|
|
I. Móz. 32,22-30. |
|
Letöltés |
|
Jákób küzdelmének tanulságai
|
|
I. Móz. 32,22-30. |
|
Letöltés |
|
Már mintegy húsz éve, hogy becsapta atyját és megcsalta testvérét, és ennek a bűnének tudata gyötörte, nem hagyta nyugodni.
Most, hogy már a távolból feltűntek szülőföldjének dombjai, az egész múlt élénken felidéződött az emlékezetében.
Útjának végéhez közeledve Ézsaura gondolt, és szívét aggodalom szorította össze, mert tudta hogy négyszáz harcossal jön elé, és ismerte bátyját.
Tudta, Ézsau olyan helyzetben van, hogy amennyiben azt akarja, akkor most bosszút állhat rajta a múltban elkövetett bűnéért.
Tudta, hogy Ézsau minden áron szeretné biztosítani magának az atyai örökség egyedüli és zavartalan élvezetét, amelyet már mintegy húsz éven keresztül a sajátjának tekinthetett.
Amikor Gileád hegyeiről már lefelé tartott Jákób a Jordánhoz, akkor az Isten angyalait látta szembejönni vele. I. Móz. 32,1-2.
Újra közeledett ahhoz a helyhez, ahol álmában azt a csodálatos eget és földet összekötő létrát láthatta, ahol Isten megújította vele az atyáival kötött szövetséget.
E helyhez közeledve ismét Isten angyalait láthatta maga körül.
Ösztönösen úgy érezte, hogy ez a hely az Isten tábora.
Isten ezáltal szerette volna bizonyossá tenni Jákób részére, hogy nincs egyedül, nincs kiszolgáltatott helyzetben Ézsauval szemben.
Ezért aztán először hírnököket küld a bátyja házához, hogy köszöntse Ézsaut.
Gondosan kioktatja a szolgáit, hogy mit mondjanak Ézsaunak.
“Az én uramnak Ézsaunak” szólítsátok majd őt. I. Móz. 32,4.
Rólam viszont úgy emlékezzetek meg előtte, hogy “ezt mondja a te szolgád, Jákób”.
Majd pedig mondjátok el neki, hogy “vannak nékem ökreim és szamaraim, juhaim, szolgáim és szolgálóim”.
Jákób ezzel a lépéseivel az ősi jövendölés élét szeretné tompítani Ézsauban.
Miszerint “a nagyobbik szolgál a kisebbiknek”. 25,23/b.
Erre a hírre Jákób pánikszerűen két részre osztotta fel a szolgáit és mindenét amilye csak volt.
Abban a reményben tette ezt, hogy ha az egyik csoportot támadás érné Ézsau fegyvereseitől, akkor a másik még megmenekülhessen.
Az éjszaka sötétjének a takarásában pedig a családját is átköltöztette a Jordánon, Ő maga pedig visszamaradt, hogy ezt az éjszakát imában töltse el.
Ezért kétségbeesett erőfeszítéssel küzd, hogy kiszabadítsa magát ennek az ellenséges seregből való ember kezéből.
Mialatt azonban hosszú ideig tehetetlenül küzd a vélt ellenséggel, egyre nyomasztóbban nehezedik rá annak a bűnnek a tudata, ami miatt most az Isten kegyelméért könyörgött.
Most már nem egyszerűen csak az életét félti, hanem sokkal inkább amiatt aggódik, hogy ez a bűne végleg kizárja őt az Istennel való közösségből.
Rettenetes szorultságában újra megemlékezett Isten ígéreteiről, és magában teljes szívvel könyörgött kegyelemért.
Ettől a különös érintéstől eszmélt rá, hogy ez az idegen nem Ézsau seregéből való katona, hanem egy mennyei követ.
Most már megértette, hogy miért nem tudott győzelmet aratni felette, noha szinte emberfeletti erőfeszítéssel küzdött ellene.
A mennyei követ azonban látszólag kitér Jákób kérdése elől.
“Ugyan miért kérded az én nevemet?”
Ez a megnyilatkozás nagyon hasonlít egy másik bibliai történethez, amelyből közvetve megtudhatjuk, hogy ki is ez a különös személy.
Sámson édesapjának, Manoahnak ad hasonló választ a mennyei küldött: “Miért kérdezősködöl a nevem után, amely olyan csodálatos.” Bir. 13,17-18.
Ésaiás próféta pedig egyértelműen az Isten Fiával azonosítja azt a személyt, aki Csodálatosnak hívnak. Ésa. 9,6.
Bizonyos jelek azonban Jákób előtt is egyértelművé tették, hogy az Istenség egyik személye az, aki ott áll előtte.
“Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert láttam az istent színről színre, és megszabadult az én lelkem.” I. Móz. 32,30.
Önkéntelenül is felmerül bennünk az a kérdés, hogy mit jelent és hogyan lehet Istennel küzdeni és győzni?
A történetből azt látjuk, hogy amíg erejének birtokában küzdött Jákób, addig nem tudta legyőzni a mennyei követet, sőt még kiszabadítani sem tudta magát.
Amikor viszont az angyal érintésétől kifordult a csípőjének forgó csontja, ez kinyitotta a szemét, és ez a felismerés azonnal megváltoztatta a szándékát.
Már nem azért küzdött, hogy kiszabadítsa magát, hanem azért, hogy el ne hagyja őt a mennynek ez a különös küldöttje.
“Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engem”. 26.
Jákób a hitével, az Isten ígéretébe vetett bizalom erejével ragadta meg az angyalt.
Hóseás próféta írásaiból azt tudhatjuk meg, hogy miben nyilvánult meg Jákóbnak a további küzdelme:
“Küzdött az angyallal és legyőzte, sírt és könyörgött neki”. Hós. 12,4.
Az Isten áldásaira irányuló gondolatait és vágyakozását még a testi fájdalmak sem tudták elterelni.
Biztosítékot akart kapni, hogy bűne bocsánatot nyert Isten előtt.
Jákób kívánsága azonban a saját méltatlansága tudatában élő ember vallomása volt.
Annak a megvallása volt ez, hogy rendíthetetlenül bízik a vele szövetséget kötő Isten hűségében, és csak benne bízik.
Az Istennel való küzdelme tehát nem más volt, minthogy bele kapaszkodott Istennek korábban adott ígéreteibe.
“Megalázkodása, bűnbánata és odaadása által ez a bűnös, tévelygő halandó győzött a Menny Felsége felett. Erőtlenül, reszketve kapaszkodott bele Isten ígéreteibe, s a végtelen Szeretet nem fordult el a könyörgő bűnöstől.” (PP 193,1)
Ezek után már nem félt a testvérének haragjával találkozni, hiszen az atyáival szövetséget kötő Isten is vele van
És “ha az Isten velünk, akkor kicsoda ellenünk”? Róm. 8,31.
Ez akkor fog bekövetkezni, amikor Jézus a mennyei templomban befejezi az ember érdekében végzett közbenjáró szolgálatát, amikor megkezdődik a nyomorúságnak az az ideje az egész földön, amiről már Dániel próféta is jövendölt. Dán. 12,1.
Ezt a nyomorúságot a hét utolsó csapás váltja ki az emberek között.
Ezek a csapások nem Isten népe ellen támadnak, de következményei bizonyos mértékben őket is fogja érinteni.
Ahogy akkor Sátán Ézsaut befolyásolta arra, hogy Jákób ellen vonuljon ki, akként fogja az istentelen világot újra felindítani, hogy Isten népe ellen forduljon.
Ahogy akkor Jákóbot vádolta, úgy fog Isten népe ellen is vádakat felhozni.
Így fogja majd Isten gyermekeit is folyton emlékeztetni az elkövetett bűneikre.
Ha a múltjukat áttekintik, akkor a reményük egyre inkább csökken.
Bűneikre való emlékeztetés által igyekszik elrémíteni őket, azt a gondolatot sugallja feléjük, hogy az ő esetük már teljesen reménytelen.
Szeretné hitüket annyira meggyengíteni, hogy engedjenek a kísértéseinek, és forduljanak el az Isten iránti hűségüktől.
Azt ugyan még látta, hogy mennyei angyalok járnak tábort Jákób körül útja során, azt azonban már nem tudhatta, hogy Isten miként döntött a bűne felett.
Isten népe esetében sem tudhatja azt, hogy az ő sorsuk már el lett döntve a mennyei szentélyben.
Amikor ez a küzdelmes időszak zajlik Isten népe körül, akkor Jézus már végleg döntött a sorsuk felett.
Annak ellenére, hogy Sátán nem hallhatta meg, Ő mégis kimondta a megmásíthatatlan döntését és ítéletét.
“Aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is.” Jel. 22,11.
Isten az egész világegyetem előtt be akarja mutatni azt, hogy az övéi a legkétségbeejtőbb körülmények között sem választják újra a bűn útját, és nem akarnak elszakadni a szent Istentől. Zsolt. 44,18-20.
“Mert látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek.” I. Kor. 4,9/b.
Isten így tanítja meg szolgáit arra, hogy csak az isteni erő és kegyelem adhatja meg számukra a sóvárgott áldást.
A magunk erejéből semmire sem vagyunk képesek.
Tehetetlen érdemtelenségünkben csak a megfeszített és feltámadott Üdvözítő érdemeiben bízhatunk.
De soha senki sem veszhet el addig, amíg Őbenne bízik.
“Jákób győzött, mert kitartó és határozott volt. Tapasztalata bizonyítja az esdő, a sürgető ima erejét. Itt az ideje, most kell tapasztalnunk a kitartó, a győzelmes ima, a tántoríthatatlan hit tanulságait. Krisztus Egyháza, de személyesen a hívő keresztény is, legnagyobb győzelmeit nem a képességei, a műveltsége, a gazdagsága vagy az emberek kegye által aratta. Ilyen győzelmek csak az ima titkos helyein, Isten fogadótermeiben arathatók, amikor kihallgatáson jelenünk meg a világegyetem Uralkodója előtt, midőn komoly, tusakodó hittel kapaszkodunk hatalmának erős karjába.” (PP 198,1)
“Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.” 28.
Annak bizonyságaként mondta ki ezt Isten, hogy végleg megbocsátotta a korábban elkövetett, de beismert és megbánt bűneit.
Régi neve helyett, mely csak a bűneire emlékeztette, egy új nevet kapott, amely már a győzelmének és új életének a bizonysága és emléke.
“És új nevet adnak néked, amelyet az Úr szája határoz meg.” Ésa. 62,2.
Minden győző egy olyan nevet kap, amely kifejezi az ő személyes győzelmének a mibenlétét és eredményét.
Ez az ígéret szintén megadatott minden hívő ember számára, a Biblia sok helyen megerősíti ennek ígéretét. Mát. 5,8. Jel. 22,4.
“Ha a hírnökök, akik az utolsó ünnepélyes intést viszik a világnak, nem hidegen, unottan, közömbösen kérnék Isten áldását, hanem buzgón és hittel, miként Jákób, akkor sok olyan helyet találnának, ahol elmondhatnák; ‘Láttam az Istent színről-színre, és megszabadult az én lelkem’. A Menny a győztesek közé sorolná őket, mint akik diadalmaskodtak Istenen és embereken.” (NK 553,3)
