|
|
|
|
|
|
Megértettük, hogy milyen lehetetlen és kilátástalan helyzetbe került az ember a bűn miatt.
Nyomon követtük azt is, hogy az ősellenségtől befolyásolt emberi értelem mindig keres magának sokféle kigondolást, de mindig a maga értelmére támaszkodva.
Mert nem az áll első helyen az emberek gondolkodásában, hogy “mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata”. Róm. 12,2/b.
Az emberek többségének sokkal fontosabb az, mi a jó nekik, mi van összhangban az ő egyéni akaratukkal.
Ezt az egyetlen megoldást kinyilatkoztató üzenetet evangéliumnak, azaz jó hírnek vagy örömhírnek nevezi a Biblia.
Ennek az Istentől jövő jó hírnek az a lényege, hogy bár az ember a bűnt választotta, és ezzel kárhozatra ítélte magát, de Isten nem nyugodott bele, hanem közbelépett, és felajánlotta segítségét a szabaduláshoz.
Ez a szabadulás azt jelenti, hogy Isten “az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen”. Ján. 3,16.
Pál apostol szerint erre azért van szükségünk, mert az evilág istene elhomályosította az emberek elméjét, hogy ne lássák meg a Krisztus dicsőséges evangéliumának tiszta fényét. II. Kor. 4,4.
Isten azonban minden ember életében elhozza azt a pillanatot, amikor ezt a mennyei világosságot meggyújtja a szívében.
Azért teszi ezt, hogy minden ember számára felragyogjon egyszer és láthatóvá váljon Krisztusban az Isten dicsőségének ismerete. 4,6.
A fizikai életben is más és más az emberek reakciója a körülöttük támadó fénnyel szemben.
Vannak, akik hunyorognak ugyan tőle, de mivel tudják, hogy szükségük van rá, ezért igyekeznek hozzászoktatni magukat, mert ebben az újonnan támadt világosságban akarják folytatni az életüket.
Tulajdonképpen az életünk minden napját így kezdjük.
Vannak, akik azonnal tiltakoznak, mert bántja és zavarja őket a fénynek ez az ereje, ezért igyekeznek megszüntetni a fényt, vagy minél előbb kikerülni a hatósugarából.
Vannak, akik már jó előre megtesznek minden óvintézkedést hogy az ő nyugalmukat ne zavarhassa meg sehonnan egy hirtelen támadó fény.
A lelki élet területén az Istentől jövő világossággal kapcsolatban is ugyanilyen törvényszerűségek alapján viszonyulnak és reagálnak az emberek.
Ésaiás prófétán keresztül figyelmeztet bennünket Isten:
“A nép, amely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot, akik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel felettük!” Ésa. 9,2.
Ugyancsak Ésaiáson keresztül üzen Isten azoknak is, akik ugyan már nincsenek teljes sötétségben, de ők viszont elaludtak, vagy éppen lustán heverésznek, mintha őket is sötétség venné körül.
“Kellj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámadt az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. Ésa. 60,1-2.
Ez tartalmában egy nagyon kritikus üzenet azokhoz, akiknek pedig maguknak is a világ világosságainak kellene lenniük.
Ez a körülmény hasonlít ahhoz a kályhához, amelyikben még nem ég a tűz, ezért nem tudja a körülötte állókat felmelegíteni.
A kályha alkalmas volna másokat melegíteni, de ahhoz előbb a benne égő tűztől neki magának is át kell melegednie.
Ésaiás még csak feltételes eseményként beszél arról, hogy Isten népén fel fog támadni az Isten dicsősége, - ha végre felébred alvó állapotából - addig János apostol már egy beteljesedett eseményként szemlélhette ezt látomásában.
“A föld fénylett annak dicsőségétől”, mondja az apostol. Jel. 18,1.
Isten János apostolon keresztül szeretne biztosítani bennünket, hogy ez az esemény egyszer valóban be fog teljesedni.
A kérdés csak az, hogy Te részese leszel-e ennek az eseménynek?
Ennek a próféciának azért kell beteljesedni, mert csak ezzel a rajtunk megnyugvó isteni dicsőséggel leszünk alkalmasak és képesek arra, hogy a Szentlelkének mérték nélküli áldása áradjon ránk.
Ezért a prófétán keresztül határozott cselekvésre szólít fel bennünket Isten: “Kelj fel, világosodjál!”.
Ennek a felszólításnak egy sürgető jellege van a próféta üzenetében.
Amiért ugyanis fel kellene kelnünk alvó állapotunkból, az nem más, mint az Isten világosságának a fogadása.
Ez a világosság viszont már itt van, de nem tud velünk mit kezdeni, mert még készületlenek vagyunk a fogadására.
“A harmadik angyal hangos kiáltása már megkezdődött Krisztusnak, a bűnbocsátó Megváltó igazságának hirdetése által. Ez ama angyal világosságának a kezdete, akinek dicsősége be kell hogy töltse az egész Földet.” (Kr.a mi igaz: 51,2.)
Ez a kijelentés 1888-ban hangzott el, amikor népünk között a hit általi megigazulás üzenete egy rendkívül átható és meggyőző erővel lett meghirdetve.
Az Istentől való világosság tehát már egyszer körülfogta Isten népét, hogy felébressze és felkészítse a késői eső fogadására.
Eszerint a harmadik angyal hangos kiáltásának kell először beteljesedni, és csak azután történik a késői eső kiárasztása.
Hajlamosak vagyunk viszont azt hinni, hogy a hangos kiáltás egy általános misszió munkában fog elkezdődni és beteljesedni, amit az Istentől eltávolodott világért végzünk majd el.
A Szentírás üzenete viszont arról akar meggyőzni, hogy ez a kiáltás először Isten népe között fog hangzani, Isten mindenek előtt az alvó népét szeretné felébreszteni: “Kelj fel, világosodjál!”. (lásd még: Ésa. 58,1.)
Jézus is erre utal a tíz szűzről szóló példázata által, amikor az alvó szüzeket próbálja a hírnök kiáltása felébreszteni:
“Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Imhol jő a vőlegény! Jöjjetek elébe!”. Mt. 25,6.
Ez az ébresztő kiáltás a hit általi megigazulás üzenetének hirdetése által hangzott el először 1888-ban az Egyházunkban, ezzel szeretett volna felébreszteni bennünket Isten az alvó állapotunkból.
Szomorú tény, hogy még száz év távlatában sem mondhatjuk el, hogy végre már felébredtünk az Istentől jött üzenet hatására.
Már több mint száz év telt el azóta, amikor Isten szerette volna népére árasztani azt a világosságot, amit az Isten dicsősége követett volna.
De vajon mit hozott ez az elmúlt száz év a részünkre mint nép, és részedre mint Isten gyermeke?
Hajlandó vagy-e végre felkelni a lelki szunnyadásodból?
Mit teszel azért, hogy Istennek ne kelljen még tovább várnia?
Készülsz-e arra, hogy az Isten dicsősége rajtad is feltámadhasson, és rajtad is megnyugodhasson?
Teszel-e lépéseket annak érdekében, hogy az Istentől jövő világosságba lépve úgy lásd meg végre magadat és a veled kapcsolatos dolgokat, ahogy Isten látja azokat?
Jézus világossága minden emberből kivált bizonyos reakciót.
Az egyik embert egész életének átértékelésére készteti, miként Pált.
Másokban csak egy félelemmel kevert bizonytalanságot eredményez, mint a Pált kísérő emberekben, mert nem tudják, hogy mi történik.
A Jézussal való találkozásod szempontjából döntő ténynek számít:
Körülvesz-e Jézus világossága, vagy csak kívülálló szemlélője vagy az eseménynek?
Személyes megszólításnak érzed-e lelkedben Isten üzenetét, vagy csak egy érdekes és szép gondolatsornak?
Legalább is ez nem az emberek nézőpontjából kerül megítélésre.
Az emberek megítélése szerint Pál is méltatlan volt arra, hogy ilyen kiemelt módon tisztelje meg és foglalkozzon vele Jézus.
Ananiás mindent meg is tett azért, hogy felvilágosítsa Jézust arról, hogy Pál személyét és szándékát nem igazán szerencsésen ítélte meg. 13-14. vers.
“Uram, sok embertől hallottam e férfiú felől.”
“Sok bosszúsággal illeté a Te szenteidet Jeruzsálemben.”
“Itt is hatalma van a főpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, akik a Te nevedet hívják segítségül.”
“Választott edényem ő nékem”, mondja Ananiásnak. 15. vers.
Úgy látszik, hogy az emberi értelem nagyon nehezen tudja megérteni és elfogadni ezt, mert Jézus újra és újra kénytelen ezt elmondani.
Már a 12 tanítványa előtt is próbálta világossá tenni, hogy “nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket”. Ján. 15,16/a.
Jézus választásán mi sokszor csodálkozunk, de ez mindig abból fakad, hogy mi csak a külső és látható dolgok alapján tudunk megítélni valakit, és véleményt alkotni róla.
Jézus választása azonban a belső értékek alapján történik.
Az esetek többségében pedig olyan értékek alapján, amik majd csak a kiválasztás után fognak kialakulni.
A hit általi megigazulás evangéliuma csak most érintette őket először a lelkük mélyén, most érezték meg először, hogy mit jelent nekik személyesen Jézus.
Ez azért lehetséges, mert a Biblia szerint “sötétség borítja a Földet, és éjszaka a népeket”. Ésa. 60,1-2.
De nemcsak a világot, hanem még Isten népét is.
Ha nem így lenne, akkor Isten nem ajánlgatná népe számára a Tőle jövő megvilágosodást, akkor nem mondaná, hogy “világosodjál”.
Pál is sötétségben élt korábban, és csak ott a damaszkuszi úton került Isten világosságába.
Vakká lett a körülötte lévő világ érzékelésére és látására.
Ahogy Pálnak, úgy nekünk is szükségünk van arra, hogy vakokká tegyen Isten bennünket, bizonyos dolgokkal szemben, mert másként nem tudnánk elszakadni azoktól a dolgainktól, amiket a múltban értéknek tekintettünk.
Amikor pedig az Istennel való találkozás után újra a figyelmünk középpontjába kerülnek ezek a dolgaink, akkor már egyáltalán nem találjuk olyan vonzónak, mint korábban.
Eddig csak hallott Jézusról, most azonban személyesen találkozott vele, és láthatta Őt.
Az Isten által adott látás egészen más értékrendbe állította előtte korábbi tetteit és az egész életét.
“A világosság özöne beáradt lelkének sötétkamráiba, és leleplezte tudatlanságát és tévelygését. Látta, hogy mialatt azt képzelte, hogy buzgón szolgál Istennek Krisztus követőinek üldözése által, a valóságban Sátánnak segített.” (Megv.Tört. 167,1.)
Ez a látás teljesen új összefüggésekben láttatta meg vele a Messiásra vonatkozó jövendöléseket.
“Azon csodálatos megvilágosodás idejében elméje figyelemreméltó gyorsasággal működött. Végig vonult a prófétai történelmen, és látta, hogy Jézusnak a zsidók általi elvetését, keresztre feszítését, feltámadását és mennybemenetelét a próféták előre megjövendölték.” (Megv.Tört. 167,2.)
Ha Jézus nem tenne vakká bennünket, akkor még mindig az evilági, a mulandó és értéktelen dolgok állnának a figyelmünk középpontjában.
Jézus nélkül sohasem tudtuk volna meglátni és megérteni az örökkévaló dolgok értékét.
Ezért az Isten világosságában élő ember nemcsak hallja Isten szavát, hanem érti is azt.
Egyedül a Jézussal közösségbe jutott ember értelme nyílik meg annyira, hogy értse az Írásokat, az Isten üzenetét. Luk. 24,45.
Bár gondolhatta magáról korábban azt is, hogy érti az Írásokat, de Jézus mellett rájön, mint Pál is, hogy teljesen át kell rendeznie magában az ismereteit.
Némely részét pedig kárnak és szemétnek kell ítélnie.
Minden embernek kapcsolatba kell kerülni a Mennyből áradó világossággal.
Ésaiás próféta arról jövendöl, hogy “a nép, mely sötétségben jár, lát nagy világosságot.....fény ragyog fel felettük.” Ésa. 9,2.
Az alapigében szintén Ésaiás mondja el még azt is, hogy ez a világosság Isten népe között fog feltámadni először, és onnan terjed tovább. Ésa. 60,1-3.
János apostol pedig már arról tájékoztat bennünket, hogy ez a felülről támadó világosság végül az egész Földet be fogja tölteni.
“És a Föld fénylett annak dicsőségétől.” Jel. 18,1/b.
Ha tudjuk és hisszük is ezt, akkor azt is tudnunk kell, hogy az Isten népe között feltámadó világosság eseménye még közelebb van.
Éppen ezért kérdezd magadtól; - készülök-e komolyan ennek az Istentől jövő világosságnak a fogadására, amely Jézus Krisztust állítja az életem középpontjába?
Észrevetted-e ezt az isteni világosságot, hogy szeretne belépni életedbe?
Észrevetted-e, megláttad-e már azt, hogy a Te számodra is eljött Isten világossága?
Világosságot tudott-e már gyújtani Isten a te szívedben is, hogy végre úgy lásd önmagad, ahogy Isten látja az életedet?
Mennyire engedted be szíved mélyére az Istentől jövő világosságot és fényt?
Engedted-e, hogy ez a világosság megítélje a gondolataidat és szívednek indulatait? Zsid. 4,12.
Kérdezed-e Pálhoz hasonlóan remegő szívvel Istentől: “Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem”?
“Annak okáért serkenj fel aki aluszol, és támadj fel a halálból, és felragyog tenéked a Krisztus.” Eféz. 5,14.
Mert ez a világosság maga Jézus Krisztus, Ő “ama fényes és hajnali csillag”. Jel. 22,16/b.
A Jézussal való élő közösség által lehet a miénk ez az isteni világosság
“Krisztusnak kell élnie benned, akkor majd te is a világosságban jársz, amint Ő a világosságban van. Akkor ez majd tündöklő nyomot hagy a Menny felé, hogy mások előtt világosítsd az utat.” (Test. 3. 464,2.)
Az igazi világosság eljött már a világba, amely megvilágosít minden embert.
Az övéi közé jött, és az övéi nem fogadták be Őt.
Valakik pedig befogadák Őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek.
1888-ban Istentől világosság áradt arra a népre, amely azt vallotta, hogy készül a Jézussal való találkozásra.
Akkor sajnos az adventista Egyház sem fogadta be az Istentől jövő világosságot.
Amikor majd Isten újra a menny világosságával veszi körül népét, amit a dicsőségének kiárasztása követ, - vajon készülünk-e arra, hogy akkor alkalmasak legyünk annak befogadására?