|
|
|
|
Nem az a célunk, hogy alapvető bibliaismeret érdekében kutassuk Isten Igéjét.
Sokkal inkább már egy bizonyos szintű ismeretet feltételezve próbálunk meg a Biblia legfontosabb üzenetére koncentrálni.
Ez az üzenet nem más, mint a Jézus Krisztusban elnyerhető üdvösség lehetősége, a Jézusba vetett hit általi megigazulás lehetősége.
Ennek a tudománynak a megismerése, megértése és elfogadása az örök élet feltételét jelenti mindenki számára.
“Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez.” Eféz. 2,8.
Azok számára megvásárolhatóvá tesszük az előadások jegyzetét, illetve az előadásról készült magnó felvételek is megrendelhetők.
Segíteni szeretnénk azzal is, hogy az előadások befejezésével néhány perc szünet után egy fórum beszélgetést tartunk, ahol szabadon felteheti mindenki a kérdését, elmondhatja észrevételét, és ezeket közösen megbeszélgetjük.
Minden baj, ami később bekövetkezett, ezzel indult el.
Először csak félelem Istentől és egymástól is, szeretetlenség, majd később pedig jött a szomorúság, a fájdalom, a sokféle szenvedés és a halál.
Minden bajunk gyökerét oda vezethetjük vissza, hogy nem becsültük eléggé és ezért el is veszítettük az isteni dicsőséget
Ezért nagyon fontos megtudnunk azt, hogy tulajdonképpen mi ez a dicsőség, és ha már elveszítettük, akkor hogyan szerezhetjük vissza.
A “Magyar Értelmező Kéziszótár” szerint “egy nagyszerű tettel kiérdemelt fényes hírnév”, amikor a dicsősséggel együtt jár a dicsőítés is.
A Biblia két nagy csoportra bontja szét a dicsőség szóhoz társított szempontokat.
A múlandó világban élő ember dicsősége, aminek alapja lehet gazdagság, magas társadalmi állás, vagy valamilyen tekintély.
Az Örökkévaló Isten dicsősége, amely szent lényének a kisugárzó megjelenését, önmaga dicsőséges megmutatását jelenti
A héber Bibliában a dicsőséget jelölő szó, a súly fogalmát foglalja magában.
Egy létezőnek a létben megmutatkozó súlya annak fontosságát határozza meg.
A súly alapján felbecsülhető a valóságos érték, –mint például a kimondott szónak
Nagyon sokszor a bűn ellentéteként jelenik meg a dicsőség, – ebből következően mindkettő kizárja a másikat, együtt nem léteznek.
Az Isten dicsősége megemésztő tűz a bűn számára.
Többek között ezért nem láthatjuk most az Istent, inkább elrejti magát előlünk, mintsem hogy a halálunkat okozza a dicsősége megjelenésével. Zsid. 12,29. II. Móz. 33,20. – Ésa. 45,15. 59,2. – Ján. 1,18.
Miközben a Biblia egyik oldalon arra szólít fel, hogy törekedjünk megismerni Istent, mert ez az örök életünk feltételét jelenti, addig a másik oldalon azt találjuk, hogy Isten megismerése egyet jelent az Ő dicsőségének megismerésével. Ján. 17,3. II. Móz. 34,6-7.
Mózes a Hóreben azt kérte Istentől: “mutasd meg nekem a Te dicsőségedet”, és amikor ez megtörtént, akkor az Isten jellemét szemlélhette és ismerhette meg.
Mindezeket summázva azt mondhatjuk, hogy ennek a dicsőségnek a megismerése az örök életünk feltétele, ebből adódóan az elveszített dicsőség visszaszerzése is ugyanolyan fontos és jelentős kérdés.
Mivel a bűn miatt ezt a dicsőséget elveszítette, hiszen a kettő kizárja egymást, ennek következményeként mezítelenné vált, amit szégyellt, ezért szerette volna elrejteni és eltakarni.
Ez a mezítelenség azonban nemcsak a test külső jelensége volt, hanem a lélek belső mezítelensége is.
Ezért érezték Isten előtt továbbra is meztelennek magukat, miközben pedig már fügefa levél ruhába takarták be magukat.
Az emberi család Édentől fogva próbálja visszaszerezni azt, amit az első emberpár elveszített, hogy végre elrejthesse a lelke mezítelenségét.
Egymás előtt ezt nagy művészettel sikerül is gyakorolni, Isten színe előtt azonban mindig megszólal a lelkiismeret hangja.
Mivel ez a dicsőség az Isten lényéből fakad, ezért csak a Vele való közösség alapján nyerhetjük azt újra vissza.
A bűn zsoldja viszont a halál, a kárhozat halála. Róm. 6,23.
Ettől a predesztinált végzettől senki sem képes megmenekülni, semmilyen emberi erőfeszítéssel sem lehet elkerülni.
Egyedül csak az Istentől visszanyert dicsőség biztosíthat megoldást és szabadulást.
Ez azt jelenti, hogy a bűnben élő emberek az Isten dicsősége világosságán kívül tartózkodnak, vagyis ahogy Jézus fogalmaz, a külső sötétségben.
Jézus szomorú tényként állapította meg, hogy “az emberek inkább szeretik a sötétséget, mint a világosságot”, vagyis jobban szeretik a bűnt és a bűnös életmódot, mint Istent és a tiszta életet.
Azért szeretik jobban ezt a jelképes sötétséget, mert úgy gondolják, hogy ebben az Istentől távol lévő sötétségben könnyebben elrejthetik a bűneiket. Ján. 3,19-20.
Az első emberpár is úgy gondolta, hogy eltudja takarni és rejteni a bűnét és vele a meztelenségét, –egészen addig gondolta így, amíg Isten meg nem jelent és szólította őket.
Pál apostol azt mondja: “És nincsen olyan teremtmény, amely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk.” Zsid. 4,13.
Jézus azt mondta: “Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága”. Ján. 8,12.
Aki valóban Jézust követi, az többé nem akar olyan dolgokat cselekedni, amit rejtegetnie kell.
Mivel a Jézusból áradó világosságban ezt nem is lehet megtenni.
“Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.” Ján. 3,21.
Mire számíthatunk, ha továbbra is így maradunk Isten dicsősége nélkül?
Mit tehetünk annak érdekében, hogy ne maradjon így tovább, hanem változás következzen be?
Mikor mondható el az, hogy már újra feltámadt rajtunk az Isten dicsősége?
Vajon észreveszik ezt a változást rajtunk a környezetünkben élő emberek?
“Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe. És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.” Mát. 25,31-32.
Ez a szétválasztás azért történik, “hogy kiki megjutalmaztassék aszerint, amiket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt”. II. Kor. 5,10/b.
A megoldás kulcsa tehát bizonyos vonatkozásban a mi kezünkben van, választanunk és döntenünk kell addig, amíg ezt megtehetjük, amíg a kegyelem ajtaja nyitva áll előttünk.
Pál apostol ezt így fogalmazta meg: “Isten ugyanis, aki ezt mondta: ‘sötétségből világosság ragyogjon fel’, Ő gyújtott világosságot a mi szívünkben is, hogy Krisztus arcán felragyogjon előttünk az Isten dicsőségének ismerete.”. II. Kor. 4,6.
Ennek az isteni kezdeményezésnek eredményeként minden ember életében bekövetkezik egyszer az a pillanat, amikor új fényben, új megvilágításban látja meg azokat az értékeket, amiket Isten ajánl, másik oldalon pedig a saját életét is.
Az a kérdés, hogy ekkor hogyan dönt és mit választ.
Ezt a világosság gyújtást Isten a hívő emberek életében is elvégzi újra és újra, mert így vezet bennünket magához mind közelebb lépésről-lépésre.
A meggyengült szemnek ugyanis mindig több fényre van szüksége.
De a sötétből a ragyogó világosságba csak fokozatosan lehet átlépnie, egyszerre nem birnánk elviselni azt a világosságot, amit Isten szeretne ránk ragyogtatni.
Ezért, “Az igazak ösvénye olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig”.Pél. 4,18.
Ebben a pillanatban az a legfontosabb, hogy Krisztus arcán lássuk meg az Isten dicsőségét, és Benne kinyilatkoztathassa számunkra a megismerés lehetőségét.
János apostol is boldogan kiáltja szét az evangéliumában, hogy amikor az Ige testté lett, és lakozott mi közöttünk, akkor mi “láttuk az Ő dicsőségét”. Ján. 1,14.
Pál apostol pedig még hozzáteszi: “Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arccal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről-dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől”. II. Kor. 3,18.
Nem nekünk kell keresnünk és megtalálnunk az Úr dicsőségét, hiszen Ő elénk hozza azt, és elvonultatja előttünk. Mint egykor Mózes esetében is történt.
Még a tisztánlátáshoz szükséges külső és belső körülményeket is Ő teremti meg számunkra.
Egy dolgot viszont nekünk kell megtenni, mert ezt az egyet nem teheti meg helyettünk.
Nekünk kell “fedetlen arccal szemlélni” az Úrnak dicsőségét.
Futó odapillantásokkal nem lehet megfigyelni a részleteket, pedig éppen ezek felfedezése és megismerése teszi értékessé és igazán széppé a látottakat.
Az emberek mai életformája egyre nehezebbé teszi ezt az elengedhetetlenül fontos elcsendesedett szemlélődést.
Az Úr dicsőségének szemlélése nem más, minthogy az új fényben meglátott Jézusra irányítsuk a tekintetünket, az Ige tanulmányozása közben.
Ezt az elmélyedt szemlélődést próbálja segíteni ez a most induló tanulmánysorozat is.
Minden egyes alkalommal megpróbálunk egy kis részletet megvilágítva azt tanulmányozni, hogy mit jelent nekünk Jézus a jelenlegi helyzetünkben és az Istenhez való visszatalálásunkban.
A szemlélt dolgoknak ugyanis olyan befolyásoló ereje van, amely kihat a gondolkodásra, az értékrendre, a szokásokra és az egész életünkre.
Lásd a televiziótól és a videótól befolyásolt fiatalok élete és szokása.
De ugyanez a folyamat a jó irányába is kifejti a befolyásoló hatását.
Ha mi Jézus Krisztussal foglalkozunk, az Ő dicsőségét szemléljük, akkor biztosan mi is átformálódunk az Ő képmására.
Pál szerint ez az átváltozás dicsőségről-dicsőségre történik, vagyis fokozatosan, lépésről-lépésre.
Ha készek vagyunk Jézus dicsőségét, azaz jellemének szépségét szemlélni, akkor maga a Szentlélek siet a segítségünkre.
Isten Szentlelke fogja megnyitni előttünk az Ige ajtaját, és Ő kalauzol bennünket, hogy értsük is azt, amit olvasunk.
Ezzel a szimbolikus képpel két dolgot is szeretne hangsúlyozni.
Egyrészt arra utal vele, hogy tegyünk félre mindent, ami a tisztánlátásunkban zavaró körülmény lehet.
Másrészt viszont azt is jelenti, hogy Krisztus előtt állva ne próbáljunk leplet borítani magunkra.
Ne gondoljuk azt, hogy a lepel mögött biztonságban elrejthetjük az igazi arcunkat, hiszen “mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, akiről mi beszélünk”. Zsid. 4,13.
Ezt a kinyilatkoztatást önmagunk őszinte megvizsgálása érdekében közli velünk Isten.
Két igeversre szeretném irányítani a figyelmet.
Jézus azt mondta: “Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat”. Mát. 5,16.
“Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt. Mert imé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik. És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez.” Ésa. 60,1-3.
Kérdezd meg tehát magadtól, hogy milyen hatással van az életed a környezetedben élő embertársaidra?
Fel tudod-e általa támasztani az emberekben azt a vágyat, hogy ők is hozzád hasonló módon éljenek és dicsőítsék az Istent.
A Jelenések könyvének prófétai üzenete felvillantja előttünk a jövő eseményeit, és ebből tudhatjuk, hogy egyszer be fog teljesedni ez a várva várt esemény.
Akkor majd az egész föld fényleni fog az Isten gyermekeinek életében feltámadt dicsőségtől.
Jézus ekkor hívja ki mindenhonnan az övéit, ekkor gyűjti össze őket egyetlen nyájba, hogy végre megszűnjön a nagyon sokféle pártállás, hogy végre megvalósuljon az egy nyáj és egy pásztor.
Egyrészt így állítja helyre az emberi lélekben Isten képmását, amit a bűn hatezer éves történelme torzított el.
Másrészt ezáltal tudja az egész emberi családot választás és döntés elé állítani, mert ekkor olyan éles ellentétként láthatják meg a jó és a rossz közötti különbséget, hogy mindenki képes lesz választani.
Végül pedig így teszi az övéit alkalmassá az el nem bukott szent lényekkel való közösségre.