|
|
|
|
Ez a dicsőség az Istennel való közösséget és az Ő szent jellemének a megnyilatkozását jelentheti a részünkre.
Amikor az ember elveszítette, akkor először csak egy külső elváltozásban jelentkezett, később azonban már fokozatosan eltorzította a teljes lényünket, mintegy lemeztelenítette az isteni jellemvonásoktól.
Ezért a visszatérés útja is csak ezen a fokozatosságon keresztül történhet.
Lépésről-lépésre nyerhetjük vissza a lélek belső dicsőségét, ami aztán egyre inkább a külső megnyilatkozásokban is láthatóvá válik.
Szomorú tény viszont, hogy ezt a visszavezető utat mindenki máshol és más módon látja megvalósíthatónak.
Sátán azzal csapja be az egyébként jó szándékkal megoldást kereső embereket, hogy keresésük közben hamis vágányra vezeti őket.
Ennek érdekében minél több, egymástól teljesen különböző vallási irányzatokat hoz létre, hogy személyre szabottan kínálhassa a kereső embereknek az igazságként meghirdetett hazugságokat.
A hindu fakír a maga sajátos önkínzásával egybekötött meditációiban reménykedik.
A hithű zsidó a ceremoniális rendelkezések külső megtartásában látja még most is a megoldást, annak ellenére, hogy már kétezer éve nem tud áldozatot bemutatni, hiszen nincs temploma.
A mohamedán a zarándoklataiban és a vakbuzgó fanatizmusában bízik.
A római keresztény a sok-sok imádságával és a szentek közbenjárásában bízva keresi az üdvösségét.
A protestáns keresztények pedig csak az Isten kegyelmére hagyatkoznak, azt állítva, hogy a törvényt úgy sem lehet annyira megtartani, hogy igazak legyenek Isten előtt.
Vajon ennyiféle úton-módon is el lehet érni az üdvösséget, vagy csak egyetlen útja van ennek?
Vajon az életre vezető útnak vannak egymással párhuzamosan haladó útvonalai, és ezért mindegy, hogy melyiken haladunk, mert úgyis mindegyiken oda fogunk jutni?
Mi a Biblia válasza ezekre a kérdésekre?
Hogyan nyerhetjük el az üdvösséget?
Milyen úton kell haladnunk ennek érdekében?
Hogyan ismerhetjük meg azt az utat, ami az életre vezet?
Mit kell tennünk annak érdekében, hogy a jó úton haladva el is érjük a remélt célt?
Jézus Krisztus azt mondja önmagáról az evangéliumban: “Én vagyok az út, az igazság és az élet; Senki sem mehet az Atyához, hanem csak én általam!” . Ján. 14,6.
Jézus nemcsak mutatja nekünk az utat, hanem Ő képezi számunkra az életre vezető utat.
Ezért amikor az életre vezető keskeny útról beszél, akkor tulajdonképpen önmagáról beszél.
Péter apostol a zsidó főpapoknak tartott beszédében éppen ezért állítja:
“És nincsen senkiben másban üdvösség, mert nem is adatott az emberek között az ég alatt más név, amely által kellene nékünk megtartatnunk.” Csel. 4,12.
Azt mondja Jézusról, hogy “beljebb hatolt a kárpitnál, ahová útnyitóul ment be érettünk”, és ott “a mennyei Felség királyiszékének jobbjára ült”. Zsid. 6,19-20.
Az elbukott ember ugyanis elveszítette azt a jogát, hogy Istenhez közeledjen és közvetlenül érintkezzen Vele.
De Jézus megtörte ezt az állapotot, és mint embernek Fia elsőként, közvetlenül az Isten királyiszéke elé ment.
Jézus tehát a mennybemenetele által utat nyitott az Istentől elszakadt emberi család számára.
Megnyitotta előttünk azt az utat és ajtót, amely a bűn miatt bezáródott előttünk.
Ilyen háttér mellett jobban meg tudjuk érteni a 24. zsoltár üzenetét is.
“Ti kapuk, emeljétek fel a ti fejeiteket, és emelkedjetek fel ti örökkévaló ajtók, hadd menjen be a dicsőség királya!” Zsolt. 24,4.
Az angyaloknak ugyan a dicsőség királya volt Jézus ekkor is, de Ő emberfiaként vonult be ekkor a Mennybe.
Pál apostol szerint ez azért történt, mivel nagyon sok embernek nem kielégítő ennek az útnak a színvonala, a feltétele, és főként az utassal szemben támasztott elvárása.
Emiatt “Az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek maguknak tanítókat, mert viszket a fülük. És az igazságtól elfordítják az ő fülüket, de a mesékhez odafordulnak.”. II. Tim. 4,3-4.
Ezek az emberi bölcselkedések eredményezik azt, hogy az isteni útmutatástól eltérnek, ki jobbra, ki balra, mert azt az utat jobbnak látják.
Esetenként pedig ott is egyenesen mennek tovább, ahol pedig az életre vezető út elkanyarodott előttük.
Az ilyen eltéréseket igyekeznek mindig nagyon meggyőzően megindokolni és megmagyarázni maguknak is és másoknak is.
Pedig jó lenne figyelniük arra, hogy a Biblia szerint “Van olyan út, amely helyesnek látszik az emberek előtt, de a vége a halálra menő út.” Péld. 14,12.
Ezzel azt éri el Sátán, hogy az emberek az igazság útján mennek ugyan, de nem maradnak meg “az igazság ösvényének a közepén”. Péld. 8,20.
Ugyanakkor viszont bár mindkét irányzat Jézust tekinti vezetőnek, mindenki az Ő nevére hivatkozik, de az útjelző táblákat a maguk értelmére támaszkodva akarják felállítani.
Ezért a számadás napján nagyon sok embert fog meglepetésként érni Jézusnak az a kijelentése, hogy “soha sem ismertelek titeket. Távozzatok tőlem, ti gonosztevők”. Mát. 7,23.
Az egyik oldalon haladókkal azt hiteti el Sátán, hogy az üdvösséget a saját erőfeszítéseik és érdemeik által nyerhetik el.
Azt hiszik, hogy Jézus érdemeihez nekik is hozzá kell tenniük a saját részüket annak érdekében, hogy elnyerjék a kegyelmet.
A másik oldalon haladókkal pedig azt hiteti el, hogy Krisztus már mindent elvégzett értünk és helyettünk, ezért nekünk már semmit sem kell tenni.
Ezzel együtt azonban azt is gondolják, hogy most már az erkölcsi törvényre, a Tízparancsolatra sincs szükség, hiszen azt Jézus teljesen betöltötte, mint a mi helyettesünk, mi pedig úgysem tudnánk az elvárások szerint betölteni.
Miközben mindkét szemlélet tartalmaz valami igazságot, de teljességében egyik sem igaz, – ha viszont nem igaz, akkor mindkettő hazugság.
Sátán nagyon jól tudja, hogy a legmegtévesztőbb hazugság az, ami olyan közel áll az igazsághoz, hogy ne lehessen felismerni az eltérést.
Így próbálja megtéveszteni ha lehet, még a választottakat is. Mát. 24,24.
Ezért a saját cselekedeteikkel akarják megvásárolni, illetve kiérdemelni az üdvösséget.
Ez azonban önmegváltás lenne, aminek elgondolása Sátántól ered, és semmi köze sincs az isteni megoldáshoz.
Egyszer egy szegény asszony vágyakozva nézte a király kertjének gyönyörű szőlőjét, A beteg gyermekére gondolva kérte a kertészt, hogy adjon el neki néhány fürtöt. Bár a kertész megtagadta a kérés teljesítését, a király lánya viszont meghallotta és azt mondta. Az én atyám nem gyümölcskereskedő, aki szőlőt árul, hanem király, aki szabadon ajándékozhat a sajátjából bárkinek.
Mi sem vásárolhatjuk meg üdvösségünket a saját érdemeinkkel és jó cselekedeteinkkel.
“Mert nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből, hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén.” I. Pét. 1,18-19
“Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van; Isten ajándéka ez; Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.” Eféz. 2,8-9.
Az így gondolkodók úgy tesznek, mintha Isten nem törődne azzal, hogy értékeljük-e a Tőle kapott kegyelmét vagy sem.
Isten a kegyelme elnyerését bizonyos feltételekhez kötötte.
Ezeket a feltételeket viszont alaposan tanulmányoznunk és megvizsgálnunk kell, mert az elfogadásától vagy az elvetésétől függ az üdvösségünk.
Úgy mehetünk Jézushoz, ahogy vagyunk, már csak azért is, mert a saját erőnkből úgy sem tudunk megváltozni.
“Elváltoztathatja-é bőrét a szerecsen, és a párduc az ő foltosságát? Úgy cselekedhettek ti is jót, akik megszoktátok a gonoszt.” Jer. 13,23.
“Oly bűnös, tehetetlen és alárendelt állapotban, amilyenben éppen most vagyunk, jöjjünk Jézushoz. Mint tehetetlen, bűnös emberek jelenthetünk meg előtte, és bűnbánólag lábaihoz borulhatunk. Szeretetének karjaival átölel, sebeinket bekötözi és minden tisztátalanságunktól megtisztít, mert ebben gyönyörködik.” (J.v.út. 36,3.)
“Ha valaki én utánam akar jönni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.” Márk. 8,34.
Az Isten üdvözítő kegyelme mindenkit szeretne megtanítani arra, hogy a kegyelem elfogadása után milyen életet vár el tőle Isten.
“Arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kívánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon.” Tit. 2,12.
Ha törvény és a kegyelem nem megfelelő helyen van a gondolkodásunkban és az életünkben, és nem harmonikus egységben, akkor menthetetlenül áldozataivá leszünk.
Egyeseket a törvény fanatikus szigorával hálóz be és tart rabságban.
Ezek az emberek elfelejtik, hogy a törvényt értünk adta Isten nem ellenünk.
Másokkal viszont azt hiteti el, hogy nem kell olyan szigorúan venni az isteni követelményeket, ezért lépésről-lépésre mindig újabb és újabb engedményeket tesznek a lelki életük terén.
Megint másokat a közömbösség lelkületében altat el, és így talán elszalasztják az alkalmas időt a megtérésre.
“Sátán éppen az elpecsételés idejében fejti ki leginkább azt a tevékenységét, hogy Isten népét eltérítse, megcsalja és megsemmisítve.” (T.L. 32,1.)
Ha valaha fontos volt Jézusnak az a figyelmeztetése, hogy “figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok”, akkor az ma nagyon fontossá vált számunkra.
“Sátán szándéka az, hogy az embereket visszatartsa attól a hittől, hogy Krisztus az egyetlen reménységük.” (Ev.Szolg. 69,2.)
“Isten és az ember ellensége nem akarja, hogy azt az igazságot megvilágítsuk, mert tudja, hogy elveszti hatalmát, ha ezt az emberek elfogadják.” (Ev.Szolg. 68,5.)
Isten viszont csak akkor fogja megmutatni az Ő útját, és csak akkor fog rajta vezetni a Szentlélek által, ha mi valóban akarunk azon járni.