|
|
II. Kor. 3,4-18. |
|
Letöltés |
|
|
|
II. Kor. 3,4-18. |
|
Letöltés |
|
|
|
|
|
Minek a függvénye a jó és a rossz irányba megváltozott életünk?
Tudjuk-e befolyásolni környezetünket a megváltozott életünkkel, vagy éppen a környezet lesz ránk átformáló hatással?
“Ugyanarra az ábrázatra átváltozni” 18. vers.
“az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek” Róm. 8,29.
Ellen White azt írja, hogy az egyetlen kincs, amit erről a földről elvihetünk magunkkal, az a Krisztus képmására átformálódott jellem.
Ha az Úrnak dicsőségét fedetlen orcával szemléljük, mondja Pál.
A szemlélt dolgoknak ugyanis olyan befolyásoló ereje van, amely kihat a gondolkodásra, az értékrendre, a szokásokra és az egész életünkre.
Lásd a televíziótól és a videótól befolyásolt fiatalok életét és szokásait.
De ugyanez a folyamat a jó irányban is kifejti befolyásoló hatását.
Amikor Mózes a Sínai hegyen volt a Tízparancsolat átvételére, akkor;
Negyven napot töltött el Istennel beszélgetve, miközben egy alkalommal még a dicsőségét is láthatta.
Ez a körülmény olyan hatással volt Mózesre, hogy amikor lement a nép közé, akkor az Ő arca is Isten dicsőségétől sugárzott. II. Móz. 34,29-35.
A vele beszélő emberek féltek ettől a jelenségtől.
Ezért amikor elvégezte az Isten üzenetének az átadását, akkor minden alkalommal leplet borított az arcára.
“Ne lássák Izráel fiai az elmúlandónak végét” 13. vers.
Mintha Mózes így akarta volna megőrizni a nép előtt a hírnevét és a tekintélyét, hogy ne láthassák a dicsőség elhalványulását az arcán.
Pál azonban még tovább megy, és azt mondja, hogy ez a lepel később az egész nép szeme elé került és sajnos ott is maradt.
Ez a lepel különösen akkor takarja be a szemüket és az értelmüket, amikor az Ószövetség iratait olvassák, így benne Mózes könyvét is.
Ha nem borulna lepel rájuk, akkor fel tudnák ismerni a názáreti Jézusban a Krisztust, a megígért Messiást.
Mintha azt mondaná, hogy ne tegyünk úgy, mint Mózes.
Ne úgy próbáljuk konzerválni lelkiségünket, hogy kegyes állarcot veszünk fel magunkra.
Mintha azt mondaná, tanuljunk az ószövetségi nép hibáiból.
Óvakodjunk attól a három kísértéstől, amibe ők bele estek.
Vagyis mi ne borítsunk leplet se az arcunkra, se az elménkre, se a szívünkre.
Nagyon sokan vállalnak kozmetikai műtétet azért, hogy másként nézzenek ki, mint korábban.
Viszont még többen tesznek erőfeszítést azért, hogy a lelkük arcát tüntessék fel más színben az emberek előtt.
Egyesek úgy próbálják ezt elérni, hogy állandóan azokat a jó dolgaikat hangoztatják, amiket mások is ismernek, és ezzel azt a látszatot keltik, mintha az élet minden területén ilyen jók lennének.
Vannak olyanok is, akik állandóan mások bűneit próbálják leleplezni és ostorozni, mert így olyan színben tudják feltüntetni magukat, mintha ők tökéletesek lennének.
Ez azonban mind csak képmutatás.
A képmutatók viszont nem juthatnak be Isten országába.
A zsidó nép továbbra is olvasta Mózes könyvét és a benne adott isteni kinyilatkoztatásokat, mégsem ismerték fel Jézusban a Messiást.
A tanítványok esetében is Jézusnak kellett a leplet szinte erőszakkal lerántani az értelmükről.
“Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjüket, hogy értsék az Írásokat.”Luk. 24,45.
Mert még mindig ragaszkodtak a dédelgetett elképzelésükhöz.
Ma is sokan szenvednek ettől a lelki betegségtől, hogy ragaszkodnak a saját dédelgetett elgondolásaikhoz.
Az ilyen esetekben szinte teljesen lényegtelen, hogy mi van megírva, és mit kíván az Isten.
Csak az számít, hogy mi van összhangban a saját dédelgetett elméletével, amit viszont az egyén életmódja alakít ki minden esetben.
A lepel jelenléte különböző hatást vált ki bennünk, attól függően, hogy mit borít be rajtunk.
A leplezett arc a közvetlen környezet megtévesztésére szolgál.
Mivel az arcunkon kifejeződik és láthatóvá válik a belső lényünk, ezért a leplezett arc a belső lényünk leplezését szolgálja.
A leplezett értelem a kinyilatkoztatás valóságának megértésében akadályoz meg bennünket.
A leplezett szív viszont az egész személyiségünket meghatározza.
A szív állapotának leplezésével még önmagát is szeretné becsapni az ember.
Önmagával is el akarja hitetni, hogy ő nem is olyan rossz, mint amilyennek látszik, tulajdonképpen egészen jó ember ő.
És ha valaki túl sokszor elmondja ezt magáról, akkor a végén még el is hiszi, hogy ez a valóság.
Már Édenben is kísérletet tett az ember arra, hogy eltakarja és elleplezze a mezítelenségét, először önmaga előtt, azután pedig Isten előtt.
Természetesen ez nemcsak a test mezítelensége volt.
Isten előtt azonban bármilyen módon takargatjuk is magunkat, akkor is leplezetlenül és mezítelenül állunk. II. Kor. 5,3.
“Mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk.” Zsid. 4,13.
A megtérés ugyanis azt jelenti, hogy Isten újra tud közvetlenül hatni a szívre.
Abban a tudatban, hogy Isten előtt úgyis leplezetlenül állunk, ezért nem is próbáljuk takargatni lelkünk szégyenét.
“Lemondunk a szégyen takargatásáról” 4,2.
Értelmünk is megvilágosodik az Isten dicsőséges evangéliumának megértésére. 4,4. 6.
Ettől kezdve viszont nem lesz szükség olyan lepelre sem, hogy az emberek előtt másfajta arcot mutassunk.
Az Úrhoz való visszatérés után ugyanis elindul az Isten dicsőségére való átváltozás folyamata.
Jézussal kapcsolatban is megfigyeltek a tanítványok ilyen átváltozást a megdicsőülés hegyén. Mát. 17,1-2.
A Biblia egyértelműen tanítja a keresztények átváltozásának szükségességét.
“Ha valaki Krisztusban van, új teremtés az; a régiek elmúltak, ímé újjá lett minden.” II. Kor. 5,17.
Pál azt mondja, hogy az előfeltételek betartása mellett mindenkiben megtörténhet ez az átváltozás, az Isten dicsőségének kiábrázolódása.
De mivel Isten tiszteletben tartja az ember szabad akarati döntését, ezért az átalakulás folyamata csak az életünk személyes átadásának függvényében történhet.
Ezért Pál szinte könyörögve kér bennünket ennek megtételére. Róm. 12,1-2.
Ha a Szentlélek vezetés alatt történik, akkor “ugyanarra az ábrázatra” változunk át.
Az “elváltozunk” szó jelen idejű nyelvtani használata azt jelenti, hogy ennek az elváltozásnak most kell megtörténni, még ebben az életben.
Az elváltozás folyamatában viszont nincs jelentősége annak, hogy ki mióta vallja magát kereszténynek.
Az ugyanis semmit sem jelent, hogy ki-mikor lépett erre az útra.
Egyedül csak az számít, hogy ki-mennyit haladt előre ezen az úton.
A krisztusi jellemre való átalakulás tehát nem emberi erőfeszítés és érdem eredménye, hanem az Isten munkája bennünk.
Krisztus dicsőségének szemlélését azonban “fedetlen orcával” kell gyakorolnunk.
Ez nem mást jelent, mint az Ige fölötti elmélkedést, amikor engedjük, hogy a Szentlélek vezessen el minden igazság megértésére.
Amikor nemcsak futó pillantást vetünk az Igére és benne Krisztusra, hanem megállunk előtte és szemléljük Őt az Igében.
Futó pillantással nem lehet észre venni a részleteket, pedig csak azok látása teszi értékessé és széppé a látottakat.
Sajnálatos módon az emberek mai életformája egyre nehezebbé teszi ezt az elengedhetetlenül fontos szemlélődést.
Amivel sokat foglalkozunk gondolatainkban, az előbb-utóbb hatással lesz a cselekedeteinkre és a jellemünkre is.
Viszont egyedül a Krisztus életében megnyilatkozó dicsőség szemlélése képes bennünk is dicsőséges jellemet kialakítani.
Ezért beszél János is olyan lelkesen arról, hogy mi pedig “láttuk az Ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal”. Ján. 1,14.
A Szentlélek feladata az, hogy bemutassa nekünk Krisztust az Igéből és az Ő szemlélése közben a belső emberünket átformálja.
Kezdetben ez a szándék jó volt, de később már az emberi dolgok takargatásának az eszköze lett.
Mózes arca azért tükrözte vissza ezt a dicsőséget, mert szemlélte azt, Aki természetében hordozta ezt a dicsőséget.
Mózes csak külső hordozója volt ennek a dicsőségnek, ezért is múlt el róla egy idő után.
A Jézusban megnyilatkozó dicsőség azonban a belső lényének a kisugárzása, amit állandóan érzékeltek a vele kapcsolatba kerülő emberek.
Szeretné, ha a rajtunk feltámadt dicsőség fénye az egész földet bevilágítaná. Jel. 18,1.
Készek vagyunk-e arra, hogy az Istenhez való őszinte megtérésünk által végre megszabaduljunk a szívünket, az elménket és az arcunkat betakaró lepeltől.
Isten azt szeretné, ha népe végre szabad lenne az állarcoktól a szívében Ő előtte, értelmében a Biblia üzenete előtt, és külső megjelenésében egymás és az egész világ előtt.
