isten Igéjében adott kinyilatkoztatásokról Jézus is azt mondta: „a te ígéd igazság”, ami által a megszentelődésünket munkálja. Jn. 17,17.

• A farizeusok ezért helyeztek olyan nagy hangsúlyt a törvény megtartására, mert úgy hitték, a törvénybeli igazságuk által fognak megigazulni Isten előtt.

  • Vagyis kinagyítva értelmeztek egy isteni kijelentést, miközben vakon elmentek egy másik kijelentés mellett.

2.    Hibáztak, amikor azt gondolták, a törvény követelményeinek képesek tökéletesen eleget tenni, és annak minden pontját tökéletesen megtartani.

• Pál is azt gondolta magáról: „Ha bárki más mer testben bizakodni, én sokkal inkább”, mert „törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam”. Fil. 3,6/b.

• A gazdag ifjú is azt mondta Jézusnak a törvény megtartásával kapcsolatban, hogy „mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem?”. Mt. 19,20.

3.    Jézus azonban nem marasztalta el a farizeusok által képviselt igaz élet jelentőségét, hanem csak annak a módját, és a szívük indítékát kifogásolta.

• Ezért Jézus azt tanította velük kapcsolatban: „amit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik.” Mt. 23,3.

• Jézus az alapigében adott kijelentésével arra akart hangsúlyt helyezni, hogy sokkal többre van szükség annál, mint amit a farizusok fel tudnak mutatni a törvénybeli igazság tekintetében.

  • Vagyis szükség van a törvénybeli igazságra, de nem olyan módon, ahogyan azt a farizeusok gondolják.

4.    A farizeusok élete egy sajátos gondolkodás hátterén alakult ki, és ez a szemlélet sokakat megkísért még ma is.

• Amikor emberek a saját életükben kinagyítanak bizonyos jócselekedetet, hogy ennek alapján hasonlítsák össze magukat másokkal, – természetesen olyanokkal, akiknél ők abban a dologban jobbak, a saját megítélésük szerint.

  • –Jézus a farizeusról és vámszedőről mondott példázata által érzékelteti ennek a lényegét, ahol a farizeus így imádkozik. Lk. 18,11.

    • „Isten! Hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ez a vámszedő is”.

• Az ilyen emberek annyira el vannak telve a saját igazságukkal, amit kinagyítottan látnak magukban, annyira azt akarják mások figyelmébe állítani, hogy eközben teljesen elfeledkeznek minden másról, amit még mond a törvény.

5.    A farizeusok igazságánál többre van szükségünk azért is, mert ők ragaszkodtak ugyan a törvény követelményeihez, de csak formálisan, lélek nélkül.

•  Ezért mondta nekik Jézus: „Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! Mert… elhagyjátok amik nehezebbek a törvényben, a jogosságot, az irgalmasságot és a hűséget; pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni”. Mt. 23,23.

  • A törvényből önkényesen kiválasztott tételek látványos cselekvése mindig könnyebb, mint az egész törvény lelkületével azonosulni, hogy minden tettünk szeretetből induljon, és nyilatkozzon meg.

  • Ennek hiányában viszont csak ízetlen sók, és gyümölcstelen szőlőtők lehetünk, amik csak a látványt szolgálják, de teljesen értéktelenek. Mt. 5,13.

  • Ez a gondolkodás automatikusan hozta magával a hivalkodást, a maga mutogatást, a látszat istentiszteletet.

• A törvényt mindig úgy próbálták értelmezni, hogy az a megtéretlen életükkel és gondolkodásmódjukkal összhangban legyen.

6.    Valószínűleg a mi életünkben is vannak olyan jelenségek, amikre Jézus most is azt mondaná, hogy olyan, mint a „farizeusok igazsága”.

• Ebbe a kategóriába tartozik minden olyan cselekedet, ami nem szívből fakad, amit csupán gépiesen, szokásból teszünk, ez mind farizeusi megnyilatkozás, ezért Jézus azt mondja, ennél többre van szükség.

• A kegyesség látszatának minden fajta megnyilatkozása, ami mögött nincs lélek, és belső tartalom, hanem csak külső forma, az kevés a megigazuláshoz.

• A törvénybeli igazság azért nem elég, mert a jelenben sem képes biztosítani a teljes és tökéletes igazságot, a múltat pedig egyáltalán nem képes jóvá tenni.

7.    Nagyon fontos arra figyelnünk, hogy mi ne farizeusi módon gondolkodjunk és éljünk, ne az emberek tetszését akarjuk elnyerni a cselekedeteink mutogatásával.

• Tanuljuk meg, hogy miként lehet a törvény szellemével és lelkületével azonosulni belül, a lelkünk mélyén.

  • Isten ugyanis nem a látványos cselekedeteinket akarja formálni a törvény által, hanem a jellemünket, a belső lényünket.

  • Ez pedig csak akkor valósul meg, ha már nem megtartani akarjuk a törvényt, hanem betölteni, mert „a törvénynek betöltése a szeretet”. Róm. 13,10.

8.    Amikor valakinek már „az Úr törvényében van gyönyörűsége”, akkor a törvény cselekedete egy bizonyos szinten már igazsággá válik benne, amiben már az Isten is gyönyörűséget talál. Zsolt. 1,2.

• Amikor a törvényt már a belső tartalmáért fogadjuk el, és élünk vele összhangban.

  • „A törvény betartása jelenti Krisztus jellemének megnyilatkozását az ember mindennapi életében, miként Isten is naponként nyilatkozott meg Krisztusban” (GHB 59,1).

9.    Mi azonban nem tudjuk olyan mértékben megtartani Isten törvényét, hogy az nekünk elég legyen az Isten előtti megigazulásunkhoz.

• Betölteni viszont képesek vagyunk, a bennünk lévő szeretet teljességével, a lelki életünk szintjének tökéletességét tudjuk adni.

III. A hit cselekedetének igazsága

1.    A farizeusok igazságán kívül van még valami, amivel a hívő embernek rendelkezni kell, ez a hit cselekedete, ami Isten előtt szintén igazságul tulajdoníttatik.

• Jakab apostol írásában azt találjuk, hogy „a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt önmagában”.  Jak. 2,17.

• Legtöbben a törvény megtartásával kapcsolatos cselekedetekre vonatkoztatják ezt a kijelentést, pedig ez elsősorban nem erre vonatkozik, hiszen akkor csak az előbbi esetről, vagyis a törvénybeli igazságról beszélhetnénk.

  • Nem lehet minden tettünket a hit cselekedetével azonosítani, hiszen egy cselekedet lehet csupán az engedelmesség megnyilatkozása, ami pedig különböző indítékból nyilatkozhat meg, mint félelem, érdek, stb.

• Ezért bizonyos esetben a Biblia még szembe is állítja egymással a hitet és a cselekedetet, mármint a törvény megtartásából következő cselekedeteket.

  • „Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” Eféz. 2,8-9.

• A hit cselekedetének tehát minden esetben a hit reakciójaként, annak kifejeződéseként kell megnyilatkozni.

2.    Pál apostol egyik kijelentése hangsúlyossá teszi, hogy ez a hit nem egy passzív lelki megnyilatkozás, hanem egy aktív és munkálkodó hit. Gal. 5,6.

• Ahogy a vérfolyásos asszony is a hitével érintette meg Jézust, a hite ment át cselekvő tevékenységbe, a hite tartotta meg, és eredményezte a gyógyulását.

  • „a te hited megtartott téged”, mondta neki Jézus. Mt. 9,22.

• Jákób is a hitével kapaszkodott bele Isten angyalába ott a Jabbok révénél, ez volt az Istenbe vetett hitének a cselekvő tevékenysége.

  • Hit által megragadta az Isten ígéretét, amit korábban kapott, mely szerint ő lesz az Ábrahámnak és Izsáknak adott ígéret jogutódja. 1Móz. 32,26.

• Péter is hit által lépett ki a csónakból a tenger vizére, és a hit mindaddig megtartotta, amíg Jézusra függesztette a tekintetét.

  • Amikor viszont megrémült a nagy széltől, azonnal kezdett merülni, mire Jézus azt mondta neki: „Kicsinyhitű, miért kételkedtél?”. Mt. 14,29-31.

• Meg kell értenünk, hogy minden helyzetünkben csak a Jézus Krisztusba vetett hitünk képes megtartani, mert „az igaz ember pedig hitből él”. Róm. 1,17.

3.    Pál is hívatkozik egy ilyen hitből fakadó cselekményre Ábrahámmal kapcsolatban: „Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az ő néki igazságul” Róm. 4,3.

• Amikor Ábrahámnak erről a hitéről ír, akkor nem a Megváltóba vetett hitére gondol, hanem arra a feltétlen bizalomra, amivel rá merte bízbi magát, az általa adott ígéretekbe vetett hite jutott kifejeződésre a cselekedetében.

  • „És hitében erős volt, nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére; Az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek, És teljesen elhitte, hogy amit ő ígért, meg is cselekedheti. Azért is tulajdoníttaték néki igazságul.” Róm. 4,20-22.

  • „Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni” Zsid. 11,6.

IV. A Krisztusban való igazságunk

1.    Láthatjuk, hogy az előző igazságoknak is meg van a maguk jelentősége az életünkben, de azok csak egy-egy élethelyzetben tulajdoníttatnak nekünk igazságul.

• Az üdvösségünkhöz azonban mindez kevés, és Jézus éppen ezért mondta azt, több igazságra van szükségünk ahhoz, hogy bemehessünk a mennyeknek országába.

  • Ezzel nem zárta ki a jelentőségét és fontosságát az előző igazságszerző törekvéseknek, csak éppen kevésnek tartotta őket az üdvösséghez.

• Ezért nekünk is olyan igazságra van szükségünk, amihez már nem kell semmilyen emberi kiegészítés, ami önmagában is elég ahhoz, hogy az üdvösségünket biztosítsa.

• Amikor Pál apostol felismerte ezt, ‒ mert korábban azt gondolta, hogy „törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen”, ‒ akkor azonnal kijelentette:

  • „Találtassam Őbenne, mint akinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján”. Fil. 3,9.

2.    Amikor mi is elmondhatjuk, hogy már rendelkezünk azzal a többlet igazsággal, ami megkülönböztet bennünket a farizeusoktól, akkor az két területen érvényesül és gyakorol befolyást ránk.

• Ez a többlet igazság egyrészt jogot ad a Mennyre, ‒ másrészt viszont egyre jobban, alkalmassá is tesz a mennyei életre.

  • Ez az igazság, amit Krisztusba vetett hit által nyerhetünk el, egyrészt megigazít bennünket Isten ítélete előtt, másrészt viszont megszentelő befolyást is gyakorol ránk.

  • Az egyiket egy pillanat alatt elfogadhatjuk, a másikat viszont az egész életünkön át tartó odaszentelődés által nyerhetjük el.

• Mert „Istennek igazsága, a Jézus Krisztusban való hit által mindazoké lehet, akik hisznek…”, ebből adódóan ez Isten ajándéka részünkre, nekünk csak el kell fogadni. Róm. 3,22;  1Jn. 3,1/a.

  • „Isten az ő Fiában felajánlotta nekünk a törvény tökéletes igazságát. Ha szívünket megnyitjuk Krisztus befogadására, akkor bennünk lakozik majd az istenség egész élete és szeretete, amely teljesen átalakít a saját képmására” (GHB 58,2).

3.    Sokan, a Krisztusban elnyerhető igazságot ismerők és elfogadók közül azt gondolják, hogy ezen a hitbeli elfogadáson kívül már semmire sincs szükségük.

• Akik így gondolkodnak, azok viszont semmivel sem tudják bizonyítani, hogy valóban elfogadták ezt az Isten által felajánlott megigazulási lehetőséget, és már Krisztusban vannak.

• Jézus ezért hangsúlyozta azt, hogy Vele csak kétféle kapcsolatban lehet fenntartani és megőrízni a közösségünket, vagy pedig sehogy.

  • „Maradjatok én bennem és én is ti bennetek… mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek”. Jn. 15,4-5.

  • Akik ezt nem veszik figyelembe, és nem eszerint élik az életüket, azok egyszer nagyon nagyot fognak csalódni.

    • Jézus ugyanis azt fogja mondani róluk, hogy „nem ismerlek titeket”.

4.    Ennek elkerülése érdekében tartsuk szem előtt Jézus figyelmeztetését: „ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába”.

• A Jézus szerinti többletet nem azzal nyerjük el, ha a törvény megtartására tett erőfeszítéseinket abba hagyjuk, és csak Jézusra hagyatkozunk.

• Általában csak az értékrendet, a fókuszálásunk sorrendjét kell jól felállítani.

  • Álljon első helyen a Jézussal való élő közösség keresése és megőrzése, mert Nála nélkül úgysem tudunk semmire sem jutni.

  • Azután, ahogyan Jézus mondta: „Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok”. Jn. 14,15.

  • De miközben ezt igyekszünk gyakorolni, ne hagyjuk el azokat sem, „amik nehezebbek a törvényben”, vagyis a lelkünkben igyekezzünk azonosulni a törvénnyel.

  • Jézus úgy összegezte a farizeusoknak adott mondanivalóját, hogy „ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni”. Mt. 23,23.