64. A mennybemenetel eseménye
| I. A tanítványoktól való elválás | II. Diadalmas bevonulás a Mennybe |
|
|
 |
| I. A tanítványoktól való elválás | II. Diadalmas bevonulás a Mennybe |
|
|
|
Feltámadása után azért időzött egy rövid ideig még itt a Földön, hogy a tanítványai jobban megismerkedhessenek feltámadott és megdicsőült állapotával.
Tudatosítani akarta tanítványaiban azt a tényt, hogy Ő az élő Üdvözítő, látható jelenlétével hitelesítette, hogy Őt nem a sírbolttal kell összekapcsolni, hanem a Mennyel.
Amikor majd az emberek kérdéseinek kereszttüzében állva kell bizonyságot tenniük a feltámadott Üdvözítőről, akkor rendíthetetlen hittel tudják ezt megtenni.
Mennybemenetele színteréül Jézus azért választotta az Olajfák-hegyét, mert ez volt az a hely, amelyet gyakran megszentelt jelenlétével, miközben az emberek között lakozott.
Nagyon sokszor volt ez a hely az Atyával való bensőséges beszélgetés színtere, és ekkor is az Atyához készült elmenni.
Mivel a Gecsemáné kertje is az Olajfák-hegyének lejtőjén volt, ezért Jézus össze akarta kapcsolni tanítványai emlékében a megáldoztatásának eseményét a mennyei szolgálatával.
A múlt sötét eseményei a feltámadott és a Mennyben értük közbenjáró Megváltó szolgálatában teljesedjenek ki.
“...megkérdék őt, mondván: Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek?” Csel. 1,6/b.
Jézus azonban határozottan visszautasította a felvetett kérdéssel kapcsolatos válaszadást, majd pedig arra hívta fel a figyelmüket, hogy ilyen gondolatok helyett inkább a küldetésükre koncentráljanak.
“Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyeztetett.” Csel. 1,7.
“Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.” Csel. 1,8.
Lukács feljegyzése szerint: “mikor ezeket mondotta, az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől”. Csel. 1,9.
A Szentírás csak burkoltan érzékelteti a tanítványokra gyakorolt hatását: “szemeiket az égre függesztették”, “mit állotok nézve a Mennybe?”. Csel. 1,10. 11.
Ebben a mozdulatlan ég felé nézésben benne volt a lelkük minden fájdalma és szomorúsága, amit a Mesterüktől való elszakadás váltott ki belőlük.
Jézus megváltói szolgálatában egy mérföldkő volt ez az esemény, hiszen a földi szolgálatának végét jelentette, és a mennyei közbenjárás kezdetét.
Pál apostol éppen ezért a “fődolog”-nak tekinti azt, amit Jézus a Mennyben fog elkezdeni. Zsid. 7,1-2.
Az Istenség képviseletében a Szentlélek veszi át az emberi család között a szolgálat minden munkáját.
Jézus azt mondta: “Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vigasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.” Jn. 16,7.
Az emberek között Jézus által megkezdett munkát ettől kezdve a tanítványainak kell folytatni. Csel. 1,8.
“Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, a ki felviteték tőletek a mennybe, akképpen jő el, a miképpen láttátok őt felmenni a mennybe.” Csel. 1,11.
Mintha azt mondták volna az angyalok: ne ácsorogjatok itt megdöbbenve és tétlenül, hiszen Jézus feladattal bízott meg benneteket, vagyis mozduljatok meg és induljatok el, hiszen Ő megígérte, hogy veletek lesz mindabban amit tennetek kell.
Jézus nemcsak elment, hanem vissza is fog jönni, ezt is megígérte többször is a tanítványainak. Jn. 14,1-3.
Visszajövetel hasonló módon fog megtörténni, mint ahogy elment, hiszen ígérete szerint az ég felhőiben fog visszajönni. Mt. 24,30. 26,64.
Ahogy az Olajfák-hegyén távozott el a tanítványainak gyűrűjéből, hasonlóképpen az Olajfák-hegyére fog visszatérni is akkor, amikor véglegesen fogja helyreállítani és újjáteremteni a bűn által megrontott Földet.
“Mert eljön az Úr... És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, a mely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén ketté válik.” Zak. 14,3-4.
Az angyalok üzenetében az is benne volt, hogy ez a Jézus fog visszajönni is, aki elment tőletek, vagyis Jézus ember Fiaként ment fel a Mennybe, és ember Fiaként fog visszajönni is.
Ebből adódóan a főpapi szolgálatát is ember Fiaként végzi a mennyei templomban érettünk.
Az egész menny izgatottan várta azt az ünnepélyes pillanatot, amikor a mennyei udvarokban köszönthetik újra az Isten Fiát.
A 24. Zsoltár ezt a dicsőséges visszatérést és az egész Menny ezzel kapcsolatos ujjongó örömét mondja el.
Az angyaloknak továbbra is a dicsőség Királya volt, de Jézus ember Fiaként vonult be a mennyei kapukon, hiszen bevonulásával az emberi család számára nyitotta meg ezt az ajtót, ami a bűn miatt bezáródott előttünk. Jel. 12,8. Zsid. 6,19-20.
“Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel ti örökkévaló ajtók; hadd menjen be a dicsőség királya.” Zsolt. 24,7
Ott voltak a kérubok és a szeráfok, az angyali seregek parancsnokai, az Isten fiai, az el nem bukott világok képviselői mind összejöttek erre az eseményre.
“A mennyei tanács, amely előtt Lucifer megvádolta Istent és az Ő Fiát, annak az ártatlan birodalomnak a képviselői, akik felett Sátán úgy gondolta, megalapítja uralmát - mind ott vannak, hogy üdvözöljék a Megváltót. Buzgón meg akarják ünnepelni diadalát és meg akarják dicsőíteni Királyukat.” (JÉ 740,f)
Az Atya kinyilatkoztatja a teremtett világ egybegyűlt képviselői előtt, hogy Jézus diadalmasan győzött Sátán felett, igazolta Istent, mint a szeretet Istenét.
Jézus ekkor bejelenti igényét azok felett, akiket vérével váltott meg: “Atyám, akiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek” Jn. 17,24.
Ezzel együtt az Atya “a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által” bennünket, ezért kész arra, hogy “az Isten sátora az emberekkel” legyen, a megváltás befejeztével együtt akar lakozni a fiaivá fogadott emberi családdal. Eféz. 1,5. Jel. 21,3.
Ezek után az Atya a diadalmasan visszatért Fiát az angyalok serege elé vezeti, és kinyilatkoztatja előttük: “Imádják Őt az Istennek minden angyalai”. Zsid. 1,6.
Erre azért van szükség, mert Jézus ember Fiaként tért vissza, az Atya viszont egyértelművé akarja tenni, hogy a visszatért ember Fia viszont továbbra is teljes jogú tagja az Istenség hármas tanácsának.
Ezért “mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. A ki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, a ki elküldte őt”. Jn. 5,23.
A fejedelemségek és hatalmasságok boldog örömmel ismerik el az élet Fejedelmének felsőbbségét, ezért ekkor az angyalok seregének teljessége arcra borul Krisztus előtt.
Amikor Jézus felment a mennybe, felvezette azoknak a seregét is, akiket feltámadásakor szabadított ki a fogságukból, és akik követték Őt ebben a dicsőséges útjában.
Pál apostol azt mondja: “Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva”. Eféz. 4,8.
A mennyei seregek pedig kiáltásokkal és üdvrivalgással, dicséretekkel és mennyei énekekkel figyelték az örvendezőknek ezt a felvonulását.
Ezek a “foglyok” a halál foglyai voltak, de Jézus kiszabadította őket, és a halál feletti hatalmának jelképeként vitte magával őket a Mennybe.
Ezek a halálból feltámadt emberek előképei és garanciái annak, hogy egykor majd milliók jönnek elő a föld porából Jézus hívó szavára az igazak feltámadásakor, hogy őket is elvihesse magával a Mennybe.
Pál apostol Jézus mennybemenetelével kapcsolatban azt is elmondja, hogy “Fölmenvén a magasságba... és adott ajándékokat az embereknek”. Eféz. 4,8.
Ezekről az ajándékokról később azt mondja az apostol: “És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul”. Eféz. 4,11.
Jézus tehát a Szentlélek ajándékát adta az embereknek, és ennek az ajándéknak az első adományozása a pünkösdi esemény alkalmával történt a felházban.
A szentlélek kitöltésének jelentőségéről Péter apostol is bizonyságot tett csodálatos erővel.
“Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szentlelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, amit ti most láttok és hallotok...Bizonnyal tudja meg azért Izraelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette Őt az Isten.” Csel. 2,33. 36.
Ez a pünkösdnapi megnyilatkozás a tanítványok számára annak bizonyítéka volt, hogy Jézust az Ő felkentjévé avatta az Isten.
“A Lélek kiárasztása pünkösd napján, a Menny üzenete volt arról, hogy a Megváltó ünnepélyes felkenettetése megtörtént, Ígérete szerint elküldte a Szentlelket a Mennyből annak jeléül, hogy immár mint pap és király, Övé minden hatalom Mennyen és Földön, és Ő népének felkentje.” (AT 26)
Erről az ünnepélyes felkenettetésről prófétált Dániel próféta is. Dán. 9,24/b
Dániel a történelem idősíkjába is elhelyezi ezt az eseményt.
Elmondta, hogy addig nem jár le a zsidó nép számára adott kegyelemidő, amíg ez az ünnepélyes felkenetés meg nem történik.
Jézus egy ajándékcsomagot készít a megváltottak számára, amit a visszajövetele alkalmával szeretne átadni mindenki részére.
Dicsőséges visszajövetelével egy időben feltámadást és átalakulást ígér, aminek első csodája az lesz, hogy “ez a romlandó test romolhatatlanságot ölt magára”, ami által megszabadulnak a “halál fullánkjától”, amely betegség és egyéb más módon van ott minden sejtünkben, és nem tudunk tőle megszabadulni. I. Kor: 15,53/a.
Az átalakulás második csodája az lesz, hogy “e halandó test halhatatlanságot ölt magára”, vagyis végleg megszűnik a bűn uralma és a bűnnel együtt a halál uralma. 53/b. vers.
Az átváltozás harmadik csodájaként még egy dologgal megajándékozza Isten a feltámadottakat, “elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez.” Fil: 3,21.
Ez az ígéret azt jelenti, hogy ekkor a lelki tisztaságunkban hasonlóvá leszünk Krisztushoz, vagyis a lelki természetünket is megtisztítja Jézus a bűn minden hajlamától és gyengeségétől.
Jézusnak, mint személyes Megváltónknak az elfogadása által adja a legnagyobbat, a negyedik ajándékot, hiszen benne mindannyian az Isten fiaivá lettünk. Róm: 8,14-17.
“Amit Krisztus megvalósított életével és halálával, az sokkal több, mint a bűn okozta rontás meggyógyítása. Sátán célja az volt, hogy az embert örökre elszakítsa Istentől, de Krisztusban szorosabb egységbe jutunk Istennel, mintha sohasem buktunk volna el. Az Üdvözítő felvette emberi természetünket, s ezzel olyan kötelékkel fűzte magát az emberiséghez, amit nem lehet többé széttépni. Örökre magához kötözött minket. 'Mert úgy szerette Isten a világot, hogy az Ő egyszülött Fiát adta'. Nemcsak azért adta, hogy bűneinket hordozza, és mint áldozat meghaljon értünk, hanem Isten oda ajándékozta Krisztust az elbukott emberiségnek.” (JÉ: 17,1.)