119 - Amikor úgy érzed,

.

I. Ügyemmel nem gondol Isten

1.    Az Istennel kapcsolatos gondolkodásunkkal sokszor az a baj, hogy Isten lehetőségeit az emberi képességek színvonalán képzeljük el.

• Ezért Isten tőlünk is megkérdezi most, hogy te személy szerint, kihez vagy mihez hasonlítod Őt magadban, milyen képességeket tulajdonítasz Neki?

• De mindjárt a segítségünkre is siet, és elmondja, hogy Ő teremtette az ég mennyezetén látható csillagvilág teljes seregét.

  • Sőt, nemcsak megteremtette, hanem mindegyiket számon tartja, és nevén szólítva ismeri őket, - Téged is ismer, mindent tud rólad.

• Ezért szinte csodálkozva veti föl a kétkedő ember felé a kérdését:

  • „Miért mondod ezt, és szólsz ekként: Elrejtetett az én utam az Úrtól, és ügyemmel már nem gondol Istenem?”

2.    Kedves Barátom, voltál már olyan helyzetben, amikor azt érezted, hogy az Isten is elhagyott, és már nem törődik a Te problémáddal és a gondjaiddal?

• Ne szégyelld ezt bevallani sem önmagad előtt, sem mások előtt.

• Mi sokszor éljük meg úgy a problémás helyzeteket és körülményeket, hogy közben úgy érezzük, teljesen magunkra maradtunk.

  • Ez a bűn világának a természetes velejárója, a mi nagy ellenségünk von körénk olyan átláthatatlan sötét felleget, hogy lehetőleg ne lássunk messze, ne vegyük észre az Isten elkészített szabadítását.

  • Ebben a helyzetben van szükségünk egy olyan látóképességre, a hit látására, amivel olyan dolgokat is tudunk látni, amit a másik ember nem lát.

3.    A Szentírásban fel van jegyezve egy érdekes és nagyon tanulságos történet, amiben két ember néz egy irányba, de nem ugyanazt látják, - Elizeus és a szolgájának történetében fordul elő ez a különös helyzet. II. Kir. 6,15-17.

• A szolga csak azt látja, hogy a várost, ahol éppen akkor tartózkodtak, teljesen körülvette az ellenség, a szíriai hadsereg.

• Elizeus viszont azt is látja, hogy köztük és a szíriai hadsereg között egy másik sereg is ott van, az egész hegy tele van tüzes lovagokkal és szekerekkel.

  • Valószínűleg ekkor a szolga is azt gondolta magában, ahogy Ésaiás próféta fogalmazott, már az Isten is elhagyta őket, és nem törődik már velük.

• A szolga csak akkor látta meg az Isten lovagjainak seregét, amikor Elizeus imádkozott érte: „Óh Uram, nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson”.

• Rendkívül felemelő érzés, amikor végre Isten közbeavatkozására már más szemmel tudjuk látni a bennünket körülvevő dolgokat és eseményeket.

II. A látásunk gyógyulása

1.    Isten a hit látását szeretné adni nekünk is, mert a hitetlenség látása csak a gondot, a problémát és a nehézségeket látja.

• Isten azonban meg akar tanítani bennünket, hogy ne mindig a bajokra nézzünk, hanem tudjunk Istenre nézni a nehézségek között is.

  • Tanuljuk meg a tekintetünk fókuszát tudatosan irányítani és szabályozni, hogy tudjuk meglátni és felismerni az Isten által már elkészített megoldásokat.

• Mert ahol mi már teljesen tehetetlenek vagyunk, ott az örökkévaló Isten még millió megoldást tud biztosítani részünkre, ezért Isten Ő.

2.    Sátán, ama régi kígyó bennünket is meg akar delejezni a ránk rakott bajokkal és terhekkel.

• Sokszor mi is úgy vagyunk, mint a kígyó áldozata, hogy nem tudjuk elfordítani tekintetünket a bennünket körülvevő nehézségekről.

  • Fogva tartja és megbénítja a figyelmünk irányát, ezért csak a bajt és a nehézséget látjuk, semmi mást.

• Pedig ha képesek lennénk megtenni, akkor azonnal megtörne a varázslat.

  • Akkor észrevehetnénk, hogy nem is olyan kilátástalan és reménytelen a helyzetünk, mint ahogy mi gondoljuk.

3.    Sokszor nekünk is külső segítségre van szükségünk ahhoz, hogy el tudjuk szakítani tekintetünket a fogva tartó dolgoktól, mint Elizeus szolgájának.

• A rettegő szolga számára akkor ott volt a próféta, aki megtette szolgájáért azt, amit neki kellett volna megtennie önmagáért, de akkor képtelen volt rá.

  • Elizeus azonban Istenhez fordult segítségért, azonnal azt kérte szolgája számára: „Óh Uram, nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson!”.

• Szomorú tény, hogy ama régi kígyó bűvkörében nemcsak vakká válik az ember, hanem egy tehetetlen bénultság is erőt vesz rajta, ezért nem tud tenni egyetlen lépést sem a szabadulása érdekében.

  • Isten elvárja, hogy segítőtársai legyünk egymásnak „tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek erőtelenségeit hordozzuk”. Róm. 15,1.

4.    A hitben járó ember is észreveszi azokat a dolgokat amiket a másik, de nem gyakorol rá olyan hatást, mert ő már mást is lát, -  látja az Isten segítő kegyelmét.

• Ez a látóképesség viszont kiváltja belőle azt, amit Pál apostol fogalmazott meg: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?” Róm. 8,31.

• A hitben járó ember már tudatosan képes irányítani tekintetének fókuszát, a csüggesztő láthatóktól elfordulva már képes azokra figyelni, amiket a hitetlen még nem láthat.

5.    Ez a látásmód csak megfelelő imaélettel érhető el és tartható fenn.

• Elizeus próféta is azért látott többet, mert ő már előtte is imádkozott, és ezért közössége volt a segítséget nyújtó Istennel.

• A szolgáján is csak úgy tudott segíteni, hogy imádkozott érte.

• Az imádkozva Istenre hagyatkozó ember mindig többet lát, és többre képes.

  • Ezért is tanácsol Isten arra, hogy „az imádságban állhatatosak legyetek, vigyázván abban hálaadással”. Kol. 4,2.

  • Jézus pedig azt mondja: „figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok”. Mk. 13,33.

6.    Sokszor nem az a gond, hogy nem imádkozunk, hanem sokkal inkább az, hogy nem jól imádkozunk.

• Nem adunk időt Istennek az imáinkban.

• Nem csendesedünk el az imádságban, hanem csak mi tömjük folyamatosan Istent a mondanivalónkkal.

• Mire Isten is szóhoz juthatna, addigra már áment mondtunk, és ezzel abba hagytuk az imát, az imaéletünket.

  • Pedig az ima beszélgetést jelent, olyan beszélgetést, ahol nemcsak mi beszélünk, hanem készek vagyunk nyitott szívvel arra is figyelni, amit Isten akar nekünk mondani.

• Legyünk olyan imádkozó emberek, akik tovább adják másoknak azt, amit nekik már megmutatott Isten.

III. A mi Istenünkről

1.    Ésaiás próféta szinte csodálkozva veti fel az elcsüggedt és kételkedő ember felé a kérdését.

• „Hát nem tudod és nem hallottad?”

• Úgy gondolom, hogy ez a kérdés állításként is elhangozhatna, hiszen aki fél Istenhez közeledni, aki azt hiszi, hogy az ő ügyével és problémájával már nem gondol és nem törődik...

  • Az az ember valóban nem tudja, hogy milyen is az Isten.

• Lehet, hogy információs ismeretei vannak Istenről, kívülről elmondhat bibliaverseket, amelyek Istenről beszélnek.

  • De bizonyára nincs tapasztalati ismerete Istenről, mert ha volna, akkor másként viszonyulna Hozzá.

2.    Majd pedig szinte kifogyhatatlanul sorolja érveit a próféta, csakhogy meggyőzze azt az embert, aki ilyennek gondolja és látja az Istent.

• „Hát nem tudod, hogy örökkévaló Isten az Úr?”

  • Ő mindig ugyanaz, nála nincs változás, még a változásnak árnyéka sem.    Zsid. 13,8.    Jak. 1,17.

  • Nem kell attól félned, hogy a korábban mondott ígéretei a te esetedben már nem érvényesek.

  • Ő hűséges és örökkévaló Isten, az ígéreteiben és kegyelmében is.

• „Hát nem tudod, hogy Ő teremtette a föld határait?”

  • El tudod hinni, hogy a világmindenséget teremtő Istennek nincs hatalma arra, hogy a te ügyedet is megoldja?

  • „Nem oly rövid az Úr keze, hogy meg nem szabadíthatna” Ésa. 59,1.

• „Hát nem tudod, hogy Ő nem fárad és nem lankad el?”

  • „Nem szunnyad és nem alszik el Izráelnek őrizője!” Zsolt. 121,4.

• „Hát nem tudod, hogy végére mehetetlen a bölcsessége?”

  • Lehet, hogy te kilátástalannak látod a helyzetedet, talán úgy gondolod, hogy már semmi megoldás sincs a problémáidra.

    • De a te tanácstalanságodat ne vetítsd ki Istenre.

  • Azért Isten Ő, hogy ott is tudjon megoldást találni, ahol te az ember már semmit sem találsz.

• „Hát nem tudod, hogy Ő erőt ád a megfáradottnak?”

  • Ezért hangzik Jézus hívása az evangéliumban. Mt. 11,28-30.

    • Mert Nála megpihenhetünk és nyugalmat találhatunk.

    • Mert Nála könnyűvé válhatnak terheink, sőt gyönyörűségessé.

• „Hát nem tudod, hogy az erőtelen erejét megsokasítja?”

  • Nem minden terhet vesz le rólunk Jézus, de amit nekünk kell hordoznunk, ahhoz erőt ád.

  • Ezért az erőért imádkozott Dávid, ezért adott hálát Pál: „Mindenre van erőm a Krisztusban, aki megerősít”. Zsolt: 51,12/b. Fil: 4,13.  II. Kor: 12,9.

IV. Akik az Úrban bíznak

1.    Sokféle módon megtapasztalhatjuk Isten kegyelmét, mégis erőt vesz rajtunk esetenként a csüggedés, amikor az adott helyzetben nem tudunk reménységgel várni.

• Ésaiás próféta is azt mondja el, hogy „elfáradnak, meglankadnak és megtántorodnak a legkülönbek is”.

  • Nemcsak az öregek, hanem az ifjak is.

  • Nemcsak a gyengék, hanem a legkülönbek is.

  • Nemcsak a másik, hanem te is és én is.

• Illés próféta története is ilyen példaként íródott le az utókor számára.

  • Rendkívüli hittel szolgálta Istent, mégis bekövetkezett az Ő életében is egyfajta belefáradás és elcsüggedés, amikor már teljesen kilátástalannak látta az ügyét.

  • Ő is úgy érezte, mintha elhagyta volna Őt az Úr.

2.    Ésaiás próféta nagyon árnyaltan fogalmaz, amikor arról beszél, hogy mindenkivel előfordulhat, hogy elfárad, meglankad és megtántorodik.

• Az elfáradt ember még nem azonos a teljesen kimerült emberrel.

  • A sport világban különös hangsúlyt helyeznek a fáradtságérzet utáni gyakorlatokra, mert csak ezek a gyakorlatok fokozzák a teljesítő képességet.

• Az ellankadt növény sem azonos az teljesen elszáradt növénnyel, és ez a lelki ember esetére is érvényes.

• A megtántorodó ember sem azonos azzal, aki már el is esett.

• A  próféta által felsorolt állapotokat nem szabad túlságosan tragikusan venni.

3.    Miközben tehát a próféta arról beszél, hogy ebbe az állapotba mindenki bele eshet, de ugyanakkor valami nagyon fontos dolgot is hangsúlyossá tesz.

• Egy nagyon rövid kijelentést mond el csak, ami azonban a mérleg nyelve lehet a problémáink és a megoldás között.

  • „DE -  akik az Úrban bíznak”

    • „Erejük megújul”

    • „Szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk”

    • „Futnak és nem lankadnak el”

    • „Járnak és nem fáradnak el”

4.    A megpróbáló körülmények különleges áldást képviselnek.

• Amikor benne vagyunk a próbában, amikor gondokkal küzdünk, akkor nehéz elviselni a jelent és félünk a holnaptól.

• Amikor viszont már átéltük az Isten megsegítő és szabadító kegyelmét, akkor senkivel sem cserélnénk el az Istennel szerzett tapasztalatunkat.

  • Így voltak ezzel a régi hithősök, mint a babiloni udvarban a héber ifjak.

  • De ugyanígy érzünk mi is, amikor egy Isten által megengedett próbán vagyunk túl.