|
|
Máté. 13,44-46. |
|
Letöltés |
|
|
|
Máté. 13,44-46. |
|
Letöltés |
|
Régen az emberek gyakran rejtették földbe az értékeiket, háborúk idején vagy éppen csak lopás ellen.
Ha egy ilyen esetben a tulajdonos meghalt, és nem maradt örökös utána, akkor a szerencsés megtalálóé lett a nagy gonddal vigyázott kincs.
Ilyen esetben a megtaláló, hogy jogszerűen is birtokolhassa a megtalált értéket, a tulajdonjog megszerzéséért inkább mindenét eladta, csakhogy megvásárolhassa a területet, még akkor is, ha mások esetleg bolondnak tartották ezért.
Az első alapvető kérdés az egész példázatra
fogalmazódik meg; vajon mit akart szemléltetni Jézus ezzel a példázattal?
Ebben az esetben
a „A példázatbeli szántóföld, amely a
kincset magában rejti a Szentírást jelképezi”
(65,1.).
Ezért mondja Bölcs Salamon: „Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt”. (Péld. 2,4.)
A kincs pedig a Megváltót szemlélteti és az evangélium üzenetében található üdvösséget, amely Isten szeretetéről ad tájékoztatást.
Jézus ezzel a példázatával azt szerette volna bemutatni, hogy:
Milyen szerencsés emberek vagyunk, hogy megtaláltuk Isten ingyen ajándékát.
Milyen erőfeszítéseket kell tennünk azért, hogy a tulajdonunkba kerüljön ez a nagy értékű kincs.
Jézus ebben a példázatában nem az elrejtés, hanem a megtalálás körülményeit akarta hangsúlyozni.
Viszont azt is kimondhatjuk, hogy nem Isten rejtette el az igazság drágakincsét az emberek elől, hanem saját maguk tették azt homályossá és rejtett kinccsé.
„Isten Igéje a kezükben volt, de a nemzedékről nemzedékre átörökített hagyományok, valamint a Szentírás emberi magyarázatai eltakarták előlük a Krisztusban rejlő igazságot.” (65,3.)
Ezért nem szabad a Szentírást ma sem a különböző hagyományok és emberi elméletek gyér világosságánál olvasni, és azzal összekeverni.
„Emberi hagyományokkal és elképzelésekkel magyarázni a Szentírást olyan, mintha fáklyával akarnánk megvilágítani a Napot.” (69-70.)
Mert az „örök igazság elfogadása áldozatot követelt” volna tőlük.
Sok mindenről le kellett volna mondaniuk, sok dologban meg kellett volna változtatni az életüket.
„A főemberek közül is sokan hívének Őbenne, de a farizeusok miatt nem vallák be, hogy ki ne rekesztessenek a gyülekezetből.” Ján. 12,42.
„Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait; mert bolondságok néki; meg nem értheti, mivelhogy lelkiképpen ítéltetnek meg.” I. Kor. 2,14.
„Ha.... leplezett a mi evangéliumunk, azoknak leplezett, akik elvesznek: akikben e világnak istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangéliumának világosságát, aki az Isten képe.” II. Kor. 4,3-4.
Ehhez a tisztánlátáshoz kínálja Laodíceának Jézus a „szemgyógyító írt”, ami nem más, mint a Szentlélek megelevenítő, megvilágosító befolyása.
Ezzel a segítséggel a betű mögött már látni tudjuk a lényeget, a forma mögött a tartalmat, hogy el ne haladjunk az Isten kincse mellett.
„Nagyon sokan
megelégszenek az igazság feltételezésével. Csak a felszínen keresnek, és azt
hiszik, hogy minden lényeges dolgot tudnak. Igazságként fogadják el azt, amit
mások mondanak....” (
Soha ne nyissuk ki a Bibliát előítélettel, de azzal a szándékkal sem, hogy a saját álláspontunkra keressünk benne igazolást.
„Mielőtt kutatni kezdenél, tégy félre minden előítéletet, minden öröklött és kialakított nézetet! Ha saját nézeteid igazolásáért kutatod a Szentírást, soha nem jutsz el az igazsághoz. Kutasd azért, hogy megtudd, mit mond az Úr! Ha kutatás közben meggyőződés ébred benned, ha meglátod, hogy dédelgetett nézeteid ellentétben állnak az igazsággal, ne magyarázd félre az igazságot, hogy beleilleszthesd saját hitbeli felfogásodba, hanem fogadd el a kapott világosságot! Tárd ki értelmed és szíved, hogy megismerhesd Isten szavának csodálatos dolgait!” (70-71)
Az előző példázatban a megtalálás egy szándéktalan cselekvés eredménye.
Az az ember nem azért szántott ott, mert tudta, hogy értékes kincs van elrejtve valahol a földben.
Ezzel azokat az embereket akarta szemléltetni, akik nem tudatosan indultak el annak érdekében, hogy megtalálják Jézust, és birtokolják az Isten adta értékeket.
Nagyon sok ember csak véletlenül találja szembe magát Jézussal.
A másik példázatban viszont azok az emberek vannak szemléltetve, akik járnak-kelnek, keresnek és kutatnak, mert ők tudják, hogy mire van szükségük.
A példázatbeli ember tudatosan kereste az igazgyöngyöket, és eközben talált rá a nagy értékű gyöngyre.
Azokat az embereket jelképezi, akik tudatosan keresik az élet igazi értelmét és célját, és a különböző állítások között végre rátalálnak az igazira.
Mindenek előtt Jézus Krisztust jelképezi számunkra ez a nagy értékű drágagyöngy.
„Krisztusban az ember megtalálja mindazt, amire a jelen és az eljövendő élethez szüksége van.” (73,1.)
Hozzá mérten minden mást „kár”-nak ítélhetünk, miként tette azt Pál apostol is. Fil. 3,7-9.
Drágagyöngynek tekinthető azért, mert Benne Isten igazsága van felkínálva számunkra.
„Magába gyűjti az Atya minden dicsőségét, az Istenség teljességét. Ő az Atya dicsőségének visszatükröződése, valóságának képmása. A Fiú jellemében megmutatkozik Isten tulajdonságainak szépsége. A Szentírás minden egyes lapja Krisztus fényét sugározza. Az Ő igaz lénye hibátlan, makulátlan, mint a fehér, tiszta igazgyöngy. Isten nagy és drága ajándékát az ember nem teheti tökéletesebbé. Nincs szépséghibája. Krisztusban van ‘a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve’. Ő ‘bölcsességül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul’ (Kol. 2,3. I. Kor. 1,30.).” (73,1.)
Ebben az esetben viszont a kereskedő azokat jelképezi, akik őszintén vágynak az igazság megismerésére.
Ebben a változatban viszont Jézus Krisztust jelképezi a kereskedő, aki mindent otthagyott azért, hogy a számára értékes emberi családot megkeresse és vissza szerezze magának.
Krisztus, mint „az igazgyöngy után kutató kereskedő az elveszett emberiségben értékes igazgyöngyöt látott”. (75,2.)
„Isten nem az értéktelen bűnöst látta az emberben, hanem azt, amivé megmentő szeretete a Krisztusban elrejtett embert formálhatja.” (75,2.)
„A világ minden kincsét odaadta, hogy az igazgyöngyöt megvásárolja. Jézus - megtalálva a gyöngyöt - koronájába helyezi. ‘Mint korona-kövek ragyognak az Ő földén’. ‘Azon a napon , azt mondja a Seregeknek Ura, amelyet én szerzek, tulajdonommá lesznek’ (Zak. 9,16. Mal. 3,17.)” (75,2.)
Keresnünk kell a drágagyöngyöt, keresni kell ott, ahol még megtalálható.
Ne a világ piacain és árúi között, és ne a világ módszereivel keressük.
Ellenkező esetben mindig kutathatunk utána, de megtalálni sohasem fogjuk. II. Tim. 3,7.
Nem elég megtalálni, hanem késznek kell lenni arra is, hogy mindent odaadjunk érte, ami korábban értéket jelentett számunkra.
Jézus ezzel azt akarta hangsúlyozni, hogy Isten tőlünk is vár cserébe valamit a drágagyöngy ellenében.
Nem földi értékeket vár cserébe, hanem önmagunk átadását várja, mert Ő pedig bennünket tart ilyen értékes kincseknek.
„Ha teljesen átadjuk magunkat neki, akkor Krisztus a Menny minden kincsével együtt nekünk adja Önmagát.” (74,1)
„Odaadásunkkal és kitartásunkkal tanúsítjuk, hogy a világon mindenről le tudunk mondani érte.” (74,4.)
Amit Isten cserébe vár tőlünk, azt „a legszegényebb éppúgy megadhatja, mint a leggazdagabb, mert nem földi vagyon az ára.” (74,3.)
Ezért mondja Pál azt, hogy szánjátok oda magatokat Istennek, élő szent, és Istennek kedves áldozatul, mert csak így nyerhetjük meg a Menny legértékesebb drágakincsét. Róm. 12,1.
