|
|
|
|
|
Különösen a 10. és a 11. versek erősítik meg azt, hogy ez az üzenet a második adventtel is kapcsolatos.
Ilyen pillanatkép próféciának számít benne az útkészítésre vonatkozó kijelentés. (lásd: Mal. 3,1/a.)
De a szabadulás, a jutalom és a megfizetés szintén olyan fogalmak, amit csak a második adventtel kapcsolatban használ így együtt a bibliai jövendölés. (lásd: Jel. 22,12.)
Az esetek többségében ezek a jövendölések mindig arról szólnak, hogy a hozzánk jövő király előtt, azaz Jézus dicsőséges visszajövetelével kapcsolatban kell ezt az utat készíteni. Ésa. 40,3-4. 10.
A felolvasott igében azonban arról szól a próféta, hogy a népek előtt is utat kell készíteni, mert csak így tudnak eljönni hozzánk, hogy aztán velünk együtt a király elé juthassanak. 10. vers
“Menjetek át a kapukon” - “Töltsétek, töltsétek az ösvényt”
“Hányjátok el a köveket” - “Emeljetek zászlót a népek fölé”
Isten azt mondja, hogy menjetek át a kapukon, vagyis lépjétek át azt a falat, ami elválaszt a másiktól .
Menjetek át a kapukon, vagyis menjetek ki Jeruzsálemből, menjetek ki az emberek közé, menjetek oda a másik emberhez, mert csak így lehet utat készíteni számukra.
Jézus is azt parancsolta, hogy “elmenvén azért tegyetek tanítványokká minden népeket.” Mát. 28,19/a.
Ezért nincs egymással kapcsolat, sem közösség.
Ezért a kötelező részen túl szinte semmit sem tudunk egymásról.
Sokszor tapasztalhatunk olyat, hogy ezek a falak szinte maguktól emelkednek fel testvér és testvér között, - de lehet tudatosan is felépíteni.
Isten azonban azt szeretné, ha kapukat nyitnánk ezeken a falakon.
Először csak alkalomszerűen építsük a közösséget egymással, mintegy kóstolgassuk ennek az áldását és örömét.
Ha Isten szeretete vezet bennünket, akkor egy idő után le fogjuk rombolni az elválasztó falakat.
Isten azt mondja nekünk, hogy töltsük fel a közöttünk lévő szakadékot, mert a kölcsönös kapcsolat érdekében járható útra van szükség, ezért “minden völgy felemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé”, mondja Ésaiás. Ésa. 40,4.
Töltsünk fel minden gödröt ezen az úton, minden olyan hibát, amit az idő viszontagságai és a használat okozott a kapcsolattartás útján.
Olyan utat kell készítenünk, hogy azon mindenki megközelíthesse Isten népét.
Olyan utat kell készítenünk, amely minősége által is hívogató és vonzó az emberek számára, ellenkező esetben el fogják kerülni.
Jézus nemcsak az értünk jövő király, hanem Ő képezi számunkra az utat is: “Én vagyok az út.. senki sem mehet az Atyához, hanem csak én általam”, mondta Jézus. Ján. 14,6.
“Krisztus igazságosságának üzenete hangozni fog a föld egyik végétől a másik végéig, hogy előkészítse az Úr útját.” (U.N.E. 141,3.)
Vannak akik azt hiszik, hogy egy hegy csúcsára jutottak fel, amikor megválasztják valamilyen tisztségbe.
Ez csak fokozódik akkor, amikor a két funkcionárius, a hatalom birtokosai egymást méregetik a saját dombjaikról.
Vajon készen vannak-e a késői eső kiárasztására azok, akik még mindig azt tartják fontosnak, hogy ki a nagyobb közöttünk?
Ha kész vagy kezdeményezni, hogy a közted és a másik közötti szakadék átjárható legyen, akkor egyszer csak azt fogod észrevenni, hogy a szakadék magától eltűnt.
Mert az Isten elvégzi azt, amit Te nem tudsz megtenni, de szeretnél.
Egy másik fejezetben maga Ésaiás próféta magyarázza meg, hogy mit kell értenünk azon kövek alatt, amit az útról félre kell dobálni.
“Vegyetek el minden botránkozást népem útjából.” Ésa. 57,14/b.
Minden erőfeszítésünk hiábavaló az emberekért akkor, ha botránkozást okozó bűnök és esetek vannak közöttünk.
Úgy gondolom, hogy ez a felszólítás komoly önvizsgálatra kell késztessen bennünket, akiknek fogadnunk kell azokat az embereket, akik szeretnének eljutni Sionba és Jeruzsálembe.
Isten azt várja tőlünk, hogy ne szolgáltassunk okot a megbotránkozásra azok előtt, akiket Isten Lelke vezet közénk.
Ennek érdekében vizsgáld meg magad; - magatartásodat, lelki és közösségi életedet.
Isten azt várja tőlünk, hogy személy szerint legyünk kezdeményezői annak, hogy ne történjenek botránkozásra okot adó dolgok az Egyházban.
Más fordítók ezt úgy adják vissza, hogy “állítsatok útjelzőket a népek között”.
Vagyis segítsd az embereket ahhoz, hogy megtalálják Jeruzsálemet, el tudjanak igazodni a sokféle keresztény egyházak labirintusában.
Ezért Isten arra szólítja fel a szolgáit, hogy “a mi Istenünk nevében zászlót lobogtassunk”. Zsolt. 20,6.
Egyrészt emeljük fel Immánuel zászlaját mi is, mert Isten népének egy elkülönült népnek kell lenni, a saját zászlója alatt kell állnia, Isten egyetlen gyermeke sem állhat idegen zászló alatt.
Viszont a kereső emberek számára is egyértelművé kell tenni azt, hogy melyik az Isten népének zászlója.
Ezért emeljétek fel ezt a zászlót “a népek fölé”, mondja az Úr, ennek a zászlónak ki kell emelkedni a többi közül.
Olyan egyértelművé kell tenni ennek az útnak a jellemzőit, hogy “aki ezen az úton jár, még a bolond sem téved el”, mondja a próféta máshol. Ésa. 35,8.
Az egyik komoly feladat az úgynevezett őrállókra hárul, akiknek Jeruzsálem, azaz Isten népe biztonsága felett kell őrködniük.
Ezekről az őrizőkről a próféta azt mondja, hogy “egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak”. 6. vers.
Ők “ők szüntelen nem hallgatnak”, vagyis állandóan figyelmeztetik Jeruzsálemet azokra a veszélyekre, amiket látnak.
Ezzel a kijelentéssel azt szeretné hangsúlyozni a próféta, hogy ők olyan időben állnak Jeruzsálem falain, amikor nagyon sokféle veszély közeledik Jeruzsálemhez, és nagyon sok irányból, ezért a figyelmeztetés hangjának állandóan szólnia kell.
Mindenek előtt az őrállók figyelmét igyekszik elterelni, illetve szeretné gyengíteni azt a képességüket, amivel a veszélyt érzékelik, - vagyis a tiszta lelki látásukat és a lelkiismeretüket.
Amikor ez a szándéka sikerrel jár, akkor sajnos megvalósul az, amiről Jeremiás próféta jövendölt. Jer. 6,13-14.
“A prófétától fogva a papig mindnyájan csalárdságot űznek.”
Azt “mondván, békesség, békesség, és nincs békesség”.
Ezekről az őrökről Ellen White a következőket írja;
“Nem ismernek fel különösebb veszélyt, nem látnak rá okot, hogy megfújják a riadót. Előttük minden jónak látszik, nem látnak semmi okot arra, hogy felriasszák a hűségeseket, hogy tovább adják a figyelmeztetés hangjait.” (Test. 2. 440.)
Ugyanezek az emberek a hűséges őrállókra viszont azt mondják:
“Túlzásba viszik a szigorúságot. Ezek az emberek ok nélkül nyugtalankodnak. Úgy látszik, nem akarnak minket sohasem békén és nyugton hagyni....Miért nem jövendölnek hízelgő dolgokat, miért nem kiáltják inkább azt, hogy béke, béke! Akkor minden simán menne.” (ugyanott)
hogy “őrállókat is rendelt föléjük”, és ezek az őrállók azok, akikről Ésaiás mondja, hogy “szüntelen nem hallgatnak”. Jer. 6,17/a. Ésa. 62,6.
Jeremiás által azt mondja Isten, hogy amikor a nép figyelmét akarja az őrállók üzenetére irányítani, akkor ők “azt mondták, nem figyelünk”. Jer. 6,17/b.
Így alakul ki az ellenség munkájának következményeként az a folyamat, aminek eredményét már Jézus is jelezte a példázatai által adott tanításaiban.
Mert lesznek jó szolgák és gonosz szolgák, lesznek konkolyok és jó magok, lesznek okos szüzek és balga szüzek az Ő népe között a végidőben, mondotta Jézus.
Miközben az őrállók éjjel és nappal figyelmeztetik Jeruzsálemet és nem hallgatnak, addig egy másik csoport tevékenysége egészen más irányba igyekszik befolyást és hatást gyakorolni.
“Ti, akik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok!”. Ésa. 62,6.
“Ne hagyjatok nyugtot neki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Jeruzsálemet itt a földön.” Ésa. 62,7.
Kik ezek, akik az Urat emlékeztetik, akik nem hagynak nyugtot neki?
Az ima emberei ők, akik Jákobhoz hasonlóan megtanultak imában küzdeni Istennel, és győzni.
Ők azok, akik megtanultak belekapaszkodni Isten ígéreteibe, és azt mondani Neki, “nem engedlek el, míg meg nem áldasz engem”. I. Móz. 32,26.
Ők azok, akiknek az a rész adatott, hogy imádkozva küzdjenek Jeruzsálem gyógyulásáért.
“Sionért nem hallgatok, és Jeruzsálemért nem nyugszom”.
“Míg földerül, mint fényesség az Ő igazsága, és szabadulása, mint a fáklya tündököl.”
“Meglátják a népek igazságodat, és minden királyok dicsőségedet.”
“És új nevet adnak néked, amelyet az Úr szája határoz meg.”
Pálhoz hasonlóan, akit “Krisztusnak szerelme szorongatott”, ezek az őrállók pedig Sionért és Jeruzsálemért való féltő aggódás miatt nem tudnak hallgatni. II. Kor. 5,14.
Az a veszély, amiért nem tudnak hallgatni, nem a városon kívülről fenyeget, hanem bent van a városban, az Isten népe között.
A próféta következő szavaiból pedig egyértelműen kiderül, hogy miben nyilvánul meg az a veszély, ami miatt nem szűnnek meg szólni.
“Míg földerül, mint fényesség az Ő igazsága”, mondja a próféta.
Ezzel a kijelentésével tulajdonképpen azt mondja ki a próféta, hogy Isten népe között a legnagyobb veszélyt Krisztus igazságának a hiánya okozza, a Krisztus igazságának tapasztalatból való ismerete.
Ha úgy érzed, hogy egy fal került közéd és társad közé, akkor nyissál kaput ezen a falon, és menjetek át egymáshoz ezen a kapukon.
Ha úgy érzed, hogy egy szakadék választ el a másiktól, akkor próbáld feltölteni ezt a szakadékot, legalább egy ösvény erejéig; “töltsetek ösvényt”, mondja a próféta, hogy újra találkozhassatok.
Ha a megbotránkozás kövei képeznek akadályt az úton a találkozáshoz, akkor “hányjátok el a köveket” az útból.
Mindenképpen próbáljatok utat tisztítani a másik számára.
Ha viszont az őriző feladat jutott neked, akkor ne hallgass, hanem “ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással”. II. Tim. 4,2.
Ha pedig neked csak az imádság lehetősége jutott, akkor vidd Isten elé a te testvéred ügyét, és emlékeztesd Istent az ígéreteire.
Könyörögj érette, hogy kenje meg szemét “szemgyógyító írral”.
Ha végre “felderül, mint fényesség az Ő igazsága”, vagyis Jeruzsálemé, azaz Isten népének igazsága.
Akkor a “szabadulása, mint fáklya tündököl” majd.
“Amikor majd a Szentlélek ellenőrzi a gyülekezet tagjainak a gondolkodását, akkor a beszéd, a szolgálat és a lelkiség sokkal magasabb színvonalát látjuk majd bennük, mint eddig. Az élet vize frissíti majd föl a gyülekezet tagjait, s a munkások egyetlen vezető, Krisztus irányítása alatt Mesterüket fogják kinyilatkoztatni lelkületükkel, szavaikkal és tetteikkel.” (Test. 8. 211,2.)
Isten népének szabadulása tehát csak azon múlik, hogy mikor döbben rá a legnagyobb szükségletének hiányára.
Éppen ezért Te ne várj a másikra, hanem töltekezz be Jézus Krisztus igazságának világosságával.