|
|
|
|
|
Ebből a helyzetéből egyetlen megoldást az jelentene számára, ha vissza tudná szerezni az elveszített isteni dicsőséget.
De mivel a dicsőség forrása Isten, ezért az emberek csak az Istennel való közösség által lehetnek újra ennek a dicsőségnek a részesei.
Sőt, ha már megtalálták az igazi utat, amely az életre vezet, még akkor is megpróbálja letéríteni őket erről az útról.
Egyeseket azokra az utakra, amelyek egy darabig az élet útjával párhuzamosan haladnak
Másokat pedig legalább az út szélére csalogat, vagy jobbra vagy balra.
Mert aki nem az út közepére figyel, az egyszer csak azt veszi észre, hogy már nem is azokkal halad együtt, akikkel korábban.
Az ősellenségtől befolyásolt emberi értelem mindig keres magának sokféle kigondolást.
Mert a problémát érzékeli, és megoldást keres rá, de a legtöbb esetben a saját bölcsességére támaszkodva teszi.
Ezt az Istentől jövő tájékoztatást és felvilágosító üzenetet evangéliumnak, azaz jóhírnek vagy örömhírnek nevezi a Biblia.
Az Isten jóhírének a lényege az, hogy bár az ember a bűnt választotta és ezzel kárhozatra ítélte magát, de Isten nem nyugodott bele, hanem közbelépett és felajánlja a segítségét a szabaduláshoz.
Ha elfogadjuk Isten segítségét, akkor a kárhozat ítélete nem következik be rajtunk, hanem visszanyerhetjük azt, amit az Édenben elveszítettünk.
Az Isten segítségét elfogadó embernek Jézus szerint “örök élete van, és nem megy a kárhozatra, hanem átal ment a halálból az életre”. Ján. 5,24.
Azóta már nagyon sokszor erősítette meg ezt az ígéretét, de mindig valami újabb részletet is feltárva előttünk.
Az evangéliummal kapcsolatos kinyilatkoztatásait mindig az emberi család körülményei és szükségletei határozták meg.
Mindig ennek függvényében tárta fel a részleteket, mert nem akart bennünket bizonytalanságban hagyni.
De szükségtelennek látta a teljesség feltárását, mert idő előtt valószínűleg nem is értenénk meg nagyon sok részletet.
Isten magatartását valószínűleg az is befolyásolta ebben a kérdésben, hogy ami nekünk örömhírt jelent, ugyanaz az Istennek egy küzdelmet és harcot, szenvedést és a halált jelenti.
Mivel az emberi család megszabadítása csak az ősellenség legyőzése árán történhet meg, ami viszont a Szabadító halálát jelenti.
Ezt a kinyilatkoztatást azért adta Isten szimbolikus képekben, hogy a lehető legrövidebben ugyan, de minél több információt adjon át az emberi család számára.
Ebben az üzenetben Isten egy Szabadítót ígér, aki hozzánk hasonlóan az emberi család magjaként egy asszonytól született ember fog lenni.
Ez az ígéret Jézus Krisztus betlehemi születésére utaló prófécia.
Ez a megígért “Mag” a kígyó fejére fog taposni, amivel megsemmisítő győzelmet arat felette.
Ez a kígyó viszont Sátánt jelképezi, aki mindig álnok módon mások mögé rejtőzve próbál megtéveszteni és becsapni bennünket még ma is.
Ha egy kígyónak a fejére taposnak, akkor biztosan el fog pusztulni.
A Szabadító tehát egy megsemmisítő győzelmet fog aratni a kígyó felett, ezt ígérte meg Isten Édenben az első emberpárnak.
A küzdelem alatt viszont a kígyó is bele mar a Szabadító sarkába, és a kígyó marása is halálos szokott lenni.
Vagyis a Szabadító csak a saját életének feláldozásával szerzi meg a kígyó feletti győzelmét az emberi család részére.
“Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen Őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.” Ján. 3,16.
“Lássátok, milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk!” I. Ján. 3,1.
A Szentháromság Isten leghatalmasabb ajándéka volt az, hogy a testet öltött Krisztusban önmagát adta az embereknek.
“Nemcsak azért adta, hogy bűneinket hordozza, és mint áldozat meghaljon értünk, hanem Isten oda ajándékozta Krisztust az elbukott emberiségnek. Hogy biztosítson változhatatlan békeszándékáról, egyszülött Fiát adta, hogy Krisztus eggyé váljon az emberi családdal, s örökre megtartsa emberi természetét.”(J.É. 17,1.)
Amikor “az Üdvözítő felvette emberi természetünket, ezzel olyan kötelékkel fűzte magát az emberiséghez, amit többé széttépni nem lehet. Örökre magához kötözött minket.” (J.É. 17,1.)
Jézus ugyanis nem volt mindig Isten Fia, hanem Ő maga is mint Isten, egyenlő volt az Atyával. Fil. 2,5-8.
Az emberi család érdekében azonban levetette az isteni létformáját, elhagyta a Mennyet és szolgai formát vett fel, hogy az emberi család tagjaként megszülessen..
Ilyenképpen Isten nemcsak önmagát adta oda az emberi családnak, hanem Jézusban az embert is föl akarta emelni magához.
“Fiának személyében Isten örökbe fogadta az emberi természetet, és a legmagasabbra, a Mennybe helyezte. Az ‘embernek Fia’ az, akivel megosztja a világmindenség trónját. Az ‘embernek Fia’ az, akit ‘csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének’ (Ésa.9,6.) hívnak.” (J.É. 17,1.)
Ő vállal engem és én vállalom Őt.
Ő úgy hal meg, mint ahogy nekem kellett volna, hogy én úgy élhessek, mint ahogy Ő élhetett volna.
Mivel pedig Jézus mint Istennek Fia lett Megváltóvá, ezért általa mi az Isten-fiúság jogát nyerjük el általa.
Erre gondolhatott Pál is, amikor azt mondta, hogy Jézusban mi “a fiúságnak lelkét kaptuk, aki által kiálthatjuk, Abbá, Atyám!” Róm. 8,15-17.
Ez a legmagasabb szintű fiúság, amit Isten adhatott.
A megváltás által Ádám fiaiból Isten fiaivá lehetünk.
Ezt jelenti Istennek az a kijelentése, hogy “az Ő egyszülött Fiát adta” nekünk, mert “azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és az igazság ismeretére eljusson”. I. Tim. 2,4.
Azt várja tőled, ha már megismerted szeretetének ajándékát, akkor fogadd el azt, hidd el, hogy a tiéd lehet minden ígéretével együtt.
Ezzel elénk állítja az életet és a halált; – “Válaszd azért az életet!”
Isten senkit sem fog kényszeríteni az elfogadásra, mert tiszteletben tartja az emberek döntéseit, – ezért hangzik az Igében úgy, hogy ha “valaki hisz Őbenne”.
Ugyanezt a gondolatot Pál apostol úgy fogalmazza meg, “mert kegyelemből tartattatok meg hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez”. Eféz. 2,8.
Isten ajándéka a kegyelem is és a hit is, viszont mindkettőt nekem kell elfogadnom.
Először a hitet, majd hit által a felkínált kegyelmet.
Alapvető szinten a hit csupán csak meggyőződéshez vezet el Istennel kapcsolatban.
Meggyőződök arról, hogy van Isten, hogy Ő teremtette azt a világot, amelyben élek, és így benne engemet is.
Meggyőződhetek arról, hogy a bűn rontásával szemben Istennek megoldása van az emberek számára, így az én számomra is.
Meggyőződésem lehet, hogy Isten megoldása a Golgotán felfeszitett Megváltóban van biztosítva, ha elfogadom Őt személyes Megváltómnak.
A tények és az információk elfogadásán túl azonban van egy fontosabb része is a hit ajándékának.
Tapasztalati élményekhez szeretne vezetni Isten általa bennünket.
Isten azt szeretné, hogy ne csak ismerd, hanem éld is át azt, hogy mit jelent elfogadni Isten kegyelmét a gyakorlatban.
Ezért mondja EGW azt, hogy száz közül nincs egy, aki a maga részére is érti a hit általi megigazulás evangéliumát.
“Aki hisz Őbenne”, vagyis nem másban, hanem csak Őbenne.
Mert “nincsen senkiben másban üdvösség, mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk”. Csel. 4,12.
Valószínű, hogy a legtöbben visszaadnánk Istennek az örök életre vonatkozó ajándékát, ha csupán ennek az életnek a meghosszabbítása lenne.
Mire eltelik az a 60-70 vagy 80 esztendő, az emberek többsége úgy érzi és gondolja, hogy elég volt ebből a nyomorúsággal teljes életből.
Az Isten által kínált életben már nem lesz halál, gyász, fájdalom, és szomorúság. Jel. 21,4.
Nem lesz öregedés, és a vele együtt járó betegség és szenvedés, mert ez a romlandó testünk romolhatatlanságot ölt magára.
Ott már nem kell a bűnös kívánságaink és természetünk ellen küszködnünk, nem kell a bűnös cselekedeteink miatt szégyenkeznünk, mert Isten teljesen megtisztít bennünket a bűntől.
Most még szűkölködünk az Isten dicsősége nélkül, akkor viszont Jézus dicsőséges testéhez leszünk hasonlók. Róm. 3,23. Fil. 3,21.
Mivel a Földet is újjá teremti Isten, ezért a körülöttünk lévő teremtett világgal is más lesz a kapcsolatunk.
Többé nem kell félnünk a tomboló vihartól vagy a jégeső pusztításától.
Nem kell félnünk a vad és vérengző állatoktól, mert akár az oroszlánt is megsimogathatjuk. Ésa. 65,25.
De az állatok sem fognak félni tőlünk, ezért akár a tenyerünkből is etethetjük majd a kis madarakat.
Az egyik helyen arról olvashatunk, hogy “akié a Fiú, azé az élet, akiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.” I. Ján. 5,12.
A másik helyen pedig azt mondja el Jézus, hogy “aki hisz énbennem, az....soha meg nem hal...(illetve)...ha meghal is, él”. Ján. 11,25-26.
Mindenki elmondhatja, aki kész elfogadni Őt személyes Megváltójaként.
Attól a pillanattól kezdve helyet cseréltünk egymással, és ettől a hitben végrehajtott helycserével Isten nekünk tulajdonítja Jézus Krisztus életét.
Ez a helycsere azonban nemcsak a bűntelen életére vonatkozik.
János apostol a leghatározottabban mondja ki azt, hogy “akié a Fiú, azé az élet”.
Jézus tehát teljesen adni akarja önmagát, a benne lévő élettel is, azzal az élettel, amely fölött már nincs hatalma a halálnak.
Jézus elfogadása által ugyanis – akinek élete van önmagában – az élet forrását is biztosítja Isten mindazoknak, akik hitben elfogadják Őt.
A Jézusban való élet tehát az örök élet kezdetét jelenti számunkra a forrását tekintve.
“Krisztus egy testté lett velünk azért, hogy mi pedig lélekben lehessünk egyek Vele. Ennek az egyesülésnek ereje által jövünk elő a sírból, – nem csupán mint Krisztus hatalmának a megnyilatkozása, hanem mert hit által az Ő élete a mi életünkké vált. Akik felismerik Krisztust valóságos jellemében, és befogadják Őt szívükbe, azoknak örök életük van. Krisztus a Szentlélek által lakik bennünk, s ha Isten Lelkét hit által szívünkbe fogadjuk, ez az örök életnek a kezdete.” (Jéz.Élet. 323,4.)
Ezért mi soha nem halunk meg, csupán elalszunk, hogy Jézus visszajövetelekor felébredjünk. Ján. 11,11.
Ti, “akik hisztek az Isten Fiának nevében, tudjátok meg, hogy örök életetek van”.